Véleményed

 2. felvonás

A kisasszonyka otthona. Kárpitozott bútorok, pazar berendezés, drága szőnyeg. A színpad közepén kanapé, néhány fotellel. A sarokban zongora, rajta lámpa világít. A virágos tapétán kakukkos óra, s még egy-két festmény. Az ablakot és az ajtót, fehér, extravagáns függöny takarja el. Mellette fiókos komód, melyen ernyőslámpa ég. A színpad szélén asztal, fehér terítővel és székekkel.

A szobalány (ugyanaz a személy, mint a pincérlány) tesz-vesz a szobában, rendezkedik, közben halkan dúdolgat. Virágot tesz egy vázába, s az asztalon hagyja. Aztán a zongorához megy, kezét végighúzza a billentyűkön. Nagyokat sóhajt.

Szobalány (hangosan, álmodozva) Ha tudnék játszani… de csudajó lenne… Strauss… Mozart… Beethoven… vagy eljátszanám a bécsi keringőt! (a közönséghez) Bezzeg mikor a kisasszonykának játszottak… a málészájú George! Ha látnák, mennyire megváltozott… Már nem az az ügyefogyott Georgika, mint régen… úgy kikupálódott, hogy még a saját anyja sem ismert rá! A kapitány úr rendesen helyre rakta! Beíratta Londonban valami iskolába… ott aztán úgy ráncba szedték… még zongorázni is megtanították! (sóhajt) De mit lehet tenni… a kisasszonykának még így sem kell… mindig csak a kapitánnyal lófrál. Hanna kisasszony pedig… elköltözött Párizsba! (szünet) Most mondják… London-Párizs, Párizs-London… micsoda városok… nagyvilági élet, nyüzsgés, kaland… romantika. (leül, csak úgy össze-vissza játszani kezd… ta-ta-ta-tam… ta-ta-ta-tam…) Ha olyan dáma lennék, mint a nagysága, megtanulnám a c-dúrt meg a g-mollt… megmutatnám az egész világnak!

Az ajtóban megjelenik Mary, elegáns szabású ruhát visel.

Mary Mit mutatna meg? (közelebb megy) 

A szobalány rögtön felpattan, s rutinos mozdulatokkal törölni kezdi a zongora tetejét.

Szobalány (zavarban) Hát én csak… egy kicsit elkalandoztam!

Mary (leül a kanapéra, magazinját lapozgatja) Álmodozni, jó… Bessike… álmodozni mindig kell. Ez tartja bennünk a lelket, mert bizony nélküle nem érne semmit az élet… mert hát… (zene)

Mary

Holdvilágos éjszakán
Miről álmodik a lány?
Hogy jön egy királyfi tán
Hófehér paripán.
 

Szobalány

Ez az álom oly mesés,
Ám de jön az ébredés.
A királyfi oly kevés
És az hogy jön, tévedés.

Mary

És mégis mily kicsi fellegek
Úsznak az ég peremén.
Míg őket nézni lehet,
Örökéletű lesz a remény
Meg a regény.

Holdvilágos éjszakán
Miről álmodik a lány?
Hogy jön egy királyfi tán
Hófehér paripán.

Szobalány

Százezernyi hamupipőke
Jár az utcán kicsi cipőben.
Nappal nem jön királyfi,
Nem is győzi kivárni,
Hát jó néki akárki más.

Holdvilágos éjszakán
Miről álmodik a lány?
Hogy jön egy királyfi tán
Hófehér paripán.

Mary

És mégis mily kicsi fellegek
Úsznak az ég peremén
Míg őket nézni lehet
Örökéletű lesz a remény
Meg a regény.
Hogy jön egy királyfi tán
Hófehér paripán.

Együtt

Hogy jön egy királyfi tán
Hófehér paripán.

Mary (sóhajtozva) Jaj, Bessike, úgy érzem az én hercegem már megjött… méghozzá a kapitány úr személyében! Ő egy igazi férfi… egy igazi gentleman… olyan bátor, és olyan erős… csak úgy dagadnak az izmai! (kacag) Bezzeg Georgika még mindig olyan nyámnyila! Mint egy éhenkórász. Pedig a kapitány mindent megtett azért, hogy kikupálódjon! Még zongorázni is megtaníttatta, hogy ne legyen botfülű… Szó se róla, remekül játszik… De akkor is Bessike… nem tehetek róla, de én csak a kapitány urat…

Szobalány Pszt… kisasszonyka, ki ne mondja… mert még valaki meghallja! Ugye a múltkor is majdnem lebukott a fiatalúr előtt!

Mary Hát… igen. Majdnem. (kuncog) A kapitány úr annyira heves volt, Georgika meg éppen betoppant. Alig bírtam kimagyarázni, hogy mit kerestem a karjaiban. Főleg, amikor megtalálta ezt a levelet! (veszi elő a dekoltázsa mélyéről, amit aztán gyorsan vissza is dug)

Szobalány (közben már az asztalt takarítja) Gondolom, hogy kiakadhatott a fiatalúr… mert amit ez a kapitány írt… (sóhajt) bárcsak nekem is írnának ilyen szépeket… ilyen romantikusan, ilyen szenvedélyesen! Nem mondom… a kapitány úr aztán tudja, hogyan kell udvarolni! Hogyan kell csábítani! (komor, abbahagyja a takarítást, lehuppan Mary mellé) hajjaj… kisasszonyka… az én hercegem valahogy nem akar még jönni!

Mary (megsajnálja) Ne csüggedj… Bessike, érted is el fog jönni az a lovag, méghozzá hófehér paripán!

Szobalány (próbál vidám lenni) Hát… én eddig nem úgy vettem észre… bár az is lehet, hogy leesett a lónak a patkója… vagy kifordult a lába!

Mary nevet. Hirtelen csengetnek. A szobalány felpattan.

Szobalány Nyitom! (el)

Ez alatt Mary tovább olvassa a magazint, de gondolatai egészen máshol járnak. Nagyokat sóhajtozik. 

Mary (hangosan) Remélem nem az öreg Vanderberg csenget, mert a kapitány úr megígérte, hogy meglátogat. És hogy elvisz a Panoptikumba! (a kakukkos órára néz) Biztosan késik a londoni gyors. A múltkor is e miatt a fránya vonat miatt nem ért ide idejében. Ezért is buktunk le a Georgika előtt… (kuncog) Micsoda egy nap volt! Minden a feje tetejére állt! (a közönséghez) Ugye kezdődött ez az eset… Georgika majdnem nekiment a kapitányomnak, szegény Bessikével kellett lefognunk. Sose láttam ennyire vadnak, olyan volt, mint egy felbőszült bika. Alig akarta elhinni, hogy amit lát, az csupán csalóka ábránd… (halkan nevet) Aztán jött ez a Vanderbergné… és az én kapitányomat akarta! Mindenáron elégtételt akart venni, azért a bizonyos kávéházi jelenet miatt. De tudják… (szünet) Szerencsére minden jóra fordult… Vanderbergné és Georgika lecsillapodott, a kapitány pedig… (sóhajt) újra a karjaiban lehettem…

A szobalány szalad be, kissé zilált.  

Szobalány Kisasszonyka… a kapitány úr szeretne bejönni. Mondtam neki, hogy jöjjön vissza később, mert most a nagysága vendéget vár. (félénken) Vagy inkább beengedjem?

Mary Hát… nem tudom, hogy ez a Vanderberg úr mikor akar jönni… de küldd csak be, legfeljebb majd elbújtatjuk!

Szobalány Igenis! (el)

Kisvártatva belép a kapitány, szobalány a nyomában. Egyenruhát visel, a fején kalap, nyakában sál. Kezében virágcsokrot tart.

Mary (a kapitány felé, kezét tárja, feláll, üdvözli) Drága kapitányom… későbbre vártam! (szobalányhoz) Köszönöm, Bessike… elmehetsz. (a szobalány bólint, el)

Kapitány (arcon csókolja a kisasszonyt, kicsit csalódott) Lehet… későbbre ígérkeztem, de most csodálatos módon nem késett a londoni gyors. Esetleg jöjjek vissza később?

Mary (leül, a kapitány pedig mellé) Nem, dehogyis… örülök, hogy eljött! Igaz, vendéget várok… de csak egy jelentéktelen alak, szóra sem érdemes.

Kapitány (végre átadja a csokrot) Jaj… de ostoba is vagyok… ezt magácskának hoztam. Fogadja szerelmem jeléül…

Mary sandán nézi.

Mary De hiszen ez margaríta…

Kapitány Úgy van, és a legszebb virág, a legszebb hölgynek!  (látja, hogy milyen szemekkel méregeti, morcosan) Mondja ki nyugodtan, kisasszonyka… mondja ki, hogy nem tetszik!

Mary nem válaszol azonnal, a csokrot nézegeti.

Mary Hát… szépnek, ugyan szép, de a rózsa mégiscsak szebb volna. Mert ugye az illata ellepi az egész szobát és olyan bódulatba ejt, mint annak idején szegény Csipkerózsikát!

Kapitány (sértődötten feláll) Rózsika ide vagy oda… most szagolja ezt… Maryke!

Mary (ő is feláll, kedvesen hozzábújik) Jaj… drága kapitányom… ne vegye úgy a szívére! Egyébként meg nem is ez a fontos… hanem a szándék!

Kapitány Úgy van, helyes! Aztán mondja csak kisasszonyka… nem gondolta meg magát? Tudja… délután megyünk a Panoptikumba!

Mary (lelkes) Dehogy gondoltam meg magam! A világ minden kincséért sem hagynám ki! Nagyon kíváncsi vagyok arra a sok, üresfejű bábura, amik mindenféle pózban mutogatják magukat… (közben próbál felvenni néhány testtartást) így… az egyik balra hajol… a másik meg előre…

Kapitány (megfogja derekát) Jaj… vigyázzon a derekára kisasszonyka, nehogy meghúzza! Mit is csinálnék magácskával…

Mary megfordul, a kapitányba karol. Majdnem elcsattan a csók, ebben a pillanatban George lép be az ajtón, vászonnadrágban, ingben és mellényben. Fején sapka, szemüvege már nincs. Megrökönyödve figyeli őket. Szemlátomást nem zavar senkit a vendég betoppanása, összebújva turbékolnak.

Kapitány (duruzsol) Kicsi… kicsiny kis galambocskám!

Mary Én… kondorkeselyűm!

George köhint, de senki sem figyel.

George Helló… Maryke… (semmi válasz)

George csak nézi-nézi a turbékoló párt, aztán megunja az ácsorgást, leül a legközelebbi székre. Azok ketten még mindig összebújva.

George (hangosan, a közönséghez) Nem is értem minek jöttem ide, hiszen nagyon is jól látni, hogy a kisasszonyka kidobott… Tudom én jól… a múltkor sem volt véletlen mikor ugyanígy találtam a kapitány úrral… nézzék csak meg… ugyanebben a pozitúrában! (rájuk mutat) Üres kifogás, lárifári… a kisasszonyka azt hitte, bedőltem neki! Hát nagyon téved! Már nem vagyok az a málészájú George, akit az orránál fogva lehet vezetni… Már nem vagyok az a régi, bugyuta Georgika, akivel azt tehettek, ami csak jólesett! Igaz, sokat köszönhetek ennek a…(megvető pillantást mér felé) ennek a Kázmérnak… de akkor is! Maradjon mindenki ott, ahová való! Ez a Kázmér is maradjon Londonban!

A szobalány rohan be, kissé rendezetlen.

Szobalány Jaj… kisasszonyka… (miután meglátja Maryt a kapitány karjaiban, felsikolt) Kisasszonyka… hát maga? (megtorpan)

Mary (zavarban) Hát én csak… a kapitány volt olyan kedves és megmasszírozta egy kicsit a derekamat… majdnem görcsbe állt! (sugárzó arccal ránéz) És most már sokkal jobb…

Kapitány Tudtam én, Maryke…

Szobalány (kisasszonykához) És nem tetszett látni, hogy vendégük érkezett? (fejével George felé biccent) Mary csak most veszi észre jegyesét.

Mary (odaszalad) Nahát… Georgika… micsoda nem várt vendég… Régóta várakozik? Miért nem szólt…

George (feláll, egy lépést odébb áll) Próbáltam én szólni, Maryke… de annyira el voltak foglalva azzal a derékmasszírozással, hogy meg sem hallották…

Kapitány (közelebb megy) Higgye el, George, Marykének ez valóságos csodaként hatott… Még az Akácosvölgyi csodadoktor pirulája sem lehetne jobb! (aztán mérgesen a szobalányhoz) És maga? Mért nem jelentette a vendég érkezését? Abszurdum! Ostoba némber…

Szobalány Jaj… ne legyen rám mérges a kapitány úr… nem tehetek én róla hogy a fiatalúr beszökött.

Mary (pártját fogja) Ugyan már, kérem… ne bántsák szegény Bessikét egy ilyen kis jelentéktelen félreértés miatt!

George Jelentéktelen? Félreértés? Egyáltalán nem! Hiszen a jegyesemről van szó, aki… aki ezzel a Kázmérral kacérkodik! Felháborító!

Szobalány Na látja fiatalúr… én a maga helyében bizony elégtételt vennék, ezt nem hagynám annyiban! Hiszen a jegyesemről van szó, az életem értelméről… Nem igaz? Ne legyen ennyire tutyimutyi… ne hagyja, hogy lóvá tegyék!

George tétova, nem tudja, mit tegyen.

George Igaza van, Bessike… na de mégiscsak a Kázmérról van szó, a kapitány úrról!

Mary Bessike… hát én most nagyot csalódtam! A védelmedre kelek, erre te ellenünk lázítod ezt a szerencsétlent? És ha baja esik az úrfinak? Erre nem gondoltál? Hiszen a kapitány úr akár fél kézzel is elbánik vele… s a végén még tragédia történik! (fenyegető mozdulatot tesz) Ejnye… ejnye… Bessike! Rossz kislány!

Szobalány (leszegett fejjel) Igenis, nagyság! (el)

Kapitány (Georgenak) Nos… barátom… még mindig elégtételt akar venni? Mondja csak? A lelke még mindig háborog… bosszúra vágyik?

George Igenis, kapitány! Csak hát nem szállhatok szembe az úrral… mert ugye mögötte egy egész ezred áll!

Kapitány (nevet, megveregeti a vállát) Így igaz, barátocskám!

Mary (közéjük áll) Jaj… borítsunk fátylat, uraim! Jöjjön, Georgika… (a zongora felé húzza) játsszon nekünk valami szépet!

George Hát… nem is tudom, Maryke… nem vagyok én most olyan lelkiállapotban…

Mary (ellenszegülést nem tűrve, a zongora mögé ülteti) Dehogynem, Georgika… nincs semmi baja a maga lelki világának… Gyerünk, játsszon valamit!

Kapitány Rajta, fiatalúr… mutassa meg, hogy mit tud!

George felhajtja a zongora tetejét és pötyögtetni kezd. Ritmusa azonban nincs, csak úgy össze-vissza.

Kapitány Ne ilyen macskazenét, ha kérhetem…

George belekezd Beethoven Für Elise-jébe, egyre lendületesebben üti a billentyűket, szinte beleéli magát a játékba. Miközben játszik, Mary ámulattal figyeli, a kapitány leül a kanapéra. A muzsikaszóra a szobalány is félig bejön, bedugja fejét az ajtón. Miután George befejezi, ujjait ropogtatja, lehajtja a zongora fedelét és feláll.

Mary Nagyszerű, Georgika… nagyszerű! (tapsol) Igazi zseni! Játsszon még nekünk! (kérleli)

A szobalány is bejön, ő is lelkes.

Szobalány Jaj… nagyon szépen játszik a fiatalúr! Nem mondom, jól megtanították!

A kapitány még mindig a helyén ül, ő nem dicsér.

Kapitány No… elég legyen már hölgyeim, lassan már a csap is folyni fog! Hagyjuk szusszanni ezt a málészájút!

Mary Hogy mondhat rá ilyet? Szégyellje magát! Már nem az a bugyuta Georgika, az a régi esetlenke! Az az anyámasszony-katonája! És ezt csakis magának köszönheti! Legyen hát vele barátságosabb!

Szobalány Így igaz, kisasszonyka… George úrfi egy igazi gentleman! (ámulattal nézi)

George (zavart) Igazán kedvesen a hölgyek, és minden hódolatom az önöké! De kérem. ha lehet, váltsunk témát! Például elmesélhetné a kapitány úr, hogyan lett belőle százados!

Mary Én már hallottam azt a mesét! (legyint)És mondhatom, nem túl izgalmas a történet! Csak egy egyszerű, szegény fiúról szól… aki a szülői akaratnak tett eleget!

Kapitány Így igaz, Maryke! Bár azt is hozzá kell tenni, hogy én igen vállalkozó kedvű voltam, és eleinte csak ki akartam próbálni a katonaéletet. Meg aztán az apám is az volt. Mindig olyan csodálattal, olyan rajongással figyeltem mikor a kardját vagy a fegyverét tisztogatta… olyan erős volt, és olyan bátor!

Szobalány Mint most, a kapitány úr!

Kapitány (fölényesen) Úgy van, Bessike! És amikor tizennyolc évesen besoroztak katonának, olyan büszkén viseltem az egyenruhámat… (kihúzza magát) meg hát jól is állt rajtam! Csak úgy futottak utánam a lányok! (nevet)

Mary (mérges) Ezt hagyjuk ki a történetből, ha kérhetem!

Kapitány Persze, Maryke! De nyugodjon meg, nincs ok az izgalomra! Ami elmúlt, az elmúlt! De kanyarodjunk csak vissza… szóval, amikor besoroztak a német hadsereghez, Herr Löwig osztagához kerültem, és mondhatom iszonytatos bánásmódban részesültem. Még zárkába is csukott a nyomorultja! Az apám szerencsére nyomban, kiemelt a csőcselék közül! (legyint) Londonba vitetett és a díszezred élére állíttatott! És fiatalúr… azóta is Londonban tevékenykedem.

Szobalány (álmélkodva) Hogy micsoda férfi maga… kapitány úr… milyen erős, és milyen bátor!

Kapitány Ah… semmiség, Bessike! Ha látott volna harcolni az oroszok ellen, az már valami! (előrántja láthatatlan kardját, csapkod jobbra-balra) Csak úgy röpködtek a fejek szerteszét! Nézze csak meg… (felrántja az ingét, s mutatja) ezt a sebesülést is a ruszkik okozták! Az átkozottak! Meg akartak nyomorítani, de nem tudták kivel is kezdenek! (nevet, mellét veri) Velem, Hóringer Kázmérral nem lehet csak úgy packázni! Erős szerkezetet dobogtat e bátor szív!

George (sandán nézi) Hát… nem mondom, jó mély az a vágás!

Mary És nagyon fájt?

Kapitány Ugyan, semmiség… Maryke! (odalép hozzá, bújik) De ha magácskára gondolok, nem is érzem…

Mary Jaj… kapitányom, ne mondjon ilyet, mert még szegény Georgika rossz néven veszi!

George Így igaz, kapitány! Ne mondjon ilyet a kisasszonykámnak!

Szobalány érzi, hogy veszély közeleg, gyorsan témát vált.

Szobalány Jaj… George úrfi… játsszon nekünk még valamit! (gyengéden visszaülteti a zongora mögé) Olyan szépen, mint az előbb!

George Na jó… nem bánom! Mit szólnának ehhez… (és játszani kezdi Brahms: Balladák c.. Egyre mélyebben és lendületesebben, csodálattal figyelik)

Miközben játszik, ismét csöngetnek.

Mary Nem hallod, Bessike? Eredj és nyiss ajtót!

Szobalány Máris, kisasszonyka… (miközben az ajtó felé igyekszik, George felé pislant, nagyokat sóhajt) Micsoda remek parti lenne! (el) Néhány perc múlva azonban szalad vissza, jajgat, fejét fogja.

Szobalány Jaj… kisasszonyka… a Vanderberg úr toporzékol odakint, és be akarna jönni!

A zene elnémul.

Mary Na és? Mondta, hogy jönni fog…

Szobalány De kisasszonyka… ha látná milyen állapotban! Igencsak felönthetett a garatra, mert ide-oda dülöngél és engem is a nagyságának nézett.

Mary (vigyorog) Örülj neki, Bessike… most az egyszer dáma lehettél…

Szobalány (dünnyög) Hogyisne… kis híján letapogatott azzal a szőrös mancsával… Hát ilyen áron, köszönöm, inkább maradok a saját rangomnál!

Kintről hangos óbégatás hallatszik.

Vanderberg Engedjenek be, átkozottak! Úgyis elkaplak, te mihaszna!

Mary és a szobalány összenéz.

Mary Ez meg mit jelentsen? Kire mérges ennyire a Vanderberg úr?

Szobalány Folyton a kapitány urat emlegette, de azt nem mondta, hogy mit akar…

Mary (a kapitányra néz) Kázmér! Mit csinált az urasággal hogy ennyire dühös?

Kapitány (kihúzza magát) Jelentem, fogalmam sincs, kisasszony! De ha jól emlékszem, még azóta a bizonyos eset óta orrol, mikor a házsártos neje alól kihúztam a széket. (nevet)

Odakint közben még mindig dübörögnek.

Mary Eredj, nyiss ajtót, Bessike… a kapitány úr addig szépen elbújik! (s a kétajtós szekrény felé húzza) Szobalány el. A kapitány azonban megtorpan, nem enged.

Kapitány Nem bújok én sehová… Maryke! Csak a gyáva nyulak futamodnak meg! Különben meg… majd most legalább kiderül mennyire férfi ez a Vanderberg! (kezét dörzsöli) Mary azonban tovább erőszakoskodik, tuszkolná befelé.

Mary Na… fogadjon szót, kapitány és legyen jó kisfiú… másszon be szépen a szekrénybe! Ezzel megelőzhető minden felesleges vita!

Első felvonás vége          Következő