Kritika - Holly

Senussya – Harry Potter és a Sárkányosztag

Először is meg szeretném említeni azt, amit az elmúlt alkalommal – szégyellem, de – elfelejtettem. Ha sorkizártba rakod a szöveget és a bekezdéseket beljebb kezded, sokkal profibb kinézetet ad a regénynek.

Szerkezeti problémához sorolnám azt, hogy a hosszú leírásoknál egyetlen nagy tömbbe írod le a gondolatokat. Ilyen volt például az 52. oldalon. Egyetlen masszív tömb az egész, ez pedig elkedvetlenítheti az olvasót. Érdemes ilyenkor több bekezdést is használni, így ha esetleg abba kell hagynia egy másodpercre az olvasást, nem veszik el a sorok között.

Néhol találni fölösleges entereket, elírásokat, vesszőhibák, szóismétlések, helytelen egyeztetéseket mondaton belül. Gyakori hiba, hogy néhol felcserélsz szavakat („te” helyett „de”, „úgy” helyett „hogy” és hasonlók) és lehagyod az utolsó betűket (bár ez nem túl gyakori, de párszor előfordult). Néhányat kigyűjtöttem lent a nyelvtani hibáknál, de egy átolvasással vagy egy béta megkérésével ez könnyen kiküszöbölhető.

Bepótoltad azt, amit az előzőből hiányoltam. Sokkal több csodás és varázslatos dolgot írtál bele, és nem csak azokat használtad, amiket az író már kitalált, hanem te magad alkottad tovább a világot a Sárkányosztaggal, a Halállal, az oázissal stb. Élvezhetőbb és kreatívabb volt így. Nagyon jól megírtad.

És ha már a dicséreteknél tartunk szeretném ezt kiemelni:

„– A bölcs használat azt jelenti, hogy teát kortyolgatunk és meditálunk? – célzott az arab mágus gyakori tevékenységére James epésen.”

Az ilyen kis apróságok, szokások teszik emberivé a karaktereket. Célszerű több jelenet elejére leírni, hogy éppen teát szürcsölgetett. Vagy egy-egy célzást tenni rá, mint ahogyan ezt a mondatot is. Sokkal közelebbinek érzi így az olvasó magához a szereplőket és így könnyebb megkedvelni őket.

Egy apró ötlet, ha nem veszed zokon, szerintem a diákok, vagy egyszerűen csak az emberek nem Miss Watkinsnak, vagy Anabellának hívják ha beszélnek róla. Sokkal hatásosabb, ha egyszerűen Watkinsként szólítják. Egyrészt a diákok alapvetően nem szokták elé rakni ezt a jelzőt, másrészt a Miss előtag egyfajta tiszteletet ad a névnek, és ha ilyen gyűlölettel beszélnek róla, az utolsó gondolatuk lenne a tisztelet. Anabella név pedig közeli, személyes. Maximum Harrynél vagy valamelyik varázslónál tudnám elképzelni, akikkel egy-egy éjszaka erejéig látogatást tett, vagy valahogyan elhitette velük, hogy fontos a számukra. Ez csak apróság, de mint már az előbb is említettem, az apróságok emelik emberivé és közelivé a történetet.

És ha már az apróságoknál tartunk, voltak olyan részek, ahol néha a leírást hiányoltam.  Erre is hoztam példát:

”- Talán elő kellene vennünk a pálcáinkat – javasolta Albus.

- Nem rossz ötlet – biccentett James. – Lumos!

- Szerintem nem lakik itt senki sem már – állapította meg Lily az elhanyagolt, pókhálós szoba láttán.”

Ennél a résznél a Lumos után nem ártott volna egy kicsit részletesebb leírás, hogy hogyan néz ki a szoba. Így egyrészt adsz egy képet a helyiségről, másrészt pedig érzékelteted, hogy a gyerekek is többet látnak most, hogy a fény betölti a teret.

Hiba, hogy bár javult a karakterizálásod, még mindig bőven akad min javítani. Alapvetően három csoportba sorolnám a szereplőidet. Vannak, akiknek egészen jól eltaláltad a személyiségüket (ilyen volt például James és Albus, Samir Waleedot). A másik csoportba azok tartoznak, akiknek ingadozó volt a jellemük. Voltak pillanatok, amikor nagyon jók, és kézzelfoghatók, valós embernek tűnnek, máskor viszont egyáltalán nem rájuk jellemző mondattal, szófordulattal, vagy valamilyen cselekvéssel másnak tűnnek, így felruházva őket egy teljesen új egyéniséggel. Pont ilyen karakternek éreztem Dante Steinhausert vagy Rufus Ordert is. Hoztam két példát is:

„- Csak nem vagy zabos, amiért nem találtad Jadét a bálon? – kérdezte Rufus.”

Ez a kifejezés nem illik Rufus szájába, főleg, hogy előtte látszik, hogy még részegen is milyen választékosan fejezi ki magát. Mivel idős és művelt varázslóról van szó, ezért ezt a fajta szlenget szerintem kerülné, vagy egyszerűen csak nem jutna eszébe.

„- Mrs. Potter, önnel végképp nem akarok vitába bocsátkozni, hiszen az első perctől fogva pikkel rám.”

Bár keveset beszél és szerepel, nála is volt olyan mondat, amikor csak néztem. Itt is rosszul használtad a szlenget:

„- Téged? – nézett végig rajta Piton. – Az ki van csukva!”

 Az utolsó kategóriában lévőkkel az volt a gondom, hogy egyetlen nagy masszává olvadtak. Nem tudtam igazán különbséget tenni köztük, egyáltalán nem voltak egyéniségek. A legtöbb mellékszereplő tartozik ide, és bár nem vagyok teljesen biztos ebben, de Ginnyt is ide sorolnám.

Ő más kérdés, ugyanis neki volt némi személyisége, de nem volt egy kidolgozott karakter. Úgy éreztem, mintha csak a felszínt súrolná az, amit megmutattál belőle, és sokkal több érzelem és gondolat van benne. Például az elején felötlött bennem a gondolat, hogy őt nem zavarják a dolgok? Mármint, hogyha tényleg olyan sötét időknek nézünk elébe, akkor ő sem tudna ilyen könnyedén viselkedni. Valahogy irritáló az egész viselkedése. Sajnos erről a karakterről nem tudok teljesen objektív véleményt alkotni, ugyanis nekem még a könyvben sem volt szimpatikus, de gondoltam megjegyzem.

Ha már a karaktereknél és az érzéseknél tartunk, néha úgy gondolom, hogy túl hevesek az érzelmek. Minden apróságra néma csendbe burkolózik a társaság, mindenki egy rossz megjegyzésre azonnal egy embert kezd el nézni, mindenki kiabál, felcsattan és hasonló. Ha sokat használsz ilyen erős érzelmeket, igéket, akkor ezek elvesztik az erejüket. Ha folyton mindenki felcsattan, akkor már nem is érezzük olyan komolynak a dolgot. Tartogatni kell az igazán fontos alkalmakra, és figyelni, hogy az olvasó érzéseit ne hagyjuk fásulni.

Sokkal emberibbé válnak a karakterek, ha a történet közben ritkán említést teszel a külsejükre. Kétszáz oldal után először tettél ilyen megjegyzést Albus szemére, és máris közelebb éreztem magam a szereplőhöz. Ezekkel könnyebb elképzelnünk az embereket és a környezetet. Sokszor nem elég, ha egyszer az elején leírod, hogyan néznek ki. Az események forgatagában elfelejtheti az olvasó, a te esetedben pedig a sok karakter is nehezíti az azonosítást. Célszerű néha ilyen megjegyzéseket hozzáfűzni, de természetesen ezt sem szabad túlzásba vinni. Ez persze csak egy tanács, nem is igazán konkrétan hiba, de talán segít még jobbá tenni a történetet.

Még mindig gondom van azzal, hogy megismételsz információkat, de kevesebb alkalommal tapasztaltam, mint az előző részben, és kissé át is alakult a szerkezete. Először is a legtöbbet az elején vétettél, a közepétől számítva egyre kevesebbet fordult elő. A szerkezetét tekintve eddig konkrét tényeket, mondatokat ismételtél, most viszont csak apró mondatrészeket.

Hoztam is egy példát, hogy képletesebbé tegyem:

„Harry a James kezében tartott fotóra nézett, s ekkor vette észre, hogy a fénykép jobb oldala olyan, mintha úgy tépték volna le valahonnét.

- Miért olyan a kép széle, mintha eltépték volna?”

Tehát nem kell információt ismételni, egy szinonimával vagy körülírással sokkal gördülékenyebb lesz a fogalmazásod. Az első mondat végére például ezt is lehetett volna írni: „a fénykép jobb oldala egyeletlen volt.” Egyszerű, de nagyszerű, és információt sem ismételsz.

A másik problémám, hogy mindent megmagyarázol, hogy az olvasó biztosan megértse. Nem kell. Ő sem hülye, megérti, hogy ki-miért teszi, amit tesz, ha a szövegkörnyezet olyan. A karakterek szájába adott mondatokból ki tudjuk következtetni a lényeget, a mögöttük rejtőző jelentést, nem kell a leírásban is szerepelnie. Az előző részben szintén ez volt a problémám. A szereplők pontosan tudták, milyen érzéseik vannak, mit miért tesznek, holott az ember egyáltalán nem ilyen (ebből a szempontból ajánlom olvasmányként Ottlik Géza: Iskola a határon regényét, ahol ezt a bizonytalanságot tökéletesen ábrázolja a szerző). Hagyd nyugodtan az olvasót egy kicsit a ködben bolyongani, hadd gondolkodjon egy kicsit, hadd hallgasson a megérzéseire.

Erre is pár példa:

„Ginny éppen a férje ágyánál ült, a gyerekek pedig a holmijukat csomagolták össze, hiszen tudták, hogy Rufus Order másnap értük megy. „

„– Engem ez érdekel most a legkevésbé – mondta Ginny, miközben mosolyt próbált erőltetni az arcára, de valójában nagyon ideges volt.”

„sötét gondolatokkal vette az irányt a Roxfort legmagasabb toronyszobája felé, mert úgy érezte, hogy feltétlenül szüksége van egy csendes, elszigetelt zugra.”

"– Ismét rémálmod volt, igaz? – csendült egy tárgyilagos női hang a jobb oldalán.

Jobbra fordítva a fejét, egy gyönyörű vörös hajú nőt látott.”

Sokszor zavarosan írsz. Talán a sok szereplő az oka, vagy pedig, hogy nem mindig írod le, ki-hol-merre van. Nagyon nehéz követni az eseményeket, ha egyszerre húsz szereplő van egy jelenetben és mindegyiket névről kellene ismernünk. Például a 200. oldal körül, mikor Harry és Ginny összevesznek, egyszer csak megjelenik Ron, majd kisvártatva James is. A következő jelenetben, az ebédlőben pedig szintén ott van James. Majd leírod, hogy Harry visszatér az asztalhoz, de nem érzi jól magát, ezért ismét visszavonul. Ám egy bekezdéssel arrébb, mikor Rufus és Samir megérkezik, már vitába is száll az öreg varázslóval. Mintha hoppanálna és folyton ott lenne, ahol az események történnek. Elképzeltem, hogy elment megkeresni a szüleit a vita után, de a következő pillanatban már vissza is tért az asztalhoz? Ettől válik számomra zavarossá. Ez a rész pedig csak egy kiemelt példa volt, több helyen is elvesztettem a fonalat és vissza kellett olvasnom, hogy tisztázzam magamban ki, hol és mit csinál éppen.

Máskor is volt rá példa, hogy olyan ember szájába adtál mondatokat, akik azelőtt nemrég távoztak.

„Albus fürkésző tekintetet vetett a húgára, aki először megremegett a gondolattól, majd bátyjára sandított, s lassan bólintott.”

 James nem lehetett a szobában, mikor Rufus elmondja a feladatot, hisz ő kiviharzott onnan, amikor Harryvel összeveszett.

Volt néhány hely, ahol úgy láttam, hogy fogalomzavarban vagy:

„- Ha ostoba lennék, nem jutottam volna el idáig – tette ölbe a kezét sértődötten Anabella.”

Ha ölbe teszi a kezét, akkor leengedi egyszerűen a combjára mikor ül, egy nyugodt állapotot sugallva. Szerintem itt - és még egy-két helyen - a fonta össze a kezét, vagy tette karba a kezét fogalomra gondoltál. Ez máskor is előfordult a történet folyamán, így azt hiszem, nem véletlenül írtad pont így.

Magában a történetben is voltak logikai hibák. Például a bálon, mikor Anabella és az emberei ájultan fekszenek, miért hagyták ott a nőt? És itt most ne gondoljunk Rufus Order és az ő mindentudására. Egyedül Dante volt ott, aki esetleg megvédhette volna, de őt lefoglalta Rufus, és közben pedig Samir is megjelent a képben. Az összes többi auror ott maradt. Ha akkor esetleg elviszik Anabellát is bezárják, vagy egyszerűen csak valaki megöli, már vége is lehetne a háborúnak és ismét béke lenne. A logika alapján így cselekedtek volna. Hogy ha tényleg olyan veszélyes, biztosan nem hagyták volna ott őt, főleg, hogy ekkora túlerőben voltak. Legalábbis egy átlagos auror, aki mit sem tud Order terveiről és a Jogar működéséről és hatalmáról, így tenne.

A másik viszonylag súlyos hiba az, mikor megemlíted, hogy az inferusok fölött az uralkodik, aki elemelte a jogart a helyéről, ezért engedelmeskednek Anabellának akkor is, mikor a jogart már ellopták tőle. „Azé a jogar, aki elhozta a temetőből.” Korábban viszont azt említetted, hogy csak egy ártatlan lélek léphet be a Lelkek temetőjébe, ezért a lánya, Emily hozta el onnan. Ennek következtében akkor nem Anabella parancsol az inferusoknak, hanem Emily.

És ha már az inferusoknál és a logikai hibáknál tartunk, akkor a nagyon boldog vége a történetnek nekem sántított. Először is jó lett volna mindjárt a csata után tisztázni, mi lett a halottakkal, mikor a jogart visszarakták, és őszintén szólva elég furcsának találtam, hogy később a Halál csak úgy hagyja őket élni. Hisz ezzel felborul a rend, mert nem kevés embert támasztottak így fel.

Apró, ámbár megemlítendő hiba, hogy mikor megpróbálnak információkat kiszedni Alan Orderből, miért nem inkább veritaserumot használnak? Nem lenne egyszerűbb és biztosabb? Miért kell hónapokig szenvedni azzal, hogy kiszedjék az információt, ha ott az a szérum, amivel percek alatt megtörhető egy ember?

Ugyanilyen kis kaliberű hibák voltak néhol a rokoni szálakkal is.

„- Szóval ő a keresztpapád? – kérdezte Morgan, miközben sajgó derékkal próbált feltápászkodni, miután a férfi a földhöz vágta.

- Igen – lihegte James kitérvén egy piros fénycsóva elől.”

Itt nem lehet James keresztapja Sirius Black, hisz ő Harrynek volt a keresztszülője. Ráadásul Sirius meghalt, mikor Harry még gyerek volt, így nem is tudott volna ott lenni James keresztelőjén. Tehát Sirius igazából nem vér szerinti rokona a Potter gyerekeknek.

Az utolsó ilyen logikai hibát nem is nevezném hibának, inkább csak egy észrevételnek. Amikor kiderül, hogy Harry lebénult és Ginny beszél az orvossal, akkor szerintem a nő kiküldené a gyerekeket. Tudod, ez ilyen „majd a felnőttek megoldják, nem lesz semmi baj” hozzáállás. Ugyanennél a jelenetnél nem láttam, hogy leírtad volna, hogy kimennek a szobából. Lehet, hogy csak én vagyok figyelmetlen, de én végig a szobában képzeltem el a párbeszédet. (33. o.)

Ennyi mindent felsoroltam, de még nem ejtettem szót azokról a dolgokról, amik nagyon tetszettek. Először is a próbákat és az oázist nagyon jó ötletnek találtam, igazán kreatív a rizsszem keresése és a hét a sivatagban.

Nagyon szépen feldobott labda volt, mikor Ron felhozza, hogy miért nem segített Order Dumbledornak. Ez a fajta információcsepegtetés és az olvasó figyelmének fenntartása Rowling írásaira is jellemző. Sajnáltam, hogy végül nem jelent meg ez a vonal a történet további részeiben.

Maga az az ötlet, hogy a halott szeretteikkel kell szembenézniük, hihetetlenül megterhelő a karakterek számára, de zseniális ötlet az  író részéről. Nagyon sok jó dolgot lehet kihozni belőle, és ha kínzásról van szó, ez a legjobb módszer.

Nagyon szépen és finoman kezelted a Harry és James között alakuló feszültséget, és a szeretet. Az utolsó közös jelenetük pedig feltette arra a bizonyos i-re a pontot. Nagyon szép volt.

Bár az előző kritikámban említettem, hogy nem volt megfelelő a lezárásod, ebben az esetben nem mondhatok ilyet. Nagyon szép volt a befejezés, ügyesen megfogalmaztál mindent, az utolsó mondat pedig megmosolyogtatott. 

És most akkor jöjjön néhány kigyűjtött hiba:

Nem kell szóközt és hosszú gondolatjelet rakni, mert így olyan, mintha másik mondatrészt kezdenél írni:

Százfűlé – főzet: százfűlé-főzet

varázs – utazóeszközt: varázs-utazóeszköz

lelkiismeret furdalásodat: hivatalosan ezt kötőjellel írják: lelkiismeret-furdalás

lethifold – üldözésben: lethifold-üldözésben

„- Mindjárt hányok ettől a mardekáros designtól.” – Sokan már magyarosítva használják ezt a szót: dizájn. A word sem húzza alá, a történetekben is érdemes inkább így használni.

„A nőhöz lépett, és a kezébe vette a nőét. „ – A nőét helyett érdemesebb a kezét szót használni. Nem érződik szóismétlésnek, inkább egy intimebb viszont sejtet.

„Egy napja vissza a kastélyba az oázisban tett látogatásról, s Harry éppen a Reggeli Prófétát olvasta, amikor kopogtattak az ajtón.”  – ért vissza

„Ha az emlékezete nem csal, akkor a következő sarkon zsákutca lesz. Szélsebesen elkezdett rohanni előre, majd hirtelen megtorpant, s az ellenfelei nekiütköztek a falnak.„ – Ez kicsit zavaros. Nem látták, hogy ott egy fal? Akkor meg bőven előtte megálltak volna, nem? Vagy csak én képzeltem el rosszul?

„Lehet, hogy a minisztériumban sok a gond, és, hogy megvetem Anabella Watkinst.” – ez esetben az „és” egy felsorolást köt össze, tehát nem kell vessző.

Itt hasonló a probléma: „Scorpius folyamatosan leveleket küld a Potter házba, ne nézz így, Draco, te is tudod, hogy Albus Potter a legjobb barátja, és, mint kiderült, a húga a fiunk barátnője, de lényeg, ami lényeg, a bagoly mindig visszahozza a levelet.” – plusz ez a mondat nagyon hosszú lett. Szerintem három részre szét lehetne szedni.

 „Jól tudta, hogy odakint eleredt az eső, s azt is tudta, hogy Ginny úgy biztosan nem ment volna fel, hogy Harryvel töltse az éjszakát, hogy azt a lábnyomot a padlón hagyja.” - kicsit nyakatekert mondat.
 

„- Arra akarsz célozni, hogy?” – Amikor elharapják a mondatok végét, akkor itt is érdemes három pontot tenni a végére, hogy megmutassuk, hogy egyébként ez a mondat még folytatódna. Arra akarsz célozni, hogy…?

„(…) aki kitartóan kibámult az ablakon” - bámult ki

„Van rajta kása, ham and eggs, finom tea, szóval egyél és igyál.” – a „ham and eggs” kifejezés helyett érdemes lenne magyar kifejezéseket használni: tojás és sonka.

„- Úgyhogy nem tudok! – üvöltötte Harry teljesen kikelve magából.”  – ebben az esetben az „úgyhogy” szó mást jelent. Ha egybe írod, következtetés, ebben a szövegkörnyezetben viszont rámutatsz egy dologra, ezért külön kell írni: úgy, hogy.

„(…) kedves »csak egy álom volt« uraság” – Ebben az esetben mivel a „csak egy álom volt” névként funkcionál, nagybetűvel írjuk. Pont ezért az idézőjelet sem kell kitenni. Csak Egy Álom Volt uraság.

„- Szegény kicsi James! – sápítozott James.

- Kicsi James? – hüledezett Lily. – Te magadról nevezted el?”

Hasonló a probléma, mint az előbb. Itt ha a „kicsi” jelző is a névhez tartozik, tehát az is egy név, akkor szintén nagybetűvel írjuk. Vagyis Kicsi James lesz az erupment neve. Ez azért is fontos, mert először úgy tűnik, mintha magára mondaná, hogy kicsi.

„(…) mindegy jelezve: nem ez a megfelelő pillanat.” – mintegy jelezve

„Nem kell előttem hajolgatni…” - A „hajolgatni” itt inkább olyan, mintha éppen répát szedne fel. Megfelelőbb szó lenne itt a „hajlongani”.

„– Mennyit ér az ember, ha bűntelen, de gyenge? – nézett a nő szemeibe Piton.” – István a királyból idézni egy Harry Potter történetbe még talán valahogy bele is férne. De abban a komoly szituációban megszakítja a feszült hangulatot és komikussá válik.

„Amikor hátat fordítottak a képnek, Harry egy csapat fekete köpenyes varázslóval találta szemben magát.” – Ez a megfogalmazás olyan, mintha pontosan előtte állnának. Szerencsésebb, ha úgy fogalmazod meg, hogy „Harry egy csapat fekete köpenyes varázslót vett észre, amint…”

Ennyi lett volna az, amit én észrevettem. Megpróbáltam belemenni minden részletbe. Örömmel láttam, hogy azok a hibák, amiket korábban elmondtam, mostanra kezdenek eltűnni. Látszik a fejlődés, de a karakterekre kell még nagyon koncentrálnod és elmélyítened őket. A fordulatok és a történet nagyon jó, kreatív. Nekem tetszett ez a történeted is. J