,,Ott álltam a világ tetején és nem hittem, hogy bármi is változni fog” 

Emiliának hívnak, a családunknak megvan mindene: pénz, autók, motorok, nagy ház, jakuzzi és nagy kert, meg ami még kell.
Mégis akkor is üresnek érzem a házat amikor a nappaliban nem férek el. Üresnek, mert egyedül vagyok nincs semmi, senki.

Anya dolgozik, Adam is, Noel a szobájában gépezik és Marko az Ipaden játszik. Scooby a kis kutyám mellettem alszik. Mona pedig az udvaron ugat. Nem mondanám, hogy csönd van, mert Noel üvölteti a zenét, de mégis. Nincs kivel beszélni, kivel nevetni. Ez az állapot régóta fenn áll.  
Általában a szobámban ülök tanulok, olvasok, zenét hallgatok vagy épp tv-t nézek. Néha elgondolkozom, miért vagyok itt ha állandóan szenvedek.   

Gimibe járok, viszonylag jól tanulok és próbálok minél több programon és versenyen részt venni. Sokszor van vita itthon: vagy a szülők veszekednek egymással valami pitiáner dolgon vagy a bátyámmal van a gond, de a legtöbbször én vagyok porondon.   

Alapvetően visszahúzódó vagyok, de mindenhol próbálok kicsit nyomot hagyni és kicsit élvezni az életet. Kis korom óta mindig én voltam az akinek ha elmondanak valamit megcsinálom. Engem nem kellett ide-oda hurcolni én mentem és elintéztem mindent. A családban is mindig visszahúzódtam és engem nem nagyon kellett dédelgetni. Ha valami gondom volt inkább magamba fojtottam.   

Természetesen a bátyám és az öcsém el volt kényeztetve. Őket dédelgették, vitték mindenhova. Ja persze hisz a bátyám volt anyám első gyereke. Marko pedig az utolsó. Én meg a középső akinek tudnia kell mikor mit kell csinálni. Így is nőttem fel: önállóan. Végül is ez a hasznommá vált, de azért sokszor fájt.   

A főbb vigasztalóim vagy támaszpontjaim a két kutyám és a barátnőim voltak. Rájuk bármikor számíthattam, ők mindig megvigasztaltak. Nem mondanám, hogy rossz életem van, mert nincs, csak egyedül vagyok és ez zavar. Ezen akarok változtatni, hogy ne csak barátnők és kutyák legyenek, hanem legyen valaki akivel tudok csak beszélni. Bármiről, akivel mindig mindent megbeszélhetek. 

Régen ilyen volt számomra Noel. Bármit meg tudtunk beszélni és együtt küzdöttünk meg a problémákkal. Nem tudom mi történt. Lehet én rontottam el, nem tudom, de remélem egyszer majd megváltozik a kapcsolatunk és ugyanolyan lesz, mint régen. Vagy jobb, nem tudom. Mindenesetre már elegem volt. Egyedül voltam és azt hittem nem lesz soha semmi szép az életemben. 

És az ember mindig akkor kap ,,ajándékot” amikor legkevésbé számít rá. Ez velem is így volt és nagyon örültem neki, amennyire még soha.