Véleményed

Hanna Hát… én azért azt is szívesen meghallgatnám! Olyan romantikus!

Vanderberg (fennhangon) Kérem szépen, ez az attasé a lányának ajándékozta ezt a mordályt, méghozzá nászajándékul! Ahol természetesen a vőlegény én voltam! (büszke)

Vanderbergné Na hallja… lehet is erre büszke!

Kapitány (felcsattan) Elég legyen a kötözködésből, asszony! Sose fog így a végére érni!

Vanderbergné az orra alatt, érthetetlenül mormol.

Vanderberg Na végre! (elnyomja szivarját a padlón)

Mary Gyerünk, halljuk már a végét!

Vanderberg A befejezést biztosan sejtik, mert hát nem a kis Gizike lett a feleségem… (lesújtó pillantást mér asszonya felé) Néhány nappal az esküvőnk előtt megszökött egy francia üzletemberrel, hátrahagyva mindent… anyját-apját, a szülői házat, na meg engem és ezt a mordályt. Így az enyém lett.

Vanderbergné Legnagyobb bánatomra…

Mary Istenem, ez kész regény! Mintha csak Kafka Margit írta volna meg!

Vanderberg Inkább mint Agatha Christie. Ugyanis néhány héttel később a Loire partra sodorta élettelen testét. Meggyilkolták. (szomorú) Megfojtották…

Síri csend telepszik a szobára, egyedül a kakukkos óra ketyegése hallatszik. A gyász pillanata ez. Egyikőjük sem ismerte a kis Gizit, de most mégis, mindnyájan részvéttel fordulnak Vanderberg felé.

Ebben a pillanatban a szobalány robog be, tálcáján bőséges élelem. Szendvicsek és desszertek sokasága. Az asztalra rakja.

Szobalány Elnézést… meghoztam az uzsonnát kisasszonyka!

Mary Épp ideje volt, Bessike… azt hittem elfelejtkeztél rólunk!

Szobalány Én elfelejteni… ugyan! Először is elő kellett készítenem a desszertet, aztán meg kellett csinálnom a szendvicset. Ez mind-mind idő, kisasszonyka! Tessék… kóstolja csak meg, van csirkés, tonhalas, pástétomos.

Mary (a többiek felé) Jöjjenek, vegyenek bátran… van elég bőven!

A társaság az asztal köré gyűlik, mindenki falatozik. Szobalány el.

Mary Jöjjön, Georgika, zenéljen nekünk valamit… (húzza az asztal mellől, a zongora felé)

George (teli szájjal) Megehetném ezt a falatot? (nagyot nyel)

George a kottafüzetet lapozgatja, aztán játszani kezd. (énekel)

George

 Bűnösök vagyunk mi, mert éjszakázgatunk, mi
Nem vonz bennünket tízkor még az ágy (nem vonz, nem vonz, nem vonz)
Ó e romlott város, erkölcseinkre káros
Az ellenállás szívünkben de lágy

Hogyha új leány van, az orfi műsorában
Mi már előre érte lángolunk
Ó de finom itt a helyzet, csók kacaj meg tarka tánc
És a lány mint könnyű szerzet, még mit is kívánsz

A végére sem érhetett, az ajtóban megjelenik egy hölgy, fekete ruhában, fátyolos kalappal. A zene abbamarad, minden szempár a jövevényt figyeli. Arca nem látszik, a fátyol eltakarja. Az egész lény kísérteties, mintha az előbb emlegetett kis Gizi szelleme jelenne meg.

Plébánosné (halkan) Zavarhatok?

Mary Kit keres?

Plébánosné Én csak… kihallottam az utcára a jókedvet, a zenét. (szomorú) Kicsit szeretnék én is vidám lenni…

Mary Sajnálom, asszonyom, de ez zártkörű! Idegeneknek nincs helye a házamban!

Plébánosné Ne tévessze meg ez a fekete ruha…

Mary Még egyszer mondom… sajnálom asszonyom…

Plébánosné (hangosabban) Nem is sejti ki áll ez öltözék mögött?

Kapitány Táguljon innen, jóasszony, különben… (felveszi a puskát a földről)

Plébánosné Lőjön csak nyugodtan… legalább könnyebb lesz a lelkem! (suttogja) és másé is.

George feláll a zongora mellől, és már indulna, de a feketeruhás hölgy megállítja.

Plébánosné Ne… kérem, üljön vissza, játsszon valami vidám dalt.

George tétova, kérdőn pislog a kisasszonyokra.

Hanna (bólint, hogy üljön vissza) Na jó… George játszik, de aztán maga…

Plébánosné Tudom. Utána elmegyek, nem zavarok tovább. Ígérem, nem leszek senki terhére!

George visszaül, folytatja az előbb megszakított dalt.

George

 A lányok,a lányok, a lányok angyalok
A férfiakkal csak komédiáznak
A lányok szerelme nem egyszerű dolog
A lányok a csóktól csak ritkán fáznak

A lányok,a lányok, a lányok angyalok(a lányok angyalok)
Az oltárhoz nem szaladnak véled.
Új műsorhoz új férfi kell
Ezt ők sosem felejtik el
Gyerünk,gyerünk, gyerünk, mert gyors az élet (gyors az élet)

Mary sandán méregeti az asszonyt, aki a falnál meghúzódva, csendesen hallgatja a játékot.

Mary (Vanderbergnéhez) Milyen különös asszony… (a titokzatos nő felé biccent)

Vanderbergné (ránéz) Valóban… felettébb furcsa! És amilyen furcsa, olyan ismerős! Mintha már láttam volna valahol. Na és a hangja… az is nagyon ismerős nekem! (fél szemmel figyeli) Nézze csak a kezét…

Mary Mit nézzek rajta? Ugyanolyan, mint az enyém vagy a magáé. Tíz ujja van.

Vanderbergné Naná, hogy tíz van… de az ujjait nézze, egy gyűrűje sincsen!

Mary Na és? Biztosan szegény családból származik. Nem lehet mindenki gazdag, teli arannyal…

Vanderbergné Igaza van, kedveském! (sóhajt) Mert akire én gondoltam annak jegygyűrűje van. De úgy látszik, tévedtem!

George befejezi az éneklést, gyorsan feláll, viharos léptekkel Hannához igyekszik.

Mary Nos, asszonyom… remélem kellően felvidult és most már nyugodt szívvel odébb tud állni!

A nő nem mozdul.

Vanderberg No… szedelőzködjön már, az ördögbe! Egész fagyos lett a hangulat, mióta kegyed belépett azon az ajtón!

Plébánosné (felzokog) Hát már te is elküldesz engem? Milyen szívetek van, nektek, férfiaknak!

Vanderberg (felugrik) Hogy mondta, kérem? Ismételje meg!

Vanderbergné fülel, közelebb megy.

Plébánosné Már te is elzavarsz engem? Már neked is útban vagyok? (sóhajt) Istenem, miért ver engem ennyire a sors, mondd miért?

Vanderbergné Talán ismeri a kedves férjemet?

A nő bólint.

Vanderbergné (egyre dühösebb) Na és mégis… honnan ismeri?

A nő nem válaszol.

Hanna Jaj, de izgis…

Vanderberg iszonyú lázban ég, egyre jobban érdekli a téma, egyre jobban piszkálja fantáziáját az ismeretlen hölgy kiléte. Odaoson mellé, faggatni kezdi.

Vanderberg (köszön, laza) Helló, kedveském… hogy s mint? (megfogja kezét) Milyen puha kis kacsója van kegyednek, és milyen ismerős! (a nő elhúzza, de nem szól) Na… hagy simogassam még egy kicsit… (ismét utánakap) Vagy nem szereti, ha simogatják? (fél szemmel Vanderbergné felé les, aki olyan dühös, majd szétcsattan. Miután a nő még mindig néma, folytatja) Pedig nagyon finom kis kezecskéje van, olyan csókolnivaló! (már csókolná, de aztán mégsem, szimatol) Huh… ismerős illat! Csak nem Paris?

A nő ismét elhúzza a kezét, kalapját egészen a szemére tolja. Vanderberg megelégeli az egyszemélyes társalgást, türelmetlenül végigméri.

Vanderberg No… szóljon már az istenit! Tán attól fél, hogy lelepleződik, kit rejt ez a titokzatos fekete ruha? Vagy egyáltalán mit akar?

Plébánosné (halk) Én csak… bűnbocsánatot szeretnék, hogy végre megnyugodjak. És most tőled várom ezt, kedves Vanderberg!

Vanderbergné forr a dühtől, és már rohanna oda, a kapitány azonban visszafogja.

Vanderbergné Eresszen!

Kapitány Dehogy eresztem! Kíváncsi vagyok ennek a végére! (vigyorog)

Vanderberg Szóval én adjak bűnbocsánatot, én? Mért pont én? Mért nem fordul inkább egy paphoz? Csak több hatalma van, mint nekem!

Plébánosné Még hogy paphoz? Jaj, istenem… már voltam papnál, sőt! El is zavart. A helyi motelben kellett szállást kérnem. Egyszerűen kidobott a házból, érted? Csak úgy… kidobott!

Sugdolózás üti fel fejét, mindenki zúgolódik.

Vanderbergné Ehhez nekünk végképp semmi közünk! Kotródjék innen! (a hölgy menni készül)

Mary Várjon… megmagyarázhatná ezt nekünk! Sőt, nem derült fény arra sem, hogy honnan ismeri Ön a Vanderberg urat!

Hanna Így igaz, halljuk a történetet! Jöjjön, üljön ide szépen! (az asztalhoz ülteti)

Plébánosné Hát jó! Legyen! (kalapján igazít) A történet nem túl hosszú…

Vanderbergné Még jó!

Plébánosné de ha magára ismer a Vanderberg úr, szerintem ő is tudná folytatni.

Vanderberg Még hogy én?

Plébánosné Bizony te! Szóval ez az eset úgy öt évvel ezelőtt kezdődött, amikor a Nyári Fesztivált tartottuk a Virágosvölgyben. Bizonyára a kisasszonykák is emlékeznek rá milyen gyönyörű időnk volt, mennyi virág díszítette a teret, s mennyi turista járt ennek csodájára. (beleéléssel)

Mary Tényleg így volt… Nagyszerű szobrászunk, ez a Marcus Sanchez, csodaszép virágszobrokat alkotott. (Hanna buzgón bólogat)

Plébánosné (folytatja) Úgy van… kedveském! És a polgármester sem szűkölködött, mindenki annyit ehetett-ihatott amennyi jólesett. (szégyenkezve) Bevallom… én többet is ittam a kelleténél… és megtette hatását az a jó szamosi bor.

Vanderberg Azt mondta… szamosi?

Plébánosné Azt. De tudod te jól…

Vanderberg Ugyan honnan tudnám?

Plébánosné Szóval, a szamosi… Emlékszem, olyan meleg volt, hogy a faluvégi cigánykölykök is meztelen szaladgáltak. A virágszobrok meg csak úgy kókadoztak…

Vanderbergné Térjen végre a lényegre!

Plébánosné Ó, persze… bocsánat. Szóval ez a szamosi igencsak megtette hatását, de olyannyira hogy összetévesztettem a Vanderberg urat a férjemmel. (kacag)

Vanderberg (fejét vakarja) Az ördögbe… valami rémlik!

Plébánosné Szóval azt hittem rá, hogy a férjem. Micsoda muris helyzet volt, emlékszel? De ha nem, az se baj… (legyint) Sose emlékszik semmire!

Vanderbergné Ez milyen igaz!

Plébánosné Még aznap hazakísért! Milyen szerencséje volt, hogy nem találkozott a férjemmel! Viszont annál inkább Luckyval!

Vanderberg (morogva) Lucky?

Plébánosné Hát még Luckyra sem emlékszel? Pedig igencsak maradandó nyomot hagyott a hátsódon!

Vanderberg (összevont szemöldökkel) Szóval Luckynak hívták azt a nyomorult bestiát!

Plébánosné (mosolyog) Látom, visszatért az emlékezeted.

Vanderberg mérgesen bólint.

Hanna És tovább? Nincsen? Olyan izgalmas…

Plébánosné Felesleges tovább folytatnom… már emlékszik.

Vanderbergné Mi viszont még mindig nem tudunk semmit.

Plébánosné (feláll) Ha rajtam múlik, nem is fognak!

Vanderberg (visszaülteti) Maradjon még, kedveském!

Kapitány (hetykén) Szerintem meg egyáltalán nem kell folytatnia… ha igazak a pletykák, könnyen rá lehet jönni kit is takar ez a fekete fátyol!

Mary (összecsapja kezét) Te jó ég… csak nem?

Vanderbergné Szent Habakuk! Hédike… maga az?

Plébánosné nem szól semmit, lassan leemeli fejéről kalapját, összekuszált haja égnek áll. Hófehér orcája, riadt tekintete lelki nyugtalanságról árulkodik. Kalapját görcsösen szorongatja, miközben körbenéz.

Plébánosné Én lennék… látják?

Hanna… és fekete ruhában!

Plébánosné Igen!

Mary De miért öltözött így?

Plébánosné Mert… gyászba borult a lelkem, a szívem… gyászolom az egész életemet, az egész nyomorult sorsomat, melyet annyiszor elrontottam!

George (fennhangon) Ismeri a tízparancsolatot, nemde? Ne paráználkodjál! Ne kívánd felebarátod házastársát, ugye? Kegyed mégis vétkezett! Mégis megkívánta…

Plébánosné (leszegett fejjel) Hagyjon, kérem…

George (egyre lendületesebb) Kegyed mégis paráználkodott! Mire gondolt, mi? Azt hitte, ezzel megváltja az egész világot, hogy plébánosné létére bűnbocsánatot nyer, mert a férje úgyis pap!

Hanna Ejnye, Georgika, ne olyan hevesen! Csak nyugalom! Ne húzza fel magát, árt az idegrendszernek! Hagyja szegény asszonyt, van elég baja…

George Úgy kell neki, most megkapta! A sors most visszacsókolt! Méghozzá egy jó nagy pofonnal!

Vanderberg közben a Plébánosné körül settenkedik, fürkészve figyeli annak zilált arcát. Egy óvatlan pillanatban Vanderbergné azonban kiszabadítja magát a kapitány szorításából, s a Plébánosnénak ugrik.

Vanderbergné Te átkozott szajha, pont az én férjemre fájt a fogad, az én vaddisznómra? Te ostoba némber… (már ütné, viszont a kapitány Vanderberggel az oldalán lecsillapítják)

Kapitány Maradjon nyugton jóasszony, különben kénytelen leszek lekötözni!

Vanderbergné Nyavalyás férfiak, semmirekellő gazfickók! Mind egyformák, mind! Maga se különb ennél a vén kéjencnél… maga se!  Ugyanúgy elcsábította más férfi tulajdonát, hiába hordott az gyűrűt!

Kapitány Csend legyen, asszony!

George Úgy látszik a kapitány úr se ismeri a tízparancsolatot! De mit ne mondjak, cseppet se bánom, mert ez a drága hölgy most nem lehetne a párom! (átkarolja Hannát)

Mary Őszintén mondom… a kapitány úr nekem mindig is tetszett, ez az egyenruha kifejezetten jól áll neki! Olyan erős… olyan bátor…

Hanna (próbál a középpontba kerülni) Most mondanék valamit…

Minden szempár őt figyeli. Vanderbergné leül a kanapéra, közben a puskájával egykedvűen játszadozik. Vanderberg megáll a Plébánosné felett, aki összetörten, magába roskadva figyel, Mary és a kapitány pedig a zongorához telepednek. George teljes odaadással lesi szerelme minden mozdulatát.

Hanna Szerintem… nem hiába történt mindez, mert…

Kapitány Mit akar ezzel mondani?

Hanna Csak azt, hogy nem hiába történt így. Hogy Maryke és a kapitány úr…

Kapitány Állj, állj, állj… ne is folytassa!

Hanna De mért ne? Szerintem, ha a sors nem sodorja az úr útjába Marykét, akkor most kénytelen lenne Georgikához hozzámenni. És ha hozzámenne, akkor ez a drága ember most nem nekem csapná a szelet.

George De Hannácska! Én egyáltalán nem csapom a szelet! A szándékaim igenis tisztességesek!

Előző     Következő