Véleményed

5. Fejezet

Unottam néztem rá, és gondolkoztam magamba, hogy megint mi baja lehet. Ránéztem a legrosszabb képpel amit vághattam volna, aztán folytatta.
-      Summer. Nem én tehetek róla, hogy szegények vagyunk, ezt te is tudod…
-      Nem, anya, hát persze, hogy nem! Akkor ki a jó fene? – dühbe gurultam… Jó hogy nem a szomszédot okolja azért, mert felelőtlenül szült 18 évesen egy gyereket!
-      Igen… pont azt akartam elmondani, amit már rég el kellett volna. Te nem az én gyerekem vagy.  – enyhe sokkot kaptam, majd elkezdtem röhögni… Ezzel a rizsával akar tömni?  Felálltam a kanapéról és tétován néztem rá.
-      Hova indulsz? Még nem fejeztem be… amúgy se erre a reakcióra vártam.
-      Anya, szánalmas, amit csinálsz! – mosolyogtam rá, de azért kételkedtem magamba… És ha mégis igaz? Inkább visszaültem a kanapéra, legmesszebb tőle, mintha valami fertőző betegsége lenne.
-      Akkor hadd halljam a magyarázatot!
-      Rendben… tudtad eddig, hogy elvileg 18 évesen szültelek… Nem, Summer… ki kell, hogy ábrándítsalak! A nővérem szült téged 20 évesen, akkor voltam én 18. Éppen egyetemre indultam, amikor átjött hozzám, és azt mondta, hogy intézetbe ad… Én ezt nem akartam, mert mégis csak az unokahúgom vagy… ezért inkább örökbe fogadtalak. Lehet, hogy rossz döntés volt, mert nem tudtam soha megadni azt, amit kellett volna, de úgy gondoltam, hogy jobb helyed lenne nálam, mint egy intézetbe… - elkezdett sírni, nekem meg kattogtak az agykerekeim. Nem hittem el minden szavát, kételkedtem benne. Bizonyítékot akartam arról, hogy ez tényleg így van.
-      O. – ennyit bírtam aztán kinyögni… bementem a szobámba inkább és lefeküdtem az ágyra. Nem érdekelt, hogy szétfolyik a sminkem, a hajam kócos lesz: az a lány, aki mindig erősnek mutatta magát most megtört…

Bent ültünk Joeval a Devilbe és Tom faggatott, hogy megy a meló. Én mosolyogva bólogattam minden kérdésére, bár felére se figyeltem. Anyám (?) szavai jártak a fejembe, és az, hogy ezek után mi lesz… Végre sikerült becsusszanunk egy eldugott kis sarokba  a boroskolánkkal együtt, és beszélgetni kezdtünk.
-      Nem félsz tőlem?
-      Nem. – vágtam rá egy kicsit hevesen - miért kéne?
-      Hát, mert bármikor elcsalhatnálak egy sikátorba, ahol leszúrhatnálak, vagyis még előtte megerőszakolnálak. – úgy csinált, mint aki fontolóra veszi a dolgot, aztán végül is rám mosolygott és folytatta – bár, ha így lenne, nem hiszem, hogy előre közölném. Pocsék egy gyilkos lenne belőlem.
-      Hát e felől semmi kétségem sincs… Megmondod az áldozatnak előre, hogy mire számítson? Ugyan Joe…
 Aztán átnyúlt az asztalon és megfogta a kezem.
-      Kérlek, mondd el mi bánt! – búgta.
-      Ez is hosszú történet, de ígérem, beavatlak. – felcsillantak a szemei, várva a folytatást, de én csak lemondóan megráztam a fejem – de nem most.
-      Summer, olyan titokzatos vagy. Ez tetszik.
 Erre már nem tudtam semmit felelni, hanem csak elkezdtem babrálni az előttem lévő pohárral. Gyorsan megittam azt a 2 decit, ami előttem volt, aztán tovább babráltam a pohárral. Kattogott az agyam és minden olyan zavaros volt. Nem volt kedvem menni dolgozni, most először aludni akartam, sírni, vagy csak egyszerűen hozzábújni Joehoz és egész éjjel nézni ki a fejemből.
-      Mennünk kéne! – szóltam neki 9-kor.
-      Rendben… Fizetek, egy pillanat. Várj meg ott kint.
Kimentem és megálltam a kocsma előtt. Hűs szél fújt, de jól esett. Kitisztította a fejem. Ő is hamarosan jött, aztán megfogta a kezem. Joeval nagyon könnyű volt jóba lenni, ha látta, hogy nem akarok beszélgetni, akkor nem faggatott. Hamarosan odaértünk a Bloody Mary elé, megálltunk, és szembefordított magával.
-      Summer, úgy… szeretném, ha ennek nem lenne vége. De viszont, van valami ami zavar…
-      És pedig?
-      Ha komolyabbra fordulna a kapcsolatunk, nem szeretném, ha tovább dolgoznál itt. Ezek a lányok semmirevalók.
-      Akkor ezzel azt akarod kifejezni, hogy én is semmire való vagyok? – elengedtem a kezét, inkább beledugtam a zsebembe.
-      Dehogyis… Csak szeretném, ha tanulnál, és lenne egy szép közös életünk. Boldogok lehetnénk. Holnap látlak? – terelte el a témát, majd megölelt.
-      Este igen, délután költözködöm. – mosolyogtam rá.
-      Hm… Akkor feltétlenül látni akarlak, pontosabban az új házad akarom látni.
-      Hééé… - böktem oldalba – vond vissza.
-      Jó-jó, rendben, csak ne böködj! – lehelte.
-      Rendben… akkor majd holnap. – indultam volna be, de hirtelen átölelt és nem engedett a szorításból. Lehajolt hozzám, és ajkát rátapasztotta az enyémre, nyelvét finoman átdugta a számba, és még szorosabban ölelt, mint eddig. Szóval ilyen az első csók? Ezen is túlestem…

10-kor már be is indult az élet, 10 lány várakozott fenn a dobogókon arra, hogy Angela elindítsa a licitet. Az első lány nem volt különösebben szép, nyulánk alakja volt és fekete haja. 19 évesnek saccoltam, plusz mínusz 1-2 évvel. Az első srác kemény 20$-t ígért érte, de ezt mindenki lehurrogta, még én is… Ennél még egy tánc is többet ért. A második pasas, egy kopasz, telt férfi viszont ajánlott érte 200$-t. A harmadik már nem volt kicsinyes, 500$-ért elvitte, amiből Angela szépen leakasztott 200$-t. A csaj is jól járt, és Angela is… Igaza volt Annanak. Épp rajta járt az eszem, mikor hirtelen valaki hátulról átölelt. Hátranéztem és a nyakamba ugrott.
- Szia csajszi! Holnap költözöl… Nem izgulsz, hogy milyen lesz egyedül?
- Szia Anna… De… egy kicsit izgulok. De te is kibírtad nem? – mosolyogtam rá lemondóan.
- Én ki… - húzta ki magát büszkén – mit csináltál délután? Láttam, hogy az a szőke srác kísért idáig… Pedig, hogy győzködtél, hogy csak egy kuncsaft!
- Majd mesélek szívem… Van mit.
- Mondjuk holnap költözés közbe! – vigyorgott rám, azzal ott hagyott. Igen a szívembe zártam ezt a lányt, kedves volt és kelekótya. Aztán hirtelen bevillant, hogy igent mondtam Joenak, miközben már elígérkeztem Annanak buliba…
Utána mentem, bár nehézkes volt a tömeg miatt, de azért sikerült elkapnom a karját. Épp egy fekete hajú sráccal üzletelt.
-      Anna, ugye nem haragszol, ha a holnap estét lemondom? – néztem rá boci szemekkel.
-      Ha elmondasz mindent szóról-szóra, akkor nem! – kiabálta nekem, azzal el is ment karonfogva a fekete sráccal.
A bár felé vettem az irányt, rágyújtottam és kértem egy Metaxát. Jól esett lehúzni, jól esett, hogy égette a torkom… Szánalmasnak éreztem magam, és nem csak azért, mert kiderült 1-2 dolog… Hanem azért is, mert Joe lenéz, és azért is, mert itt dolgozom. Míg ezen gondolkoztam egy srác lépett oda mellém, körülbelül 30 éves, enyhén drogos fejjel.
- Mennyi egy menet szivi? – fancsali képet vágott, mint akinek épp a mellbimbóját csavargatják, aztán elmosolyodott.
- 100$. – válaszoltam kicsit lekezelő hangnembe. Lehet, hogy azért vágott fancsali képet, mert drágábbnak gondolt… Én hülye, simán mondhattam volna 200-at is…
- Az jó. Szex benne van az árba?
- Kizárólag tánc! – sziszegtem a képébe – akkor is kell, vagy inkább keresel mást?
- Hm… jó csaj vagy, megnéznélek tánc közbe, szexre keresek valaki mást. Na gyere baba. – át akart ölelni, de leráztam a kezét… Joera gondoltam miközben nagy nehezen elkezdtem rázni magam a pasasnak.
Ő taperált, suttogott nekem, de ki akartam zárni a világot, és arra gondoltam, hogy Joenak táncolok. Nagy lassan letelt az egy óra, és én már mentem is ki. A licitből még 2 lány volt hátra, de semmi kedvem nem volt megvárni. Leültem az egyik munkatársam mellé, és beszélgetni kezdtünk.
- Te ugye Summer vagy? Még nem igen volt alkalmunk beszélgetni… Én Elizabeth vagyok, de mindenki csak Liznek hív.
- Örülök Liz, hogy megismerhettelek. – mosolyogtam rá.
- Hogy tetszik a meló?
- Hát, jó kereseti lehetőség, de nem lehet örökre csinálni… Te mióta vagy itt?
- Mióta megnyitott a bár 2 éve. Elég fiatalnak tűnsz, tanulsz még? – felvontam a szemöldököm. Suliba már jó ideje nem voltam.
- Hát, ha úgy vesszük be vagyok iratkozva a suliba, de nem igen járok be.
- Sulis évek… - elmeredt a semmibe, majd folytatta -  nem így képzeltem a felnőttkorom.
- Hanem hogy? – kérdeztem kíváncsian. Volt valami Lizbe, amitől az ember nyugodtnak érezte magát, és szeszélyesnek. Valami megmagyarázhatatlan. Közvetlen, kedves és szép lány volt.
- Hát… Miután végeztem a gimivel, egyetemre akartam menni. 2 éve. Tökéletes életem volt, volt egy helyes barátom, aki mellesleg elég gazdag is volt, jó fej szüleim, kedves testvéreim. Én voltam a legkisebb a családba és a legokosabb, mindenki tőlem várta, hogy majd egy jól kereső ügyvéd, orvos, vagy pedig politikus lesz belőlem… De sajnos nem így alakult.  2 éve, 92’-be történt, hogy a barátommal jöttünk haza San Antonioból, tél volt, megcsúsztunk és karamboloztunk. Ő meghalt, én túléltem… Magamat okoltam érte, ezért mindent elkövettem, hogy meghaljak, de egyszerűen a sors nem akart mellém állni: vagy elrángattak a sínekről, vagy megtaláltak benyugtatózva, vagy mindig túléltem a baleseteket. Szörnyen depressziós voltam, és 1 évre rá elkezdtem drogozni. Először csak fű, aztán extasy, LSD, kokain… Mindenen túlmentem. A szüleim akkor már letettek rólam, elhagytak. Nekem nem volt pénzem több drogra, ezért elkezdtem itt dolgozni… Jól fizetett munkahely ez… Csak alja itt dolgozni. Már nem drogozok, de valahogy nem tudok szabadulni innen. Olyan ez, mintha függő lennék… Nem tudok szabadulni tőle. Pedig elhiheted kisanyám, én tudom milyen függőnek lenni! – vigyorgott rám. A kezdetleges szomorúsága eltűnt az arcáról, már csak vidámság volt ott. – És te, hogy kerültél ide?
- Anyám… nos szegények vagyunk, voltunk… Szerettem volna megtapasztalni milyen úrihölgynek lenni!
- És sikerült?
- Talán… Jó úton haladok.  

Fáradtan dőltem be az ágyamba hajnali 6-kor, és aludtam délig. Hozzászoktam, hogy keveset alszom, most még is átaludtam volna a napot. Kételyeim voltak mindenkivel kapcsolatba. De leginkább Joeval és anyámmal kapcsolatba. Szerencsémre ma se ment dolgozni, kint ül a konyhán és cigizett. Fogtam egy bögrét és teliöntöttem kávéval, majd leültem mellé.
-      Miért cigizel? Utálod azt is, ha én cigizek. – próbáltam mosolyogni, de valahogy nem sikerült. Anyám arca fáradt volt, szemei dagadtak, mintha nem aludt volna már egy ideje, hanem helyette sírt volna.
-      Nem tudom. Jól esik. – ő is próbált mosolyogni, de a szeme tele volt szomorúsággal.
-      Figyelj… anya. – kiküzdöttem a számból ezt a szót, de nem nagyon akaródzott. – szeretnék a tegnapiról beszélni… Mi van a te nővéreddel? A biológiai anyámmal? És ezt miért csak most mondtad el? Vannak örökbefogadási papírjaid? Az apámmal mi van? Miért dobott el anya?
-      Hééé. – tette a számra az ujját. – először, csak egyet. A te anyáddal nem tudom mi van, mióta megkaptalak nem láttam. Ahogy anyámat se. Ő is azt támogatta, hogy adjanak intézetbe. Ezért nem ismered a mamádat. Azért csak most mondtam el, mert nem akartalak még jobban terhelni… Szeretlek téged, mert még ha biológiailag nem is, de én vagyok az anyád. Vannak örökbefogadási papírjaim… Ha látni szeretnéd őket, akkor odaadom. Az apád egy lecsúszott tróger volt akkor is, szerintem most is… Anyád 20 évesen még élni akart, bulizni és ebbe a világba te nem fértél volna bele.
Nem tudtam semmit se felelni rá, csak elkezdtek folyni a könnycseppek a szememből. Ez az én életem…

 Annaval bepakoltuk a bútorokat a lakásba – meg két rakodómunkással – majd a helyére húzkodtuk őket. Délután 5 óra volt, mire teljesen készen voltunk. Bontottunk egy pezsgőt – mert Anna erre is gondolt, hogy felavassuk a házat – és leültünk a konyhába. Elmeséltem neki mindent. Anyám szavait, Joe-t, és kielemeztük minden részletét a dolgoknak.
-      Szerintem ennek a Joe-nak igaza van! Te nem ide való vagy, drága.
-      Hát lehet. De egyenlőre pénzre szükségem van… És így könnyű. Tegnap mi volt a fekete hajú pasassal?
-      Áh, csak szexet kért… De elég extrém pasas volt. Arra gerjedt, ha ütöttem. – nekiállt vigyorogni. Biztos szép emlék lesz Anna fejébe. Én is vigyorogtam vele, pedig nem volt annyira jó kedvem. – Mire jön Joe? – terelte el a témát.
-      Hát nem beszéltünk meg időpontot… Majd valamikor felhívom.
-      Héé, drága! Ne szalaszd el a lehetőséget! Gazdag, jó képű… Itt az alkalom, hogy kitörj! De mivel a mai napot lemondtad, ezért 3 nap múlva megyünk bulizni! Azt már nem hagyom, hogy lemond.
-      Nem is fogom… - hirtelen eszembe jutott valami – Lizt ismered te?
-      Mármint a munkatársnőnket? Perszeee… Nagy barátnőm. Annó tőlem vette a kokot. Kicsit le volt csúszva…
-      Te is drogozol? – komolyodtam el. Arra emlékeztem, hogy engem is hívott, hogy ma heroinozunk, de nem gondoltam volna, hogy ennyire benne van.
-      Hát… Annyit már nem. De jó pénzszerzési lehetőség ez is… Adom el. Tudod mennyit kaszálok?
-      Nem, fogalmam sincs róla, de ez nem egészséges!
-      Ha úgy vesszük semmi se egészséges, vagy tisztességes. De most megyek. Megyek Adamhoz, tudod a heroinos sráchoz, te meg hívd fel Joe-t. Aztán szép éjszakát. – sejtelmesen elmosolyodott miközben kinyögte az utolsó mondatot, aztán nyomatékot adva szavainak felállt és az ajtó felé sétált. Dobott egy puszit, aztán kisétált.

Előző                    Következő