Adri

A Mágus

Andris piros arccal, lihegve rohant be barátja házába, még a kaput sem csukta be maga mögött. Karcsi a szobája szőnyegén játszott.
– Nem megyünk megnézni a Mágust – közölte köntörfalazás nélkül. – Anyuék azt mondták, túl kicsi vagyok hozzá.
– Mi is itthon maradunk. Mindenki ott lesz, az egész ovi. Csak mi nem. – Karcsi bánatosan pöccintette arrébb a matchboxot.
Andris lehorgasztotta a fejét, hogy elrejtse a szeméből kibuggyanni készülő könnycseppet. Egy ideig némán tologatták a színes kisautókat, mígnem Karcsi tekintete felcsillant.
– A padlásunkról láthatunk mindent! – rikkantotta el magát. – Pont a tóra néz az ablak. Menjünk! Anyuék úgyis tévéznek. – Felpattant, és a padlásfeljáró felé futott.
– Várj! – kiáltott utána Andris.
Karcsi megtorpant.
– Talán már nem érdekel a Mágus?
– De igen! De vigyünk magunkkal enni.
– Igazad van – felelte Karcsi, és a konyha felé vette az irányt, ott székre állt, és kiszedett a szekrényből egy tábla csokoládét. A hűtőben talált dobozból tejet töltött két bögrébe, az egyiket Andris kezébe nyomta. A kisfiú fülig érő mosollyal elvette, és óvatosan követte pajtását fel a lépcsőn.
A padlásablak egészen a padlóig ért. Elé terítettek egy régi, rongyos pokrócot, és kényelmesen elhelyezkedtek rajta.
– A Mágus a legnagyobb varázsló – kezdte Karcsi. – Egyszer egy egész lovat eltüntetett.
–  Pisti a nagycsoportból meg azt mesélte, hallá változtatott egy kengurut. Méghozzá aranyhallá! Utána az emberek kívánhattak a haltól, és mindenki vágya teljesült.
Karcsi tátott szájjal hallgatta, majd összevonta a szemöldökét.
– Mi az a kenguru? – kérdezte.
– Azt nem tudom, de valami vízben élő dolog lehet, mert előtte biztos ki kellett fognia, hogy át tudja változtatni.
– Ha nagy leszek, én is varázsló leszek! – jelentette ki Karcsi. – Mint a Mágus, csak nagyobb. És eltüntetek mindent. És átváltoztatok mindent.
– Komolyan?
– Ühüm. És te leszel a segédem.
– Jó, de majd én is akarok mágus lenni egy kicsit – felelte Andris, majd belekortyolt a tejbe.
Kinéztek az ablakon, a város szélén elterülő tóra, ahol már készen várta a vízi színpad az egyre gyülekező nézősereget. A kihelyezett székek sorra megteltek, ahogy a nap lebukott a nádak mögött, átengedve helyét a fényesen világító teliholdnak. Csillagok ragyogtak fel milliónyi szentjánosbogárként, hogy aztán a tó sötét víztükrén megduplázódjanak. Ahogy a színpadon felcsaptak a fáklyák lángoszlopai, a két gyerek szeme úgy kerekedett ki egyre jobban az ámulattól. Tűzzsonglőrök bukkantak elő a színpad sötétjéből, körülöttük megannyi lángcsóva táncolt, mintha a tűzisteneket dicsőítenék apró, ám mégis hatalmas rajongóik. A háttérben halk dobszó hangzott fel. Kisvártatva szikár férfi lépdelt az úszó sziget közepére, mögötte alázatos követőként suhant fekete köpenye. A férfi a tenyerébe fújt, mire tüzes betűk lángoltak fel a színpad feletti sötét égbolton: MÁGUS.
– Ő az – suttogta Andris.
A Mágus körbejárt a segédei között. A fények kialudtak. Egy csattanás, és hatalmas lángparipa vágtatott végig a vízen. A közönség ámulattal figyelte a produkciót. A lángparipa váratlanul madárrá változott, majd leszállt a színpad közepére, és visszaváltozott a Mágussá. A nézőtéren tapsvihar tört ki. A Mágus meghajolt, karjával suhintott egyet. Lángerdővé változott körülötte minden: lángfák magasodtak, lángnyulak ugráltak. Letette a cilinderét, az egyik lángnyúl beleugrott. A bűvész a közönség felé hajította az égő kalapot. Az emberek ijedten hőköltek hátra. Ekkor a kalap szétrobbant, és apró, színes tűzijátékok villantak fel.
A Mágus ismét sötétbe borított mindent, és átadta a terepet a tűzzsonglőrjeinek. A dobszó felerősödött.
– Most jön a nagy mutatvány – lökte meg Karcsi Andrist. A fiúk még inkább az ablakhoz tapadtak, tenyerüket az üveghez szorították.
A Mágus kinyújtotta az egyik karját, úgy suhant fel-alá a nézők előtt. A tűz sejtelmesen hol elhalványult, hol aprókat sercent, parazsat szórva a levegőbe.
Andris és Karcsi még a lélegzetüket is visszafojtották izgatottságukban.
A Mágus ekkor megállt a színpad közepén. Mindkét tenyerét az ég felé emelte. Feje felett egyre hatalmasodó tűzfelhő terebélyesedett. A dob pergése felgyorsult. A tűzfelhő földet rengető csattanással csapódott a nézőtérre. Sötétség borult a tóra és a környékére.
A fáklyák rövidesen ismét felizzottak, halvány, vörös fénybe vonva a színpadot. A nézőtér székei üresen álltak. A Mágus tenyere felett izzó lánggömb lebegett, benne ezernyi apró, kéken pislákoló ponttal.
A fiúk tágra nyílt szemmel várták, hol bukkan fel a közönség.
– Tényleg mágus akarok lenni! – suttogta Karcsi.
A Mágus elmosolyodott, ahogy a gömbre tekintett, majd a színpad végébe ment, ahol kis, fekete asztalon egy táska várta. Beletette a gömböt, és rákattintotta a zárat. A tűzzsonglőrök addigra összepakoltak mindent, és mesterük mellé álltak. A Mágus suhintott egyet a karjával.
A színpad ugyanolyan üressé és sötétté vált, akárcsak a nézőtér. Mindössze egy apró, egyre halványodó lángocska jelezte ottjártukat.

Normand Corbeil - Heavy Rain OST Main Theme

A zsűri értékelése

HeatherK

Ötletes kis történet, nagyon aranyosak a fiúk ahogy átélik és élvezik az egészet. Jókat mosolyogtam a kis ötleteiken, meg amilyen lelkesedéssel várták a mágust. Érezhető a gyermeki kíváncsiság, az izgalom ami átjárja őket, hogy láthatják a mágust, még ha csak így is, hogy az ablakból kell nézniük. Tetszik, hogy könnyen értelmezhető, jól olvasható. Könnyed. Illik mögé a zene és ahogy erősödik, úgy lesz izgalmasabb a történet a mágus érkeztével, ez külön tetszett. Végig érdekelt, hogy mi lesz, lekötötte és fenntartotta a figyelmet. Mást nem is nagyon tudnék hozzáfűzni. Mindenesetre kíváncsi vagyok mi lett a közönséggel? Miért vitte el őket a mágus? :D 

Audrey

Elsősorban gratulálok a novellához! Hogy mindjárt a második mondatban ellőjem a legnagyobb dicséretet, amit tartogatok a számodra: olyan a novellád, mint Mann Marió és a varázslója. És itt szerencsére nem az átgondolás nélküli másolásra utalok, hanem arra, hogy hasonló érzéseket keltett bennem a történet, mint Mann novellája. Ez nagy plusz a részemről.
A történet mellett a fogalmazásmódod is nagyon tetszik. Véleményem szerint jó arányban írtál a gyerekekről és a mágusról, nem estél túlzásokba (esetleg kicsit a gyerekek beszélgetéseit illetően, de erre kitérek még), összességében ügyesen megtartottad az egyensúlyt a két szál közt. A ritmizálás is jó, kicsit még lehet csiszolni rajta, például a közepénél, de abszolút jól megragadható volt mind a hangulat, mind a történet folyása. A lezárás is szép lett szerintem, szintén tetszett a gyerekek bevonása, amivel egy kontrasztot állítottál nemcsak a felnőttek és gyerekek, de a gyermeki naivitás és a világ gonoszsága között is.
A párbeszédek szerintem életszerűek, nagyon fiatal gyerekek esetében abszolút elképzelhetőek. Talán egy kicsit visszafoghattad volna, nem kell minden mondatnak „cukinak” lennie, de szerintem ez sem volt zavaró. Talán csak egy kicsit.
Ez a novella kifejezetten jól illeszkedik a képhez anélkül, hogy erőlködtél volna a kép pontos leírásával, ügyesen megjelenítetted azt, ahogyan a dal is szépen passzolt a hangulathoz. Összességében szép munkát végeztél, gratulálok, és csak így tovább!

Holly

A te történeted is nagyon izgalmas volt, ami nagyon könnyen fent tudta tartani az érdeklődésemet. A zene és a kép is illett a novellához. Érdekes, hogy a képet nem fő szálként vontad be, hanem egyszerűen egy mellékes része lett a sztorinak. Nagyon ügyes.
A befejezése is tökéletes volt, meglepő, igazi csavarral. Nem volt túl sok, se túl kevés. A fogalmazásoddal együtt nagyon jónak találtam az egészet.
De (mert mindig van egy de) a gyerekek párbeszéde az elején nekem nagyon mesterkéltnek tűnt. Később, mikor már a padláson várnak, valahogy belejöttél, de az elején számomra még nem volt annyira életszerű, mint később.
Összességében azonban csak ennyit tudok negatívumként mondani. Nagyon tetszett a történet, kreatív volt, és szépen megírtad. Gratulálok hozzá!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés