Kedves idetévedt Látogató!

Szeretném röviden, lényegretörően, és mindemelett azért kimerítően felvázolni, mi is vár Téged, ha az oldalon hosszabb ideig szeretnél időzni. Nem mondom, hogy minden lehetőséget számításba vettem, hisz akadhatnak itt is sarkok, melyekben csak az egér futkorászik, de olyan zsúfolt helyek, melyekben alig kapsz levegőt a forgatagtól. Épp ezért előre javaslom, hagyj magadnak több időt, hogy kiismerd magad ezen a helyen.

Mi is ez?

A G-Portálon már régen futó oldal, melynek célja, hogy publikálási lehetőséget biztosítson a kezdő és a haladó írók számára egyaránt.

Mit kínál a kezdőknek?

Ha még amatőr vagy, és csak most ismerkedsz az egésszel, akkor a Művészsarok minden menüpontja hasznos lehet. A Kritika-irodában dolgoznak azok az emberek, akik segítenek a fejlődésben és kritikát fogalmaznak meg a művedről, vagy ha jobban tetszik, térj be a Könyvtárba, ahol több cikket is találsz, akár nyelvtanról, akár praktikus fogásokról van szó.

Mit kínál a haladóknak?

Pályázatok gyűjteményét, mely igyekszik az összes magyar nyelven kiírt versenyt összegyűjteni. A Novus saját rendezésében pedig minden alkalommal egy hosszú és egy rövid megmérettetés is biztosítja a kihívást.

Mit kínál mindenkinek?

Történeteket, novellákat, regényeket, verseket, színdarabokat. Játékokat, könyvajánlókat, idézeteket, cikkeket. Írókat, költőket, embereket, közösséget. Minden, amire szükséged lehet.

Ha úgy döntöttél, megéri több időt fordítani erre a helyre, feliratkozhatsz a Novus postagalambjára, hogy havonta értesülhess a legújabb történetekről, pályázatokról, cikkekről, hírekről. Ha pedig te is népesíteni szeretnéd az oldal művészeinek táborát, kattints ide, hogy átlásd, miként tudod nálunk publikálni a szerzeményed.

Friss
  - hírek, cikkek, történetek

 Üzenet a látomásban: Minden csillogott a hó miatt, a fehérséget csak egyetlen barna bőrű ember alakja törte meg. Alig volt rajta ruha, mégsem mutatta, hogy fázott volna a jég birodalmában. Rendületlenül haladt előre, minden lépésénél belesüppedve a szilárd vízbe. Sokáig gyalogolt, amíg oda nem ért egy félgömb alakú építményhez. Mélyen beszívta a levegőt, a tüdeje megtelt friss oxigén-nel, aztán belépett. Le kellett hajolnia, hogy a kis lyukszerű ajtón beférjen. Bent ketten voltak. A nő kapucnija le volt húzva a fejéről, és a férfi felé hajolt. 
Írta: Vicky
 

 Ne ölj!: A lemenő nap vöröslő fénye búcsúzóul végig simogatta a parkban a fák koronáit. A gyenge nyári szellő halványan meglebegtette a hatalmasra nőtt hársfák leveleit. A templomkert üde zöldjében gyerekek kergetőztek a füvön, kihasználták a világosság utolsó pillanatait az önfeledt játékra.
A férfit idegesítette a gyerekzsivaj. A templom bejáratához vezető régi lépcsősor közepén ült.
Írta: Büksi Zsuzsanna

 Atlantisz: Az intézmény hosszú folyosóján egy férfi és egy nő haladt végig, mind a ketten fehér öltözéket viseltek, a hölgy kezében kartonok voltak. A gang végén egy ajtó húzódott, mely nyikorogva nyílt ki a doktor és az ápolónő előtt. A helységbe belépve egy ágyon kuporgó nő alakja rajzolódott ki. Ahogy a szakemberek beléptek a szobába rémülten húzta össze magát, és a nővérkét kezdte figyelni, miközben előre-hátra dőlve ringatózott.
Írta: Barbi

 Milton félelmei: Egy  röpke  év  alatt  lezajlott  minden : megláttam, beleszerettem, elfogadtam  ajánlatát, templom, luxus  esküvő, és  ő  beköltözött  hozzám. Merthogy  még  nem  találtunk rá  álmaink  házára.
Ő  volt  Milton, városunk  közkedvelt  pszihiátere. Rendelőjébe  eljáró  betegei  közül  csak  azok  nem gyógyultak  meg, akik  nem  akartak. Meleg  mosolyától, nyugodt  beszédétől  azok  is  visszanyerték  életkedvüket, akik már  az  öngyilkosság  minden  formájával  kacérkodtak. 
Írta: Anikó

 A kód neve pech:  Oleg két napja gyalogolt, a dobozzal a hóna alatt. Ruhájának eredeti színét még csak megtippelni sem lehetett, a szag, amit árasztott pedig Kenyából is idecsalta a keselyűket. Ha tükörbe nézett volna, biztosan nem ismer magára. Arcát eltakarta a legalább két hetes borosta, amelyet most vastagon fedett a por. Szemüvege egyik szárát elhagyta egy korábbi botlás és pofára esés következtében, így az csak libegett a kora reggeli, afrikai szélben. 
Írta: Köpcsényi László

 Ugri János - Mozaik: Meg kell, hogy mondjam élvezhető, izgalmas olvasmány volt. A címből kiindulva azt (és ahogy átfutottam a művet) azt gondoltam, hogy itt teljesen különálló történetekről lesz szó, amolyan egyperces gyűjteményről. Lekötött, magával ragadott, remekül keltetted benne a feszültséget, és sikerült vele már az első fejezet után felkeltened bennem az érdeklődést. 
Írta: Alamaise

 Sámánkaland:
- No, no! Vigyázz azzal a porral! – intem nyugalomra ifjú sámántanoncom – erős szer.
- Mit csinál?
- Elrepít egy másik világba, egy új és veszélyes univerzumba, ami a miénk alatt van. Nem éri napfény melege, mindent hideg csontpor borít, és fagyos csontból építenek házat.
Írta: Rei

Legutóbbi nyertesünk
         - A Fesd meg a novellád! pályázat nyertese

Molnár Zsófia

Mind halottak

Kis asztal, kis szoba.

A plafonról lelógó petróleumlámpa haldokló fénye ráesik az arcokra, bekúszik a bőrök sápatag sírjai alá, mintha le akarná tépni a csontokról a húst. Egyre mélyebb rétegek alá kúszik, megvilágítja az érzéseket valahol a vonások alatt, fájdalmas görcsbe rántja az izmokat, és mar, úgy mar akár az éhség.

Öt ember, kis asztal, kis szoba.

A falon ócska óra kattog, megfáradva, mint aki a zajtalanság űrjébe kapaszkodva próbál levegőt kapni az enyészet alatt. A beázott tető gerendái között rácsöpögött a víz, és rothadásnak indult a fája, nemsokára meghajlik a szög, ami a falon tartja, és darabokra törik, ahogy a földre ér. Azok után már csak fűtenek vele, de most még kattog, kitartóan, mert a senkinek mutatja az időt. Öt ember, és csak az óra kattogását hallani, néznek egymásra, és esznek.

Öt ember, kis asztal, kis szoba. Krumplit esznek.

Lélek nélkül mozog a kezük, fáradt inak végső, elkeseredett próbálkozásaival. Fájdalomtól megduzzadt női ujjak, kimarta őket a lúgos szappan, felszakadó bőrüket húzza minden mozdulat, ma is ruhát mostak. Egyikőjük kezében kanna van, sápadt folyadékot töltöget, kávéhoz hasonlít, de mégsem az, arra nem telik. Karján vörösen kidagadnak az erek, melyek felfutva az alkarján eltűnnek a ruha alatt, egy mozdulattal rántja vissza csuklójára a dohos anyagot, hogy ne lássák. Az ilyen kéz, annak a látványa fáj. A férfi, ő a krumplit ásta, hogy legyen mit enni, még ott a körme alatt a sár, a kését markolva rávetül a lámpafény. Halvány derengésével fénykörbe vonja őket, árnyékukat a falra festve, száműzve az asztaltól a lelkeket. Remeg a keze, fáradt, mégis csak a hideg rázza őket, mozdulatai kemények, már nem érzi a fáradtságot. Megtanulta tűrni, és csak szeli a krumplit úgy, ahogy kiásta, fejében egy munkadal ritmusa szól. Úgy koccan a kés a tányérhoz, ritmusban, úgy mindig könnyebb a munka. De most a gyomornak enni kell.

A folytatás ide kattintva érhető el.