Véleményed

Kapitány Nem mondtam én, hogy vitatkozni akarok… inkább a tettek mezejére kell lépni! (öklét mutatja)

Mary Drága kapitányom, legyen egy kis esze! Hogyan akar harcba szállni egy védtelen öregemberrel, aki még a saját lábán se bír megállni?

Kapitány Védtelen és öreg? Ugyan kérem… Vanderberg egy vén kujon, kinek a szamosi bortól pirospozsgás az arca, s most minden bizonnyal ettől is nyakalt be…

George (köhint) Elnézést, hogy zavarni merészkedek… de ha a kapitány úr nem akar elbújni, én szívesen bemászok helyette.

Kapitány (hozzá lép) Ez igen nagylelkű, barátocskám… de szerintem jobb, ha maga is szemtanúja lesz a nagy mérkőzésnek! (fülébe súg) Sokat tanulhat belőle…

Mary Nem lesz itten semmiféle mérkőzés, sem csihi-puhi… Megértették?

Hirtelen hangos énekszó hallatszik be a szobába, ami egyre közelebbről jön.

Vanderberg (énekel)

A kulacsom kotyogós, kotyogós.
Hej a gégém iszamós, csuszamós.
A járásom kopogós, kopogós,
Ha cifrázom ropogós, ropogós…
 

Vanderberg belép a szobába, közben még mindig énekel.

Borban az igazság, borban a vigasz.
Borban a felejtés, borban a tavasz.

Vanderberg (George-hoz) Csókolom a kezét, nagyság… (kezet csókol)

George (elhúzza kezét, irtózva) Hagyjon engem, maga pióca… házszámot tévesztett!

Vanderberg (felnéz rá) Hogy az ördögbe… maga áll rossz helyen, fiacskám! (körbenéz) De hol a ház úrnője? Beszédem van vele! (a hangja elcsuklik)

Mary (előrelép) Hallgatom, Vanderberg úr…

Vanderberg közelebb megy, közben meg-megbotlik, az asztalnak nekimegy.

Vanderberg Idefigyeljen… galambocskám… hukk… ha találkozik azzal a semmirekellővel… azzal a kapitánnyal… hukk… mondja meg neki, hogy a méltóságos Vanderberg úr… hukk… párbajra hívja! Pontban éjfélkor az Akácosvölgyi temetőben! (közben dülöngél jobbra-balra)

Mary Nem vagyok én postás! Mondja meg neki személyesen… Hisz ott áll maga mellett! 

Vanderberg (fintorog, a kapitányhoz fordul) Idefigyeljen, galambocskám… hukk… nem, ez így nem jó… Idefigyeljen maga… maga állat! Mondja meg annak a Kutya Kázmérnak… hukk… hogy a méltóságos Vanderberg úr… hukk… párbajra hívja! A címet is mondjam?

Kapitány (öklét mutatja) Úgy… szóval kutya, mi? És semmirekellő? Hogy merészeli becsmérelni a Hóringer nevet! Nyomban megismeri az öklöm… vén kujon! (már ütne, de Mary közéjük áll)

Mary Hogyisne, kapitány! (Vanderberg elé áll) Ahhoz előbb velem kell elbánnia! Nem tűrök semmiféle erőszakot a házamban!

Kapitány Ugyan, Maryke… vigyázzon az útból!

Vanderberg (meghúzza magát a kisasszony mögött) Remélem, jól bunyózik a kisasszonyka! Hukk…

Mary Ne aggódjon az úr, nem lesz itten semmiféle bunyó!

Kapitány Menjen az útból Maryke… (már gyürekszik)

Mary (George felé) George! Hát maga ezt hagyja? Tessék nyugodtan beleavatkozni! Most végre megmutathatja mire tanították Londonban!

George (feláll, odébb megy) Kérem szépen… én csak a billentyűzet ütéséhez értek!

Mary Szégyellje magát, Georgika! Hát milyen férfi maga? Vegyen példát a kapitány úrról! Nézzen csak rá, milyen bátor! Nem fél senkitől!

A kapitány melle dagad a büszkeségtől.

Kapitány Úgy van, Maryke! Még magával az ördöggel is szembeszállnék! (Vanderbergre néz)

Vanderberg Mi ez a pillantás, fiacskám? Hukk…

Kapitány Mondom… bizony még az ördöggel is szembeszállnék!

Vanderberg (dülöngél, csaknem Maryre esik) Jaj… kisasszonyka… hukk… de hepe-hupás a magácska parkettája! Nem ártana helyrehozni… hukk… (a kapitányhoz) Menjen innen, kapitány, menjen vissza Londonba… ne zavarja itt a légkört! (odébb menne, de elesik, Mary utánakap)

Mary Vigyázzon… még a végén összetöri magát! (a kapitánnyal együtt a kanapéra fektetik)

Vanderberg (morog) Mondtam én, hogy nem egyenes az a parketta… hukk…

Ebben a pillanatban felnyílik az ajtó. Egy elegáns, fiatal hölgy lép be rajta, két kezében útitáska, fején kalap. Megáll az ajtóban, lerakja a bőröndöket és csak néz. Nézi az egybegyűlteket.

A szobában mindenki a váratlanul betoppanó jövevényre figyel, egyedül csak Vanderberg van elfoglalva saját magával, aki magában dünnyög.

Mary (összecsapja a kezét) Hannácska… drága nővérkém! (üdvözli, elébe szalad, ám félúton, a szoba közepén megtorpan)

George (száját tátja) Nahát… a kisasszonyka… micsoda öröm ez sajgó szívemnek! (sóhajt)

Kapitány Nocsak… az eltűnt kisasszonyka hazatért!

Mary Drága nővérkém, csakhogy visszajöttél! Igazán üzenhettél volna… mert akkor Kázmér eléd megy az állomásra!

Hanna Kázmér?

Mary Úgy van, a kapitány úr…

Vanderberg Hát a Kutya Kázmérról már csak hallott? Hukk…

Hanna (felkapja a táskákat, beljebb jön, s leteszi az asztal mellé, kalapját az asztalra rakja) Kutya Kázmérról? Az meg ki az ördög?

Vanderberg (vigyorog) Na ugye mondtam, hogy az… hukk…

A kapitány leül a fotelba, George Hannához lép.

George (zavarban, kezet csókol) nahát… Hannácska… nem is sejti mennyire örülök, hogy újra látom.

Hanna Jaj… kedves Georgika… hogy mennyire megváltozott… (végignéz rajta, csodálkozva) hogy mennyire kikupálódott… és hol a szemüvege?

George (szája fülig ér) Hát én azt Londonban hagytam!

Hanna (leül az asztal mögé) Helyes! Így sokkal jobb!

George (ő is leül, székét a lány mellé tolja) Ha tudná, drága Hannácska hogy mennyit gondoltam magára… még levelet is írtam…

Hanna Levelet? De egyet se kaptam…

George Az lehet, mert egyet sem adtam fel… (nadrágzsebéből borítékot vesz elő) Ezt mindig magamnál hordom, mert annyira a szívemhez nőtt… és mivel nem mertem elküldeni, gondoltam… megtartom!

Hanna És most ide meri adni azt a levelet? (látja, hogy George habozik) Ne féljen, Georgika… nem fogom kinevetni!

George (átadja) Akkor jó… de ha kérhetem, csak halkan…

Hanna kibontja a borítékot. Félig hangosan olvassa:

„Drága Hanna kisasszony! Stop. Nem is tudom, miként mondjam el, ami legbelül zajlik. Stop. Sokat gondolok magácskára, s annyira fáj maga nélkül. Stop. Úgy érzem magam, mint egy kivert kutya, ki előtt elhúzták a mézesmadzagot. Stop. S ez a madzag, maga lenne… Hannácska. Stop. Most ennyi, a többit majd szóban. Stop. A te szerető Georgikád!”

Hanna összehajtja a levelet, eldugja.

Hanna (nevetgél) Szóval mézesmadzag, mi?

George (zavarban) Hát… nem tudtam magam mihez viszonyítani…

Mary sandán figyeli a jelenetet, a kapitány újságot olvas, Vanderberg pedig úgy tesz, mint aki alszik, félig nyitott szemmel horkol.

Mary Mit rejtegetsz annyira, Hanna? (közelebb megy)

Hanna Semmi… semmi…

Mary Dehogynem! Láttam!

George (felpattan) Igazán érdekli, kisasszonyka? Csak egy levél! Pontosan olyan szerelemmel és áhítattal megírva, mint amilyet magácska kapott a kapitány úrtól!

Mary (kerek szemekkel) Úgy? Szóval szerelmeslevél, mi?

George (kicsit félénk, de felülkerekedik rajta a düh és az érzelem) Pontosan! Méghozzá olyan szerelmes, hogy csak na! (Hannára néz) És olyan szerelmes, mint még soha!

Hanna (szintén feláll, dorombol) Jaj… Georgika… nem is tudom, mit mondjak… még sohasem láttam ilyennek!

George Mert még sohasem voltam ennyire magabiztos!

Mary (el akarja húzni nővérét George oldaláról) Elég legyen, Hannácska… George vőlegény!

Kapitány (fel se néz az újság mögül) Hagyja őket, Maryke… hagy turbékoljanak!

Vanderberg közben nagyokat horkant.

Vanderberg (álmában) Hogy az ördög vinné el… (hortyog)

Mary Akkor is, ez abszurdum! Ilyen szégyent a saját házamban! (a kapitányhoz megy)

Hannáék halkan duruzsolnak, a kapitány tovább olvas, Mary csendben dúl-fúl. Egy pillanatra síri csend telepszik a szobára, csak egyedül Vanderberg horkolása hallatszik, aki addig-addig fészkelődik a kanapén, mígnem a földre zuhan, nagyot huppan.

Vanderberg (morog) Hogy az ördögbe… (próbál felállni, mindenki a segítségére siet, egyedül a kapitány marad a helyén)

Kapitány Ezt jól megkapta… vén kujon!

Hanna Jöjjön… üljön ide vissza! (visszaültetik) A nagy kalamajka közepette nem veszik észre, hogy Hanna zsebéből kicsúszik a levél.

Mary Jaj, jaj, Vanderberg úr… Nem ütötte meg magát?

Vanderberg (fejét fogja) Azt hiszem, jó nagy dudor lesz a fejemen! Hukk… Ha ezt a Plébánosné meglátja… (suttog)

Mary próbálja oldani a helyzetet.

Mary És mesélj, kedves nővérkém… milyen volt az utad? Milyen a párizsi élet? Tényleg olyan csodaszép, mint a képeslapokon?

George Úgy van, Hannácska… meséljen nekünk!

Kapitány Én már legalább ezerszer jártam Franciaországban, miért nem kérdeznek engem? Az én történeteim csak izgalmasabbak, mint a kisasszonykáé…

Hanna (sértődött) Miből gondolja a kapitány úr, hogy én nem éltem át izgalmas dolgokat? Csak azért mert nő vagyok, és nincs katonai rangom? Ugyan kérem…

Kapitány (összehajtja az újságját, feláll) Úgy van! Egy nő, az csak nő marad! Egy nőnek otthon a helye, a tűzhely és a seprű mellett! Hogy nevelje a gyerekeket és kimossa a szennyest! Egy nő ne gondolkozzék, majd a férfi ezt megteszi helyette! Egy nő, az csak nő marad… (legyint) Igaz-e George?

George (bátortalan) Hát… hogy őszinte legyek… majdnem! Hiszen gondoljunk csak bele… Mi lenne velünk nők nélkül, kapitány úr! Kit is szerethetnénk, ha nem egy Nőt! És az édesanyánkat! (egyre buzgóbb, a körülötte állók ámulattal figyelik) Itt van például Marie Curie, az első olyan kémikus, aki nő volt! Vagy Valentyina Tyereskova, aki az elsők között utazott a világűrbe! És nő volt! De említhetném Erzsébet királynét, vagy a monacói hercegnőt is! Ezek a nagyszerű teremtések mind-mind nők voltak! (Hanna felé) És nem utolsó sorban… itt van Hannácska… a legcsodálatosabb nő, akivel valaha is találkoztam!

Hanna Nahát… Georgika… mivel érdemeltem ezt ki? Nem vagyok én annyira jó, mint gondolja.

Mary (mérgesen) A legcsodálatosabb, mi? És én… én nem számítok? Mondja csak, George, hallani akarom!

Kapitány Nyugalom, Maryke… az idegeskedés árt a szépségének! Gondolom, nem akarja, hogy rusnyaképű legyen!

George (Hannához lép, átkarolja vállát) Dehogyisnem, Maryke… Fontos, magácska is fontos! De a kedves nővére igencsak megbabonázott…

Vanderberg ez idáig csendben lapult a kanapén, sunyi módon figyelt. Aztán megunja az ücsörgést, felállna, de közben az ágy mellé pillant és megtalálja a levelet.

Vanderberg (szeme felcsillan) nocsak… a kisasszonyka levele! Hukk… milyen kegyes hozzám az Úr… már másodszor is! (felveszi, s már bontaná ki, Mary azonban meglátja a kezében, s ki akarja kapni)

Mary A levél! Már megint magánál a levelem! Azonnal adja vissza!

Vanderberg (azonban nem engedi) Dehogy adom! Előbb szépen belekukkantunk! (tántorog, közben már bontja is ki)

Mary Nem hallott a személyes jogokról? (utána kap)

Hanna (rémülten tapogatja zsebét) Ajjaj… az az én levelem lesz! (odarohan, de Vanderberg már olvassa is, viszont egészen mást, mint ami írva van)

Vanderberg (kicsit kótyagos) „Drága Anna kisasszony!” (felnéz) Ki a csuda az az Anna? (vállat von, tovább olvas) „Nem is unom miért mondta el, ami legfelül hajlik…” De hiszen ennek nincsen semmi értelme… hukk… (legyint, majd olvas) „Sokat horkolok magácskára és ez annyira fáj.” (magában) De mért fáj, ha horkol? Érthetetlen… „Úgy érzem magam, mint egy kivert kutya!” (vigyorog) Hát… néha én is, cimbora! (folytatja) „… elhúzták a mézesmadzagot… Annácska!” (felnéz) Ki az ördög az az Anna? (megunja az olvasást, Hannának nyújtja) Fogja, kisasszonyka… hukk…

Hanna (elveszi, kicsit dühös) Megnyugodott a lelke, Vanderberg úr…?

Vanderberg (még mindig vigyorog) Nem tudja véletlenül, hogy ki írta? Teljesen együtt érzek vele…

Mary Ugyan miért?

Vanderberg Mert néha előttem is elhúzzák a mézesmadzagot!

Mary (nevet) Csak nem a Plébánosnéra gondol?

Hanna (ő is nevet) Hallottunk ám róla… micsoda történetek keringenek a városban… (kuncog)

Vanderberg (komoran) No… kisasszonyka… akkor mondja… mit hallott a városban?

Kapitány Halljuk… erre a történetre már én is kíváncsi vagyok! (kezét dörzsöli)

Hanna (elbizonytalankodik) Hát… igazándiból sokat nem tudok, mert ugye Párizsba nem jutott el a hír… na de majd Maryke… (maga elé tolja) majd ő mesél maguknak!

Mary Ó… hát én csak annyit hallottam… de nem is… majd Georgika elmeséli, mégiscsak jobban ismeri a történetet! (maga elé húzza)  

A középpontba George kerül.

Vanderberg (egy lépést tesz felé) Már megint maga az?

Kapitány Hagyja őt békén, Vanderberg… Halljuk végre azt a mesét!

Vanderberg dünnyög, aztán legyint.

George (látszólag iszonyú zavarban van) Ugyan elejétől nem ismerem a történetet, de…

Vanderberg (morog)… még szerencse!

George (folytatja) de… hallottam egyet, s mást! Hogy a Vanderberg úr éjszakánként ablakot mászik! És nem egyszer látták farral kiugrani! És azt is mondják, hogy a plébános úr nem egyszer rajtakapta a feleségét miközben az úrral hált!

Mary (elképedve) Jesszusom! Igaz ez, nagyságos uram?

Vanderberg (szemlátomást szorult helyzetben van) Ugyan, mit tudnak maguk… Ezek csak üres pletykák… amit aztán a maguk fajták nagyon könnyen elhisznek. (kis szünet) De mit tagadjam… igen formás a Plébánosné hátsótája… (kezével mutatja, hogy mennyire)

Kapitány (vigyorog, megveregeti a vállát) Öregem, ez már beszéd! Ahogy látom, nem veti meg a szép, női bájakat!

Hanna Na ugye, kapitány úr… látja, mennyit ér a női nem? Kár volt az előbb fricskázni!

Mary (hirtelen támad egy ötlete) Georgika… jöjjön, mutassuk meg az én kedves nővérkémnek, hogy mit tud! (a zongora felé húzza) Játsszon nekünk valamit! (Hanna felé) Meglátod, milyen csodaszépen játszik! Londonban megtanították…

Hanna (leül) Ennek szívből örülök, Georgika! Végre művelődik egy kicsit!

George (leül a zongora mögé, ujjait ropogtatja) Akkor tessék jól figyelni, füleket kinyitni… szájakat becsukni! (és játszani kezdi Schubert: Wanderer-jét)

A zongoraszóra a szobalány is bejön, csodálattal figyeli. A kapitányt és az öreg Vanderberget ez nem igazán érdekli, beszélgetésbe elegyednek.

George (Hanna felé, mikor befejezte játékát) Hogy tetszett a kisasszonykának? (sugárzó arccal)

Hanna Remek! Egyszerűen remek!

Szobalány (George mellé lép) Igazán megtaníthatna játszani az úrfi… (hozzá hajol, kacér) Gyorsan tanulok… jó tanítvány lennék…

George (feláll, eltolja magától) Elhiszem, Bessike… én viszont rossz tanár vagyok!

Szobalány (sértődötten odébb áll) Ha nem, hát nem! Majd megtanít más! (a kapitányra néz, odasompolyog) Mondja csak kapitány úr… szokott maga játszani?

Kapitány Milyen játékra gondol, Bessike?

Vanderberg Ne is kérdezze… még sakkozni sem tud!

Szobalány Úgy értem… szokott a kapitány úr zongorálni?

Mary Tényleg! Tud egyáltalán játszani, Kázmér? (lenéző)

Kapitány Tudni ugyan tudok, de nem akarom szegény barátomat lefölözni…

Szobalány Kérem… játsszon nekünk!

Mary Úgy van, Kázmér! Most magán a sor!

Kapitány (makacs) Nem, nem… Maryke! Itt nem játszok!

Mary Ugyan mért nem akar? Mi kifogása van ellene? Talán nem tetszik a zongorám, vagy mi a baja vele?

Szobalány (röhögcsél) Biztosan attól fél az uraság, hogy csődöt mond… hogy félreüt…

Vanderberg (megütögeti) Inkább itt mondjon csődöt, mint másutt… fiacskám! (halkan) Elvégre nekünk, férfiaknak bizonyítanunk kell! Nem igaz, kapitány? 

Kapitány (ő is vigyorog) Na igen… Bár egy férfinek mindig teljesítenie kell nemcsak a fronton, de még idehaza az asszonykájánál is. Egy férfi legyen naprakész, ha szólítják…

Hanna A férfiak így, a férfiak úgy… mindig csak a férfiak! És mi nők, hol vagyunk, kapitány? Rólunk nem szól a fáma?

Mary és a Szobalány (buzgón bólogatnak) Úgy van… bizony!

Hanna (folytatja) Minket ne tessék csak lenézni, ugyanúgy tudunk teljesíteni, mint akármelyik férfi! Különben is… nem szólok többet. Georgika az előbb ezt részletesen kifejtette!

George Így igaz, Hannácska!

Vanderberg No jó… ami igaz, az igaz… nők nélkül bizony nem sokat érünk. A nóta is ezt mondja: (énekelni kezd)

A lányok, a lányok, a lányok angyalok,

A férfiakkal csak komédiáznak…

A lányok szerelme nem egyszerű dolog

A lányok a csóktól csak ritkán fáznak
 

Kapitány (míg Vanderberg énekel, Mary mellé lopakodik) Drága Maryke… ugye magára ismer? Ezt a dalt akár magácskának is énekelhetnénk. (átkarolja)

Szobalány (sértődötten hátat fordít) Na jó… hát ha senki sem akar engem megtanítani, megyek is. (hangosan, a kapitányék felé) Akkor én megyek is! (senki sem figyel, vállat von) Ha nem, hát nem! Úgy látom, rám itt nincsen semmi szükség!  (el)

George leül az asztalhoz, Hanna mellé. Beszélgetnek. Mary a kapitánnyal az oldalán a zongora mellé vonulnak. Vanderberg pedig a kanapéra telepszik, szivarra gyújt. Látszólag mindenki el van foglalva egymással.

Aztán hirtelen kintről jövő ricsaj zavarja meg a szoba nyugalmát. Vanderbergné hangja hallatszik. 

Vanderbergné Átkozott komédiás, hol bujkálsz? Gyere elő, te vén kecske! (lövés dörren)

Mary és Hanna ijedten sikolt, a szoba sarkába menekülnek. George meghúzódik a szekrény mögött, Vanderberg lapul, egyedül csak a kapitány van talpon, kihúzza magát.

Kapitány Végre egy nekem való feladat! (a többiekhez) Tessék csak megnyugodni, majd Én megoldom az ügyet!

Mary Micsoda egy férfi… milyen erős…

Hanna… és milyen bátor!

A hang egyre beljebb hallatszik.

Vanderbergné Úgyis megtalállak, te mihaszna! (ismét lövés)

Előző       Következő