Kritika - Viccadict

Garfield Adrienne - Afrikai ima

Az első dolog, ami eszembe jutott a novellád olvasása során, hogy különleges. Ritkán olvasok ilyen nagy gonddal megírt művet, a környezet pedig egészen ritka, nem nagyon találkoztam még írással, ami ebből a világból rántott volna elő egy szeletet, így nagyon érdekesnek találtam. De a sorok átfutása során még egy dolog szúrt nagyon szemet. Átestél a ló túloldalára. Nagyon figyeltél a leírásra, a díszített mondatok megfogalmazására, de meg kell találni azt az ideális arany középutat. A mondatok kacifántosak, nagyon kell figyelnie az olvasónak, hogy megértse őket, és az a sok-sok kép és díszítés elnyomja a történet gondolatát. A novellát olvasva nem igazán az jön le, hogy milyen szépen megírtad, sokkal inkább görcsös akarás szagúvá válik, ami miatt sokat veszít az értékéből. Fontos, a szép fogalmazás, a hasonlatok, metaforák, de ügyesen kell használni őket, hogy ne vesszen el bennük az olvasó. Látom, hogy nagyon odafigyeltél mindenre, hibákat is alig találtam, (őket kigyűjtöttem neked ide alulra,) jó lesz ez, csak el kell találnod az egyensúlyt, ami csak sok-sok gyakorlás útján elérhető. Sok sikert a továbbiakban! :)

"de sohase tettem. " - sohasem tettem/ soha nem tettem.
"Azután örökre elengedi fiatal, reszketeg kezem " - Nem pontos, hogy mit enged el a beszélő. Az arcát? Azt nem érintette soha. Gondolom az emlékét, de érdemes lenne beleírni a mondatba, hogy egyértelművé váljon.
"ő is egyé válik " - eggyé válik
"Egyenként gyilkolnám le puszta kezemmel a dobpergéseket " - a dobpergéseket nem lehet legyilkolni. Inkább elfojtani, vagy megszűntetni.
"fájó lábban " - Ez biztosan elütés, de azért kiírtam, fájó lábbal
"hazabandukolok. " - haza bandukolok
"foghíjas, májfoltos mosolyát " - a mosolya lehet foghíjas, de májfoltos nem igazán.