Véleményed

Erőtlenül szipogtam tovább a padlón ücsörögve, amíg a fiu eltette a fegyverét. Fogalmam sincs arról, hogy jutott be, vagy hogy egyáltalán, beengedték e, de most ő volt az egyetlen aki tudhatta miért vagyok ennyire összetörve. Mindigis úgy néztem rá, mint valami őrangyalra. Egy báttyra, aki ezerszer különb volt mint az én két nővérem, vagy akárki a gyerekkoromból, akire emlékszem. Furcsa most újra látni, hiszen már évek óta nem kerestem. Max, most fekete árnyékként közeledett felém, majd gyengéden talpra állított, mint ahogyan oly sokszor.
- Nyugi. Ne sírj már. Egy ilyen miatt, nem érdemes, úgyhogy szedd össze magad. -próbál együttérző képet vágni a dologhoz, de az a rideg álarc még mindig ott ül a helyén. Ő az a fekete őrangyal, akiről eddig beszéltem.akitől azt vártam, hogy majd idejön, és segít kiszökni. A neve Max, de sokan Taisuke néven ismerik. Még én sem tudom miért lett pont ez a neve, de nem is ez az érdekes. Hideg, fekete szemek, fáradt, megfásult sóhajok, hosszú, sötét, denevérszárny szerű kabát, és az elmaradhatatlan cigi ami a szájában lóg. Olyan ember, aki nem ismeri, csak ezt az egyszerű álarcot láthatja. Furcsa, de én nem ezt látom. A komor, sunyin vigyorgó álca elveszik, és ujra, azt a fiut láthatom, akit még nem folytott meg, az élete.
- Perzse...jól...-nyekegek, de nem akarok a szemébe nézni- Hallottad...amiket mondott ugye? Mámrint... Isabellről.-ejtem ki számon, a súlyos nevet, majd felpillantok. Ugyanaz a pókerarc. Ugyanaz a nemtörődöm, nyugodt tekintet. Max, és én a gyerekkorunkat, mondhatni együtt töltöttük. Még mielőtt anya meghalt, azelőtt ismerkedtünk össze. Persze Max, akkor még egy furcsa kisfiú volt, akit én egy rongybabának néztem, és akit folyamatosan rángathattam amerre akartam. Fogadok, hogy nemegyszer azt kívánta, bár ne is ismerne, bár ne is jött volna ide. Anya vele is ugyanúgy törődött, mint ahogy velem, és néha tényleg féltékeny voltam rá. Amikor anya meghalt, azután is ő tartotta bennem a lelket, egészen addig amíg el nem kezdtem próbálgatni, meddig mehetek el a fiúknál. Akkor valami történt, amitől az egész felborult, és minden megváltozott. Távolabb kerültünk egymástól, míg végül megszakadt a kapcsolat.
- Hallottam.-sóhajt fel érzéketlenül- A szája jár. Nem kell mindent elhinned neki. Fogadok hogy csak az agyával van valami. Mégis, hogy kerülsz ide? Miattad ismét nem diplomázhatok le. -néz rám unottan.
- Ehh.. akkor mégis miért jöttél utánnam? - lépkedek ki a terembő, amilyen gyorsan csak tudok- Nem kellene itt lenned ha fontosabb dolgod is van. Ha most egész úton avval fogsz szekálni, hogy csakis miattam vesztesz el egy évet az életedből, akkor köszönöm, de nem kérek belőle!
-Nem arról van szó.- tolja feljebb a szemüvegét, de kivételesen, most nincs rám semmilyen hatással- Úgyis van más dolgom is. Nem miattad jöttem ide.
- Áh, persze, véletlenségből nem ezt a pasit kellett megölnöd? -grimaszolok mire ő csak unottan tekint rám
- Ne hidd azt, hogy mindig te vagy a középpontban. Kivele, miért vagy itt az isten háta mögött? Azthittem otthon vagy, büntiben.-apró vigyor- Még az ujságok is lehozták a te kis baklövésedet.
- Mi közöd hozzá? Azt csinálok amit akarok. Ismersz nem? Nem fogok úgy táncolni, mint ahogyan apa fütyül...
- Ja...persze. Hogy aztán nekem kelljen folyton kihúzni minden bajból mi? Tudod hogy mennyi...
- Max! Tudod mit? Inkább menj haza jó? Nekem erre nincs szükségem..-sietek előre, és az arcába csapom az ajtót
- Hogyaza...-morogja az orrát dörzsölgetve, de persze nem látszik rajta, hogy mennyire ideges- Miért én?
- Öhm... mostmár kitölti a nyilatkoztatot, Mr Harnet? -szólal meg Harry a háttérben
- Mi? -pislog párat- Nyiatkozat? Mire gondol pontosan?
- Az a papír, amivel igazolja, hogy Mina a maga lánya, és hogy elviszi innen. A rendőrség ezátal már nem vállal felelősséget a maga lányáért és...
- A lányomért? Az én lányomért?
- Nem a maga lánya? -pislog nagyokat- Mis Harnet aztmodnta.. hogy maga az apja
- Maga szerint nekem hogy lehetne lányom? -vízcsepp- Úgy nézek ki, mintha az apja lennék?
- Most hogy mondod....-pislog nagyokat- Az a kis...-morogja, majd kivágja az ajtót, és sikeresen orrbatalálja vele Tait
- Elég legyen! -fakad ki- Rendben! Vállalom Mináért a felelősséget, meg minden, csak csukja már be azt a rohadt ajtót!
Miután Taisuke kitöltötte a papírokat, bizonyára az én keresésemre indult. Prsze ezt lgkönnyebb megmondani, hogy hova megyek, amikor nincs jó kedvem. Természetesen.célbaveszem a legközelebbi étermet, és degeszre tömöm magam! Max nemsokára rámtalál az egyik fagyis stand mellett ücsörögve egy padon.
- Az apád mi? -ül le mellém
- És? Valahogy ki kellett jutnom... -morgom unottan- Harry vissza akart vinni az apámhoz. Azt meg nem engedhettem! -nézek rá segélykérően- De te megérted ugye? -mosolyodom el, mir ő végighúzza az arcán a kezét
- Meg-meg persze hogy meg. De miért épp engem hívtál? Ott van a gazdag író haverod, az a Michael. Simán kivásárolhatott volna onnan.
- Naaa... de hiszen te vagy a bátyám. Kérsz egy kis fagyit? -nyújtom felé, mire valahogy az arcába köt ki. Egy perc alatt ledermedek- Eh..eh... Max... Max.. ugye.. szereted a csoki fagyit? -nevetek zavartan, és egyre távolabb húzódom tőle- Megeheted az egészet. Tényleg! Az egész a tiéd lehet ha szeretnéd..
- MINA!! -hallatszik az ordítás, de nem a fagyis képű barátomtól, hanem egy lánytól, aki az utca végében ácsorog, majd hiheteten sebességgel fut hozzánk- MINA MINA MINA MINA!!! -ugrál előttem, mint vaami fehúzható játék. Mondanom sem kell, Tai is hasonó tekintettel bámul a lányra. Kivételt képez, hogy az én arcomró, nem csöpög a csokifagyi
- Ő a barátod Mina? -nevet fel Maxra mutogatva- Finom a fagyalt mi? -kacsint mosolyogva
- Ne haragudj a kérdésért, de elmondanád ki vagy? -pislogok még mindig, de nem rémlik hogy ki lehet a hiperaktív lány
- Ugyan Mina ne hülyéskedj! -nevet fel- Tényleg nem emlékszel rám? Arra se ahogyan Evat, belegyömöszöltük a gimi kukájába?! -vigyorog önelégülten, mire szemeim elkerekednek
- ELIS!! Te meg hoyg kerülsz ide!? -ugrok a nyakába. Már régóta nem láttam. A gimiben még hosszú vörös haja volt, és mindig két copfba fogta. Mint barátnők, tökéletesen összeillettünk. Két hiperaktív bajkeverő. Folyton folyvást a tanárok agyára mentünk, és ez miatt többször ki akartak már csapni minket a gimnáziumból, de valahogyan mindigis megúsztuk. Kicsit fáj bevallanom, de nálam még mindig, legalább egy fejjel magasabb. Ez régebben is zavart, de hogy még mindig nem nőttem meg, az már botrányos.
- Ideköltöztünk, miután elvégeztem a sulit. -vigyorog- Nem gondoltam volna hogy téged látlak itt. Főleg egy ilyen...
- Hey, ő nem a barátom ő az én báttyám..-vigyorgok
- Bár ne lennék...-morogja unottan, miközben lekanalazza a fagyit az arcáról
- Neked nem két nővéred van? -vonja fel a szemödökét- Gyere Mina! Olyan régen nem láttuk egymást! Ismét össze kell barátkoznunk! -vigorog- És hozd a fagyi barátodat is!
- Hogy mi? -vág savanyú fejet- Én nem megyek! -azonban túl késő vot. Maxnak azthiszem lesz egy két maradandó élménye! 

Előző           Következő