Vendy, Ratemer - Messze, messze otthonról

Véleményed

4. Fejezet

A kocsi fekete volt, hangosan szólt benne a zene, kihallatszott a basszus dübörgése. Ahogy a lányok felé közeledett folyamatosan lassított, majd megállt mellettük. A zene lehalkult, miközben az ablakot lehúzták.
- Akkor kérlek magyarázzátok el, mi volt olyan fontos így éjjel, hogy nem tudott volna várni holnapig? – kérdezte az Impala sofőrje.
- Női dolgok… sürgős női dolgok – jelentette ki Vendy, de saját arcán is látszott, úgy gondolja, ennél bármi jobb indok lett volna.
- És a koszban fürdés jó tesz az arcbőrnek? – kérdezte, miközben végigmérte a két lányt. – Nem tudom, észrevetted-e, de azt hiszem egy banán héjdarab van a hajadban, Karen.
- Ezek olyan dolgok, amiket egy férfi sosem érthet meg – válaszolta Karen kissé sértődötten, miközben megpróbálta eltüntetni a szemetet a hajából.
- Most komolyan, mégis mit csináltatok? Sam teljesen kiütötte magát!
- Mi történt? Ti felváltva isszátok magatokat le? Utána nem takarítunk fel – jelentette ki kissé javítva színész képességein, de Dean arcát látva jobbnak vélte elhallgatni.
- Oké, értem én, hogy nem bíztok bennünk, de azért abba a szendvicsbe mégse kellett volna annyi altatót beleraknotok. Mellesleg, ha már így akartatok megszabadulni tőlünk, akkor a dobozt igazán kidobhattátok volna.
A két lány úgy nézett Deanre, mint a gyerekek az apjukra, miután lebuktak, hogy kitörték a konyhaablakot játék közben.
- Gyerünk, szálljatok be – intett a férfi türelmetlenül – nincs valamitek, amire rá tudtok ülni? Nem készültem rá, hogy sétáló szemeteseket viszek haza.
A két lány kelletlenül beült a hátsó ülésre, mire Dean felbőgette a motort és elindult vissza a motel felé.
- Most már elmondhatnátok, mi a fenét csináltatok kint.
Vendy és Karen egymásra nézett, majd kis hallgatás után belekezdtek a helyzet elmagyarázásába.
-    Elmentünk egy raktárba, amire egy hirdetésben bukkantunk.
-    Találtunk ott egy ugyanolyan tükröt, mint ami abban a szobában volt. De a rajta lévő jelek máshogy néztek ki.
-    Várjatok egy kicsit. Szóval azt mondjátok, hogy két tükör van?
-    Talán. Lehet, hogy ezért jutottunk pont ide.
-    Ez egész érdekes. Holnap meg kell néznünk azt a tükröt Sammel együtt.
-    Ha lehet… akkor mi inkább kihagynánk a látogatást. Igazából mindent leírtunk, a jeleket is tökéletesen lemásoltuk, szóval nem kell oda visszamenni…
-    Oké, nemrég ti voltatok azok, akik a nyílt kártyákról és a bizalomról pakoltatok. Azóta bealtatóztatok minket, elszöktetek, elloptátok a fegyvereinket és továbbra is, annak ellenére, hogy eljöttem az éjszaka közepén megkeresni titeket, titkolóztok. – összegezte egyre komorabban Dean.
-    Rendben – sóhajtott Karen, majd belekezdett a mesébe. – Mikor a tükörnél voltunk… szóval volt ott még valaki… Szerintünk a démon. Az ablakok kitörtek, mi meg nem tudtunk másfele menekülni, csak az ablak irányába… Ezért végeztük a kukában.
Dean nem nézett a lányokra, ehelyett az útra fókuszál, ám ez igen nagy erőfeszítésébe került. Valami nagyon nem állt össze. Ha a démon tényleg meg akarta volna ölni őket, már rég halottak lennének. De nem értette, mi értelme lett volna annak, hogy csak megjelenik, majd hagyja őket futni.
-    Dean, nem itt kellett volna bekanyarodni? – kérdezte Karen, mikor elhajtottak a motel utcája előtt.
Dean egy elég éles kanyarral változtatott irányt. A lányoknak – akik igyekeztek minél kisebb felületen hozzáérni az autóhoz – meg kellett kapaszkodniuk, hogy ne dőljenek el túlzottan. Dean a motel parkolójában leállította a kocsit, aztán gyorsan kiszállt és a lányok elé állt.
-    Oké, most szedjétek rendbe magatokat, fürödjetek meg, de egyet szögezzünk le: nincs több altató, sem egyéb hasonló húzás, rendben?
A két lány bólintott, majd elővették a magukhoz vett fegyvereket és átnyújtották a vadásznak.
-    Ezeket inkább tartsátok meg, hátha egyszer szükségetek lesz rá.
-    Köszi, Dean… mindent – mosolygott félszegen Vendy a férfira.
-    Most már tényleg menjetek fürdeni. Rettenetes ez a szag…
Karen a szemét forgatta, miközben elindult a szobájuk felé. Bent azonnal előpakolt valami ruhát, majd rögtön megcélozta… volna a fürdőszobát, ha Vendy nem lép oda az ajtóhoz ugyanabban a pillanatban.
Hiába minden baráti mondat, amit a lányok megmenekülésük után mondtak, most úgy tekintettek egymásra, mintha ősellenségek lennének. Egy pillanatig álltak, farkasszemet nézve, majd Vendy megtörte a hallgatást.
-    Kő, papír, olló?
-    Legyen – emelte fel öklét Karen, majd a levegőben háromszor meglengette. A papír legyőzte a követ.
Vendy pillanatok alatt eltűnt a fürdőszobában, mielőtt Karen egyáltalán feleszmélt volna. Neki jutott Sam és Dean szobájának fürdője.
Mélyet sóhajtott, és elindult a szomszédos szoba felé. Az ajtó előtt megállt, és bátortalanul bekopogott. Dean nyitott ajtót.
-    Öhm… arra gondoltam, hogy… mivel Vendy elfoglalta a mi fürdőnket, ideiglenesen használhatnám-e a tiéteket?
Dean egy pillanatra csak nézett Karenre, aztán egy laza mosollyal utat biztosított neki a szobába. Sam odabent még mindig aludt, egyik keze lelógott az ágy szélén, a másikkal maga alá gyűrte a párnál, és hangosan szuszogott.
-    Gyere csak nyugodtan.
Karen beljebb lépett a szobában, és rögtön megcélozta a fürdőt. Magára csukta az ajtót, és a földre pakolta az általa hozott holmit. A forró zuhany teljesen ellazította, szinte már el is feledkezett arról, hol van és mi történt még nemrég a raktárépületben. Mintha nem egy idegen országban, hanem otthon lenne. Kimosta a hajából a maradék szemetet, és lemosta a bőréről a ráragadt koszt. Már egészen jókedvűen lépett ki a fürdőből.
Mikor kijött a szobából, Dean ösztönösen felkapta a fejét, majd egy óriási mosollyal jutalmazta Karent.
-    Mindjárt jobb az összkép.
-    Akkor ezzel egyetértünk – mosolygott a lány, majd a még mindig békésen horpasztó Samre nézett. – Azt hiszem, Vendy egy kicsit túlzásba vitte az altatót. Meddig fog még aludni?
-    Remélem, még délelőtt azért felkel. Egyébként komolyan, mennyit adtatok neki? Evett és öt perc múlva már aludt is.
-    Karen vállat vont.
-    Vendy azt mondta, tudja mit csinál – válaszolt, majd eszébe jutott valami. - Te nem is ettél a szendvicsből? Aludtál egyáltalán?
Dean titokzatosan elvigyorodott, majd vállat vont.
-    Egyébként finom volt a szendvics, de következőnek tegyetek rá uborkát is – jegyezte meg, mikor Karen távozni készült.
Másnap reggel izgatott kopogás ébresztette a lányokat. Karen nem volt hajlandó ilyen korán felkelni, így Vendy kénytelen volt kiszólni várakozónak.
-    Menj aludni! – kiáltott ki morogva, de Sam ismételt kopogás helyett egyszerűen benyitott a szobába.
-    Jó reggelt mindkettőtöknek. Tudjátok, aki éjjel képes extrém sportokat űzni, legyen nappal is éber.
-    Nem lehet egyszerre ilyen sok dologra koncentrálni! Ehhez aludnunk kell – közölte Karen és a fal felé fordult.
-    Van egy-két tervünk, úgyhogy öltözzetek fel. Fél óra múlva indulunk. – Sam rá sem hederített a lányok mogorva ábrázatára. Már amennyit látott belőle a párnák és takarók tömkelegében.
-    Sam, sajnáljuk, ígérjük, soha nem teszünk ilyet, de most hagyj békén. Még nálunk vannak a fegyverek – mormogott tovább minden bűnbánó vagy fenyegető hangsúly nélkül.
-    Fél óra múlva – ismételte meg a kialudt Sam, majd távozott a szobából.
-    Nem gondolhatja komolyan… - mormogta Karen anélkül, hogy egy millimétert is mozdult volna.
-    Biztos, hogy nem… - motyogta Vendy és a fal felé fordulva összekuporodott – most hagyj aludni.
Tíz perc csend után Karen mocorogni kezdett, majd kikászálódott az ágyból. Átöltözött és megcélozta a motelban elhelyezett automatát kávéért, majd egy kis reggelit is szerzett valahonnan. Mire visszaért a szobába, már egészen éber volt.
Addigra Vendy is elkezdett szedelőzködni. Azaz a földön ült és próbált magára erőltetni egy farmert. Mellette hevert az alvós pólója, a másik oldalon pedig a cipői.
-    Miért nem tudnak ezek egyszer rendesen, legalább 8 órát aludni?
-    Ez majd segít – nyújtott át egy műanyagpoharat – Fekete. 
Az ajtón újból kopogtak, majd a túloldalról Sam szólt át.
-    Mindjárt indulunk, siessetek.
-    Rabszolgahajcsár. – suttogta Vendy, miközben két kézzel a szájához emelte a poharat - Karen, komolyan, életet mentesz.
A kávé Vendynél is megtette a hatását. Viszonylag gyorsan sikerült összeszednie magát, és néhány röpke perc múlva már az Impala előtt álltak.
- Hova is megyünk? 
- Kimegyünk a város széli erdőbe – magyarázta Sam, de mivel nem akart részletesebb leírást adni, Karen rákérdezett.
- És mit is akarunk ott csinálni?
- Mi lenne abban az érdekes, ha mindent tudnátok azonnal? - kérdezte Dean, miközben a kocsi csomagtartójának titkos aljába helyezett egy nagy táskát, majd lecsukta a tetőt.
- Indulhatunk?
- Hát persze, készek vagyunk beülni egy autóba, két vadidegennel – bólintott Karen, miközben sokatmondóan Vendyre nézett, majd beszállt a hátsó bőrülésre.
- Mi is bármikor készek vagyunk megenni a vadidegenek által felkínált ételeket, például szendvicseket megenni.
A Metallicar motorja felbőgött, amivel párhuzamosan elindult a rádióból a gitárszóló. Dean kikanyarodott a főútra, miközben kezével a kormányon dobolt. Sam egy mártír sóhajával fordult az ablak felé, míg a lányok a lábukkal követték az ütemet. A város szélénél Dean egy eléggé rég használtnak tűnő földutat választott, majd elég sokáig hajtott rajta, hogy eltűnjön mögöttük az út képe.
Mikor már biztos volt benne, hogy megfelelő távolságban vannak a civilizációtól, leállította a kocsit. 
- Ide? Most komolyan? Mit akarunk itt csinálni?
- Ti rohantok. Kaptok… mondjuk tíz percet. Aztán mi is elindulunk – mondta komoran Dean, miközben kivett egy hosszú csövű puskát az autóból.
Karen egy pillanatig levegőt sem vett. Hát tényleg sorozatgyilkosok lennének?
- Hogy mi?
Dean még egy pillanatig halál komoly arccal nézett a lányokra, akik egyre ijedtebb arccal figyelték a férfit, majd Sam szólalt meg, aki a hátuk mögé lopakodott.
- Dean, elég már. Szegények mindjárt elájulnak. – Dean erre elvigyorodott, és átadta az egyik fegyvert a megszeppent Karennek.
- Látnotok kellene az arcotokat. Komolyan. Sajnálom, de teljesen megérte.
- Egyébként arra gondoltunk, megtanítunk titeket lőni. Hogy meg tudjátok védeni magatokat.
Karen nem hitt a fülének. Egy másodperc alatt leforgott szeme előtt egész hasznavehetetlen élete, és most közlik, hogy csak ugratták? 
- Épp ideje, hogy megtanítsátok, hogyan kell ezeket használni. Mindjárt tudom, kin gyakorolok – nézett Karen Deanre, mintha nem is kellene neki a puska, a szemével megfojtaná.
Dean tovább mosolygott a lányra, majd nem zavartatva magát egy újabb fegyvert vett elő, ezúttal Vendynek.
- Oké, először megtanítalak a tartásra, hogy hogyan kell tölteni; ilyeneket. De csak, ha nem felém tartod azt a csövet, Karen.
A lány kelletlenül elfordította a puskát, és átadta Samnek. A férfi megmutatta, hol kell megfogni, hogy könnyen meg tudja tölteni. Ekkor elővett két töltényt, és elkezdte a részeit magyarázni.
A két lány is megpróbálta párszor, hogyan kell helyesen csinálni. Szerencsére egyikük sem lőtt le semmit véletlenül, úgyhogy elég büszkék voltak magukra, a hangulatuk is egyre jobb lett. Mikor Sam már elég régóta beszélt számukra unalmas dolgokról, versenyezni kezdtek, ki tölti meg gyorsabban a fegyvert.
Dean elővett a kocsiból pár üres üveget és sörös dobozt, majd sorban elhelyezte egy fekvő fatörzsön.
- Célbalövés – jelentette be, félbaszítva Sam előadását a puska részeinek alapos tisztogatásáról. 
- Valami magyarázat? – kérdezte Vendy, miközben felvette a tartást, amit Sam mutatott.
- Igen. És ez nagyon fontos – válaszolt gyorsan Dean öccse helyett – nézz előre és találd el őket. 
Vendy a szemben lévő üvegre célzott, és megpróbálta helyes irányba terelni a csövet.
- Nem jó – jelentette ki Sam és közelebb ment a lányhoz. – A fejét nyomd a válladnak. Így egyenesebben tudsz majd lőni. Kicsit fájni fog, mert visszarúg – magyarázta, miközben a megfelelő helyre terelte a fegyvert.
Vendy követte Sam tanácsát, és igyekezett nagyon koncentrálni. Aztán lőtt. A hangos dörrenés, és az őt érő lökés után nem nagyon érdekelte, hova ment a golyó, csak az, hogy leengedhesse a fegyvert. Sam azonban boldognak tűnt.
- Mellette ment el, de nem sok híja volt. Kezdetnek nagyon jó.
Vendy a biztató szavakra újból felemelte a puskát. Mély levegőt vett, és csak az üvegre koncentrált hat méterrel előtte. Kizárta a mögötte álló Samet, a mellette vitázó Karent. Aztán meghúzta a ravaszt.
Az üveg szilánkokra robbant, csak a talpának egy része maradt a farönkön billegve. Vendy most már nem is törődött az őt érő lökéssel, csak azzal törődött, hogy sikerült neki. Megcsinálta. A zajra Dean is elhallgatott, aki éppen a tiltakozó Karen karjának tartását igazgatta.
- Ez hihetetlen! – kiáltott fel hirtelen Karen, és a földön ülő Vendyre nézett. – Ezt hogy csináltad?
- Előre néztem és eltaláltam – idézte Deant a lány, miközben feltápászkodott. - Biztos, hogy neked is menne, ha lőnél is - jegyezte meg mosolyogva.
- Csak alaposan felkészülök – közölte keményen Karen és felemelte az imént leeresztett puskát. Előre nézni és lőni. Persze, mi sem egyszerűbb!
Dean a lövés után megtartotta a lány vállát, nehogy úgy járjon, mint Vendy. Mindenki elképedt, mikor az első golyó simán célba talált. A sörös doboz közepén fekete lyuk tátongott.
- Hűha – bökte ki Karen, miközben az átlőtt dobozt vizsgálta, majd diadalittasan Vendyre nézett. – Felkészültem.
- Csak fel kellett idegesíteni kicsit – jegyezte meg Dean.
- Oké, akkor most gyakoroljatok kicsit, aztán meglátjuk, mennyire megy. Még van néhány dolog, amit meg kell majd tanulnotok.
A két lány egy-egy üveggel arrébb sétállt, majd ismét lőttek, míg Sam és Dean mögöttük álltak, és magyaráztak. Nem jól tartott, kicsit lejjebb, túl sok, kicsit feljebb. Most jó. Tartsd a szemed a célon… 
- Mi lenne, ha inkább, nem tudom, elmennétek, és hoznátok egy pitét? – kérdezte Vendy lassan megfordulva, még mindig egyenesen előre tartva a fegyvert.
- Ez nem is rossz ötlet Sam, addig én itt maradok és felügyelek – kapott rögtön az ötleten Dean, mire Sam csak a szemét forgatta.
Sam távozása után a lányok végre fellélegezhettek. Dean úgy döntött, hagyja őket, így tényleg gyakorolhattak. Mire Sam visszaért, már alig érezték a karjukat, és legszívesebben ott helyben lefeküdtek volna aludni. Ki hinné, milyen fárasztó pár üvegre lövöldözni?
Sam a pitén kívül hozott pár hambugert, és utánpótlást az üvegekhez. Így az ebédet egy-egy üveg sörrel öblíthették le. 
- Szóval… csak úgy kíváncsiságból. Mi ez a hirtelen „tanítsuk meg őket lőni” hozzáállás? – tette fel a kérdést két falat között Karen.
- Hátha nem lesz egyszer pénzetek elég altatóra – vonta meg Dean a vállát, miközben tovább pusztította a harmadik szelet pitéjét.
- Most se volt pénzünk rá – világított rá a lány. – Minden tőletek van.
Még nem is gondolt bele, micsoda koloncok lehetnek a nyakukon. Teljes mértékben tőlük függtek, pedig még alig ismerték őket. Felügyelet alá tartoztak, mint az óvodások. 
- Még jobb… ki fognak minket fosztani – sóhajtott Dean tettetett keserűséggel – van még pite?
- Kifosztunk? Hamis hitelkártyákkal fizettek mindenhol. Az adófizetők pénzét költitek el. Nem gondoltatok rá, hogy keressetek normális állást?
- Nekünk ez az állásunk, ennyi – zárta le Sam túl hirtelen a beszélgetést – inkább azon gondolkozzunk, hogy veletek mi legyen. Ha tényleg láttátok a Sárgaszeműt, az azt jelenti, hogy igazam volt, és gyorsan tennünk kell valamit, hogy megvédjünk titeket.
- Eddig nem jutottunk előrébb, hiába vannak meg a jelek. És azt sem értem miért lenne két tükör? És ha van két tükör, lehet hogy több is?
- A feljegyzésekben nem tettek említést több tükörre.
- Ez akkor is más, mint amin keresztül idejöttünk – jelentette ki Vendy meglepően határozottan.
- Mindenképpen meg kell néznünk azt a tükröt. Lehet, hogy az a kulcs, választ adhat sok kérdésünkre.
- Ha nem gond, mi inkább kihagynánk azt a kirándulást… Talán mégis juthatunk valamire azokkal a jelekkel kapcsolatban – kapaszkodott Karen az utolsó kézzel fogható nyomukba.
- Szerintem jobb lenne, ha velünk maradnátok és ti is jönnétek. Talán ti csináltatok valamit abban a szállodában is.
- És mi van, ha ott vár, hogy visszamenjünk?
- Azért jöttünk ki, hogy megtanítsunk titeket az önvédelemre. És máskülönben, mi is ott leszünk – válaszolta határozottan Sam. – Nem hagyjuk, hogy bántson titeket.
- Nem elég meggyőző. Egy wendigótól is alig tudtatok megmenteni minket.
Sam és Dean arca egyre komorabb lett, ahogy a hangulat is egyre feszültebbé vált.
- Mert szerintetek nélkülünk nagyobb biztonságban lesztek. – Dean letette a kanalat.
- Ha nyilvános helyen vagyunk, sok emberrel körülvéve, igen – válaszolt hasonló hangnemben Karen.
- Ti még nagyon keveset tudtok erről az egészről. A természetfölötti dolgokról – magyarázta a lányoknak Sam, mintha gyerekek lennének – a város legforgalmasabb helyének közepén is eshet bajotok. Velünk nagyobb az esélyetek arra, hogy legalább reagálni tudjatok a veszélyre.
- Tömegkatasztrófát okoz a démon vagy mi? – tette fel a kérdést, de a testvérek arcát látva elkomorult. – És mégis mit akartok? Ezentúl minden egyes percben ott áll valamelyikőtök mellettünk és azt nézi, mikor csap le ránk a Sárgaszemű?
- Nem, de egyelőre akkor is az a leghelyesebb, ha azt teszitek, amit mondunk.
- Ki fogunk találni valamit. Csak kell egy kis idő. Lehet, hogy gyorsan rájövünk, hogyan juttassunk titeket haza, és minden megoldódik.
- Addig viszont legyünk jógyerekek és csináljuk azt, amit a felnőttek mondanak – forgatta a szemét Karen, de végül bólintott.
- Rendben – bólintott Sam is, mintha valami szóbeli egyezséget kötöttek volna.
- Akkor jöhet a második menet célbalövés? Van pár új üvegetek is.
A kis csapat tettre készen felállt, majd miután a Winchesterek felállították a maradék hat üveget, a két lány is beállt a helyére a lövéshez. Már felemelték a puskákat, amikor Karen megszólalt.
- Várjatok! Mit szólnátok, ha fogadnánk?
- Miben? – kérdezte Dean azonnal. Rögtön felvillanyozta a fogadás említése, ahogy Vendy is érdeklődve várt.
- Mit szólnátok, ha azt mondom, eltaláljuk az összes üveget. Egymás után, szépen sorban.
- Hogy nagyon örülünk, hogy ilyen lelkes vagy, de azért ne várj el túl sokat magadtól.
- És mit adnátok akkor, ha mégis sikerül? – csatlakozott be magabiztosan Vendy is.
- Mit szeretnétek?
Karen csak ezt a pillanatot várta. 
- Ha nyerünk, és eltalálunk mindent, veletek megyünk a következő vadászatra – jelentette ki határozottan. Éreznie kellett, hogy ő is képes irányítani a dolgokat.
Sam és Dean először mosolygott, nem hittek a saját fülüknek. Aztán, látva Karen arcát elkomolyodtak.
- Te is tudod, hogy ebbe nem egyezhetünk bele. Nem sodrunk titeket fölösleges veszélyhelyzetekbe.
- Persze, értem én. Szóval tudjátok, hogy minden egyes üveget eltalálunk, és féltek a vereségtől.
- Ugyan. Ez nem játék.
- Miért ne, Sam? Legalább van motivációjuk – ezzel jelentőségteljesen nézett testvérére, jelezve, hogy nem tartja valószínűnek, a lányok sikerét.
- Akkor megegyeztünk?
- Hohó, arról még nem szóltatok, mit kapunk mi, ha nyerünk – emelte maga elé a kezét Dean.
A lányok egymásra néztek, és gondolkodtak, mit is ajánlhatnának fel.
- Ha nem tudtok semmit… nekem van pár ötletem – szólalt meg Dean vigyorogva, amiből azonnal látszott, hogy a lányoknak egyik sem nem fog túlzottan tetszeni.
- Majd inkább kitaláljuk… - kezdte Karen, de fogalma sem volt, milyük van, amit felhozhatnának.
- Legyen mondjuk, egy kis kényeztető masszázs…
- Oké – vágta rá Vendy, mire mindenki megjutalmazta egy döbbent pillantással, illetve néhányan egy kis elismerő mosollyal is.
- Rendben, mindenkinek megfelel? – tette fel a kérdést Dean, mint a fogadás önkényesen kiválasztott levezetője.
A jelenlévők bólintottak, majd a két lány a egymás felé fordult.
- A jobb szélső három a tiéd, a maradék az enyém.
- Oké – bólintott Vendy, majd mindketten a cél felé fordultak. Igyekeztek minél jobban koncentrálni, minél pontosabban a célra fókuszálni. Az első kettő lövés mindkettőjüknek sikerült. Már csak egyet-egyet kellett eltalálniuk. A fiúk hátul néma csöndben várták az eredményt. Sam arca pedig minden sikeres lövésnél egyre komorabb lett.
Az utolsó két üveg pontosan egymás mellett helyezkedett el. Mély levegőt vettek és kizárólag a célra fókuszáltak. Szinte ugyanabban a pillanatban húzták meg a ravaszt. Vendy üvege azonnal szilánkokra tört, míg a másik üveg a súrlódó golyó hatására inogni kezdett, míg végül az is leesett a fatörzsről. 
A lányok, mintha előre begyakorolták volna, egyszerre fordultak Sam és Dean felé, és elégedetten mosolyogtak, várva az elismerést. Dean arca kissé csalódottnak tűnt, míg Sam kimondottan komor volt.
- Karen, azt hiszem, nyertünk. Nem gondolod? – kérdezte Vendy szemtelenül mosolyogva.
- Én is úgy látom – bólintott Karen a testvérekre vigyorogva. – Azt hiszem, ezúttal elmarad a masszázs.
- Ha majd mozgó célpontra tanultok lőni, újra fogadunk – jelentette ki Dean hasonló arckifejezéssel.
- Állok elébe – nyújtotta át a puskát a férfinek.
- Mára épp elég volt – közölte komolyan Sam és elvette a fegyvereket, hogy betegye őket a csomagtartóba. 
- Ünneprontó – súgta oda Karennek Vendy, miközben kelletlenül elindultak az autó felé.

Előző       Következő