Véleményed

Hanna (kérdő) Csakugyan?

George Csakugyan! Sőt, olyannyira… hogy itt mindenki előtt…

Hanna Jaj… csak azt ne! Kérem, ki ne mondja!

Mary (nevet) Nyugodtan, Georgika… sőt, én kifejezetten örülnék, ha Hannácska végre boldog lenne.

Hanna De hát George a jegyesed!

Mary Ugyan már! Vajon meddig tart ezt felbontani? Igazándiból még karikagyűrűt se kaptam, csak egy egyszerű ezüstöt. Úgyhogy tekintsük érvénytelennek!

George Úgy van, tekintsük érvénytelennek!

Hanna (végre megadta magát) Hát legyen… (megpuszilja)

Plébánosné (nagyokat sóhajtozik) Hajjaj… a boldogságnak bizony ára van! Elvesztettem mindent, mi fontos volt nekem. Az otthonom, az egzisztenciám, a férjem… és most téged!  (Vanderbergre néz. Letörten, töredelmesen vall) Soha olyan boldog nem voltam, mint ezen a nyáron…

Vanderbergné Gondolom nem a plébános úrral!

Plébánosné Ugyan kérem. A plébános úr idén töltötte be a hatvanötödik évét, egy vén trottyos lett, ki az istenén kívül mást nem imád. Engem semmibe néz. Hát csoda hogy másnál keresem a boldogságot? (feláll, menni akar)

Vanderbergné És pont az én uramnál!

Plébánosné Igaza van a Hanna kisasszonynak, nincsenek véletlenek. A sors úgy akarta, hogy épp a Vanderberg úrba botoljak.

Vanderbergné A fenét… még hogy a sors akarta! Annál inkább maga! Nem kell mindent a sorsra meg a véletlenre fogni!

Vanderberg Hagyja már az örökös piszkálódást, asszony! Úgyse lesz másképp, még ha fejre áll, akkor se!

Vanderbergné nem szól, dühösen, sértődötten hátat fordít mindenkinek. A Plébánosné kínosan érzi magát, feszeng.

Plébánosné Jobb, ha én most megyek. Vigyázzanak egymásra (kisasszonykák felé) Isten önökkel!

Vanderberg (utánakap) Dehogy mész, aranyom!

Plébánosné Eressz… mennem kell! (el) Vanderberg magába roskadva lehuppan a legközelebbi székre.

Vanderberg (halkan) Elment… csak így, minden szó nélkül! Aztán nehogy úgy járjon, mint az a szerencsétlen kis Gizike… a folyóban!  

Váratlanul zene üti meg fülüket. A kapitány lassan pötyögtet a zongorán. Ujjai egyre magabiztosabban csapkodják a billentyűket. Mindenki őt figyeli. (zene, ének)

Kapitány

Suhan az éj, elkerül az álom
a kicsi szobámon ma ragyog a nyár
Üzen a szél, hogy valaki sír még
hogy valaki hív még ,hogy valaki vár
benéz az ablakon a holdsugár szelíden
s én halkan altatom a régi dallal fájó szívem.

Ma önről álmodtam megint bocsánat asszonyom
de nincsen abban semmi bűn ha önről álmodom,
fehér selyemben jött felém a csókok éjjelén
és rám mosolygott könnyedén, s oly boldog voltam én.

Kapitány Látja, kisasszonyka… most hallhatta, hogy igenis tudok játszani! Méghozzá olyan tiszta szívből, hogy az csak csuda!

George Nem mondom… aztán magát is jól megtanították! Bizonyára ugyanaz volt a tanítója, mint nekem.

Kapitány (legyint) A fenét… Mikor én ezt megtanultam, a hátsódat minden bizonnyal még pelenka takarta! Nézz csak rám… én már javában vásároltam a borotvapengét a sarki kereskedésből, mikor neked még csak az első pihék sarjadtak az ágyékodon!

George Nem hinném, hogy a kapitány úr sokkal idősebb lenne. Az a bajusz, amit visel, csak öregíti, valószínű ezzel akar magának tekintélyt szerezni!

Mary Nekem ugyan nem számít, mennyi idős… felőlem lehetne akár száz is! Így is, úgy is szeretem!

Kapitány (felkapja fejét) Mit mondott, Maryke? Még sose mondta ki ezt a szót…

Mary Valóban. Még sose mondtam… de már épp itt volt az ideje, nem? Különben meg, nem levélben akartam közölni, az olyan tárgyilagos. (ruhája ujjából levelet vesz elő) Hanem így… a szemébe nézve, egészen más hatást kelt, nem igaz? (mosolyog)

A kapitány nem szól, puszit nyom orcájára. Hanna köhint, George is köhint.

George Na és magácska… (Hanna felé) Nem szándékozik semmit szólni? Olyan jól sikerült Maryke vallomása, hogy ilyet én is szívesen hallanék…

Hanna Tudja, Georgika… én nem vagyok a szavak embere. Szerintem a szó elszáll, de az írás… az megmarad. (szintén levelet húz elő) Én versben mondom el, amit érzek. Amit elolvashat reggel is, este is, akár százszor, de lehet ezerszer. S ha nem vagyok ott, elég csak ránéznie a levélre, mert az írás megmarad.

George Hogy milyen okos magácska! Látja, én erre nem is gondoltam. Úgy látszik, nem hiába született ez a sok levél. Ha belegondolok, milyen kétségbeejtő levelet írtam ugye?

Hanna A mézesmadzagra gondol?

Vanderberg felkapja fejét, közéjük robog.

Vanderberg (röhög) Szóval magáé a levél? Maga írta? (megveregeti George vállát) Teljesen együtt érzek magával, mert akár én is írhattam volna… néha én is olyan vagyok, mint egy kivert kutya.

Vanderbergné szintén közéjük áll.

Vanderbergné Néha? Majd csak ez után, vén lókötő! Majd most megtudja, milyen is kivert kutyának lenni!

Mary Csillapodjon, kedves Vanderbergné… békéljen már meg a helyzettel! A Plébánosné elment, és szerintem többé nem is hallunk róla. A Vanderberg úr pedig ígéretet tett, hogy ezen túl szoknya után nem fut! Ismeri a slágert, ugye… (ének)

Refr.:Szeressük egymást gyerekek,
A szív a legszebb kincs.
Ennél szebb szó, hogy szeretet a
A nagyvilágon nincs.
Az élet úgyis tovaszáll,
A sír magába zár.
Szeressük egymást gyerekek,
Hisz minden percért kár!

Az élet úgyis tovaszáll,
A sír magába zár.
Szeressük egymást gyerekek,
Hisz minden percért kár!

Az élet egy színes álmodás
És nincs felébredés.
Ha elszáll a színes látomás
A sír megásva kész.
Kacagjuk át az életet
Mert úgysem tart soká
A gyorsan elszálló éveket
Tegyük mi boldoggá.


Refr.:Szeressük egymást gyerekek,
A szív a legszebb kincs.
Ennél szebb szó, hogy szeretet a
A nagyvilágon nincs.
Az élet úgyis tovaszáll,
A sír magába zár.
Szeressük egymást gyerekek,
Hisz minden percért kár!

Az élet úgyis tovaszáll,
A sír magába zár.
Szeressük egymást gyerekek,
Hisz minden percért kár!

(közösen énekelnek, majd mindenki, egyesével a színpad szélére megy. Aztán a kapitány feláll a zongorától, Mary mellé áll. Belép a Plébánosné is, majd a legvégén Rose azaz Bessike)

FÜGGÖNY!

-VÉGE-

Előző