Véleményed

Rose (sajnálkozva) Ó… én azt nem tudhattam mennyire forrón szereti… a nagyságos úrnak szoktam így felszolgálni… mert mindig azt mondja, hogy a kávé forrón az igazi!

Kapitány Akkor elég bolond a maga nagyságos ura!

Vanderberg (felkapja a fejét, összehajtogatja az újságot, feláll, és a kapitányhoz lép) Mit mondott, kérem?

Hanna (hangosan) Tudja, kapitány úr… ő Vanderberg! Övé a kávéház! Az ő kávéját issza… az ő székén ül.

George (helyesel) Úgy van… úgy van…

Kapitány (felugrik) Most már nem! Különben is… nem a kávéja miatt jöttem! Valakire várok! (órájára néz) Már igazán jöhetne… (Rose-hoz hajol, aki mellette áll) Mondja, kérem… nem kaptak mostanában egy levelet?

Rose Miféle levelet?

Kapitány Levelet. Fehér borítékban. Egy küldöncfiú hozta…

Rose Ó… arra a levélre gondol? Hogyne, uraság… megkaptuk. (suttog) Oda is adtam a kisasszonykának!

Vanderberg Mit pusmognak maguk, mi?

Kapitány Semmi… semmi…(Rose-hoz) és a kisasszonyka el is olvasta azt a levelet? Mert tudja… fontos információk voltak benne!

Vanderberg (bántja a fülét a susmorgás, Rose-hoz) Eredj Rose, a dolgodra! (aztán a kapitányhoz) Maga pedig fiacskám…

A pincérlány el. Hanna érzi a feszültséget, szeretné feloldani a légkört…

Hanna (hangosan) Mondja csak kapitány úr… messziről jött-e?

Kapitány Hát… Londonból jövök, kisasszonyka… mert tudja… (zene)

Kapitány

 Londonban, hej, van számos utca és minden utcán van sarok
 És minden sarkon vannak házak és minden házon ablakok.
 De mind egész nagy Albionban nincs még oly ablak, mint ahonnan
 A legszebb rózsaszál virít, a legszebb rózsaszál virít.

Hanna

Kapitány hej, legény a talpán; a karja kő, a csókja méz
Minden leány utána fordul és rabja már, akire néz

De néki más lány csókja nem kell, egy csókra vágyik este reggel,

Kiből üdvösséget merít, kiből üdvösséget merít.

Kapitány

 Az utca sarkán, hogyha járok, a legnagyobb úr én vagyok.
 Megéljeneznek víg diákok, s utcai zöldségárusok.
 Ha nincsen, pénzem iszom hitelbe, enyém a legszebb lány szerelme,
 Enyém a legszebb rózsaszál, amely az utcasarkon áll.

Kapitány De miért érdekli ez magácskát?

George Tényleg… miért érdekli ez Hannácska?

Hanna (piszkálni kezdi a körmeit) Akkor bizonyára kényelmesen utazott…

Kapitány Hát… nem panaszkodhatom…

Vanderberg (morog, visszaül helyére) Az ördög vinné má’ el…

Hanna Nagyszerű! És mondja… hol szolgál az úr?

Kapitány (tisztelgésbe vágja magát) A londoni díszezrednél, kisasszony!
Hanna Hallja ezt Georgika, a kapitány úr a díszezrednél szolgál…

George (szemlesütve) Hallom Hannácska… hallom… De fogadni mernék, hogy olyan gyorsan futni, mint én nem tud!

Vanderberg (iszonyúan unatkozni kezd, egykedvűen tekintget jobbra-balra; aztán a kapitányhoz) Mondja csak kapitány… szokott-e passziánszolni?

Kapitány Nem tudok, uram…  

Vanderberg (dünnyög) Nem tud… és sakkozni tud-e?

Kapitány (megvakarja füle tövét) Hát… sajnos azt sem tudok…

Vanderberg (egyre dühösebb) Szóval azt sem tud… no, hát malmozni már csak tud?

Kapitány Sajnálom Vanderberg úr, de a drága jó mama…

Vanderberg (legyint) Tudom, tudom… hagyjuk!

Csend. A kapitány egyre türelmetlenebb, fel-alá járkál. Egyszer-egyszer az órájára pillant. Vanderberg az újságját olvassa, Hanna körmeit vizsgálgatja, George pedig szemüvegét törli. Lassan mindenkit idegesíteni kezdi a kapitány járkálása, minden szem őt figyeli.

Kapitány (az orra alatt) Már igazán jöhetne…

George (félénk) Megkérdezhetem a nagyságos úrtól, kit vár annyira?

Kapitány Hát én csak a kisasszonykámat…

A Nap kerekded alakja immár vörösben hanyatlik alá a hegyek mögött.  Az alkonyat felütötte fejét.

Hanna (riadtan) Nézze kapitány úr… milyen csodálatos a naplemente! Szinte bearanyozza az egész völgyet. (az ablak felé mutat)

Kapitány (kinéz) Valóban… nini… épp a Virágosvölgyre lehet látni…

George (feláll, ő is kitekint) Tényleg! Most már én is látom! (Hannához bújva visszaül, zavartan) Drága Hannácska… ugye holnap… holnap…

Hanna Kedves George, igazán köszönöm a meghívást, de mint mondtam…

George (sóhajtozva) Tudom… tudom… A Mary kisasszony… De nem tehetek róla, én csak magát…  Hannácska….

Hanna (megijed, mutatóujját szájára teszi) Pszt! Ki ne mondja! Nem szabad! Hallja Georgika… nem… sza-bad!  Hiszen vőlegény, úgyis kell viselkedni!

George (sóhajtozik) Ne is mondja… ne is emlegesse! Elég nagy baj ez énnekem!

Hanna Hogy mondhat ilyet az én kedves húgocskámról?

George (megfogja a kezét) Jaj, kisasszonyka… én nem rossz szándékból mondtam! Úgy értem, ha nem lennék jegyben, akkor minden másképp lenne (sóhajt)… akkor nem lennék ekkora csávában, mint most! (zavartan megigazítja szemüvegét) S akkor talán reménykedhetnék is…  

Vanderberg (bosszúsan) Maguk meg mit enyelegnek? Nem kupleráj ez, kérem! Ha nincs jobb dolguk, inkább rendeljenek!

Hanna (felháborodva) Na de Vanderberg úr…  

Vanderberg Ne zavarják itt a légkört! (parancsoló) Vagy rendelnek… vagy elmennek! (szünet) Rose!

Rose (belép) Parancsoljon, nagyság!

Vanderberg (Hannáék asztala felé biccent) A kisasszony rendelni akar! Hozzon nekik kávét!

Hanna Na de Vanderberg úr… ennyi kávét egész hónapban nem ittam! Sok lesz ez nekem!

Vanderberg Dehogy lesz sok! Majd megszokja! (a pincérlányhoz) Na… hozza már azt a kávét!

Rose bólint, elmegy. George vágyakozó pillantásokkal sújtja Hannácska egész lényét. Leveszi szemüvegét, megtörli, hogy jobban lásson, aztán visszateszi. Majd a mellei közé bámul, a dekoltázsára. Meglátja a levelet, aminek a sarka kilóg a ruhája alól. Még egyszer leveszi a szemüvegét, s megdörzsöli a szemét. A kezét már nyújtja, hogy elvegye.

Hanna (kezére csap) Na de kérem, Georgika… mit művel! (összehúzza ruháját) Nem illik ilyet csinálni!

George (dadog) Én csak… megláttam valamit… kibuggyant a ruha alól, Hannácska!

Hanna (kacéran) Naná… hogy kibuggyan… ha a jóisten ekkorára teremtette…

Vanderberg (fülel, magában) Ez semmi a plébános úr feleségéjéhez képest…

A kapitány még mindig ideges, fel-alá járkál. Az órájára néz. Jöhetne már a drága…

Megérkezik a pincérlány a kávéval, Hannáék asztalához viszi. Tessék kisasszonyka, a kávéja!

Hanna (nyomatékkal) Igazán nem kellett volna…

George De ha az uraság úgy kívánja…

Vanderberg (dörmög) Úgy bizony!

Megisszák. A pincérlány összeszedi a csészéket, kimegy. George ismét Hanna felé fordul, kezét újra emeli.

Hanna Most már elég legyen Georgika! Szedje össze magát!

George (dadog) Hannácska… én csak megláttam valamit… Ott! (odamutat)

Hanna (még jobban összehúzza magát) Ugyan már… kérem… nem látott semmit!

George a fejét vakarja. A kapitány megelégelte a járkálást, leül.

Vanderberg (dörmög) No… már épp ideje volt! Igyon inkább egy kávét, kapitány!

Kapitány Nem kérek…

Vanderberg No… igyon, ha mondom!

Kapitány (felugrik) Én meg azt mondom, hogy nem!

Vanderberg (feláll ő is) Ujjat mer velem húzni, kapitány?

Kapitány Ujjat, bizony! Maga mögött nem áll senki, de énmögöttem egy egész ezred áll!

Hanna (összecsapja a kezét) Micsoda férfi! Milyen erős, és milyen bátor! Látja ezt, Georgika?

George Látom, látom…

Vanderberg nem szól semmit, csak morog. Hanna feláll, a kapitány asztalához megy, rádől.

Hanna (kacér, búgó hangon) Mondja csak kapitány… meddig szándékozik maradni minálunk?

A kapitány megpróbál Hannára figyelni, de tekintetét egyre jobban vonzza mély dekoltázsa.

Kapitány Mit is kérdezett, kedves hölgyem?

Hanna (még előrébb hajol) hogy meddig marad városunkban?

Kapitány Ó… hát az nagyon sok mindentől függ… (közelebb hajol) Jé… egy levél! (benyúl keblei közé, s kiemeli)

Hanna izgatottan utánakap, de a kapitány hangosan olvasni kezdi.

Kapitány „Drága Mary kisasszony. Stop. Levelemet Londonból írom. Stop…”  (döbbenten) Hogy kerül magához ez a levél?

George (felkapja a fejét) Mary kisasszony? … Azt mondta, Mary kisasszony? (felpattan)

Vanderberg No… szóval a kisasszonyka dugta el! Tudtam én, hogy magácska a bűnös!

Kapitány (katonásan) Tudni akarom, hogyan jutott hozzá!  

Hanna (a levél után nyúl, a kapitány viszont elhúzza kezét) Azonnal adja vissza!

Kapitány Előbb válaszoljon…

George Úgy van, Hannácska… válaszoljon!

Hanna mérgesen hátat fordít, karjait összefonja maga előtt.

Hanna Ha mindenáron tudni akarja… Maryke, az én kedves húgocskám! Ő pedig (George-ra mutat) a vőlegénye!

George (nyugtalan, szemüvegén igazít) Úgy van… úgy van…

Kapitány (nevet) A vőlegénye ez… ez a pipogya… ez a málészájú? Ne nevettessen, kérem… hahaha… az én kisasszonykámnak jobb az ízlése, minthogy ilyen semmirekellővel szóba álljon!

Vanderberg is nevet, aztán leül.

George (zavarban van) Ne sértegessen, kérem… az… az igaz, hogy… nincs rangom, se puccos nevem… de igenis van… van nyúlcipőm, amit ha felhúzok, olyan gyorsan futok… hogy még a plébános úr kutyája sem bír utolérni!

Kapitány (még mindig nevet, leül) Ez jó… nyúlcipője van…

Hanna (odasétál George-hoz, megsimogatja) Ne bántsák már… nem látják, hogy milyen szerencsétlen? Hogy szegényke milyen gyámoltalan? (szünet) Valóban nincsen rangja, se puccos neve, viszont… (arcát simogatja) viszont, aranyból van a szíve. Mert azt mondja, hogy… (zene)

Hanna

 Az élet egy színes álmodás,
Mely egyszer véget ér.
A sír lesz majd a végállomás
A szív pihenni tér.
Álmodjunk mindig szépeket,
Hisz úgysem- tart soká.
A gyorsan elszálló éveket
Tegyük, mi boldoggá!

Szeressük egymást gyerekek,
A szív a legszebb kincs.
Ennél szebb szó, hogy szeretet a
A nagyvilágon nincs.
Az élet úgyis tovaszáll,
A sír magába zár.
Szeressük egymást gyerekek,
Hisz minden percért kár!

George

Az élet egy színes álmodás
És nincs felébredés.
Ha elszáll a színes látomás
A sír megásva kész.
Kacagjuk át az életet
Mert úgysem tart soká
A gyorsan elszálló éveket
Tegyük mi boldoggá.

Szeressük egymást gyerekek,
A szív a legszebb kincs.
Ennél szebb szó, hogy szeretet a
A nagyvilágon nincs.
Az élet úgyis tovaszáll,
A sír magába zár.
Szeressük egymást gyerekek,
Hisz minden percért kár!

Együtt
Az élet úgyis tovaszáll,
A sír magába zár.
Szeressük egymást gyerekek,
Hisz minden percért kár!

George pirul, szemüvegét igazítja.

Kapitány (mosolyog) Na, jó… jól kinevettük magunkat, akkor most már választ is kaphatok, ugye kisasszonyka?

Hanna (vállat von) Ne engem kérdezzen, hanem a nagyságos urat! Őnála volt eddig! (Vanderbergre mutat, minden szempár rá szegeződik)

Vanderberg (felnéz az újságja mögül) No… az ördögbe… most már én lennék a ludas? (csend) Lehet… nem volt szép dolog, hogy elvettem a kisasszonykától a levelet, de…

Kapitány (kezével int) Aha! Mégiscsak a kisasszonykánál volt… hogy merészelte más tulajdonát elkobozni, mi? Ha igazán férfi volna, most párbajra hívnám!

Hanna Hallja ezt, Georgika, ő egy igazi férfi…

George Hallom, Hannácska, hallom…

Vanderberg (orra alatt) Még hogy én férfi? … Kérdezze csak meg a plébános feleségét… majd ő… majd ő elmondja, ki is az igazi férfi! (szünet)

Kapitány (Hannához) Szóval magácska, az én kisasszonykámnak lenne a rokona?

Hanna Bizony! A húgocskám…

Kapitány Akkor bizonyára azt is meg tudja mondani, vajon most merre kószálhat a mi kis angyalkánk?  

Hanna (legyint) Hát… én az nem tudhatom… mindig elcsavarog. A múltkor is azt mondta, hogy lemegy a helyi virágoshoz, és közben az Akácosvölgyi ligetben kötött ki. Fél napig kerestük, míg végre rátaláltunk. Mindig másfelé húzza a szíve, mint amerre kellene… (George felé) Igaz, Georgika?

George (zavart) Úgy van, Hannácska… úgy van! Mindig elcsatangol a drága!

A kapitány újra átolvassa a levelet, gondolatai elkalandoznak.  Mary, Mary… drága Mary… (az órájára néz) Már igazán jöhetne… 

George iszonyú izgatott. Rezzenéstelen arccal a kapitány felé indul, kihúzza magát, szemüvegén igazít, összeszedve minden bátorságát, eléje áll.

George (reszket) A kapitány úr…

Kapitány (fél szemmel nézi) Na… mi tetszik?

George (még mindig remeg) A kapitány úr… szóval… a kapitány úr írta azt a levelet az én kisasszonykámnak?

Kapitány (felháborodva az asztalra csap, felugrik) Kisasszonykám? … Az én… kisasszonykám!

George Dehogy a magáé! …az én jegyesem, s csak az enyém… (előveszi zsebéből a kis dobozkát) nézze csak… ez is az övé… a gyűrűje!

Kapitány Mit bánom én, kié!

George izgatott, ugrásra készen áll.

Hanna (George után kap) Nyugalom, Georgika, nyugalom! Nem látja, kivel áll szemben? A londoni díszezredből jött! Ne húzza fel magát, mert még a végén kárt tesz benne! És azt ugye nem akarhatjuk, hogy a csendőrök vigyék…

George Ugyan, Hannácska… ne féltse… az effélére még a jóisten is nagy gonddal vigyáz. (halkan súgja) Pedig az ördöggel cimborál.

Vanderberg (egyre haragosabb) Hogy az ördög vinné má’ el mindnyájukat!

Kapitány Jól vigyázzon az uraság, hogy mit mond! Mert bizony… nem félek használni! (csizmája szárából tőrt húz elő)

Hanna (szörnyülködve, George mögé áll) Jesszusom! Ez igazi! Jobb, ha nem bosszantjuk tovább a nagyságos urat!

Kapitány (tőrét magasba tartja) Úgy bizony! Az őrnagy urat is, a londoni díszezredből… kénytelen voltam megsebezni! … De hát ő kereste magának a bajt, pedig én figyelmeztettem…

Hanna Mégis… mit követett el az a szegény őrnagy?

Kapitány Még hogy szegény… nem kellett volna elcsábítania az anyámat…

Hanna Na igen… az édesanyja… és gondolom a kapitány úr papája ezt nem nézte jó szemmel!

Kapitány (legyint) Hja… az apám… az öreg már évekkel ezelőtt elhunyt… szegényt a malária vitte el.

George (halkan) De legalább nem a nagyságos úr nyírta ki…

Hanna Akkor nem értem… miért ne udvarolhatnának neki? Hiszen mindenkinek hiányzik egy kis szeretet (lelkesedve George felé) egy kis ölelés… (a férfi karját maga köré fonja, George nem ellenkezik) egy kis simi-sumi (cirógatja karját) egy kis piszi-puszi… 

George szája felé közelít, aki szégyenlősen hátrál, de aztán… (zene)

George

Hogyha szeretnél engemet
Úgy mint én tégedet
Összepuszilnám képedet
4 helyen haj.

Hanna

Mit tegyek én a gyönge lány?
Támad, a férfi a zsivány
Nem tudok ellen, állani néki
s hirtelen megvan a baj.

George

Szép piros ajkad angyalkám
Csókolnám, csókolnám
Csüggeni, tudnék szüntelen
Pici szádon.
 

George

Pompás az alkalom

Hanna

Maga gonosz nagyon

George

Jer idébb

Hanna

Közelébb

Együtt

Kis angyalom

Együtt

Gyere csókolj meg szaporán tubicám
Ha megfőztél most megegyél, de meg ám
Türelem nagy kincs, de nekem csöpp sincs
Aki vár nem szerethet igazán.

Gyere csókolj meg szaporán tubicám
Ha megfőztél most megegyél, de meg ám

Hanna: Légy a párom

George: alig várom

Együtt: Idetartom a forró szám.

Előző      Következő