-       Mi az, ami ilyen jó kedvre derít, Diocletianus?- kérdezte egy lágy női hang. A császár felpillantott, s a feleségét, Prisciát látta maga előtt.

-       Nem érdekes! Mit akarsz?

-       Eviasról van szó! Tudod, azt hiszem, ideje lenne férjhez adni.

-       Igen, valóban, de kihez?

-       Nem emlékszel? Arbetio nobilissimushoz!

-       Remek, rendben.  Arbetio nagyszerű választás!

-       Örülök, hogy a kedvedre tettem. Most pedig megyek, és közlöm Eviasszal.

-       Menj, de várj csak! Mikorra akarod az esküvőt?

-       Az Attis-ünnepségek utáni hétre.

-       Rendben.

A császárné távozott. Evias épp a szobájában volt, mikor az anyja bekopogtatott. Lefekvéshez készülődött a rabszolgalánya segítségével.

-       Szabad!- szólt a kopogtatásra, Valeria belépett. A rabszolgalány mélyen meghajolt a császárné előtt.  

-       Küld ki a lányt!- szólt a császárné.

-       Rendben, Tamystha, hagyj magunkra!

A lány távozott.                                              

-       Miről akartál velem beszélni, anyám?

-       Mit szólnál, ha március 26-án férjhez adnánk?

-       Kihez?

-       Arbetio nobilissimushoz. Ő egy gazdag nemes, és a családunk tagja.

-       Én nem akarok hozzámenni! Kérlek, csak egy évet várj! Könyörgök!

-       Nem várhatunk, gyermekem! 16 éves vagy, ilyenkor én már téged vártalak.

-       Igen, de én még nem szeretnék még férjhez menni!

-       Már atyáddal is megbeszéltem, és ő is áldását adta.

-       Akkor megadom magam.

-       Megyek, elmondom apádnak- bólintott Prisca.

-       Menj csak.

Mikor Evias egyedül maradt, eszébe jutott, hogy erről Germanusnak is tudnia kéne. Csöngetett, és a belépő testőrt a férfiért küldte, aki tíz perc múlva megjelent. Evias sírva mesélte, hogy két hónap múlva férjhez akarják adni.

-        Nyugodj meg, nobillisima, mondj el mindent szép nyugodtan.

-       Akihez hozzá akarnak adni a családom tagja. Anyámék a hátam mögött határoztak, és most közölték velem.

-       Mást nem tudsz?

-       Nem! Kérlek, segíts! Én téged szeretlek, nem akarok ahhoz a másikhoz hozzámenni!

-       Itt az én szavam nem ér semmit, nem tudnék rájuk hatást gyakorolni. Ha pedig támadnék, akkor meghalnék!

-       Akkor szökjünk meg!

-       Nem! Még azt hinnék, elraboltalak, és ha ránk találnának, akkor is az életemmel fizetnék!

-       Akkor mit tegyünk?

-       Félek, reménytelen a helyzet. Bele kell törődnünk a Nornák kegyetlenségébe!

-       Igen, azt hiszem igazad van, itt nincs mit tenni. De akár velem jöhetnél, és a férjem háta mögött…

-       Elég! Nem szabad! Őrültség amiket mondasz! Nem hallod önmagad?

-       Szeretlek Germanus! Őrülten szeretlek, és nem akarlak elveszíteni!

-       Tudom, hidd el, de megfizetnénk mindketten, ha folytatnánk a románcunkat!  

-       Istenek, most mit tegyünk?

-       Okosabb beletörődnünk, hogy utjaink szétválnak. Te a férjeddel mész, én pedig itt maradok!

-       Nem! Akkor sose leszel szabad, és nem láthatod viszont a néped, és Germániát! Felszabadítalak, bántódásod nem esik, és az apám terve dugába dől! Esküszöm, hogy így lesz! Igen, még az esküvőm előtt szabad leszel!

-       Köszönöm!

-       Nem tartozol nekem semmivel! Most menj, én pedig elintézem a papirokat!

Germanus távozott, s Evias elment az anyjához. 

-       Anyám! Beszélni szeretnék veled!

-       Miről van szó?- nézett rá az asszony, aki szintén lefekvéshez készülődött.

-       A testőrömről, Germanusról. Szeretném megjutalmazni a szolgálataiért.

-       Mivel?

-       Azzal, hogy felszabadítom. Szeretném, ha te és apám is beleegyeznétek!

-       Ennyire megszeretted azt a germánt?

-       Igen, nagyon hűséges.

-       Én áldásomat adom rá! Ha tudunk neki egy tisztességes római lányt szerezni, akit feleségül vesz, akkor igen.

-       Más mód nincs rá?- kérdezte nyugtalanul Evias.

-       Nincs. Miért?

-       Mert én az esküvőm előtt szeretném. Ez lett volna a búcsúajándékom neki.

-       Várj csak! Azt hiszem, van egy olyan szokás, hogy a menyasszonynak az esküvője előtt teljesítik egy kérését. Neked, pedig ez a kívánságod. Hát megkapod! Beszélek apáddal, aztán meglátjuk.

-       Köszönöm.

-       Kemény harc elé nézek, és ha nyerek, majd akkor köszönd!

Evias boldogan feküdt le. Másnap elújságolta a jó hírt Germanusnak.

-       Ügyes voltál, nobilissima!

-       Köszönöm.

A császárné valóban „megharcolt” a férjével, de végül győzött. Két óra múlva már nála volt a feszabadítólevél. Közeledett az esküvő napja, így Evias a készülődésben alig találkozott a férfival. Folyton ruhapróbák, és más egyéb elfoglaltsága volt, s csak este találkozott Germanussal. Fáradt volt és nyúzott, de késő éjszakáig beszélgettek. Az esküvő előtti éjszakán azonban mikor már mindenki nyugovóra tért, a lány elkapta, a férfi kezét, aki menni akart.

-       Szeretném, ha ma éjjel, itt maradnál, még egy kicsit. Nem akarok egyedül maradni!

-       Pedig jobb lenne, ha kipihennéd magad, hogy holnap ne nyúzottan állj az oltárhoz.

-       Germanus! Ez az utolsó közös esténk, és ma éjjel a te karjaidban akarok elaludni!

-       De előtte még akarsz tőlem valamit, igaz?

-       Igen. Szeretném, ha ma éjjel bebizonyítanád, hogy mennyire szeretsz.

-       Oh, Odin!- sóhajtott fel a férfi, ám látta, hogy a nászéjszakájukat nem kerülheti el.

                                                                                                                                                                                           II.         

Két óra múlva Evias fáradtan feküdt, „férje” karjaiban.

-       Jól vagy?- nézett Eviasra a férfi.

-       Túléltem, de te is. Mostmár összetartunk. Soha nem fogom ezt az éjszakát elfelejteni, ahogy téged sem.

-       Köszönöm, nobilissima. De azt hiszem, jobb, ha megyek, mert nem akarom, hogy bári megtudjon valamit az itt történtekből. Holnap már nem találkozunk, úgyhogy sok boldogságot neked, Evias!

-       Köszönöm! Mielőtt megtartanánk az esküvőt, gyere az irataidért.

-       Mikorra?

-       Délután háromra.

-       Itt leszek, jó éjt!

-       Neked is!

Mikor a férfi elment, Evias elaludt. Reggel katonák jöttek Germanusért. Megragadták, s a császár elé hurcolták az értetlenkedő férfit, aki nem értett semmit, de Diocletianus felvilágosította.

-       Te senkiházi fattyú! Hogy mered bemocskolni Eviast az esküvője előtt?

-       Nem tudom, miről beszél!

-       Tegnap éjjel láttak téged kisurranni a nobilissima hálóterméből. A kémeim mindent halottak, így tudok a ti kis „nászéjszakátokról”! Ezért most bűnhődni fogsz!

-       Mától szabad ember vagyok! Már nem vagyok rabszolga!

-       Erre a fecnire gondolsz? Ez már nem érvényes! Te most már nem vagy a lányom rabszolgája. Gladiátor leszel a Colosseumban, és ott fogsz elpusztulni!

-       A kémeid nélkül senki vagy, jobb, ha tőlem tudod!- mosolygott gúnyosan Germanus.

-       Vigyétek!- kiáltotta a császár.

Germanust kivezették a teremből. Evias épp az előcsarnokban volt, és megrökönyödve nézte az eseményeket. De mikor meglátta a kémfőnököt, ahogy egy zacskó aranyat dobálva fel a levegőbe, arcán elégedett mosollyal távozik, azonnal kitalálta mi történt.

-       Hová viszik a rabszolgámat?- támadt az apjára.

-       Te kis szajha! Megérdemelnéd, hogy egy cellában rohadj a szeretőddel!

-       Inkább rohadok egy cellában azzal, akit szeretek, minthogy hozzámenjek ahhoz a semmirekellő Arbetiohoz!

-       Elég! Szóval te szerelmes vagy abba a germán fattyúba? A társadalom söpredéke, és egy nobilissima. Gyönyörű!

-       Mit műveltél a rabszolgámmal? Magyarázatot követelek!

-       Ő most már egy gladiátor! Búcsúzz el tőle, mert már csak táplálék a kiéheztetett vadaknak, és ellenfél egy másik gladiátornak! Neki pár győzelmét, és a halálát fogod látni!

-       Te vagy a legkegyetlenebb ember, akit valaha láttam! Kegyetlenebb vagy, mint az összes gall, és germán együtt! Neked nincs szíved! Ők ezerszer érzőbb szívűek nálad!

Azzal kirohant a teremből. Diocletianus megkövülten bámult utána, s ezt suttogta:

-       Bolond!

Germanust ismét tömlöcbe zárták, csak most már a Colosseum alagsorában. Nem sokára felbukkant az edző, hogy megnézze az új szerzeményt.

-       Ő az új rabszolga?- kérdezte az egyik katonától, aki elhozta.

-       Igen, Germanusnak hívják. Remek germán harcos.

-       Meglátszik rajta- nevetett fel az edző, miközben végignézett a férfin.

-       A császár parancsa, hogy három hét múlva álljon szinpara, mikor a nobilissima és a nobilissimus bemutatkozik.

-       Rendben, addigra betanítjuk.

Germanus élete ismét romba dőlt. Pedig milyen közel volt a szabadság! Hirtelen kinyílt a cellaajtó, s belépett rajta Evias. Germanus felállt, s odament a lányhoz, aki ránézett, vörös, kisírt szemeivel. A férfi megölelte.

-       Segítek neked, kiviszlek- mondta a lány, miközben kibontakozott az ölelésből.

-       Nem! Itt az alkalom, hogy álljak az apádon.

-       Mit akarsz tenni?

-       A bemutatón ott lesz az apád is, igaz? Nos kihívom őt egy mindent eldöntő párbajra. Ha nyerek, szabadon enged, és felszabadít, ha vesztek, gladiátor maradok halálom napjáig.

-       Nem gondolod, hogy túl sokat kockáztatsz?

Következő