Serina - Ahol az álmok valóra válnak
Véleményed
4. Fejezet
Megpróbáltuk Lillyt támogatva elérni a várost, de túlságosan ki voltunk merülve. Lilly egész úton azt hajtogatta, hogy tud ő támogatás nélkül is menni, de akárhányszor elengedtük, mindig összeesett. Egy rendőrautó száguldott el mellettünk, majd hallottuk, ahogy csikorgó kerekekkel megfordul. A sofőr, pont előttünk fékezte le a járművét, és egy rendőr szállt ki belőle.
- Ismerik maguk Lilly és Lucy Petersont, valamint Rebecca Wandomot?
- Igen –feleltem csodálkozva. –Mi vagyunk azok.
- Azt sejtettem. No, akkor jöjjenek velünk.
- Miért? Semmi rosszat nem csináltunk! Igazán!
- Csak éppen a szökésükkel halálra rémisztették a szüleiket! Tegnap délután eltűntek otthonról, és azóta hiába keressük magukat. No, szálljanak csak be az autóba. Haza kell, hogy vigyük magukat.
Tegnap mentünk volna ki? De az lehetetlen. A karórámra pillantottam. Négy óra múlt tíz perccel. Nem éreztem magam éhesnek, pedig, ha a rendőr igazat mondott, akkor már több mint egy napja nem ettünk.
- Milyen nap van ma?
A rendőr úgy nézett rám, mintha nem lennék egészen normális.
- Természetesen vasárnap. De most már szálljanak be az autóba!
Bambán engedelmeskedtünk. Amikor azonban Ella is be akart szállni, az egyik rendőr ráförmedt.
- Te mit keresel itt?
- Én is velük együtt tévedtem el.
- Szóval te is elszöktél? A te szüleid nem szóltak nekünk, de hazavihetünk. Hol laksz?
- WestLane 45.
A két rendőr egymásra nézett.
- Nem a Wet Street-re gondolsz? Olyan út, hogy WestLane nincsen Saint Paulus városában!
Rebeccára néztem, de ő vállat vont. Az autó elindult, én pedig egyre növekvő rosszérzettel bámultam a tájat. De amikor a rendőrautó leparkolt a WestLane 45. számú háza előtt, kicsit megnyugodtam. Ez a ház pont úgy nézett ki, mint Elláék háza. Biztos a rendőrök nem tudták jól az utca nevét. Ám ahogy Ella kinyitotta a kocsi ajtaját, megpillantottam az utcatáblát.
West Street
Mi folyik itt?
Ez csak egy álom. A karomba csíptem. Rettenetesen fájt, de nem ébredtem föl. Talán valaki heccből átírtra az utca nevét. Nem is érzékeltem, hogy a kocsi továbbindul, majd lefékez a mi házunk előtt.
- Na, a Peterson testvérek is megérkeztek. Bekísérem magukat.
Az ismerős házat látva enyhült az aggodalmam.
A rendőr csöngetett, mire az ajtó kinyílt.
- Anyu! –ugrottam a kilépő nő nyakába, de a mosoly szinte azonnal az arcomra fagyott. Ez nem az én anyukám. Bár pontosan úgy nézett ki, rögtön éreztem, hogy valami nem stimmel. A ruhája! Divatos miniruhát viselt, haja művészien föl volt tűzve, ujjain vörösre festette a körmeit… és a kék szeme, amit annyian dicsértek, most nem sugárzott boldogságot.
- Anyu? –Lilly hangja is csodálkozó volt.
Anyu, aki nem is az igazi anyu volt, váltott pár szót a rendőrrel, majd betessékelt minket a házba.
- Hol voltatok? –szólt ránk bent apa. De ő sem a mi fáradt, nyúzott arcú, örökösen dolgozó kedves apunk volt, hanem egy izmos, kipihent, kedvtelen apa, akin látszott, hogy hagyná a csudába az egész kihallgatást, hiszen az a fontos, hogy hazajöttünk, és tudunk anyunak segíteni a kertben.
- Eltévedtünk.
- Többet ne csináljatok ilyet –szólt ránk az ál-anyu, és fölküldött a szobánkba. Nem úgy tűnt, mintha nagyon aggódtak volna értünk.
Csak ekkor tűnt föl, hogy a házunk sokkal díszesebb, több vadonatúj laptop és tv díszíti, amire tulajdonképpen az igazi apunak és anyunak sohasem lett volna elég pénze.
A szobám ugyanolyan volt leszámítva az ezüst tv-t, a hifitornyot, és a fém íróasztalon heverő laptopot, és a baldachinos ágyat. Na meg a babarózsaszín tapétát.
Itt valami nagyon nem stimmel!
Benéztem Lillyhez, de ő tudomást sem véve a furcsa dolgokról, ruhástul zuhant az ágyba, és már aludt is.
Mi történt a szüleimmel? És az utcákat ki nevezte át?
Dühös voltam, elkeseredett és bizonytalan.
Mi történt velünk????
Másnap a telefonom lágy ébresztőjére riadtam. Talán csak álmodtam a tegnapi napot. De nem! A tv, a laptop, és a tapéta még mindig ott van. A párnámba fúrtam a fejem. Mi a történt velem? Ledübörögtem a lépcsőn.
- Anya!
- Igen, Lucy? Gyorsan mondd, mert időpontom van a fodrásznál. Nagyot nyeltem. Kibökjem, mi bánt, vagy hallgassak? Végül az előbbi mellett döntöttem. Nagy levegőt vettem, majd megszólaltam.
- Honnan van pénzetek ezekre a luxuscikkekre? És mióta hordasz divatos ruhákat? És apának mióta van konditerme? És…
- Lehet, hogy bevágtad a fejed –vágott a szavamba. - El kellene, hogy vigyelek az orvoshoz. Majd ha tanítás után is rosszul érzed magad, szólj nekem.
- Jól érzem magam –erőltettem az arcomra egy mosolyt.
- Akkor szia! Csak el ne késsek…
Összepakoltam a tanszereimet, és csak remélni tudtam, hogy az iskolában minden ugyanolyan lesz.
Hatalmasat tévedtem!
Az iskolakapuban egy csoport viháncoló lányra lettem figyelmes, akik egy kisportolt alkatú, magabiztos fiút zsongtak körül. A fiú ismerősnek tűnt, de először nem jöttem rá honnan.
- Szia Luce! –intette felém az egyik lány. –Roba új bicajt kapott.
Roba! Ez a fiú tényleg Roba volt, de egy teljesen más Roba. Egy magabiztos, beképzelt Roba a lányok gyűrűjében.
Intettem nekik, majd beviharzottam a fizika terembe. Ella a leghátsó padban ült. Szemeit lesütötte, nem nézett senkire. Ezzel ellenben a diákok óvatos pillantásokat lövelltek felé, és azt sutyorogták, hogy új lány. Mi bajuk van nekik, hogy nem ismerik meg Ellát?
Roba csak becsöngőre ért be a terembe egy csapat lánnyal a nyomában. Ms. Billson, a fizikatanárnő a megszokott öreges ruhái helyett, divatos miniszoknyában lépett a tanári asztalhoz.
- Jó reggelt gyerekek! Ki javítottam a dolgozataitokat, de nem vagyok velük megelégedve!
Én nem izgultam, mert emlékeztem, hogy mindent tudtam.
- … Lucy elégtelen, Lilly hibátlan, Mia elégséges…
Micsoda? Az enyém egyes, Lillyé pedig hibátlan? Ez lehetetlen! Döbbenten bámultam a dolgozatlapomat, amin az én kerek gyöngybetűimmel valóban csak egy sor sületlenség állt. De hiszen én tudtam az anyagot. És még most is tudom! Minden vízbe mártott test a súlyából annyit veszt, mint amennyi az általa kiszorított víz súlya! Igenis tudtam. De a dolgozat egyértelműen az én kézírásommal készült.
Ms. Billson csak most vette észre Ellát. Csodálkozva felvonta a szemöldökét..
- Nem is tudtam, hogy új lány jött az osztályba –jegyezte meg.
Ella mint új lány? Mi folyik itt. Rebecca a hátsó padból megszólalt.
- De hiszen Ella mindig is ide járt.
- Na, de Rebecca! –nevetett föl a tanárnő.
Rebecca elvörösödött, és többet fel sem tekintett a fizikakönyvéből.
- Hogy hívnak? –mosolygott Ellára Ms. Billson.
- Azt hiszem rossz terembe jöttem –motyogta Ella.
- És ez neked csak most tűnik fel.
- Rosszul vagyok! –Ella nem törődve a tanárnővel kirontott a teremből, és nem jött vissza az óra utolsó felére sem.
Mi folyik itt? Mintha egy másik világba kerültünk volna, ahol minden és mindenki teljesen más, mint a mi megszokott rendes világunkban.
Beszélnem kell Rebeccával és Ellával. Hiszen ők is ugyanúgy meg vannak zavarodva, mint én. Talán történt valami velünk, amikor eltévedtünk a hóviharban.
Hirtelen halk csilingelő kacagást véltem hallani. Épp olyat, mint amit a különös lánytól hallottam, aki ide vezetett minket, ebbe a szörnyűséges világba. Fölkaptam a fejem, de hang amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is halt. Biztosan csak képzelődtem.
Óra után megvártam Rebeccát. Közben Roba elhaladt előttem, és egy pillantásra sem méltatott. Ez nem az a Roba volt, akit megkedveltem. Ezt a Robát soha nem tudnám megkedvelni.
- Te is emlékszel Ellára? –támadtam le Rebeccát.
- Te is? Már kezdtem azt hinni, hogy én őrültem meg.
- Lehetséges, hogy mindketten megőrültünk.
- Szerinted ez csak valamilyen hecc, amivel a többiek akarnak minket megtréfálni?
- Nem hinném. Nálunk otthon is teljesen más minden.
- Nálunk is –sóhajtott Rebecca. –Ez pedig azt jelenti, hogy mind a ketten totálisan, gyógyíthatatlanul begolyóztunk!
- Szerintem beszélnünk kellene Ellával –jegyeztem meg.
- Szóval te is ismersz? –kiáltott föl hirtelen mellettünk Ella. Eddig észre sem vettem, hogy ott van.
- Miért ne ismernélek? Arra is emlékszem, hogy nemcsak hogy ismerlek, hanem még utállak is!
- Kérlek, Lucy, ne csináld ezt! Valami nagyon különös dolog történt velünk, te pedig gyerekes vitázásokkal akarod…
- Jól van, elég! –vágtam barátnőm szavába. Rebecca Ellához fordult.
- Szóval mi van veled?
- Én… én azt hiszem, hogy nem létezek.
- Hát te tényleg totálisan bediliztél! Már miért nem léteznél, amikor itt állsz az orrunk előtt? –kiáltott fel Rebecca. Néhány diák, aki épp mellettünk ment el, felkapta a fejét, majd egy gúnyos vigyorral az arcán továbbment.
- De most komolyan. –felelt dühösen Ella. –Amikor hazavittek a rendőrök, észrevettem, hogy a kulcsom nem illik a zárba. Csöngettem, amikor egy vadidegen nő lépett ki a házból, és megkérdezte, hogy mit akarok. Én azt feleltem, hogy itt lakok, és szeretnék bemenni, mire ő egyszerűen csak becsapta az ajtót az orrom előtt, és még visszaszólt, hogy a diliház a szomszéd városban van. Egész este Saint Paulust jártam, végigkérdeztem minden ismerős embert, hogy megismer-e, de volt aki nemet mondott, és volt aki durván félrelökött az útból. És akkor találkoztam Reginával. Odaköszöntem neki, majd ő megkérdezte, hogy honnan tudom a nevét. Ma pedig rajtok kívül senki sem ismert meg.
- És hol töltötted az éjszakát?
Ella elvörösödött, majd alig hallhatóan válaszolt.
- Az utcán.
- Arra gondoltam, hogy aludhatnál nálunk, de attól tartok, ez nem lehetséges –motyorogta zavartan Rebecca.
- Miért?
- Tudod, amikor hazaértem, otthon minden teljesen más volt. Eddig tudjátok, hogy az anyum a házunk felét mindig potompénzért adta ki albérletbe, de amikor hazaértem, rá kellet döbbennem, hogy anyum két szobát leszámítva (az enyémet, amin emiatt osztoznom kell a két húgommal, és az öcsémmel, valamint az övét) az egész házat kiadta irtó drágán egy gazdag férfinak a lányával. És megtiltotta, hogy átjöjjenek az osztálytársaim, mert tilos zajongani a házban. És még zenét sem hallgathatok, mert az is túl hangos.
- Akkor gyere hozzánk –ajánlottam fel kelletlenül Ellának.
Ella vágott egy furcsa grimaszt.
- Kösz –motyogta ugyancsak kelletlenül.
- És mit szólnátok ahhoz, ha ma délután Lucyéknél megbeszélnénk az egész furcsaságot, ami velünk történt? Legalább Lilly is ott lesz.
- A szüleim biztos megengedik –egyeztem bele
- Rendben.
A következő óra tesi volt. Ella természetesen nem bukkant föl. A feladat kislabda hajítás volt, és én, bár a bordásfalra céloztam, mégis a másik sarokban álló Jenny fejét találtam el.
- Luce! –kiáltott rám Mr. Crey, a tesitanár. –Még ha Lillian lennél, elhinném, hogy véletlen volt, de tőled nem ezt vártam.
Micsoda? A tesibajnok Lilly lenne az ügyetlen, kétbalkezes, én pedig a zseni?
És én vagyok a rossz tanuló, Lilly pedig a kitűnő?
Mi folyik itt?
۞۞۞
Rettentően, kimondhatatlanul és borzalmasan unatkoztam. Anya, aki teljesen más volt, mint az igazi anyu, nem engedett iskolába, mert az orvos azt mondta, hogy pihennem kell. Én pedig halálra untam magam. Miért nem jön már haza Lucy? Elviselhetetlen volt a magány. Mi van, ha Lucynek fel sem tűnt ez a sok furcsaság. A rengeteg tévé, a laptopok, a házimozirendszer, a medencék a pincében… ezeket vettem észre, amikor felderítősétát tettem a házban. Muszáj beszélnem Lucyvel. De mi van, ha csak én diliztem be, és minden más rendben van? Iszonyatos volt otthon ülni ebben a bizonytalanságban. Az idő lassan vánszorgott, mintha direkt csak engem akarna bosszantani.
Hogy gyorsabban teljen az idő, leültem az egyik ezüstszínű tévé elé, de egyik műsor sem tudott lekötni. Miért nem jön már haza Lucy? Türelmetlenül az órára pillantottam. Még csak most kezdődik a technika szakköre. Vajon Roba megint foglal neki szerszámokat? És mi van Willel? Csakugyan megbocsátotta nekem, amiket az elutazása előtt a fejéhez vágtam? És tényleg nincs kanadai barátnője?
Hirtelen elsötétült a tévé kijelzője. A távirányító után nyúltam, de megjelent a képernyőn egy aranyszőke lány, hosszú, ujjatlan, hófehér ruhában. Körülötte őrültként kavarogtak a hópelyhek, mégis tökéletesen ki lehetett venni a lány alakját. Hirtelen, csilingelő hangon felkacagott. Megragadtam a távirányítót, de már nem volt rá szükség. A lány eltűnt, és újra megjelent egy pálcikás jégkrém bugyuta reklámja.
Vajon honnan volt ilyen ismerős a lány arca?
Nem tudtam eldönteni.
Csak bámultam a béna reklámokat, amikor megszólalt a csöngő. Felsóhajtottam. Végre hazajött Lucy!
De tévedtem. A kapunk előtt Ella állt.
- Szia –köszöntem neki, amikor beengedtem.
- Szia –morogta vissza.
- Valami baj van?
- Baj? –Ella hisztérikusan felnevetett. –Még azt kérdezed, hogy van-e valami baj? Hogy baj van?
Tanácstalanul meredtem rá.
- Neked nem egyáltalán nem tűnik furcsának minden? Amióta az a hülye lány kivezetett minket a hóviharból, az egész világ felbolydult. Én ebben a világban ráadásul nem is létezem. És te még azt kérdezed, hogy valami baj van?
Első reakcióm a megkönnyebbülés volt. Tehát mégsem én buggyantam meg. De aztán elfogott a félelem és a csodálkozás. Mi folyik itt? Mi történt velünk? De legalább nem vagyok egyedül. Ez a tudat valamelyest megnyugtatott.
- Hogyhogy nem létezel? –tértem vissza Ella egyetlen számomra érthetetlen mondatára.
- Nem létezem! Most kénytelen vagyok neked is elmesélni mindent, de örülnék, ha bemehetnék a házba, mert itt a kertben szétfagyok.
- Persze gyere csak.
Elindultam az ajtó felé, és közben Ella mesélni kezdett.
- Amikor hazavittek a rendőrök, észrevettem, hogy a kulcsom nem illik a zárba. Csöngettem, amikor egy vadidegen nő lépett ki a házból, és megkérdezte, hogy mit akarok. Én azt feleltem, hogy itt lakok, és szeretnék bemenni, mire ő egyszerűen csak becsapta az ajtót az orrom előtt, és még visszaszólt, hogy a diliház a szomszéd városban van. Egész este Saint Paulust jártam, végigkérdeztem minden ismerős embert, hogy megismer-e, de volt aki nemet mondott, és volt aki durván félrelökött az útból. És akkor találkoztam Reginával. Odaköszöntem neki, majd ő megkérdezte, hogy honnan tudom a nevét. Ma pedig rajtad, Lucyn és Rebeccán kívül senki nem ismert meg. Ms. Billson új lánynak nézett, ezért nem vettem részt a tanításon.
- Mázlista! Senki nem szid le, ha lógsz.
Ella keserűen felnevetett.
- Azt hiszed, hogy ez jó dolog? Szerinted jó dolog az utcán tölteni az éjszakát éhesen, mert egy fityinged sincsen? Itt csak az a mázli, hogy a kezeslábasom volt rajtam, mert különben biztosan halálra fagytam volna az éjjel.
- Aludj nálunk –ajánlottam fel habozás nélkül.
- De hát örökké csak nem lóghatok a nyakatokon. Ráadásul a szüleidnek biztosan gyanús lenne a dolog.
- Nem örökké. Csak egy-két napig, amíg meg nem találjuk az utat a mi rendes világunkba –feleltem határozott hangon, noha én magam sem hittem, hogy ez sikerülhet. És ráadásul senkihez nem fordulhatunk tanácsért, ha nem akarunk a diliházban kikötni.
- Köszi.
- De ha a szüleim nem engednék meg, akkor is itt maradhatsz. Titokban. De csak késő délután jönnek haza, mert apa focizni ment, anya pedig ruhát vásárolni.
Igen. Ez az a két dolog, amire az igazi szüleimnek soha nem lett volna ideje.
- Addig adok neked tiszta ruhát –pillantottam Ella gyűrött pólójára, és farmernadrágjára. Ella elkapta a pillantásom, és elmosolyodott.
- Az is mázli, hogy volt rajtam ruha a kezeslábas alatt. Így az iskolában át tudtam öltözni.
Benéztem a ruhásszekrényembe, és önkéntelenül felkiáltottam. Mit keres ez a rengeteg habos-babos ruha benne? Ezeket én biztos nem venném föl. Kiválasztottam a legszolidabbat, és odanyújtottam Ellának. Magamnak egy pillangós farmerrucit találtam. Borzalmasan állt rajtam. Feltúrtam Lucy szekrényét is, de az övé tele volt divatos miniszoknyákkal és rövid sortokkal. Egy-két ismerős darab azért akadt benne.
- És képzeld el, most Roba a legmenőbb fiú –jegyezte meg Ella.
- És tetszik neki Lucy?
- Fogalmam sincs. Én csak azt láttam, hogy körül rajongják a menő lányok.
- Akarsz úszni? A pincében van fűtött medencénk is.
- Szerintem ti vagytok a mázlisták. Nézz csak körül! Tévék, számítógépek, házimozi, medencék…
- …és olyan szülők, akiknek mi semmit sem számítunk, hanem csak magukkal törődnek –fejeztem be gúnyos hangon a felsorolást.
- De akkor is ti jártatok jobban.
- És Rebaccával minden rendben?
- Dehogyis! De majd ő elpanaszolja neked a bánatát.
Vállat vontam.
- Nos, akarsz úszni?
- Szívesebben pihennék egy kicsit. Itt legalább nem néznek csövesnek, mint az utcán.
- Akkor gyere. Az én ágyam még gyűrött, nem volt időm rendbe rakni. De Lucyé teljesen rendben van.
- Hogy Lucy ágyában aludjak?
Bosszúsan felsóhajtottam.
- Most valami nagyon furcsa dolog történt velünk, ahonnan meg kell találnunk a kiutat. Együtt. Úgyhogy örülnék, ha addig felfüggesztenétek az ellenségeskedést. Különben is… neked mi bajod van a testvéremmel?
Ella válasz helyett megadóan sóhajtott.
- Rendben. Merre van Lucy szobája?
Átvezettem a testvérem pompás lakosztályába, ahol hatalmas, baldachinos ágy állt középen. Elcsodálkoztam, majd önkéntelenül is felsóhajtottam. Ez nem igazságos! Az én ágyam miért nem ilyen pihe-puha?
- Kösz –Ellán látszott, hogy nem nagyon akaródzik neki bebújni Lucy ágyába, de végül lerúgta a papucsát, amit én adtam neki, és lefeküdt. Behúztam az elegáns, vörös függönyöket, majd kiosontam a testvérem szobájából.
Újra céltalanul kóboroltam a házban. Le a lépcsőn, fel a lépcsőn. Közben ráeszméltem, honnan volt olyan ismerős a tévé kijelzőjén megjelent lány. Ő vezetett ki minket a hóviharból. Ő vezetett minket ebbe a borzalmas, teljesen más világba!
Előző Következő
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
