Rudolf Anett

Jürgen

            Már lassan egy év telt mióta utoljára látta őt. Nem tudta elfeledni mosolyát, örömteli kacagását, valamint bizakodástól és optimizmustól csillogó szürke szemeit. Hiányzott neki a férfi jelenléte, érintése, s napról napra egyre elkeseredettebb lett, ahogy eszébe jutott, mennyi mindent éltek át együtt, mint férj és feleség.
           Most is azon kapta magát, hogy ismét a mosogatókagyló felett elhelyezkedő ablakon bámul kifelé. Nézte az apró, német falucskát körbevevő Alpok hatalmas hegyormait, amik egykor biztonságosan tornyosultak feléjük, ám ezúttal csupán a bezártság érzetét keltette benne. Ez időnként körülfogta sajgó szívét, s kegyetlenül kifacsarta azt, teljesen letargiába lökve ezzel őt. Ez szerencsére nem fordult vele elő sűrűn, de mikor megtörtént, pokoli kínokat állt ki, hogy ne adja fel.
           Az egyetlen, amiben bízhatott, az csakis az enyhén pislákoló reménye és akaratereje volt. Nem hagyta el magát, még ha néha depressziós is volt. Nem tehette, hiszen a férje nemsokára hazaér. Belép a kissé nyikorgó faajtón, markáns arcán azzal a jól ismert önbizalomtól duzzadó félmosollyal, ő pedig könnyes orcával felé rohan, s hagyja, hogy férje megedzett, izmos, védelmet nyújtó karjai magához szorítsák őt. Igen, muszáj volt kitartania, nem lehetett gyenge. Mit szólna a férje, ha így látná? Valószínűleg ugyanúgy szeretné, de mindig is benne lesz az a tudat, hogy a felesége oly gyönge, akár egy harmattól reszkető virág, akit folyamatosan megfigyelés alatt kell tartania. Nem, ezt nem hagyhatja... Tudta, hogy a férfi is szereti őt, s nem hagyná el, ha esetleg idegei mégis felmondanák a szolgálatot, de úgy érezte, akkor valószínűleg végleg megszűnne köztük valami.
           Megrázta fejét, s megpróbálta kiszortírozni azon gondolatait, melyek csakis negatív energiákkal látják őt el. Érezte, hogy elméje lassan a végét járja. Jürgen-ért bármit képes volt megtenni. Szerették egymást. Minden bizonnyal most is éppen hadifogságban van, ám él, s mindenképpen próbál visszatérni hozzá, vagy netán a gulág szörnyű, kínkeserves fogságába esett, ahol agyondolgoztatják, éheztetik, s megalázzák. Ekkor felkapta fejét, s egy kissé kiegyenesedett. Az ő kedvese, még ha rossz körülmények között van, akkor is képes a túlélésre. Bízott benne, az ő jóképű, erőteljes, szilaj férjében, aki bármelyik percben betoppanhat azon a korhadt bejáraton.
           Ekkor eszébe jutott, mikor legutoljára találkoztak. Jürgen akkor éppen két hetes kimenőt kapott, így végre, hosszú idő után, ismét láthatták egymást. Számára az az időszak örömteli, s egyben lehangoló is volt. Boldog volt, amiért újra élvezhetik egymás érintését, ám egyben szomorúság fogta el, hogy megint el kell búcsúznia tőle. Emlékezett a közöttük lezajló  beszélgetésre, ami egy gyönyörű, szerelemmel teljes éjszakán esett meg köztük az ágyban.
- Jürgen?
- Hm?
- Mikor lesz vége ennek? Mikor leszünk ismét együtt?
- Nem tudom, Helga. De már én is nagyon várom, hogy végre együtt lehessünk.
Csendben figyelte a férfi arcának minden apró rezdülését. Azon csupán a szeretetet és a vágyat vélte felfedezni. Ettől lelke egy pillanatra nyugalomra lelt, s könnyebb szívvel mondta:
- Én mindenképpen megvárlak. Nem számít, meddig vagy oda, akkor is melletted leszek, ha törik, ha szakad.
Jürgen elmosolyodott, s sötétszürke szempárja rámeredt feleségére.
- Vissza fogok jönni. Nem kell aggódnod. Szeretlek, Helga.
- Én is szeretlek, Jürgen.
Egy hosszú, szenvedélyes csókkal zárták le társalgásukat, majd átölelték egymást, s együtt indultak el az álmok birodalmába.
           Azóta is várta, hogy visszatérjen. A napok egyre csak fogytak, az idő pedig csigalassúsággal vándorolt előre, még keservesebbé számára az életet. Várta, hogy eljöjjön, hogy hallhassa lassú, megfontolt lépteit, érezze gyengéd érintését, lágy csókjait...
           Kopogás. Álmodozásából hirtelen felriadt, s rábámult a konyhából könnyen látható bejárati ajtóra. Egy picike sokkot kapott, s nem tudta rögtön értelmezni a körülötte zajló eseményeket. A beinvitálásra felszólító gesztus újra megtörtént, ő pedig megkövülten állt a takaros főzőhelyiség kellős közepén. Ő lenne az? Hát eljött? De akkor miért kopog, miért nem jön be? Ez nem tetszett neki.
           Ezúttal erőteljesebben kocogtatták meg a faajtó felszínét, s ő kénytelen volt megmozdulni. Lábai mintha ólomból lettek volna, testét nehézkesnek érezte. Odaért, s ujjai rákulcsolódtak a kilincsre. Vett egy nagy levegőt, hogy kitisztítsa zavaros elméjét, végül kitárta az ajtót. Nem férje volt, hanem egy egyenruhás alak. Egy tiszt.
- Frau Steiner?
- Igen...? - kérdezte Helga elhalóan.
A tiszt leemelte kalapját, s belefogott mondandójába:
- Sajnálattal kell közölnöm, hogy a férje...
Az úriember további beszédét már képtelen volt végighallgatni, csupán szófoszlányokat fogott fel. A férfitől megtudta, hogy már nem számíthat a férje érkezésére. Már nem hallhatja dallamos, kedélyes hangját, huncut mosolyát, életerőt sugárzó felhőszürke szemeit. Özvegy lett.
           A tiszt a szöveg végeztével visszarakta a fejére sapkáját, majd meghajolt Helga előtt, és elment. A fiatalasszony egy darabig a megrökönyödöttségtől lesújtva állt az ajtóban, s nézte az előtte elterülő tájat, ám semmit sem látott igazán. Ködös tekintettel bámult bele a világba, amely ekkor számára egyáltalán nem létezett, csakis Jürgen alakját fedezte fel, kinek szikár alakja egyre inkább elhalványult.
           Nem tudta, hogyan került az ágyba, ám nem is igazán érdekelte. Nem akart gondolkodni, nem akart élni, úgy érezte, nincs semmiféle célja most, hogy már egyedül van. Rápillantott az ágy másik oldalára, hajdani férje fekvőhelyére. Rátette kezét a selyemtakaróra, s amint megérintette a puha anyagot, szemei megteltek könnyel. Nem tudta megállítani, a könnycseppek megállíthatatlanul folytak le szépívű arcán, s fejét beletemette párnájába, hogy abba üvöltse ki minden fájdalmát.           

            Egy kis időnek el kellett telnie ahhoz, hogy lehiggadjon, s hogy ismét életrevalónak, szükségesnek érezze magát. Sokáig fontolgatta a lehetőséget, hogy talán követi Jürgent, s sokszor el is tervezte, ám mindannyiszor kudarcot vallott. Gyávának tartotta magát emiatt, ám minden alkalommal azzal vigasztalta magát, hogy talán Jürgen nem akarja, hogy utána menjen. Biztosan azt szeretné, ha tovább élne, s nem adná fel.
           Egyik állapotból sodródott a másikba, egyre elkeseredettebb lett. Egészen addig, míg meg nem tapasztalta, milyen újra szerelmesnek lenni. Új férjével – ez alkalommal Berger asszonyként -  boldog volt, ám tudta, hogy számára nem ő az igazi, még ha négy gyermeket is szült neki. Szerette másik hitvesét, ám tisztában volt vele, hogy Jürgen volt a lelkitársa. Sokáig élt, meghittségben, de sohasem felejtette el őt. Jürgen örökké ott élt a szívében, s mikor elérte őt is a vég, azzal a tudattal lépett át a túlvilágra, hogy újra láthatja egykori szerelmét...

Apocalyptica - No Education

A zsűri értékelése

HeatherK

Megnézve a fotót és a zenével olvasva a történetet, éreztem a szeretet, ami a két ember között van. Végig ott derengett a remény, a remény arra, hogy még minden jó lehet, de valami mégis azt sugallta, valami kis apróság ott motoszkált és azt éreztette hogy ez a jó nem biztos, hogy el fog jönni. Mindezen érzések ellenére is valami apróság mégis csak hiányzott. Talán nem volt meg a kellő feszesség, a kellő feszültsége a történetnek. A zene sokszor sokkal pörgőbb, sokkal erősebb ütemet ad a sztorihoz képest.
Kicsit a visszaemlékezős beszélgetésnél olyan érzésem volt, mintha két szerelmes kamaszt figyeltem volna, bár ez nem feltétlen baj, mert szerethetik egymást úgy. Viszont elég fura gondolat volt, hogy talán megszűnne közöttük valami, ha a férfi látja, hogy ő megtört az idő alatt, míg egyedül kellett lennie. Lehet, hogy csak én gondolom így, de nem hiszem, hogy ez így történne. Sokszor kicsit csak száraz tényként vannak közölve a történések és nem tudom igazán beleérezni magam a nő helyébe. Kicsit gyorsnak is éreztem ez által.
Egy pár apró elírási hibát találtam csak, egy plusz betű, vagy kimaradt szó formájában. Összességében nem volt rossz, de nem hagyott túl erős nyomot bennem.

Audrey

Az első dolog, ami felkeltette a figyelmem, a cím volt.  Ez jó dolog lenne, bár be kell vallanom, úgy éreztem, nem sokat kezdtél vele. Azonban az mindenképp pozitívum, hogy szépen megszerkesztetted a novellád, a sorkizárt lassan pluszpontot fog érni.
A történeted számomra kicsit se eleje se vége típusú volt. Ezt úgy értem, hogy egyszer csak elkezdődött, írtál valamit, aztán véget ért, de én nem igazán éreztem benne a fordulatokat, vagy a csattanókat. Valami hiányzott, ami izgalmassá tenné a novellát.
A másik észrevételem az a megjelenített párbeszédeddel kapcsolatos. Egy kicsit idealizáltnak érzem, ami alapvetően nem baj, de az egész történet egyfajta távolságtartást ébresztett bennem, olvasóban. Próbáld meg erősebben megragadni az olvasó figyelmét és érdeklődését!
Figyeld meg, hogyan jelenítik meg a karakterek belső világát az írók, és hogyan teszik ezt érdekessé – ami egyáltalán nem egyszerű, ugyanis a történetekben sokkal egyszerűbb egy akciójelenettel megragadni a figyelmet. Olvass sok párbeszédet, hogy életszerű szereplőket tudj formálni!

Holly

A te novellád hasonló Kingáéhoz, hisz a képedet te sem illesztetted be konkrétan a történetbe, hanem asszociáltál belőle. Nem volt konkrét története, inkább egy érzést ragadott meg, ami szerintem nem rossz dolog.

Bár a képhez szépen illet, a zenéhez már kevésbé a történeted. A nosztalgikus, várakozással és reménnyel teli hangulat nem nagyon passzolt a kemény, ütemes Apocalypticához. Egy ilyen dal inkább egy akciódús sztorit kívánt volna meg, ami egyébként ha a férfi szemszögéből készült volna a novella, egyszerűen hozhattad is volna.

A befejezéssel sem békéltem meg teljesen. Számomra az olyan lezárások, amiknél egyszerűen összefoglalják, hogy a konkrét cselekmény után mi történt, nem igazi befejezések. Nem érzem így egy történetnek a lezárását, hisz az után ezek szerint történt még rengeteg más dolog is, amit mi nem tudtunk meg. Így ahelyett, hogy egy kerek egész sztorivá válna, inkább egy űrt hagy bennem, olvasóban.

Alapvetően nem volt rossz a koncepció, de lett még volna mit csiszolni rajta.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés