Tina - Magic - Boszorkák ereje

Véleményed

Odasétáltak ahhoz a kórteremhez, ahova a nővér vezette őket, miután érdeklődtek, hogy melyik szobában helyezik el a gyereket. A folyosón vártak. Egyelőre nem állt szándékukban bemenni.

Az idő nagyon lassan telt, míg kivizsgálták a kislányt. Jack kisfiú módjára fel-alá járkált, másszor ringatózott, mintha hintában ült volna. Kezdett kissé unalmassá válni a helyzet. Abban a helyzetben még Paul is unatkozott.

A két férfi eldöntötte, hogy a várakozás ideje alatt elkezdenek barkóbázni. Azonban az ötödik gondolt fa után már ez sem volt annyira érdekes. Mire megállapodtak volna az új játékban előtolták Elisabeth-et, aki immáron eleven volt, ahogy szokott. Csupán a lábát gipszelték be.

- Nos, Uraim most már bemehetnek hozzá! – közölte velük az orvos, aki kiejtve a szavakat a száján el is suhant mellettük.

- Végre! – tette össze kezeit Jack, majd belépett a kórterembe. Paule követte őt – Hogy vagy kicsikém?

- Sokkal jobban! – mosolygott a kislány – Apu! Meg fogsz büntetni? – pillantott kérdőn az apjára.
- Úgy gondolom, hogy meg kellene, de nem foglak! És tudod miért? – kérdezte a férfi, mire egy fejrázást kapott, így folytatta – Mert az élet már megbüntetett, mikor a ló levetett a hátáról. Ha hazamegyünk és meggyógyul, a lábad újra fel kell ülnöd rá, hogy ne félj utána! Aztán megtanítalak lovagolni. Egy kikötésem lesz! – emelte fel a mutató ujját.
- Micsoda?
- Amíg nagyobb nem leszel, egyedül nem mehetsz ki! Megígéred?
- Igen! Megígérem! – bólogatott hevesen Lisa, majd folytatta – Bocsánatot kérek! Én csak szerettem volna egy kicsit…
- Lovagolni nyereg nélkül lehet, de nem a kezdőknek!
- Megtanulom ezt az aranyszabályt!
- Ennek örülök! – mosolyodott el Jack
- Apu! Láttam valamit…ott kint…a birtokon…valami furcsa lényt… – jegyezte meg a kislány
- Sötét volt ráadásul vihar volt. Biztos csak a fantáziádnak köszönheted azt az akármit! – magyarázta a férfi.
- Nem a lovam megijedt tőle! Ezért dobott le! – jelentette ki kétségbeesetten Lis.
- Jól van, ezt még megbeszéljük! – mosolyodott el Jack, amire bólogatást kapott.
Elisabeth-nek szerencséje volt. Csupán bent tartották arra az éjszakára, s másnap már ki is engedték. Mintha óvná őt valaki minden bajtól és rossztól. Valóban Jack arra gondolt, hogy talán a lányának akad segítője akár a túlvilágról is.

***

Peter még a vihar előtt ért haza, nem sokkal az után, hogy Andrea elhajtott a háztömb elől. Leparkolt a szokásos helyére, majd felsietett a lakásba. Ahogy belépett kulcsát felakasztotta a helyére ekkor látta, hogy kedvese kulcscsomója nincs ott, ahol kellene lennie.
- Hölgyeim megjöttem! – kiáltotta el magát erre elment az áram.
- Édes Istenem! Peter te vagy az? – hallott egy ismerős hangot – Mondd, kérlek, hogy te vagy az! – Pete a nappaliba sétált, ahol egy alakot pillantott meg
- Margarita? – kérdezte, amire egy ölelést kapott az asszonytól – Mi a baj? Csak nem ijedt meg pár villámtól? Egyébként Andrea hol van?
- Dehogy is! – engedte el a fiút, majd válaszolt a lányával kapcsolatos kérdésre – Gilliannél van! Valami csajos bulit tartanak és engem kihagytak! Mielőtt elment veszekedtem is vele, hogy ilyen időben ne menjen sehová! Remélem azért nem esett semmi baja!
- Ne aggódjon! Andrea őőő…szóval…talpraesett, makacs és nem adja egykönnyen magát! Akárcsak Ön! – mosolyodott el Peter – Jól van! Azt hiszem, lemegyek a házmesterhez!
- Nem mehetnék veled? – kérdezte megszeppenve a nő.
- Inkább maradjon itt! Jól jön a segítsége, hogy van-e áram! – válaszolt a srác.
- Na, jól van nem bánom! – egyezett bele Margarita – De kérlek, siess vissza! Nem akarok túl sokáig egyedül időzni a sötétben.
Pete bólintott, majd elhagyta a lakást. A biztonság kedvéért nyitva hagyta az ajtót, hogy minden halljon. Lesétált a lépcsősoron, ami a harmadikról vezette őt a földszintig.
Marga fel-alá járkált, mint valami idióta. Már jó ideje nem szívlelte a viharokat, hisz okozott már neki gondot. Ezekre a gondokra emlékeztették őt mind lelki, mind pedig testi sebei. 

Hatalmasat villámlott. Ő megfordult és szemben találta magát a vérfarkassal. Az asszony egy hatalmasat sikított ijedtében.

Pete-t a sikításra elővette fegyverét, majd azonnal elindult fölfelé a lakásba. Mikor odaért és belépett a nyitott ajtón csönd volt. Azonban hirtelen valami recsegni kezdett a lába alatt törött vázadarabok voltak azok. Ahogy beljebb haladt észrevette a dulakodás hangját és ismét hallotta Margarita hangját.

- Tűnj el te ocsmányság! Látni sem bírlak! – Margarita próbált szabadulni, de a lény mindig ott termett előtte.

Ahogy Pete közeledett feléjük a villany felkapcsolódott és ekkor látta meg…egy… nem is tudta elmagyarázni, hogy mi az….valami farkasnak tűnt, de mégis két lábon állt…A lény feléje nézett. A lába a döbbenettől földbe gyökeredzettek.

- Menekül Peter! Kérlek, menj el! – hallotta az asszony kétségbeesett hangját, de akkor sem tudott mozdulni.

A szörny közeledett. Ő azonban hősiesen állt mindent, még azt is, hogy a vérfarkas felpofozta őt így nekirepült a falnak. Azonban nem ájult el.

- Margarita menjen innen! Magának nem itt a helye! – mondta, amire egy fejrázást kapott, hogy a nő nem megy sehová – Azt mondtam menjen innen! Ez pedig parancs! Majd maga után megyek!

Az asszony nem akarta cserbenhagyni a vejét, mert megkedvelte őt. Azonban meg kellett tennie, amit kér. Kirohant a lakásból egyenest le a kocsijához, amit a fiataloktól kapott és útnak indult. A Crane farm felé vette az irányt. Már többször is járt ott a lánya társaságában és tudta, hogy segíthetnek rajta bár félt, hogy Pete-nek baja esik és ő lesz az oka.

A sötét utat csupán ő fényszórója világította be. Margarita nem is foglalkozott vele, majd hirtelen a háta mögött fény jelentkezett. Visszapillantóból hátra tekintett. A másik autó sofőrje fényjelzéseket adott neki, majd megcsörrent a mobilja. Egy kicsit megijedt, de azonnal érte nyúlt és felvette.

- Halló! – szólt bele félszegen.

- Margarita! Én vagyok Peter! Itt jövök, a háta mögött ne ijedjen meg! – itt ismét jelzett neki, hogy valóban ő az – Kérem, vigyázzon az úton, hiszen vizes és csúszik, Ön pedig ideges!

- Nem vagyok, ideges csak egy kicsit félek! – magyarázta a nő

- Nyugodjon meg… – kezdte, de már nem tudta befejezni, mert olyan dolog történt, amitől lassan őt is frász kerülgette.

A munkája során sok dologgal találta szemben magát, de ilyennel még soha. A vérfarkas, amelyik az otthonában volt abban a pillanatban ugrott rá Margarita autójának tetejére. A lény egy pillantást vetett Pete-re, majd piszkálni kezdte Margat.

Az asszony rettenetes megijedt attól, ahogy a szörny a kocsija tetején landolt. El is dobta a telefont, ami beesett az anyósülés elé, neki pedig ideje sem volt arra, hogy előkotorja. A farkasember ekkor a szélvédőre mászott. A nő hirtelen elkapta a kormányt, ezáltal csúszkálni kezdett. Végül lesodródott az útról.

- Ne, ne, ne! – kiabálta Peter, aki szemtanúja volt az egésznek.

A férfi megállt az út szélén kikászálódott saját kocsijából, majd megnézte, hogy mi a helyzet a másikkal. Marga autója a feje tetején állt és kigyulladt. A lény, ami eddig kísértette őket sehol. Pete tudta ki kell szednie anyósát az égő járműből és nem is teketóriázott.

Ahogy megtette a kötelességét hívta a kollégáit, akik szóltak a mentőknek és a tűzoltóknak. A villámok a dörgések kísértében szép lassan elvonultak és már csak a szakadó eső mosta el az asszony vérét, mely a fejéből szivárgott.

A szirénák felcsendültek nem is olyan messze a helyszíntől. Ez lepte meg a legjobban Petert, s ekkor egy helikopter kezdett el körözni a fejük fölött, s pontosan őket világította meg, hogy hamarabb találjanak rájuk.

A mentő rögtön mellettük állt meg, majd kikászálódott belőle egy nő, aki rögtön hozzájuk sietett. Felhúzta gumikesztyűjét, aztán elkezdte vizsgálgatni az asszonyt, míg a férfit elhúzták tőle a rendőrkollégák.

- Mondd mi történt? – kérdezte egy nagydarab fickót, akit Pete nagyon jól ismert.

- Nem tudom! Hirtelen megcsúszhatott, mert csak annyit láttam, hogy irányíthatatlannál vált a jármű! – hazudta.

- Jól van! A nevét tudod? – szólt a magas és vékony pasi

- Margarita Macedo de Rivera – hangzott a válasz, amire a két férfi összenézett, majd kérdőn visszapillantottak rá. Ő csak bólintott, hogy jól hallották.

- Azonnal be kell vinnünk! Hozzátok azt a hordágyat! – kiáltotta el magát ekkor a doktornő.

Az ápoló és a sofőr szinte egy futóbajnokot megszégyenítő módon rohantak a hordággyal a nőhöz, majd vissza a járműjükhöz. Pete aggódva szemlélte a dolgokat, de ugyanakkor Marga mellett akart lenni.

- Doktornő én is mehetek? – kérdezte.

- Kövessen az autójával! Úgy biztonságosabban elférünk mi is a mentőautóban! – hangzott a válasz.

A férfi bólintott, majd bepattant a járgányába és követte a villogó járművet. Közben próbálta elérni Andreát, aki nem vette fel a telefont. Miatta is aggódott.

- Gyerünk kislány! Vedd már fel! – próbálkozott tovább, de mind hiábavalónak bizonyult – A fenébe!

###

Gillian és Andrea ez idő alatt a saját életüket próbálták menteni. Azonban Andit valami furcsa érzés kerítette hatalmába. Nem tudta miért, de érezte, hogy valaki nagy bajban van. Viszont az ő segítségére abban a pillanatban Gill is számított.

Sarah Jane átváltozott. Úgy érezte mindent elveszített, hogy most már teljesen más lett, mint, aki eddig volt. Ez valóban így történt: kezdett átváltozni egy olyan lénnyé, ami nem ismer könyörületességet.

- Mama! – hallottak egy ismerős fiúhangot a hátuk mögül.

Luke zajra lett figyelmes, majd mikor lesétált a földszintre meghallotta, amint Gillian és Andrea ordítanak valamit. Nem értette tisztán, hogy micsodát, az egész azonban akkor lett számára világos, mikor leért a nappaliba.

- Luke! Ezt nem hiszem el! Neked is ilyenkor jut eszedbe lejönni? – húzta össze a szemöldökét mérgesen Andi.

Mindig is utálta, ha betoppant valaki olyan az akcióba, aki nem odavaló. Hát most is így volt. Legszívesebben lehordta volna mindennek a srácot és elküldte volna melegebb éghajlatra, de volt egyéb dolga is, mint ez.

- Sajnálom! – szólt ismét Luke.

- Most ne sajnálj semmit, mert időnk sincs megbocsátani! Csak maradj mögöttünk és ne rikácsolj, különben nem tudok koncentrálni! – magyarázta Gill.

A fiú nem szólt csupán tette, amit mondtak neki. Azonban az egyik pillanatban anyja ott termett mellette és magához szorította. Nem bírt szabadulni, a nő túlságosan is erős volt.

- Sarah Jane ne csináld! Ő a fiad! Tudom, hogy még vannak emberi érzéseid! – nézett rá Andrea.

A lány próbálta meggyőzni a nőt, míg harmadik társuk valami igézetet próbált találni arra, hogyan változtathatnák vissza. Kisebb nagyobb sikerek érték őket, de nem csak azért, mert találtak valamit, hanem azért, hogy képesek voltak együtt dolgozni!

- Drága barátnőm! Nem tehetsz ilyet a fiaddal! Ereszd el szépen! – folytatta, amire egy fejrázást kapott.

- Nem tehetem! Ez a lény nem hagyja! – hangzott a válasz – Kezd elhatalmasodni rajtam! – a nő hangjában tükröződött a kétségbeesés

- Harcolj! Gondolj a szép időkre! Arra, hogy milyen csodákat éltél át! – közeledett hozzá a lány.

Sarah Jane próbálta követni Andrea szavait és kezdett hatni, de ahogy ez megtörtént a szörny mindig visszarántotta.

- Megvan! – kiáltotta Gillian, amire Andi ott termett mellette.

„Gonosz lélek te, aki megszálltad őt

Most azonnal elvesszük az erőd!

Azt parancsoljuk, tűnj el örökre

Mert a bátrak soha nem adják fel!”

A két nő céltudatosan csak ezt hajtogatta. Úgy tűnt munkájuk meghozta gyümölcsét. A valódi Sarah Jane visszatért hozzájuk. Külseje sem volt olyan ocsmány, mint az imént.

- Oh Luke! – szólt az asszony, majd átölelte – Annyira sajnálom, hogy nem mondtam el: boszorkány vagyok és még ez is!

- Semmi baj mama! Az a lényeg, hogy visszajöttél! – mosolyodott el a srác.

- Jó csapat vagyunk, vagy jó csapat vagyunk? – nevetett Gill, miközben belecsapott Andrea kezébe, aki elmosolyodott.

Azonban hirtelen feltűnt egy másik vérfarkas. A hölgyek meglepetten figyelték őt, majd ismét csapatmunkára volt szükség.

- Nocsak, nocsak! A boszorkák! – ekkor felnevetett – Már egyet elintéztem, most pedig jöttök ti! De előbb egy kicsit elszórakozom veletek!

„Vérfarkas, vérfarkas tűnj el innét,

Semmi keresnivalód a barátságnak Szent helyén!”

Kezdték el kántálni a boszorkányok. Tulajdonképpen egy próba volt, amit nem tudtak, hogy fog- e sikerülni vagy sem. Igyekeztek megbízni egymásban és a varázslatban és nem hiába. Ugyanis sikerült elpusztítaniuk a lényt legalább is ők ezt hitték.

- Ugye vége? – kérdezte Luke, amire bólogatásokat kapott vissza.

Andrea azonban nem tudott nyugodni. Még mindig érezte, hogy valaki nincs jól. Olyan, mintha érző képességgel rendelkezett volna.

Ekkor szólalt meg a mobilja, amit immáron meghallott, nem úgy, mint az előzőekben. Mire azonban előhalászta a csengés abbamaradt. Megnézte a kijelzőjét és legalább tizenöt nem fogadott hívása volt az ő élete szerelmétől.

Már tudta, hogy nem hiába volt olyan rossz érzése. Kedvese akart vele beszélni valami nagyon fontosról ő pedig nem válaszolt neki. Tárcsázta a számot, de éppen foglalt volt. Valószínűleg őt próbálta abban a pillanatban is hívni.

- Andrea! Várj, amíg visszahív! Addig tartsd magadnál! Peter tudja, hogy fel fogod venni és nem adja fel! – szólt Gill.

- Tudom, de olyan gyomor idegem van! Mi van, ha komoly a baj? Én pedig nem vagyok ott, hogy vele legyek! – szólt a lány és akkor…Pete újra hívta őt. Azonnal fel is vette – Drágám mi a baj?

- Végre, hogy el tudtalak érni! Nagy a baj! – hadarta a srác.

- Mégis mi történt? Anyámmal? Mondd, el kérlek! – esett kétségbe.

- Édesanyád balesetet szenvedett. Most viszik be a Denveri kórházba! Kérlek, gyere oda! – közölte a hírt a fiú.

- Máris indulok! – csapta le a telefont

- Ilyen idegállapotban nem mehetsz egyedül sehova! Elkísérünk! – rendelkezett Gillian.

A két nő a lány két oldalán helyezkedett el ezzel is azt mutatva, hogy mennyire mellette állnak. Andreának ez nagyon jól esett, mert tudta, hogy van, akire számíthat. Ugyanakkor magát okolta a történtekért, hiszen veszekedett Margaritával és most ő kórházba került. Ez még jobban elszomorította, de csak arra tudott gondolni, hogy ne maradjon egyedül az asszony nélkül. Azt nem élné túl.

****

Andrea ott ült a folyosó padlóján, s csak bámulta a falakat, melyen egyetlen egy szín sem volt. Mintha csak mostani helyzetét tükrözné. Aztán összekulcsolta kezeit, melyre rátette homlokát. Nem sírt, nem bírt sírni! Valami visszatartotta könnyeit. Mintha csak édesanyja akarná azt, hogy ne sírjon

Ilyenkor nem örültek az idő lassú múlásának. Ráadásul a meleg is tetézte a dolgot. Andrea azt hitte belebolondul ebbe a várakozásba. Olykor elrohant előttük egy-egy orvos vagy ápoló. Annyi emlék és érzés kavargott benne.

Vihar volt. Egy barna hajú kislány arra ébredt, hogy az ablakán egy faág kopogtat. Talán öt éves lehetett. Felsírt. Nem sokkal később édesanyja rontott be a szobába. Odaült mellé és átölelte őt.

- Semmi baj kicsim! – nyomott a nő egy puszit a feje búbjára – Mindjárt elmúlik ez a szörnyűség! – nyugtatgatta, miközben a lány átölelte.

###

Az előbbi kislány immáron magas lázzal feküdt az ágyában, hányt és mozdulni sem bírt. Pedig ő aztán mindig is amolyan eleven gyerek volt.

- Anyu fázom! – szólt remegve, alig hallhatóan a takarója alól.

- Drágám vedd ezt be! – nyújtott feléje egy fehér bogyót – Ettől jobban leszel! Aztán olvasok neked mesét! – mosolyodott el a nő.

Ez beleívódott a mindennapjaikba. A kislánynak csupán az anyja volt, aki ápolta, megnyugtatta és gondoskodott róla, mikor nagy szüksége volt rá. Most pedig fordítva történik mindez, csupán annyi különbséggel, hogy nem tudják egymást megnyugtatni.

Egy igen hosszú út elé néztek valahova külföldre csupán azért, mert a birtok Urának így tartotta kedve. Andrea már a reptéren rosszul érezte magát, hogy együtt kell utaznia zsarnok apjával.

- Anyu meddig tart még ez az út? – kérdezte egy kissé elszontyolodva.

- Mindjárt odaérünk tündérem! – mosolygott az asszony, majd magához ölelte a kislányt.

Akkor annyi minden történt és ők sohasem hagyták el egymást. Most viszont úgy érezte, hogy megtörténik, amitől a legjobban félt: az édesanyja magára hagyja

Matthew Fox, mikor Amerikába érkezett a szerelem országából (Franciaországból) nem gondolta, hogy ilyen szörnyűségben bármikor is része lehet, de tévedett. Nyújtózkodott egyet, majd kilépett a vizsgálóból. Körbepillantott a családtagok, rokonok, barátok vagy ismerősök után kutatva, s ezzel is jelezte, hogy szeretné elmondani, amit tud. Elkezdett sétálni a folyosón, s ekkor botlott bele a három hölgybe.

- Doki! – pattant fel Andi – Hogy van az anyám? – kérdezte még mielőtt Matt megszólalhatott volna – Mondja, el mi van vele!

A férfi vett egy mély levegőt, gyorsan végigpörgette, hogy mit és hogyan akar mondani a lánynak, majd belekezdett.

- Sikerült stabilizálnunk az édesanyja állapotát, azonban súlyos sérülést szenvedett. Kómában van! – itt egy pillanatnyi szünetet tartott, hogy sikerüljön feldolgozni, aztán folytatta – Ez az állapot eltarthat egy jó ideig, és ha felébredne az is előfordulhat, hogy valamilyen fogyatékossággal kell tovább élnie.

- Mégis mit jelent ez? – kérdezte Andrea.

- Azt hogy nem fogja tudni mozgatni a végtagjait vagy éppen a szellemi képessége nem lesz ugyanolyan, mint eddig.

Sarah Jane a kezét a szája elé kapta, míg Gill elkezdte magát legyezgetni nehogy elájuljon, de sokkal jobbnak látta, ha inkább Andreára figyel, aki úgy tört ki, mint valami vulkán.

- Az én anyám? Az anyám…Nem ez nem lehet! – borult ki immáron.

Sohasem gondolta volna, hogy ez így fog történni, de mégis…nem tehetett ellene semmit. Legalább is így már nem tehet. Önmagát okolta ezért és folyton csak arra tudott gondolni, hogy Marga miatta van ilyen állapotban.

- Mondja! Bemehetünk hozzá? – kérdezte Gillian.

Az orvos bólintott, majd megfogta a lány vállát és elsuhant mellettük. Ezzel fejezte ki az együttérzését. Tudja milyen érzés lehet ilyen tétlenül ücsörögni.

- Hé, kislány! Most nyugodj meg szépen! Szedd össze magad és nyomás be a kórterembe! Anyukádnak rád van a legnagyobb szüksége! – törölte le a könnyeket Sarah Andi arcáról. Megigazította a haját és a másik nő segítségével behurcolták őt a kórterembe ahol az asszony feküdt.

Szörnyű látvány fogadta őket. Margarita lélegeztető gépen volt, a fejét bekötötték és nem mozdult. Olyan volt akár egy élőhalott. Ez még jobban elkeserítette lányát.

- Bocsáss meg anyu! Drága anyukám sajnálom! – lépett oda anyjához és simogatta meg az arcát – Én vagyok a hibás! Nem kellett volna elmondanom.

Napok teltek el. Úgy tűnt Andrea beletörődött a dolgokba. Mindez csupán látszat volt. Legbelül továbbra is hibáztatta magát mindenért. Ezt viszont nem mutatta ki. Megtanulta kezelni, különben a másik két nőn csattant volna az ostor.

Aznap egy igen kedves látogatója érkezett Marganak. Egy férfi, akivel nem indult jól a kapcsolatuk az elején. Most pedig mégis itt van és kíváncsi, hogy van az ő drága anyósa.

Peter belépett az ajtón. A szoba közepénél lehetett Margarita ágya. Vele szemben az ablak. Az előtt egy kétszemélyes kanapé állt. Ezen aludt Sarah Jane és Gillian. Az ágy mellett egy fotel ácsorgott. Abból kilógott két női láb. Elmosolyodott, majd közelebb lépett.

Megsimogatta szerelme kedves arcát, majd leendő anyósa másik oldalára sétált. Ahogy közelebbről megnézte megdobbant a szíve. Sohasem kívánta, hogy ilyen helyzetbe kerüljön élete értelmének édesanyja. Sőt! Megkedvelte az asszonyt! Nagyon is. Odahúzott egy széket és leült.

- Margarita! Hall engem? – kezdett el sugdolózni a nő fülébe – Magához kell térnie! A lányok mind itt vannak magával és Andrea addig el sem mozdul innét, míg jobban nem lesz! Sőt! Teljesen egészségesnek kell lennie! Drága anyós! Ne csinálja ezt! Kivel fogok én ezentúl vitázni? Tudja, hogy csak magával különbözik oly mértékben a véleményem, hogy összeszólalkozzak! – mikor nem kapott választ elszontyolodott – Milyen kár, hogy nem tud válaszolni.

Peter nem hallasz? Itt vagyok! Vissza akarok térni, de nem megy! – egy kétségbeesett nő segítségért kiáltott. Ő volt az Marga – Segíts, nekem fiam kérlek!

Sajnos Peter semmit sem hallott, hiszen nem látott a nő fejébe. Sőt! Abban a percben más sem. Gillian éppen aludt, így kikapcsolta magát.

Andrea lassan ébredezni kezdett és megpillantotta szerelmét, aki épp az anyját próbálta ébresztgetni. Elmosolyodott. Napok óta most először.

- Szia, drágám! – nézett rá zöld szemeivel a férfire, aki csöppet megijedt.

- Jó reggelt! Hogy érzed magad? – emelkedett fel az asszony mellől a srác – Meg akartam győzni, hogy térjen vissza közénk, de nem sikerült… - hirtelen hallgatott el, s döbbenten nézett valamit maga előtt.

- Szívem mi a baj? – kérdezte ijedten a lány.

- Azt hiszem megmozdult a keze! – pillantott fel kedvesére.

Andi felpattant, majd odaállt a srác mellé. Együtt bámulták egy darabig a mozdulatlan kezet, de nem történt semmi.

- Jól van ideje elmennem kávéért! Nekem is megártott ez a baleset! – szólt Peter, majd kiment a szobából.

- Mi történt? – kérdezte Sarah Jane. Felébredt, ahogy elsuhant mellette a fiú.

- Semmi csak Pete képzelődik! – rázta meg a fejét a lány – Hogy aludtál?

- Igazán jól! Gill feje igazán jól használható párnának! – nevetett fel Sarah, miközben a vállán egy kezet érzett. A kéz tulajdonosa felé fordult – Jó reggelt! Remélem jól aludtál, mert én igen! – vigyorgott.

- Az nem kifejezés! – nevetett immáron a másik nő is, mintha nem is történt volna semmi és nem is egy kórteremben lennének.

Néhány perces csönd ült közéjük. Mindannyian arra vártak, hogy a másik kettő szólaljon meg. Azonban valahogy egyiküknek sem volt szimpatikus, hogy ő legyen az.

- Megvolt a vidámság! – törte meg a csendet Gillian – Most viszont ideje megkeresni a válaszokat arra, hogy tudott megszökni a vérfarkas. Valahogy ez nekem nem stimmel! – rázta a fejét a nő.

- Mi ezt szeretnénk tudni! – hallatszódott egy férfihang, majd megjelent két égi: egy nő és egy férfi. A három nő kérdőn pillantott rájuk – Én magam kértem meg Amarth-ot, hogy zárja be őt. Jelen is voltam, és nem értem, hogy milyen hibát követhetett el ahhoz, hogy…a szörny…Leo megszökött.

- Itt az volt a szerencse, hogy a farkasemberség kiszívott minden erőt belőle így nem számított megállíthatatlannak – szólalt meg immáron a nő is.

- Álljunk csak meg! Azt akarja mondani, hogy egy nem értett hiba miatt van az anyám ilyen állapotban? Lélegeztetik és olyan, mint egy rongybaba! Nem mozdul más csak a mellkasa! – húzta össze a szemöldökét a lány.

- Nem tudtuk, hogy ilyen súlyos következményei lesznek! – szólt a férfi mellett álló nő.

- Az égiek nem voltak hajlandóak megakadályozni, hogy egy közülük való ártatlan embereket fenyegessen. Minek is, hiszen van három bolond boszorkány, akik azon vannak, hogy megteszik helyettük! – nyitotta résnyire szemeit Andrea

- Ezért jöttünk! Szeretnénk segíteni! A vérfarkas nem pusztult el csupán egy másik síkra került és bármikor visszatérhet – magyarázta tovább a nő.

- Én csak azt szeretném tudni, hogy kinek az ötlete volt, hogy hagyják életben? – állt fel Andi és sétált oda hozzájuk.

- Az enyém! – jelentette Nora – Sajnálom…én csak próbáltam menteni a menthetőt…

- Sajnálhatja is! Egy nagyszerű asszony, egy jó boszorkány és most…áh, nem is idegesítem magam ezzel! Inkább foglalkozom anyámmal! Neki most erre van szüksége!

- Köszönjük a tájékoztatást! – szólt Gill, majd folytatta – De most kérem, menjenek el!

A két égi eleget tett a kérésnek, majd elhagyta a helyiséget. Sarah Jane Andi vállára tette kezét, majd kijelentette, hogy ő most egy csöppet kiszellőzteti a fejét. Ahogy kilépett a kórteremből elgondolkozott és észre sem vette a vele szembe jövőket.

- Elnézést! – mondta, mikor nekiment az egyik embernek. Mikor felnézett egy barna hajú és zöld szemű férfivel találta magát szemben – Annyira sajnálom! Ez valahogy nem az én hetem!

A férfi rápillantott a nőre, aki teljesen megbabonázta őt. Semmi más nem érdekelte még az sem, hogy Paule sugdolózik a fülébe

- Nem lenne kedve valamikor velem vacsorázni? Szabad tudnom a becses nevét kisasszony? – illesztette össze ujjait

A hölgy szemei elkerekedtek vele szemben álló ellenkező nemű ember szavai által. Aztán elmosolyodott. Tudta nagyon jól, hogy nem lenne szabad ezt tennie, hiszen másnak most a komolyságára van szüksége. Viszont nem tudta megállni, hogy erre ne válaszoljon.

- Előbb bemutatom a barátnőimnek. Ha nekik nem tetszik, akkor nekem sem! Másodszor pedig akkor mondom el, ha maga is megmondja!

- A nevem Porter…Jack Porter és nincs az a nő, aki nekem vagy az én drága barátomnak, Paulnak – itt a komornyikra mutatott - ellen tudna állni.

Paule ekkor vette figyelembe, hogy főnöke valahogy más volt, mint eddig. Mintha udvarolna egy olyan nőnek, aki percek alatt magába bolondította őt.

- Hallhatom a magácska nevét! – vigyorgott a férfi.

- Sarah Jane Smith! Mindkét keresztnevemet használom! – nyújtotta a kezét Jack felé – Örülök, hogy megismerkedtünk Jack! – dobta ki a kávés poharat, amit pár pillanattal korábban ürített ki

- Én is örvendek kedves Sarah Jane! – rázott kezet a nővel – A barátomat pedig Paulnak hívják! Ha nem zavarja, akkor elkérném a telefonszámát az esetleges vacsora miatt!

- Persze! – vett elő egy névjegykártyát a táskájából – Most viszont mennem kell! Már várnak rám! Nem akarnak velem jönni? – kérdezte elmosolyodva.

- Miért is ne? – mosolygott vissza Jack.

Aztán követték a nőt. Csupán egy kicsit lemaradt, hogy tudjanak beszélgetni, mivel volt miről. Úgy tűnt Mr. Porter beindult

- Milyen voltam Paule? – kérdezte a férfi

- Jóképű kisgyerek, aki udvarolt a madarak példáját követve! – hangzott a válasz, amire egy kérdő pillantás jött elő – Megmutatta mije van. Ennek a nőnek már az a világos, hogy vagy van valakije Uram vagy esetleg mosógép. Ha igazán jól összeilleszti a dolgokat az öltönyből és az otthoni mosásból, akkor rájön, hogy van itt pénz..

- Ezzel azt akarod mondani, hogy talán rá fog hajtani a vagyonomra! – bámult még mindig arrafelé, ahol a nő eltűnt – Viszont ismersz engem annyira, hogy tudod, én az ilyesmit könnyen kiszagolom. Itt viszont nem bűzlik semmi.

- Oh vagy úgy! Akkor megbízom benne!

- Ne mondd már, hogy tévedek, mert még a végén elhiszem. Viszont manapság már nem tudhatja az ember! – húzta össze szemöldökét a férfi – Azt hiszem, tudom, hogyan szerezhetünk bizonyosságot róla!

- Kíváncsivá tett Uram! – nézett főnökére Paul.

- Majd elmondom! – legyintett Jack és belépett a kórterembe, ahova Sarah vitte őket.

Paule követte főnökét, s mikor belépett olyan barátságos hangulat fogadta. Tele volt a szoba emberekkel, méghozzá olyanokkal, akik aggódtak. Mindenkire rámosolygott biztatólag, majd hirtelen…az ágyra pillantott.

Ott feküdt ő, mint Csipkerózsika és gyönyörű volt még így is. A férfi le sem tudta venni róla tekintetét. Majd közelebb húzódott.

- Ő az édesanyám, Margarita! – hallott egy hangot a háta mögül, majd a lányra pillantott – Autóbalesetet szenvedett és azt mondták az orvosok, hogy jó, ha minél többen beszélnek hozzá, így a maga segítségére is számítok.

A férfi bólintott, aztán megfogta a kezére eső széket és odahúzta az ágy mellé. Leült, megfogta az asszony kezét, s csak bámulta. Nem jutott szavakhoz, hogyan is mondhatná el, amit érez.

Előző     Következő