MariaLoren
ISTENT KÉRDEZEM
(Mond, Uram!)
Nyugtalanok az éjszakák,
nyugtalanok a percek, órák,
nyugtalan minden mozdulás,
nyugtalan a világ; - Mert földindulás.
Szélben, sárban, hóban, lavinában,
süppedve szavak zivatarában
szó cikázik, mint önámítás,
s nem más, mint csonkító önpusztítás.
Mert mi vagyok én? Szeretetre éhes szerelmes,
vagy te ki, s mi vagy, minek?
Igának, tehernek?
A világpálya közepén élve, magányban
nincs erőd, habzó vér sodrásában
összemész, súlyos összeroppanásban.
Nyugtalanok az éjszakák,
nyugtalan a világ, a lények,
nyugtalan a városi ragyogás;
Agyrém!; - Lesz e holnap ebéded?
Bajszodon, ha billeg a morzsa,
becsomagolod, újságpapírba
rámolod, szutykos kezekkel
vonszolod szádhoz, ezekkel
miért mosolyogsz kegyelem vacsorádhoz?
Kegyelem, kegyetlen kiskirályok!
Uraim, őrei a nagynak! Háromkirályok
sírva fakadnak. Beszélve, mondva van
világ urai által,
nyugtalanná válhatsz demokráciáddal.
Szakad a húr, haj hullik markostul,
gyönyörű Földünk lesántul, elpusztul.
Vajon marad, lesz e még aranyló ragyogás,
miközben bűzösek, s nyugtalanok az éjszakák?
Mond, Uram!, - Az ember miért öli önmagát?
{ 2009. }
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés