Vicky 

Üzenet a látomásban 

Minden csillogott a hó miatt, a fehérséget csak egyetlen barna bőrű ember alakja törte meg. Alig volt rajta ruha, mégsem mutatta, hogy fázott volna a jég birodalmában. Rendületlenül haladt előre, minden lépésénél belesüppedve a szilárd vízbe. Sokáig gyalogolt, amíg oda nem ért egy félgömb alakú építményhez. Mélyen beszívta a levegőt, a tüdeje megtelt friss oxigén-nel, aztán belépett. Le kellett hajolnia, hogy a kis lyukszerű ajtón beférjen. Bent ketten voltak. A nő kapucnija le volt húzva a fejéről, és a férfi felé hajolt. Arcán az aggódás ráncai vetettek árnyékot. Könnytől csillogó szemét a belépőre függesztette és kétségbeesve nézett rá. A barna bőrű csak intett, hogy menjen arrébb, és elfoglalta a helyét. A bebugyolált beteg az oldalára fordult, és kétrét görnyedve köhögött. Vér vöröslő színe mocskolta össze a havat. A barna bőrű csak a fejét ingatta, és szomorkásan nézett a nőre. Tudta, hogy innen már csak a halál van, és már csak azzal tud rajta segíteni, ha előbb a túlvilágra juttatja. Az asszony összeszorí-totta a száját, és rázkódott a feltörekvő sírástól. A férfi nem is nézte tovább, előkapott egy kést, és a markába szorította. Megragadta a beteg vállát, és maga felé rántotta. Gyorsan akarta csinálni, minél kevesebb fájdalommal. De ahogy megpillantotta az előtte heverő arcát lefagyott. A kés kicsúszott a kezéből, és a földbe szúródott. Ő feküdt ott magatehetetlenül, lég-szomjak között vergődve. Majdnem leszúrta saját magát. Percekig csak meredt volna a hal-dokló magára. De akkor a lába alól kicsúszott a talaj, és már ott sem volt. 

Ahogy kinyitotta a szemét, újra a hőséget érezte maga körül, és a füstöt ami körbelengte a szűkös sátrát. Ült, és teljesen tudatában volt a saját létezésének. Az Istenek üzenni akartak neki. Felállt, elgémberedett tagjai újra rendesen kapták a vért, és kiment. A nap szerint már bőven délután járt az idő, a falu lakói pedig aludtak. Inkább ő maga is visszafordult, hogy visszabújjon a szövetek védelmező árnyékába. Ekkor hirtelen egy köhögő roham tört rá. Úgy érezte, mintha ki akarná köpni a tüdejét. Kezét a szájára szorított. Mikor csillapodott a sem-miből jövő érzés, a tenyerébe nézett, ami véres volt. 

Egész testében elkezdett remegni. Most először félt. Rettegett, hogy meghal. Berohant a sátrába, és elkezdett valami orvosság után kutatni, pedig ő maga is jól tudta, hogy nincs gyógymód. A látomása is ezt bizonyította, de akkor nem tudott ésszerűen gondolkodni. Az agyát elhomályosította a félelem érzete. Szinte érezte a nyakába lihegő kaszást, aki csak az ő lelkére éhezik. 

Újabb és újabb köhögés rázta a testét miközben gyors mozdulatokkal próbált valami megoldást keresni. Egyre több és több vért vesztett. A látása homályosodott, de akkor sem pihent le. Homlokán izzadságcseppek gyöngyöztek. A nagy melegben amúgy sem szabadott sokat mozogni, mert a levegő nem volt rá alkalmas. A sámán a haját tépte, annyira reszketett. 

Már csak fekete foltokként rajzolódtak ki előtte a tárgyak, hallása tompa volt, és egyre gyakrabban kellett megállnia, hogy egy újabb adag vért köpjön fel. Forgott vele a világ, és elájult. Nem tudott parancsolni a lábának, és magatehetetlenül bámulta a plafont. Mellkasa össze-vissza ugrált, hol a légzés ritmusára, hol a köhögésére. A sámán esküdni mert volna rá, hogy még utolsó lélegzetvételeikor hallotta a pokolkutyák csaholását, ahogy egyenesen felé tartanak, körmüket a földhöz csapkodva.

Feladat: Ötös: Sámán - Iglu - Halálos betegség diagnosztizálása

A zsűri értékelése:

Greeny|  A novellád stílusa egységes és letisztult volt, sehol sem kellett kizökkennem vagy helyesírási hibákon fennakadnom. Mondjuk a "szilárd víz" kifejezésen én hangosan felnevettem. A hónak tényleg nem igazán van szinonímája, de én szívesebben viseltem volna el egy szóismétlést, mint azt, hogy valakinek a lába szilárd vízbe süpped. 
A nagyobb gondom a novelláddal az volt, hogy kizárólag a három adatra alapoztad, amit megadtunk. Megvolt az iglu, megvolt a sámán és megvolt a halálos betegség, de ezeken túl nem sokat adtál hozzá a saját világodból, amit én valamennyire elvártam volna. Így a novellád kicsit lapos volt, és a "majdnem leszúrta magát" csavar is csak bizonyos mértékben dobott rajta. 
Úgy gondolom, bátran folytathatod az írást, mert a hibáid javíthatóak. Legközelebb próbálj többet adni magadból egy-egy művedben, és lehetőleg tartsd meg ezt az egységes stílusodat. Azt mindenképp jól érzed (tudod?), hogy a rövid és hosszú mondatokat érdemes váltogatni, mert biztosítják a műved zeneiségét és könnyen olvashatóságát.

Audrey| Alapvetően tetszett a novella stílusa. Néhány furcsa kifejezés volt benne, mint a „légszomjak közt vergődve” és a „szilárd vízbe” süppedés. Számomra nem igazán derült ki – azt a tényt leszámítva, hogy kötelező volt beilleszteni -, hogy miért pont egy igluban látja a látomást a főszereplő. Nekem kicsit furcsa volt ez a megoldás így, nem igazán éreztem a kapcsolatot a két rész között ilyen szempontból. A leírások jók voltak, nagyon képszerűen írsz, könnyű a belső szemeim előtt látni, amiről mesélsz. Egy-két mondaton érződik, hogy még csiszolni kell a stílusodat, de mindenképpen jó az irány. 

Holly| Rövid és velős volt a történet. Elég hatásos, néha azért egy kicsit úgy éreztem, már-már túl hatásvadász is. Legfőképpen a végén. Alapvetően tetszett, ahogyan megírtad a látomást. Greeny-vel és Audrey-val ellentétben pedig nekem tetszett a "szilárd víz" kifejezés. Nekem adott az egésznek egy plusz töltetett, jelentést a vízzel hasonulás. Egyfajta hullámzást.
Engem inkább az foglalkoztatott, hogy vajon milyen betegség támadta meg a főszereplőt, ami ilyen hirtelen és ilyen gyorsan végzett vele. Hisz amiket leírtál, leginkább a tüdővészre emlékeztet, az viszont kifejezetten hosszabb lefolyású. Én pedig nem ismerek olyan betegséget, ami ilyen szinten, egy-két óra alatt ledönti lábáról a sámánt. Ebből a szempontból érdemes egy kicsit utána gondolni a dolgoknak és reálisan szemlélni a lehetőségeket.
Ettől függetlenül erős a novella, nekem tetszett. Gratulálok!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés