Anikó

          Milton félelmei

    Egy  röpke  év  alatt  lezajlott  minden : megláttam, beleszerettem, elfogadtam  ajánlatát ,templom, luxus  esküvő, és  ő  beköltözött  hozzám. Merthogy  még  nem  találtunk rá  álmaink  házára.

      Ő  volt  Milton, városunk  közkedvelt  pszihiátere. Rendelőjébe  eljáró  betegei  közül  csak  azok  nem gyógyultak  meg, akik  nem  akartak. Meleg  mosolyától, nyugodt  beszédétől  azok  is  visszanyerték  életkedvüket, akik már  az  öngyilkosság  minden  formájával  kacérkodtak. Ő  volt  az  a  szuperpasi, aki  felkért  és  megkért, legyek  mellette  a  következő  nyolcvan  évben, jó  és  rossz  napokon  egyaránt. Beleegyeztem  gondolkozás  nélkül, hiszen  első  látásra megtetszett a  magas, fekete  hajú, sötétszemű  férfi, akinek  páratlan  humorát  és  magabiztosságát  csak  hírneve  múlta felül. Máskülönben  is  úgy  éreztük  mindketten, hogy  találunk minden  síkon, tehát  nem  sokat  gondolkoztunk. Nekem  is jó irányba  haladt  üzletem, egyre  többen  vásárolták, rendelték egyedi, kézzel  készített  ékszereimet. Szabadidőnket  baráti  társaságban  töltöttük, vagy  kettesben  bicikliztünk a  városkörnyéki  erdőkben, majd  nemsokára  nekifogtunk  házakat  nézegetni. Nehezen  találtunk  rá, mert  Miltonnak  semmi  sem volt  elég  jó. Kijelentette, neki kizárólag  csak  terméskőböl  épült  ház  kell, aminek  ráadásul  hatalmas  pincéje  is  van. Ugrattam  is  emiatt, hogy  hát  minek  az a  nagy  pince, talán  borászattal  akar  szórakozni, de  ő  komolyan  megnézett, s  csak  annyit  mondott: ,,majd  meglátod,,.Ezt  gyorsan  feldolgoztam, kispertem  gondolataimból, akkor  még  nem  tünt sem komolynak, sem furcsának.

      Végül  is  rátaláltunk  az  ideális  házra, mindkettőnknek  megtetszett első  látásra, és  röpke  hét  alatt be is költöztünk. Mindennapjaink  szinte  tökéletes  harmóniában  zajlottak: dolgoztunk, szórakoztunk, házunkat  dizájnoltuk, egymást  szeretgettük, szó  mint  száz, rószszínű  fellegek  közt  lebegtem. Épp  ezért  szorult  el  szívem, vajon  megérdemlem  ezt, mi lesz  ennek  az  ára? Mert  volt  egy  halvány  sejtelmem, hogy  valami  nincs  rendjén, csak  akkor  még  nem  tudtam, nem  is  akartam  tudni  semmit. Inkább  homokba  a  fejemmel, mintsem  kiderüljön, hogy  valami  fertőzi  tökéletes  kis  világunkat.

     Mikor  házavató  vacsoránkon  Milton  poharat  emelt és  eldicsekedte  barátainknak, hogy  ezzel  a  házzal  most  már  biztosítani  tudja  védelmünket, mindennemű  világbaj  ellen, kicsit  megfagyott  a  légkör, de csak  pár  másodpercre. Mindenki  túl  jól  érezte  magát  ahhoz, hogy  túlkérdezze  ezt  a  furcsaságot. Én  is  felejtettem az  egészet, míg két  napra  rá meg  nem  találtam   férjem  filmgyűjteményét: egy  egész  sor, nullakategóriás  katasztrófafilmet  kaptam ,könyvtárának  egyik  polcán. Mikor  megmutattam  neki  az  egyik  cd lemezt, nem hagytam, hogy  túl  sokat  gondolkozzon, rákérdeztem  íziben, mit  élvez  ezeken  a  hűlyeségeken, tudván  róla, hogy  igenis  művelt  a  pasi. Erre  ő  rámnézett  és  hevesen  elkezdett  magyarázni( megjegyzem  még  sosem láttam  férjemet  igy  felindulva, mindig és  mindenre  tökéletes nyugalommal  reagált) :- ,,édes  szívem, én  nem  a  filmek  minőségét  nézem, hanem, hogy  mitől  kell  tartanom, mi ellen  kell  védekeznem.,, Mit  sem  törődve  azzal, hogy  állam  leesett, a  szemeim meg  kitágultak, tovább  fejtegette, hogy  ő  micsoda  egy  szuperbunkert  épít  majd  a  pincénkből, olyan  betonfalakkal  s  mindenféle  szerkentyűkkel, hogy  annak  semmi  nem  árt  majd, mi  meg  holtbiztonságban  leszünk, míg  elmúlik  a  világbaj, amiről  pontosan  még  nem  tudjuk, hogyan, de  hogy  eljön, az  biztos.  Milton  annyira  elfogultan  védte  elméletét, döntését, hogy  hiába  is  próbáltam  volna  megértetni  vele, mennyire  nem  lenne  kényelmes  egy  rakás  pénzt  és  energiát  pazarolni  erre  az  ámokfutásra. Férjem  szokatlanul  ideges  volt, ami  még  jobban  elszomorított, hogy  látni  véltem  tekintetében  egyfajta  őrült  lobogást. Fáradtan  vállat  vontam  és  úgy  gondoltam, alszom  egyet  az  egészre, hátha  majd  reggel  csak  rémálomnak  remélem  majd.

     Másnap  Milton  igyekezett  bebizonyítani, hogy  nem  álmodtam. Nem   maradt  hűtlen  őrült  tervéhez. Beszerzett  építőanyagokat, munkásokat  szerződtetett, egyre  gyakrabban  hiányzott  rendelőjéből, s  én  mégis  alig  láttam. Páciensei  lassan  elmaradoztak, nem  törődött  már  velem  sem, barátainkkal  sem, idejének  nagyrészét  a  pincében  töltötte, vagy  a  nappaliban  borzongott  filmjein. Eleinte  próbáltam  közeledni  hozzá, ismét  meghódítani, ráébreszteni  arra, hogy  én vagyok  életének  valós  eleme, sőt  még  egy  általa  ismeretlen  pszihiátert  is meghívtam  egy  vacsorára, mert  reméltem, ha  végighallgatja  Milton  fejtegetéseit  a  világösszeomlásról, ha  megtudja  tapintani  félelmeit, lehet  tud  valami  megoldást. Sajnos  semmi  sem  használt, én  meg  szép  lassan  belefáradtam  az  örökös  monológusba, mígnem  egy  vacsora  alkalmával   választás  elé álítottam: a  bunker  vagy  én. Tudtam ,kegyetlenség részemről, de  még  mindig  mertem  remélni, hogy  helyrejönnek  a dolgok.  Zavarosan  fáradt  szemekkel  nézett  rám, a  szívem  is  összeszorult  tőle. Most  láttam  csak  igazán, mennyit  változott, mennyire  elhanyagolta  magát, mert  azelőtt  valahogy  mindig  keresztülnéztem  rajta, nem volt  bátorságom  szembenézni  vele. Még  abban  a  pillanatban  sem  jött  hogy  higyjem, itt  véget  ér  szerelem  és  megértés. Képtelen  voltam  tovább  harcolni  vele. Milton  rengeteg  beteget  gyógyított  meg, de  sajnos  saját  betegségére nem tudott,s talán nem is  akart  megoldást. Hiába  is  mondtam  volna  neki, hogy  valószínűleg  eluralkodott  rajta  a  deffenzíva  obsszesziója, meg  az  üldözési  mánia, úgysem  látta volna  be,mert  már  súlyosan  beteg  volt. Ultimátumomra  fáradtan  legyintett:,,-menj, édesem, de  majd  ha  elszabadul a  pokol, majd  megbánod, hogy  nem  maradtál  velem.,,

     Szeretném  azt  mondani, összetörte  a  szívem, de  abban  a  pillanatban  már semmi  nem  számított, túlságosan  belefásultam.

   Én  visszaköltöztem  saját  lakásomba, Milton pedig  leköltözött  a  bunkerbe. Házunkat  most  már  pókhálok  cifrázták, s  eluralkodtak  benne  mókusok, macskák, egerek. Csak  azt  remélem, valakinek  egyszer  majd  sikerül  Miltont kimentenie  önkéntes börtönéből.

                 Addig is ő odalent él, retteg, filmeket  néz, híreket hallgat, s időnként  eszelősen  üvölti  credoját: ,,bújjatok  el, míg nem késő,,.

Feladat: Egyes: Terapeuta - Bunker - Költözés

A zsűri értékelése

Greeny| Ilyet ritkán teszek, de kivételesen úgy döntöttem, hogy nem fogom felróni neked a helyesírási, szerkesztési és elgépelési hibáidat. Ha a többi zsűritag megteszi, az csak a hasznodra válhat, de fontosnak tartom megjegyezni, hogy e mellett az írói stílusod is csiszolásra szorul. Őszinte leszek: úgy éreztem (főleg a novella első felében), túlságosan is a saját vágyaidra, ideálodra alapoztad ezt a novellát. Nem először találkozom a sármos, rejtélyes, de ugyanakkor a furcsa berögződései miatt veszélyesnek ható férfiideállal. És most is arra a következtetésre jutottam, mint más műveknél: sokat ígérő tulajdonságai ellenére unalmas, kidolgozatlan alak, akinek a sorsa nem tud megfogni. Innentől a novella nem sok érdekességet tartogatott számomra.
Továbbá egy kis utánajárás nagyon sokat dobhat egy mű értékén, szóval azt tanácsolom, legközelebb nézz utána jobban a témáknak, amikről írsz. A leírtak alapján egy pszichológussal van dolgunk és nem egy pszichiáterrel (semmiképp sem egy "pszihiáterrel"); a "deffenzíva obsszeszió" az olvasóra már szinte sértőn ható, kitalált (és helytelenül leírt) kifejezés és még sorolhatnám.
Tehát ezek lennének a fő tanácsaim: ne feltétlenül arról írj, amiről te szoktál álmodozni, és ha a műved témája valamilyen szaktudást igényel, akkor legalább egy nagyon alap szinten legyél tájékozott a témában (elég hozzá pár Google keresés). Személy szerint én kíváncsi lennék a fejlődésedre, szóval ne aggódj, nincs még semmi veszve, csupán dolgoznod kell érte.

Audrey| Úgy érzem, kicsit túl nagy fába vágtad a fejszédet ezzel a történettel. Nagyon sok mindent akartál elmondani egy nagyon korlátozó műfajban. Ilyen komplex lelki folyamatokról regényeket írnak, nem novellákat. Pont ezért nem lehet igazán átérezni a hangulatot, megérteni a személyek motivációit, kicsit inkább olyan, mint egy felületes esettanulmány. Megoldás lehetett volna például, ha az egész folyamat helyett, egy kiragadott jelenetet írsz meg.
A stílusodról azt mondanám, hogy kiforratlan, még sok gyakorlás kell, hogy igazán megtaláld a saját hangod, és azt egy egész történeten keresztül tudd is vezetni. Sokszor használtál olyan kifejezéseket, amik nem illettek volna a mű hangulatához. Azt is javasolnám, hogy ha kész vagy a novellával ne küldd el azonnal, hanem hagyj neki pár napot, amíg nem nézel rá, kikerülsz a hatása alól, és utána olvasd el még egyszer, vagy akár többször. Ezzel kiszűrhettél volna néhány helyesírási hibát és dupla szóközt, amik engem például nagyon zavartak. Könnyebb azokat a mondatokat is észrevenni, amik nem illenek egymáshoz, esetleg nem azt fejezik ki, amit eredetileg szerettél volna mondani. Illetve a jövőben fordíts nagyobb hangsúlyt a szerkesztésre is, mint a sorkizárt beállítása. 

Holly| Mikor elkezdtem olvasni, kicsit összezavarodtam, hogy melyik is a cím. A Milton félelmei, vagy a Költözik a pszichiáter. Valamilyen szinten mindkettő címnek hangzik, de az egyika fájlnév volt, a másik viszont magában a doksiban szerepelt. Így már érthető, de azért célszerű lenne egyet használni.
Érdemes átolvastatni valakivel, mielőtt beküldöd a történetet egy pályázatra. Nagyon sok helyesírási hibád volt (pl. pszihiáter, ami psziCHiáter), amit egy ilyen módszerrel könnyen ki lehet szűrni. Ráadásul az ilyen mondatok is kiszűrhetőek: „Máskülönben  is  úgy  éreztük  mindketten, hogy  találunk minden  síkon, tehát  nem  sokat  gondolkoztunk”.  Sokszor pedig olyan szavakat használsz, amik nem léteznek, vagy más formában használjuk (pl. monológus, túlkérdezze, vagy deffenzíva obsszeszió). Használj olyan szavakat, amiket ismersz, és tudod, mit jelentenek, hisz az olvasó is úgy fogja tudni megérteni a történetet.
A fogalmazásodra is figyelj oda, néha nem volt összefüggés a mondatok között, vagy éppen a mondatszerkezetben nem stimmelt valami. Olvass sok könyvet, novellát, mert azokból tudod megtanulni legjobban ezeket.
A történet kissé kidolgozatlan volt, és nem túl reális. Arra emlékeztetett, mintha valaminek a háttere lenne csupán, és a lényeg csak ez után következne. Nagyon sok lehetőség van benne, amit egy kis gyakorlással és olvasással ki is fogsz tudni használni. :)

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2016.04.15. 14:17 aniko                                                                                         Kedves zsűritagok, ezúton szeretném megköszönni  a  kiritikákat, megfigyeléseket, mert  végűl is  ez  volt  a  célom, hogy  valaki  hozzáértő  mondja  el, mit  nem  csinálok-írok  jól.      Köszi  szépen , hogy  időt  áldoztatok  írásomra.