Véleményed

A kapitány már gyürekszik. George előmerészkedik, és a szekrénybe bújik. Vanderberg feláll, elnyomja szivarját. Kissé zaklatott. Jobbnak látja, ha menekül, bebújik George mellé a szekrénybe.

Vanderberg Az ördögbe… maga itt? No… húzódzkodjon beljebb! (bemászik)

Mary (a kapitányhoz, hangosan) Aztán tessék vigyázni, kapitány úr! Nehogy baja essék!

Kapitány Csak semmi pánik, kisasszonyka! Ura vagyok a helyzetnek!

Vanderbergné belép. Ideges.

Vanderbergné Vén csirkefogó, hová tűntél!

Kapitány (megállásra készteti) Hohó… álljunk csak meg! Kit keres, vén csoroszlya!

Vanderbergné belöki maga mögött az ajtót. Az arca holtsápadt, szeme karikás. Kezében mordály villan.

Vanderbergné (mit sem törődve az ajtónállóval, keresztülnéz rajta) Hová bújt? Hol rejtegetik? (aztán végignéz a szobán, tekintete megakad a sarokban húzódó két hölgyen, feléjük) Tudni akarom, hová bújt!

Hanna Kiről beszél a nagyságos asszony?

Vanderbergné Arról az átkozott, vén kéjencről… arról a nyomorult Vanderbergről! Hol bujkál?

Kapitány Ugyan mit követett el a vén flótás? Csaknem lebukott? (kacag)

Vanderbergné Ne nevessen, mert nyomban kilyukasztom a bőrét! (a levegőbe lő) A két nő felsikolt.

Mary Ne tessék már lövöldözni… mert meghallják a szomszédok! És az senkinek sem lesz jó, ha hívják a csendőröket!

A lövöldözésre a szobalány is beszalad, az ajtóban viszont megtorpan.

Szobalány Jesszusom! Hogy kerül ide ez az ámokfutó bolond?

Kapitány (megvetve) Bizonyára nyitva felejtette az ajtót, Bessike…

Vanderbergné azonban egyre türelmetlenebb.

Vanderbergné (a szoba közepére sétál) No… bújjon már elő… különben, használni is fogom!

Mary (közelebb lép) Honnan veszi, hogy nálunk van? Sosem szokott meglátogatni, honnan veszi, hogy most éppen itt van?

Hanna Úgy ám… itt bizony hiába is keresi!

Vanderbergné (mérges) Tudom, hogy itt van! Érzem a szagát! (a levegőbe szippant) A jó öreg kubai… tíz mérföldes távolságból is megérzem. A szimatom nem csal!

Szobalány Hát akkor most nagyot koppan az asszonyság, mert itt bizony nincsen! Látja, vagy nem látja?

Vanderbergné A szem, az mindig csal… viszont az orrom, az sose!

Kapitány (közelebb megy) No… ide figyeljen az asszonyság! Három dolog közül választhat. Egy - leteszi a fegyvert és lenyugszik. Nem szükséges hogy a szegény kisasszonykákat halálra rémítse! Nemde? Kettő – fogja magát… és a reszkető lábaival szépen elkullog. Három – vagy pedig velem kell megbirkóznia! (vigyorog) No… melyiket válassza a három közül?

Vanderbergné (látszólag lehiggadt) Hát… ha szépen előjön az úr, akkor leteszem a puskát!

Kapitány (hangosan, szavai a szekrény felé szólnak) Mondja, kérem hangosabban, hogy mindenki hallja!

Vanderbergné (hangosabban beszél) Ha előjön a Vanderberg úr, elteszem a puskát!

A szekrény kicsit megmoccan, de láthatóan senki sem akar előjönni. Az ajtaja ki-be nyílik, a szekrényből vitatkozás hallatszik. Mary eléje áll, hogy valamelyest takarjon. Vanderbergné gyanúsan szemléli.

Vanderbergné (sandán) Mi mocorog abban a szekrényben, mi?

Mary (legyint) Semmi… semmi…

Vanderbergné (közelebb megy a szekrényhez) Már csak van benne valami! Úgy nyikorog, mint a vén diófa eső után.

Hanna Valószínű a kisasszonyka patkányai lesznek! Olyan nagyok, hogy már a szekrényben kell tartaniuk.

Mary Úgy van! (bólint) Olyan szépen megnőttek a drágáim… A Bessike eteti… ő vigyáz rájuk, nehogy kiszökjenek. Igaz, Bessike?

Szobalány Bizony ám! És még milyen vadak… a múltkor is az egyik úgy megharapott. Itt! (kezét mutatja) A nyavalyás! És ha látná még a farkát…

Vanderbergné (vigyorog) Hosszú, mi?

Szobalány Hosszú, bizony! Nem is értem, hogy egy patkánynak minek ekkora farok… hiszen nem csinál vele semmit!

Kapitány Maga ehhez nem ért, Bessike… a jóisten, nemhiába, teremtette ekkorára. Bizonyára célja volt vele!

Szobalány De mégis mi? Mert az ijesztetésen kívül másra nem használja. Csak libeg ide-oda, még kunkorodni se tud! (irtózva) Csak felmászni a vállra, meg fület rágni… azt nagyon szeret. Meg a nyakamba ugrani, hogy jól belémarjon… én mondom… még a Drakula grófnál is aljasabb.

Kapitány Elég legyen Bessike… ne ijesztgesse itt a hölgyeket. Úgyis halálra rémültek ettől a lövöldözéstől! Kész vadnyugat! Már csak Winnetou hiányzik az ezüstpuskájával, és teljes lenne a létszám!

Vanderbergné (morog, puskájára támaszkodva leül) Még hogy Winnetou… ő egy senki, csak egy nyomorult senkiházi tollakkal a fején. Egy büdös indián, aki még a puskáját is összetévesztette az íjával… úgyhogy engem csak ne társítson össze ezzel a rézbőrűvel.

A szekrény ismét megmozdul, Mary az ajtaját fogja, nehogy kinyíljék. Odabentről suttogás hallatszik.

George (suttog) Vajon elment már a nagysága? Iszonyú meleg van itt…

Vanderberg (dohog) Nézzen ki… ha annyira kíváncsi! Én bizony ki nem dugom innen az orrom!

Mary (próbál nyugodt maradni, közben a szekrényben lévőkhöz szól) Csend legyen ott!

Vanderbergné (gyanúsan) Kihez beszél a kisasszonyka? Talán a patkányaihoz?

Mary Úgy bizony… nagyon intelligens állatok! Szoktam velük beszélgetni... és csak úgy figyelnek azokkal a nagy barna szemükkel és a hegyes füleikkel. (szünet) Ha látnák… milyen édesek tudnak lenni!

Kapitány Érdekes… Maryke… nekem még sose mutatta azokat a patkányokat. (közelebb lép) És mit ne mondjak, igencsak furdal a kíváncsiság. Gyerünk… mutassa meg szépen…

Szobalány (felsikolt) Jaj… csak azt ne!

Hanna Bizony… csak azt ne! Mert mi lesz ha itt elszabadulnak, nem lesz ki megfogja őket. És amilyen fürgék, még szaladgálhatunk utánuk! Amit gondolom, a kapitány úr se akar!

Vanderbergné Hát most már én is megnézném azokat a szőrös patkányokat! Jól a szemei közé a nyavalyásnak, hogy tudja ki is az úr a házban! Meg aztán… ezt sem félek használni! (puskáját mutatja)

A szekrény ismét megbillen, iszonyú lárma árad kifelé. Hanna testvére segítségére siet, már ketten próbálják visszaszorítani a benne lévőket.

Kapitány Nem mondom… jó erőben vannak azok az állatok! Mivel eteti őket Bessike?

Szobalány Tejjel és kukoricával!

Kapitány Tejjel és kukoricával?

Szobalány Úgy bizony! Finom és tápláló. S ha egybevegyítjük, a kukorica jól megdagad. Akár három napig is elélnek vele. Olyanok tőle, mint egy jól megtömött zokni. 

Vanderbergné unja magát, a szekrényhez siet.

Vanderbergné El az útból, kisasszonyok… végre látni akarom azokat az átkozott patkányokat! (félrelöki az ajtóból, s felrántja)

Kerek, dülledt szemekkel bámulja a benne lapulókat. George-ról szinte tudomást se vesz, Vanderberget viszont fülön csípi.

Vanderbergné Te átkozott szoknyapecér, vén csirkefogó! Rögvest lyukat fúrok a bőrödbe!

George (szinte repdes, mikor lába földet ér, fellélegzik)  Hu… végre friss levegő! Rettentő meleg volt odabenn, ráadásul még bűzös is… (fintorog, orrát fogja) Ennek a Vanderbergnek olyan rossz szaga volt, csak úgy áradt belőle a bornak a szaga… a vén szarházi meg nem akart kiengedni, mert fél a nagyságától! Nézzék csak, milyen talpraesett asszony! Akár egy harcias amazon!

Mindenki odanéz. Időközben Vanderberg a kanapéra telepedett.

Vanderbergné Te… te vén kujon, ilyen csúfot űzni énvelem, az egész város előtt! Hogy nem sül le a képed! Így megalázni! Ilyen szégyent, édes jó istenem! (keresztet vet) Ilyen szégyent!

Mary De hát mi történt asszonyság, hogy ilyen letargikus? Mért bántja ezt a szerencsétlen öregembert?

Vanderberg nem szól semmit, érzi, hogy bűnös, leszegett fejjel ül, maga elé bámul.

Vanderbergné Hogyne esnék letargiába, hiszen az egész város a drága jó uramról pletykál! Méghozzá nem is akármit! (fejét fogja) Ilyen csúfságot…

Hanna Nem értjük teljesen hogy miről is beszél…

Vanderbergné (látszólag megtört, lehuppan férje mellé a kanapéra, a puska kiesik a kezéből, a kapitány gyorsan felkapja. Zokog) Édes jó Uram, ki vigyázol ránk, adj megnyugvást kínzó lelkemnek… és ennek a… (lesújtó pillantást mér férje felé) adj neki megtisztulást! (aztán Hannáék felé) A város… az egész város róla beszél, és a Plébánosnéról! Hogy ők ketten… (ismét felzokog) A hentes volt olyan kedves és felvilágosított, hogy figyeljek jobban erre a… (megvetően Vanderbergre) a vén kéjencre, mert nemegyszer látták éjszaka kisurranni a plébániáról.

Szobalány Hogy mik meg nem történnek!

Kapitány (kaján) Nocsak… a vén kecske is megnyalja a sót!

Vanderberg És még milyen fincsi!

Vanderbergné Elhallgass, te… te falu szégyene! Így megalázni mindenki előtt!

George Elnézést, nagyság… de ez már város!

Vanderbergné Egyre megy!

Mary Nos, ha már kellőképpen lenyugodtak a kedélyek, Bessike hozhatna nekünk némi harapnivalót!

Szobalány bólint, aztán el. Vanderbergné iszonyú zavarban van, játszani kezd a ruháján lévő zsineggel, lábával idegesen dobbant.

Mary Nyugodjon meg, kérem… a Vanderberg úr megígéri, hogy soha többé felé se néz a plébániának, igaz? (kérdi tőle)

Vanderberg Hogyne… hogyne…

Vanderbergné (már kínjában nevet) Hahaha… oda bizony már hiába is menne! Mert a plébános úr szépen kirakta a felesége szűrét!

Hanna Ezek szerint ő is tudja…

Vanderbergné Hát persze! Hiszen nemegyszer fülön csípte a gazembert! (a mellette megbúvó férfi térdére csap) A nyavalyás! De ha már csinálja, legalább jól csinálta volna, hogy a város meg ne tudja! Ilyen szégyent!

George Bizony ám! Ha már valaki csinálja, legalább titokban tenné! (kapitányra néz)

Kapitány Csak nem rám céloz ezzel, mi?

George Hát…

Vanderbergné (nevet) Nocsak, kapitány… hát már maga is? Ah… hiszen maga írta azt a sokat sejtető levelet a kisasszonykának, pedig az jegyben jár!

George Méghozzá az én jegyesem!

Kapitány (kihúzza magát, fegyverével felé hadonássz) Mit bánom én hogy Maryke kinek a jegyese! Felőlem akár az angol királyé is lehet! Az sem számítana!

George Tudja mit, kapitány… Tartsa meg, magának adom! Mert az én szívem már másfelé húz… (Hannához lép)

Hanna Ne hozzon engem zavarba!

George Eszembe sincs, drága Hanna… csak tudja, ami a szívemen az a számon! (csücsörít, csókolna)

Kapitány Na, kisasszonyka… csókolja már meg!

Mindenki hangosan, egyszerre: Csókot, csókot, csókot!

Hanna tétován tekintget hol testvérére, hol a kapitányra. Zavarban van. Aztán, mint egy égi jelre, sietve puszit nyom George ajkára.

George Huuu… de finom, édes a csókja, ez bizony repetát kíván! (ismét csókolna)

Hanna (szégyenlősen hátat fordít, de közben a válla fölött a férfire pislant) közben felcsendül a zene

George

De mért, hisz szeretem, szerelem, bár nem örök és halálos

De szép a szerelem, mely odafűz egy kicsit most magához.

Hanna

Ez megható, de mire jó, hogy csókkal kényeztessem el magát?

George

Mert ez a szép, s nem kell egyéb, csak egyszer csókoljon meg legalább:

Egy csók és más semmi, a vágyam csak ennyi
És csendben elmenni tovább.
Csak egy perc, csak álom,
de én azt sem bánom,
Ha itt ég a számon a szád.
Hisz' máma nincs dráma, nem kell a nagy regény,
Szívünk ma már oly szerény...
Egy csók és más semmi, a vágyam csak ennyi,
És csöndben elmenni tovább.

Hanna

De hát mi az a jó, mikor a száj odatapad a szájhoz?
Csupán illúzió; amit a csók fogalma meghatároz.

George

Titok a csók, s a többi jók, nem tudni, csak csinálni lehet ezt.

Hanna

Hát ne kutasd, ne elemezd, az ember nem érti, csak belekezd.

Egy csók és más semmi, a vágyam csak ennyi
És csendben elmenni tovább.
Csak egy perc, csak álom,
de én azt sem bánom,
Ha itt ég a számon a szád.
Hisz' máma nincs dráma, nem kell a nagy regény,
Szívünk ma már oly szerény...
Egy csók és más semmi, a vágyam csak ennyi,
És csöndben elmenni tovább.

Vanderbergné lassan Maryke mellé somfordál, aki igen szenvedélyesen a kapitány társaságát élvezi. Hallgatózik.

Kapitány Úgy látszik, kedves Maryke, most már szabad út vezet a magácska szívéhez. Most már ez a málészájú George is lassan révbe ér. Pedig mit ne mondjak, igen szívesen harcba szálltam volna a kegyeiért.

Mary Nem gondolta az úr, hogy ilyen könnyen megkaphat, igaz? (vigyorog)

Kapitány Hát bizony nem! Pedig ez a George igencsak megérdemelné, hogy jól móresre tanítsák! Megtudná, mi is az hogy szeretni!

Mary Szerintem már tudja! (a turbékoló pár felé biccent)

Vanderbergné Miket nem hallok, kapitány! Mondja… véletlenül nem akarná inkább az én uramat móresre tanítani? Kétségkívül ő lenne az, aki megérdemelné és nem ez a szerencsétlen flótás!

Kapitány Maga meg mit hallgatózik itt, mi? És ha éppen titkos információkat közlök? Államtitkot? A hadsereg jelenlegi álláspontját, akik az oroszokkal harcolnak? Mi? Vagy éppen az érzelmeim állapotát próbálom kifejteni, ami egyre jobban hullámzik, ingázik a két alapvető érzés között! (puskáját mellének böki) No… eredjen innen, vén csoroszlya!

Mary (megnyugtató mozdulatot tesz, próbál a puska és az asszony közé állni) Ne ellenségeskedjen annyit, Kázmér! Észrevehetné már, hogy nem a fronton harcol, hanem velünk, hétköznapi emberekkel. Nem kellene mindig, mindenben a problémát látni, észre kéne venni az egyszerű dolgokat, az egyszerű emberek mögött! Ezt a szerencsétlen asszonyt sem kellene bántania, ő csupán féltékeny és nagyon szenved, ami érthető is. Nézzen csak rá, nézze szegény arcát… nézze, mennyire bánatos!

Vanderbergné (félretolja Maryt az útból, hogy aztán farkasszemet nézzen a Kázmérral) Szenved a fene, kisasszonyka, nem vagyok én bánatos! Szomorkodjon a faluvégi vak cigány! Ezért a hitvány szoknyabolondért bizony nem ejtenék egy fikarcnyi könnyet se! Jól móresre kéne tanítani a vén szarházit, hogy végre megtudja ki is az úr a házban! Hogy soha többé ne fusson más tulajdona után! Igaz-e kapitány? Segíthetne nekem ebben!

Mary Jaj… drága Kázmérom, segítsünk szegény asszonynak! Végre megnyugodjon háborgó lelke!

A kapitány dünnyög, szemlátomást nem akarja a kérést teljesíteni. Puskáját idegesen nézegeti, aztán a kanapéhoz megy, Vanderberg mellé ül. Nem szól semmit, továbbra is a puskával játszadozik. Aztán az ágy mellé teszi.

Vanderberg (dörmög) Az az enyém!

Kapitány Micsoda?

Vanderberg A mordály. Még ‘38-ban kaptam, Lengyelországban. Egy öreg katonai attaséé volt.

Kapitány Aztán hogyan került magához?

Vanderberg Hát… ha ráér, elmesélhetem! (a többiek felé) No… ha kíváncsiak a történetemre, jöjjenek közelebb.

A többiek közelebb jönnek. Hanna és George az asztalhoz ülnek, Mary, Vanderbergnével az oldalán a kanapé mellé áll.

Vanderberg (szivart húz elő, rágyújt, élvezettel szív egyet) Hát az úgy kezdődött kérem, szépen… hogy ’38-ban kikerültem Lengyelországba, tanulmányaimat folytattam a varsói egyetemen.

Mary (kuncog) Talán a kávéfőzés fortélyait oktatták? (mindenki nevet)

Vanderberg Nem, azt itt Derby-ben tanították. Az egyetemen teológiát tanultam, ahol egy igen kedves, idős hölgynek a tanítványa voltam. Anyám helyett is anyám volt. Szinte megtanított mindenre, csak egyvalamire nem tudott sehogy sem rávenni… a bibliára. Bármennyire is igyekeztem, egyszerűen nem bírtam megjegyezni azt a sok evangéliumot az apostolokkal együtt.

Vanderbergné (szemrehányó) Szép dolog… mondhatom! Bezzeg, ha a Plébánosné tanította volna, mindjárt jobban fogna az agya! Vén szarházi…

Vanderberg Csend legyen, asszony!

Hanna Folytassa, kérem, Vanderberg úr!

Vanderberg Szóval… ennek a tanárnőnek volt egy férje, ez a katonai attasé. Nagy fej volt a minisztériumban! Meg valami politikusféle is… csak úgy dőlt hozzájuk a sok pénz! A kis Gizike, az attasé lánya avatott be a politika rejtelmeibe, na meg a hálószobatitkokba… (vigyorog, ahogy visszaemlékezik)

Mary Ejha… már akkor is nagy nőcsábász lehetett az úr!

Vanderbergné Hogy nem sül le a képe! Ilyen történetekkel traktálni szegény kisasszonyokat! Felháborító!

Vanderberg (szív egyet szivarjából, miközben folytatja) Ugyan kérem… azért a részleteket nem árulom el! (sokat sejtetően mosolyog a bajusza alatt) Tehát ez a kis Gizike nagyon illedelmes kislány volt, ráadásul csinoska is! De amilyen csinos, olyan szeleburdi. Az egyik nap még velem hált, a másiknap már mással. Egyik bokorból a másikba ugrott…

Vanderbergné Biztos nem volt elég jó az úr!

Kapitány Annyi baj legyen, öregem… Ne is foglalkozzék vele!

Vanderberg (folytatja) Szóval én ebbe a kis Gizikébe nagyon belehabarodtam, még a kicsapongásait is elnéztem. Na… és itt jön a képbe a mordály!

Vanderbergné Már épp ideje. Elvégre nem a szerelmi történeteire vagyunk kíváncsiak!

Előző       Következő