tenshi7

I finally met you (Kim Myung Su ~L)

Japánnal kezdődött az egész, aztán átterjedt Koreára is, majd belepillantottál Kínába is, mely ugyancsak nem hagyott idegen.

Egy magyarországi kis falun nőttél fel, de egy nagyobba jártál iskolába. Még általános iskolában ismerted meg jobban a japán kultúrát, majd a gimnáziumban egyik barátnőd felhívta a figyelmed a koreai zenére és azóta szüntelen azt hallgatod, olvasgatsz róla híreket és úgy általánosságban mindent tudsz mindenkiről, akiket ismersz, szeretsz. Kedvenc bandád pedig az Infinite, a tagok közül is L-t imádod a legjobban. 

Többször beszéltétek a barátnőddel, hogy milyen lenne már az idolokkal találkozni. De mindig akadt bökkenő. A legrosszabb mindig az volt, hogy habár ti tudtok angolul, ők rendszerint nem, vagy csak éppen-hogy. Szóval a kommunikáció hiánya meglehetősen nagy probléma. 

De nem neked. Már harmadik évedet töltöd egy pesti egyetemen, és kelet ázsiai nyelveket tanulsz. A japánt már jól beszéled és írod, és az idén kezdtél bele a koreaiba. A vizsgaidőszak letelt, sikeresen nem buktál meg semmiből. Nemrégiben kaptál egy lehetőséget és megpályáztál egy 1 éves ösztöndíjat Koreába, amit meg is nyertél. Így fogtad magad, és karácsony előtt meg is indultál.

Egyik nap gondoltad ideje lenne kicsit jobban körülnézni a városban, ezért elindultál a nagy sétára.

Soha nem kételkedtél abban, hogy egyszer eljutsz Seoul-ba, de most mégis oly hihetetlen, hogy itt állsz a Woollim Entertainment előtt. Évek óta arra vársz, hogy itt állhass. Ezek után már csak hab lenne a tortán, ha találkozhatnál, vagy csak láthatnád az Infinite tagjait. A lényeg, hogy a saját szemeddel lásd őket, és ne csak képernyőn keresztül, vagy újságban.

Az egyik pillanatban, mintha csak Isten küldte volna őket, kinyílik a bejárati kapu, és hét angyal száll kifelé, az Infinite tagjai életnagyságban.

Szíved kihagyott egy dobbanást hirtelen, mikor két szép kék szemeddel megpillantottad a mosolygós L-t, majd őrült kalapálásba kezdett. Pillangók tömegét érezted a gyomrodban, véred úgy kavargott ereidben, mint a láva, mely csak kitörni készül. Azt hitted menten elájulsz.

A fiúk megtorpantak előtted, nem tudtad először, hogy miért, hiszen te csak egy vagy a sok rajongó közül, majd mikor a leader hozzád szólt: ’Hello! Where are you from?’, tisztázódott benned a tény, hogy nem sok külföldit láthatnak a koncerteken kívül, így naná, hogy kíváncsiak. De összeszedted minden bátorságodat és mosolyt csaltál az arcodra, hogy leplezd meglepettségedet.

-  Sziasztok! Európa egyik kis országából, Magyarországról jöttem – válaszoltad nekik koreaiul.

Láttad, hogy meglepődtek, de nagyon. A szókinccsel nem volt különösebb bajod, inkább a kiejtés az, ami mindig is megnehezítette a dolgodat.

-  De jól beszéled a nyelvünket, tanultad? – szólt aranyosan a maknae.

-  Igen, most ösztöndíjjal vagyok itt – hirtelen jobban lettél, és kezdtél feloldódni. – Úgy örülök, hogy végre itt lehetek. És hogy találkozom az Infinittel… es sem hiszem – nem jutottál szóhoz.

-  Hm, szóval egy rajongóról van szó. Méghozzá egy igazi európai rajongóról.

-  Sunggyu? Most úgy tudom, nem kell ma már semmit sem csinálnunk. Mi lenne, ha felejthetetlenné tennénk… hogy is hívnak? – szólt hozzád L.

-  Bocsánat, _______ vagyok – pirultál el még jobban.

-  Szóval mi lenne, ha felejthetetlenné tennénk _______ napját? – kacsintott rád huncutul. – Hiszen csak ösztöndíjjal van itt. Annak egyszer vége lesz. Ne menjen haza fölöslegesen.

-  Jó ötlet! – harsogta mindenki.

-  Ha _______ is benne van, akkor velünk tartanál a mai nap tovább részében? Mit szólsz?

El sem tudtad képzelni, hogy most ébren vagy-e, vagy csak álmodsz, meghalj-e vagy lélegezz. Egy nap az Infinittel? Hogyan történhetett ez a csoda?

-  Persze. Benne vagyok. Nagyon szépen köszönöm – hajoltál meg mélyen.

-  Ne butáskodj. Életcélunk örömöt hozni a rajongóink számára – legyintett Sungjong.

-  Mond csak nyugodtan, mit szeretnél csinálni? – nézett rád Hoya.

-  Igazából nem is tudom… mondjuk szeretek táncolni… - sütötted le a fejed félénken.

-  Akkor el van döntve – ragadta meg a kezedet L, és az épülethez vonszolt, amiből épp most jöttek ki.

Elmagyarázták a portásnak, hogy egy különleges rajongó van itt. Nagy nehezen beengedett téged. Körbe is vezetek a srácok. Sajnos nem minden helyet tudtak neked megmutatni, mert voltak sokan, akik bent dolgoztak, és nem akarták őket megzavarni.

Nagyon tetszett a hely. Nem volt nagy, sőt kicsinek mondható, de te a mennyország végtelenét láttad szemeid előtt. Nem csak azért, mert végre itt voltál a Woollim Ent.-ben, hanem mert L többször megfogta az idegességtől izzadt kezedet és habár csak húzott egyik helyről a másikra, olyan gyengéden fogta, mintha lepkét tartana benne, félne, hogy összetörik. Ő a kezedben érezte a lepkéket, de valójában a gyomrodban cikáztak össze-vissza. Csoda hogy állni tudtál, nem hogy sétálni ilyen sokat.

A srácok elvittek egy üres táncterembe. Hatalmas volt, és a tükör a falon… mindig is vágytál rá, hogy táncolhass egy ilyen szép teremben.

Megkérdezték melyik a kedvenc számod tőlük, aminek van koreográfiája. Te a Be Mine-t választottad. Imádtad, mert ez volt az első számod, amit tőlük hallottál. A fiúk eltáncolták egyszer, hogy lásd, mire vállalkoztál. Majd L maga mellé állított és elkezdted megtanulni. Egész jól ment, hiszen azért otthon próbálgattad a műsorok közben táncolni. Nagyon jó volt a hangulat, a srácokból csak úgy szállt kifelé a sok hülyeség.

-  Nagyon jól táncolsz ______ – mosolygott rád Dongwoo, a vezető táncos.

-  Köszönöm – pirultál el fülig.

-  De aranyos, hogy ilyen zavarban van. Mindjárt megeszem – tette az hülyét Sungjong. Véletlen elkaptad L kedves, mosolygós pillantását. az az „igazat adok az előttem szólónak”- nézés volt. Még jobban belepirultál a beszélgetésbe.

Miután kellő képen elfáradtatok, és megbeszéltétek, hogy milyen jó veled táncolni, mert gyorsan tanulsz, Woohyun nekiállt az ötlettel, hogy menjetek el egy kávézóba pihenésképp. Végig beszélgetetek, nevettetek. Nagyon jól érezted magad, és egész jól feloldódtál. Többször érezted L perzselő tekintetét az arcodon, belepirultál, de próbáltál nem ezzel foglalkozni. Meséltél sok mindent magadtól, hogy milyen az élet Magyarországon, hogy milyen az ottani egyetem, a barátaidról. Teljesen megnyíltak ők is. Meséltek egy-két belsőséges dolgot, amit nem hoztak nyilvánosságra. Jól esett közvetlen modoruk.

Végig benned volt, tudtad, hogy egyszer vége lesz ennek a napnak, és már csak egy szép emlék lesz. De nem akartad, hogy így legyen.

Már tizenegy, éjfél is lehetett, mire észbe kaptatok, hogy haza kéne menni. Csalódott voltál, hogy máris vége a napnak, úgy elrepült az idő. El sem tudod még most sem képzelni, hogy ezt a gyönyörű téli délutánt az Infinite-tel tölthetted. Szíved összeszorult, torkod bedagadt, alig bírtál megszólalni olyan szomorú voltál. Miután megtapasztaltad, hogy angyalok a földön is létezhetnek, el kell engedned őket.

-  Majd én hazakísérem. Nem hagyhatom, hogy egyedül bóklásszon ebben a hidegben az éjszaka közepén – nézet rád mosolyogva, majd fordult a többiekhez L.

-  Rendben. Vigyázz rá, nehogy baja legyen – mondta komolyan a leader.

Mi? Mi? Nem tudtál megszólalni. Mi lesz? Kivel? Mikor? Mi? Csak úgy cikáztak a fejedben a gondolatok. L most ajánlotta fel, hogy hazakísér, nehogy bajom legyen? Szíved majd kiszakadt a helyéről, úgy kalapált. Hihetetlenül szerencsésnek érezted magad, amiért ma azt a döntést hoztad, hogy elmész körülnézni a városban és nem otthon punnyadsz a könyvek fölött.

A többiek fogtak egy taxit és visszamentek a dormjukba. Ti meg elindultatok hozzád. Elég messze laktál, olyan fél órás útra számítottál, de 1 óra lett belőle. Útközben mindenféléről beszélgettetek, de még mindig nem mertél a szemébe nézni. Ahhoz túlságosan zavarban voltál. Majd olyat láttál, ami már tél elején sorra kellett volna, hogy forduljon.

-  Havazik! – sikítottál fel, elfeledve, hogy nem vagy egyedül. Nevetést hallottál mögüled, mint L reakciója. Olyan édesen nevetett, mint egy angyal. – Ne nevess! Olyan boldog vagyok, hogy végre láthatom, milyen Seoul havason. Remélem jó sok fog hullni – mosolyogtál rá a fiúra, majd mint egy gyerek, elkezdtél pörögni a pelyhek felé kapaszkodva. Egyszer csak egy kezet éreztél tenyeredben. Olyan meleg volt, mint egy kályha a téli éjszakában. Jól esett, hiszen a tied majdhogynem lefagyott már. A kéz meghúzott és L a másik szabad kezét a derekad köré fonta és megölelt. Szorosan simultál hozzá, érezted férfias illatát és testének melegét. Meglepődtél, de nem toltad el magadtól. Évek óta erről a pillanatról álmodoztál, de sohasem hitted, hogy valóra fog válni. De jó volt ilyenekről fantáziálgatni, most meg… a valóssággal kell szembenézned. L lassan eltolt magától, mélyen belenézett kék szemedbe és mosolyát szélesebbre igazította. Kezét fejedre tette és lágyan simogatta. Érezted, hogy a melegség átjárja minden porcikádat. Fejedet lehajtottad, hogy ne lássa, mennyire zavarban vagy, de másik kezével álladat feltolta és gyengéden megpuszilta homlokod.

-  El sem tudod képzelni, mennyire aranyos vagy, mikor mosolyogsz. Teljesen megőrjítesz – nézett a szemedbe. – Nem sok a tiédhez hasonló gyönyörű szemet látok. Ma az a hatalmas szerencse ért, hogy egész nap ezt a gyönyörű szempárt nézhettem és a gazdája nevetését hallgathattam.

-  K-köszönöm –sütötted le szemed ismét.

Ma elképesztően sok hihetetlen dolgot tapasztalhattál meg, de az összes közül a mostani a legesleg. Kim Myungsoo bókol neked, és nem is akárhogyan.

Ismét megsimogatta fejed, majd megemelte, hogy szemébe tudj nézni. Elvesztél azokban a gyönyörű barna mandulaszemekben. Fejedben nyomást éreztél, szíved őrült módjára kalapált, gyomrodban pillangók cikáztak, mintha szélvihar lökdöste volna őket, és ahol hozzád ért bizsergést éreztél.

L lassan felemelte fejed és gyengéden megcsókolt. Ahogy ajka ajkaidhoz ért érezted, hogy ő egy igen fontos személy lett számodra, és te sem vagy neki közömbös. Visszacsókoltál, ezt észlelve felbátorodott és elmélyítette a csókot. Mikor elváltatok egymástól szorosan magához húzott. Fejedet mellkasára tetted és hallottad milyen erősen dobog az ő szíve is.

-  Hallod ezt? – kérdezte gyengéden szívdobogására utalva. – A szív sosem hazudik.

-  Az én szívem is így kalapált egész nap, tudva, hogy végre találkozhattam az Infinite-tel, és hogy végig a tekinteted lyukat égetett a bőrömbe. Maradandó sérülést szenvedtem –felelted viccesen.

-  Akkor engedd, hogy ápolhassam. De ne várd, hogy meggyógyítsam, mert az én szívembe meg te véstél egy óriási lyukat – mosolygott rád édesen.

-  Ezek szerint kvittek vagyunk. Gyere, menjünk haza – fogtad meg újonnan kapott bátorságodból kiindulva.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés