Anikó
Milton félelmei
Egy röpke év alatt lezajlott minden : megláttam, beleszerettem, elfogadtam ajánlatát ,templom, luxus esküvő, és ő beköltözött hozzám. Merthogy még nem találtunk rá álmaink házára.
Ő volt Milton, városunk közkedvelt pszihiátere. Rendelőjébe eljáró betegei közül csak azok nem gyógyultak meg, akik nem akartak. Meleg mosolyától, nyugodt beszédétől azok is visszanyerték életkedvüket, akik már az öngyilkosság minden formájával kacérkodtak. Ő volt az a szuperpasi, aki felkért és megkért, legyek mellette a következő nyolcvan évben, jó és rossz napokon egyaránt. Beleegyeztem gondolkozás nélkül, hiszen első látásra megtetszett a magas, fekete hajú, sötétszemű férfi, akinek páratlan humorát és magabiztosságát csak hírneve múlta felül. Máskülönben is úgy éreztük mindketten, hogy találunk minden síkon, tehát nem sokat gondolkoztunk. Nekem is jó irányba haladt üzletem, egyre többen vásárolták, rendelték egyedi, kézzel készített ékszereimet. Szabadidőnket baráti társaságban töltöttük, vagy kettesben bicikliztünk a városkörnyéki erdőkben, majd nemsokára nekifogtunk házakat nézegetni. Nehezen találtunk rá, mert Miltonnak semmi sem volt elég jó. Kijelentette, neki kizárólag csak terméskőböl épült ház kell, aminek ráadásul hatalmas pincéje is van. Ugrattam is emiatt, hogy hát minek az a nagy pince, talán borászattal akar szórakozni, de ő komolyan megnézett, s csak annyit mondott: ,,majd meglátod,,.Ezt gyorsan feldolgoztam, kispertem gondolataimból, akkor még nem tünt sem komolynak, sem furcsának.
Végül is rátaláltunk az ideális házra, mindkettőnknek megtetszett első látásra, és röpke hét alatt be is költöztünk. Mindennapjaink szinte tökéletes harmóniában zajlottak: dolgoztunk, szórakoztunk, házunkat dizájnoltuk, egymást szeretgettük, szó mint száz, rószszínű fellegek közt lebegtem. Épp ezért szorult el szívem, vajon megérdemlem ezt, mi lesz ennek az ára? Mert volt egy halvány sejtelmem, hogy valami nincs rendjén, csak akkor még nem tudtam, nem is akartam tudni semmit. Inkább homokba a fejemmel, mintsem kiderüljön, hogy valami fertőzi tökéletes kis világunkat.
Mikor házavató vacsoránkon Milton poharat emelt és eldicsekedte barátainknak, hogy ezzel a házzal most már biztosítani tudja védelmünket, mindennemű világbaj ellen, kicsit megfagyott a légkör, de csak pár másodpercre. Mindenki túl jól érezte magát ahhoz, hogy túlkérdezze ezt a furcsaságot. Én is felejtettem az egészet, míg két napra rá meg nem találtam férjem filmgyűjteményét: egy egész sor, nullakategóriás katasztrófafilmet kaptam ,könyvtárának egyik polcán. Mikor megmutattam neki az egyik cd lemezt, nem hagytam, hogy túl sokat gondolkozzon, rákérdeztem íziben, mit élvez ezeken a hűlyeségeken, tudván róla, hogy igenis művelt a pasi. Erre ő rámnézett és hevesen elkezdett magyarázni( megjegyzem még sosem láttam férjemet igy felindulva, mindig és mindenre tökéletes nyugalommal reagált) :- ,,édes szívem, én nem a filmek minőségét nézem, hanem, hogy mitől kell tartanom, mi ellen kell védekeznem.,, Mit sem törődve azzal, hogy állam leesett, a szemeim meg kitágultak, tovább fejtegette, hogy ő micsoda egy szuperbunkert épít majd a pincénkből, olyan betonfalakkal s mindenféle szerkentyűkkel, hogy annak semmi nem árt majd, mi meg holtbiztonságban leszünk, míg elmúlik a világbaj, amiről pontosan még nem tudjuk, hogyan, de hogy eljön, az biztos. Milton annyira elfogultan védte elméletét, döntését, hogy hiába is próbáltam volna megértetni vele, mennyire nem lenne kényelmes egy rakás pénzt és energiát pazarolni erre az ámokfutásra. Férjem szokatlanul ideges volt, ami még jobban elszomorított, hogy látni véltem tekintetében egyfajta őrült lobogást. Fáradtan vállat vontam és úgy gondoltam, alszom egyet az egészre, hátha majd reggel csak rémálomnak remélem majd.
Másnap Milton igyekezett bebizonyítani, hogy nem álmodtam. Nem maradt hűtlen őrült tervéhez. Beszerzett építőanyagokat, munkásokat szerződtetett, egyre gyakrabban hiányzott rendelőjéből, s én mégis alig láttam. Páciensei lassan elmaradoztak, nem törődött már velem sem, barátainkkal sem, idejének nagyrészét a pincében töltötte, vagy a nappaliban borzongott filmjein. Eleinte próbáltam közeledni hozzá, ismét meghódítani, ráébreszteni arra, hogy én vagyok életének valós eleme, sőt még egy általa ismeretlen pszihiátert is meghívtam egy vacsorára, mert reméltem, ha végighallgatja Milton fejtegetéseit a világösszeomlásról, ha megtudja tapintani félelmeit, lehet tud valami megoldást. Sajnos semmi sem használt, én meg szép lassan belefáradtam az örökös monológusba, mígnem egy vacsora alkalmával választás elé álítottam: a bunker vagy én. Tudtam ,kegyetlenség részemről, de még mindig mertem remélni, hogy helyrejönnek a dolgok. Zavarosan fáradt szemekkel nézett rám, a szívem is összeszorult tőle. Most láttam csak igazán, mennyit változott, mennyire elhanyagolta magát, mert azelőtt valahogy mindig keresztülnéztem rajta, nem volt bátorságom szembenézni vele. Még abban a pillanatban sem jött hogy higyjem, itt véget ér szerelem és megértés. Képtelen voltam tovább harcolni vele. Milton rengeteg beteget gyógyított meg, de sajnos saját betegségére nem tudott,s talán nem is akart megoldást. Hiába is mondtam volna neki, hogy valószínűleg eluralkodott rajta a deffenzíva obsszesziója, meg az üldözési mánia, úgysem látta volna be,mert már súlyosan beteg volt. Ultimátumomra fáradtan legyintett:,,-menj, édesem, de majd ha elszabadul a pokol, majd megbánod, hogy nem maradtál velem.,,
Szeretném azt mondani, összetörte a szívem, de abban a pillanatban már semmi nem számított, túlságosan belefásultam.
Én visszaköltöztem saját lakásomba, Milton pedig leköltözött a bunkerbe. Házunkat most már pókhálok cifrázták, s eluralkodtak benne mókusok, macskák, egerek. Csak azt remélem, valakinek egyszer majd sikerül Miltont kimentenie önkéntes börtönéből.
Addig is ő odalent él, retteg, filmeket néz, híreket hallgat, s időnként eszelősen üvölti credoját: ,,bújjatok el, míg nem késő,,.
Feladat: Egyes: Terapeuta - Bunker - Költözés
A zsűri értékelése
Greeny| Ilyet ritkán teszek, de kivételesen úgy döntöttem, hogy nem fogom felróni neked a helyesírási, szerkesztési és elgépelési hibáidat. Ha a többi zsűritag megteszi, az csak a hasznodra válhat, de fontosnak tartom megjegyezni, hogy e mellett az írói stílusod is csiszolásra szorul. Őszinte leszek: úgy éreztem (főleg a novella első felében), túlságosan is a saját vágyaidra, ideálodra alapoztad ezt a novellát. Nem először találkozom a sármos, rejtélyes, de ugyanakkor a furcsa berögződései miatt veszélyesnek ható férfiideállal. És most is arra a következtetésre jutottam, mint más műveknél: sokat ígérő tulajdonságai ellenére unalmas, kidolgozatlan alak, akinek a sorsa nem tud megfogni. Innentől a novella nem sok érdekességet tartogatott számomra.
Továbbá egy kis utánajárás nagyon sokat dobhat egy mű értékén, szóval azt tanácsolom, legközelebb nézz utána jobban a témáknak, amikről írsz. A leírtak alapján egy pszichológussal van dolgunk és nem egy pszichiáterrel (semmiképp sem egy "pszihiáterrel"); a "deffenzíva obsszeszió" az olvasóra már szinte sértőn ható, kitalált (és helytelenül leírt) kifejezés és még sorolhatnám.
Tehát ezek lennének a fő tanácsaim: ne feltétlenül arról írj, amiről te szoktál álmodozni, és ha a műved témája valamilyen szaktudást igényel, akkor legalább egy nagyon alap szinten legyél tájékozott a témában (elég hozzá pár Google keresés). Személy szerint én kíváncsi lennék a fejlődésedre, szóval ne aggódj, nincs még semmi veszve, csupán dolgoznod kell érte.
Audrey| Úgy érzem, kicsit túl nagy fába vágtad a fejszédet ezzel a történettel. Nagyon sok mindent akartál elmondani egy nagyon korlátozó műfajban. Ilyen komplex lelki folyamatokról regényeket írnak, nem novellákat. Pont ezért nem lehet igazán átérezni a hangulatot, megérteni a személyek motivációit, kicsit inkább olyan, mint egy felületes esettanulmány. Megoldás lehetett volna például, ha az egész folyamat helyett, egy kiragadott jelenetet írsz meg.
A stílusodról azt mondanám, hogy kiforratlan, még sok gyakorlás kell, hogy igazán megtaláld a saját hangod, és azt egy egész történeten keresztül tudd is vezetni. Sokszor használtál olyan kifejezéseket, amik nem illettek volna a mű hangulatához. Azt is javasolnám, hogy ha kész vagy a novellával ne küldd el azonnal, hanem hagyj neki pár napot, amíg nem nézel rá, kikerülsz a hatása alól, és utána olvasd el még egyszer, vagy akár többször. Ezzel kiszűrhettél volna néhány helyesírási hibát és dupla szóközt, amik engem például nagyon zavartak. Könnyebb azokat a mondatokat is észrevenni, amik nem illenek egymáshoz, esetleg nem azt fejezik ki, amit eredetileg szerettél volna mondani. Illetve a jövőben fordíts nagyobb hangsúlyt a szerkesztésre is, mint a sorkizárt beállítása.
Holly| Mikor elkezdtem olvasni, kicsit összezavarodtam, hogy melyik is a cím. A Milton félelmei, vagy a Költözik a pszichiáter. Valamilyen szinten mindkettő címnek hangzik, de az egyika fájlnév volt, a másik viszont magában a doksiban szerepelt. Így már érthető, de azért célszerű lenne egyet használni.
Érdemes átolvastatni valakivel, mielőtt beküldöd a történetet egy pályázatra. Nagyon sok helyesírási hibád volt (pl. pszihiáter, ami psziCHiáter), amit egy ilyen módszerrel könnyen ki lehet szűrni. Ráadásul az ilyen mondatok is kiszűrhetőek: „Máskülönben is úgy éreztük mindketten, hogy találunk minden síkon, tehát nem sokat gondolkoztunk”. Sokszor pedig olyan szavakat használsz, amik nem léteznek, vagy más formában használjuk (pl. monológus, túlkérdezze, vagy deffenzíva obsszeszió). Használj olyan szavakat, amiket ismersz, és tudod, mit jelentenek, hisz az olvasó is úgy fogja tudni megérteni a történetet.
A fogalmazásodra is figyelj oda, néha nem volt összefüggés a mondatok között, vagy éppen a mondatszerkezetben nem stimmelt valami. Olvass sok könyvet, novellát, mert azokból tudod megtanulni legjobban ezeket.
A történet kissé kidolgozatlan volt, és nem túl reális. Arra emlékeztetett, mintha valaminek a háttere lenne csupán, és a lényeg csak ez után következne. Nagyon sok lehetőség van benne, amit egy kis gyakorlással és olvasással ki is fogsz tudni használni. :)
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Kedves zsűritagok, ezúton szeretném megköszönni a kiritikákat, megfigyeléseket, mert végűl is ez volt a célom, hogy valaki hozzáértő mondja el, mit nem csinálok-írok jól.
Köszi szépen , hogy időt áldoztatok írásomra.