Rose Woods
A Kárhozott álma
A lány belenézett feszült arcába.
– Hé! Nem kell erről beszélned, ha nem akarod – simította végig a kemény vonalakat.
– Nem erről van szó. Csak nem tudom, mit gondolsz arról, hogy embereket öltem. Válogatás nélkül. Ez is volt az egyik oka Erisz átkának.
– Te már nem ugyanaz a férfi vagy – simult hozzá vigasztalóan.
– Ez igaz – mosolygott Agenor. – Megváltoztattál Kedves. Öltözz! – állt fel hirtelen, talpra húzva őt is. – Bármennyire szeretném is szemléltetni, hogy milyen nagy hatással vagy rám, sajnos ez a dolog nem tűr halasztást. Nagyon sok ember élete múlik rajta.
Nadia elviharzott zuhanyozni, Agenor pedig a gondolataiba merült. Az élet most sem volt kevésbé veszélyes. Az emberek ugyanúgy öldökölték egymást, mint több száz évvel ezelőtt, és az ő osztályrésze ugyanúgy a harc volt azóta is. De egy valamiben a lánynak igaza volt: ő már nem ugyanaz a férfi volt. Megváltozott. Nadia megváltoztatta.
A város túlsó felén, a Lelketlen, aki elrendelte a harcos, és a társa halálát, meghallgatta egyik embere jelentését.
– Tökéletes csapda lesz Uram – áradozott a talpnyaló. – A gép garantáltan levegőbe repül, ha ő nem akadályozza meg, és egészen biztosan látta már a közelgő katasztrófát az átka jóvoltából. Egy ekkora szerencsétlenségről tudnia kell. Várni fogunk rá, és amint megérkezik, lecsapunk.
A Lelketlen egyetlen intéssel bocsátotta el emberét, és szorosabbra húzta vállára vetett, méregdrága szőrmekabátja szárnyait. Folyton fázott. Nem volt az a forróság, ami felmelegíthette. Talán azért, mert hiányzott a lelke.
Ő már nem volt olyan biztos a terv sikerében. Nem volt semmi biztosíték rá, hogy a harcos álma eléjük vezeti őt. De veszíteni valója nem maradt. És ha mégis eredménnyel jár, abból csakis kizárólag nyerhet. A Lelketleneknek új irányítóra volt szüksége a városban, és önjelölt vezérből mindig is több akadt, mint kellett volna. De ezzel a húzással nála lesz az előny. Egy Kárhozott. Egy több mint ezer éves harcos.
Már előre élvezte a siker ízét a szájában.
Agenor igyekezett leküzdeni a rossz érzést, ami azért fogta el, hogy engedett Nadia kérésének, és magával hozta. Nem tudta megállni, mindig a környéket pásztázta szemével, miközben a lesötétített ablakú terepjáró lefékezett a külvárosi rendőrőrs előtt.
Mégis mi baj történhet? – győzködte magát. – Fényes nappal van, a Lelketlenek ilyenkor nem igazán merészkednek ki a rejtekhelyeikről, és amúgy sem támadnak nyilvános helyen. Ráadásul épp a rendőrség előtt, nem próbálkoznának. Nadia amúgy is mellette van a legnagyobb biztonságban.
– Ugye nem azt akarod mondani, hogy épp a rendőrségre jöttünk? – nézett rá hitetlenkedve.
– De bizony – vigyorgott a férfi.
– Be vannak avatva a dologba? – kérdezte suttogva, mint ha valami összeesküvésről lenne szó.
– Érthető okokból nem sok ember tud rólunk – magyarázta Agenor, és nem tehetett róla, nagyon mulattatta a lány megdöbbenése. – Viszont az én esetemben ugyancsak jól jön egy kis támogatás a rendfenntartók részéről. Elég nehéz segítenem úgy az emberiségen, hogy közben minden alkalommal komplett idiótának néznek. Steve-t egyszer, nagyon régen mentettem meg egy csapat Lelketlentől. Csak később derült ki, hogy rendőr. Tehát előtte nem kell magyarázkodnom, és hát meg kell mondjam, elég jól viseli a furcsaságokat. Számtalanszor bizonyította már, hogy helyén van az esze, és a szíve. És ami a legjobb, meg van hozzá minden eszköze, és hatalma, hogy intézkedjen. Gyere! Bemutatlak neki.
Nadia első pillantásra megkedvelte a magas, szőke hajú rendőrt. Kisfiús arca alapján egyáltalán nem tudta volna megállapítani, hogy milyen foglalkozást űz, ahogy azonban meghallotta Agenor történetét, rögtön megváltozott a kinézete. Kék szeme résnyire szűkült, arca komorrá, feszültté vált. A korábbi kedvességnek nyoma sem maradt rajta. Rövid, pattogó parancsokat kezdett el osztogatni a telefonjába, ellentmondást nem tűrő hangon.
– Hű! – súgta Agenornak. – Nagyon hatékony.
Néhány órába beletelt ugyan, de hamarosan megérkezett a hír arról, hogy a harcos elmondása alapján megtalálták a repülőt, és a rajta lévő pokolgépet, amit a tűzszerészek még idejében hatástalanítottak. Több mint kétszáz utas életét mentve meg ezáltal.
Nadia roppant büszke volt a társára, és szinte szökdécselve haladt mellette a parkoló felé. Alig merte elhinni, hogy ilyen egyszerűen megúszták az egészet.
A jól végzett munka érzésével indultak vissza Agenor birtoka felé. Már régen kiértek a városból, mikor a lánynak feltűnt, hogy a férfi feltűnően sokat néz a tükörbe.
– Mi a baj? – kérdezte rosszat sejtve.
– Az a Hummer már a jó ideje követ bennünket – válaszolta, és a lány el nem tudta képzelni, hogy maradhatott ennyire higgadt ilyen információ birtokában.
De ő is erőt vett magán. Nem fog hisztériázni. Onnantól kezdve meredten bámulta a tükröt.
Vagy a Hummer ért egyre közelebb hozzájuk, vagy Agenor lassított szándékosan, bár fogalma sem volt, erre ugyan mi oka lehetne.
– Nem akarom a birtokig elvezetni őket – felelte meg a ki nem mondott kérdést a férfi.
– De ott biztonságban lennénk, nem?
– Csak addig, amíg rejtve van. Ha felfedezik, akkor minden előnye odalesz. De nem kell aggódnod Kedves. Neked nem eshet bántódásod.
– Nem magamat féltem – motyogta.
A következő kanyar után Agenor beletaposott a fékbe. Nadia hitetlenkedve nézte, mit művel. A harcos éppen arra készült, hogy kiszálljon az autóból.
– Megőrültél? – jajdult fel, és megragadta a karját.
– Nincs más választásom. Szembe kell velük néznem.
A férfi annyira nyugodt volt, hogy már-már azt hitte, valami baj van a fejével.
– Ez az én életem Nadia. Minden erőmmel harcolok a Lelketlenekkel – magyarázta, és ő végre megértette. Ha mellette marad, akkor ez lesz mindkettőjük sorsa. Ahogy a mondás tartja, vagy megszokik, vagy megszökik. Hát, ő nem hajlandó Agenor nélkül tovább élni.
– Vigyázz magadra! – figyelmeztette, mire a férfi elvigyorodott.
– Megígérem Kedves! – És keményen szájon csókolta. – Maradj a kocsiban! Itt nem eshet bajod. Páncélozott.
Nadia erőnek erejével lenyelte a kérést, hogy akkor maradjon ő is vele. Agenor harcos. Nem tudta volna elképzelni papucsban gubbasztani a házi tűzhely körül.
A szíve összeszorult, mikor látta a Hummert lefékezni a közelükben.
A másik terepjáróból öt Lelketlen szállt ki. Nadia látta már, hogy Agenor könnyedén elbír egyszerre három gyilkossal. De öttel?
Rémülten figyelte az eseményeket.
Elképesztő sebességgel, egy nagymacska ruganyosságával, és lendületével mozgott. Minden mozdulata maga volt az erő, és a halálos precizitás. A kezeiben tartott tőrökkel kíméletlenül csapott le az első Lelketlenre, aki annyira merész volt, hogy elég közel menjen hozzá. A fejétől megszabadított gyilkos fekete füstté vált, még mielőtt földet ért volna.
Társuk gyors halála miatti döbbenetüket leküzdve a maradék négy egyszerre támadt rá, de könnyedén tért ki rohamuk elől. A lány rettegéssel vegyes csodálattal nézte a küzdelmet. Mindvégig Agenor volt előnyben. Látszott, hogy pontosan tudja, mit, miért és mikor kell tennie ahhoz, hogy lehengerlő fölénye megmaradjon. A Lelketlenek egymás után váltak köddé, és Nadia végtelenül megkönnyebbült, mikor az utolsó is szertefoszlott.
Agenor a szélvédőn keresztül rámosolygott. Mindössze a szemében izzó feszültség emlékeztetett arra, hogy mi is történt nem rég.
Már nyúlt a kilincs után, hogy odarohanjon a férfihoz, mikor észrevette, hogy annak teljesen más köti le a figyelmét. A Hummert nézte feszülten, ám Nadia hiába erőltette a szemét, semmit nem látott.
Kinyitotta az ajtót, de Agenor rákiáltott, hogy azonnal zárja be ismét. Abban a pillanatban hallotta meg a pisztolylövést.
Soha azelőtt nem hallotta még ezt a hangot, most mégis rögtön tudta, hogy csakis lőfegyverből származhatott. A Hummer motorja felbőgött, ahogy az utolsó Lelketlen, aki eddig benne rejtőzködött, a lesből leadott lövés után elmenekült. Ő pedig hitetlenkedve figyelte, hogy a hatalmas, és erős harcos, az ő társa, és szerelme véres, tátongó sebbel a mellkasán elvágódik.
– Feladat végrehajtva – jelentette a telefonba a Lelketlen. – Mi legyen a lánnyal, most, hogy a Kárhozott halott?
– Egészen biztos, hogy halott?
– Biztos Uram. A szívére céloztam.
– Akkor hagyd a nőt a csudába! – hangzott az utasítás. – Így már egyáltalán nem számít, mi történik vele. Most már nem érdekes.
A vonal túlsó végén kattanás hallatszott, ahogy a főnöke bontotta a vonalat.
A város végi házban a férfi elégedetten bámulta a kezében tartott készüléket.
Sikerült. Most már semmi sem állhat az útjába. A társai hamarosan megtudják, mit tett, és tisztelni fogják, feltétel nélkül engedelmeskednek majd neki. Kiérdemelte. És ha újabb Kárhozott áll az útjába, azt ugyanúgy fogja elintézni, mint az Agenor nevű harcost, a nevetséges, jövőbe látó átkával együtt.
Nadia zokogva térdelt a férfi mellé, és óvatosan az ölébe vonta a fejét. Agenor nem volt magánál. Lélegzett ugyan, de a lány látta, hogy a sebe nagyon súlyos, és az arca ijesztően sápadt volt.
Fogalma sem volt, mihez kezdjen most. Végső kétségbeesésében kiabálni kezdett az egyetlen személyhez, aki segíthetett.
– Erisz istennő! Mutasd magad!
Egy ideig úgy tűnt, minden hiába. Komplett idiótának érezte magát, amiért nem a mentőket hívja, hanem egy görög istennőhöz fohászkodik.
A következő pillanatban azonban a levegő megváltozott körülötte. Örvényleni kezdett, majd egy gyönyörű női alak öltött testet a szeme láttára. Hosszú, fekete haja éles ellentétben állt talpig érő, fehér ruhájával. Lebegve közelített feléje.
A lánynak még a szája is tátva maradt. Hitetlenkedve meredt a látomásra.
– Hogy merészelsz engem hívni halandó? – csattant Erisz hangja, mire Nadia végre magához tért.
– Ne haragudj! – kérte. – A harcos megsérült. Segítened kell!
– Nekem semmit sem kell csinálnom! – kiáltotta Erisz dühösen.
– Kérlek, könyörgöm! – váltott taktikát a lány.
Az istennő arcáról eltűnt a harag, átadva helyét a megelégedettségnek. Az emberek könyörgése zene volt füleinek. Ránézett a földön fekvő férfire.
– Agenor – bólintott. – Jól emlékszem rá. Ő volt az egyik legbüszkébb mindközül. A legbüszkébb, és a legostobább. Nem átallotta magát az istenekhez hasonlítani. Nem tehetek érte semmit.
Nadia teljesen kétségbeesett.
– Kérlek istennő! Neked módodban áll segíteni rajta. A te hatalmad végtelen.
Erisznek hízelgett a dicséret, és kíváncsi is lett. Elhatározta hát, hogy nem hagyja egyszerűen faképnél a lányt.
– Miért akarod annyira, hogy éljen? – kérdezte. – Te boldog lehetsz nélküle is. Csak ő nem élhet nélküled.
– Szeretem – felelte hevesen Nadia. – Bármit megtennék azért, hogy életben maradjon.
– Bármit? – kérdezte az istennő gonosz mosollyal az ajkain.
A lány képtelen volt válaszolni, csak bólintott. Ha most Erisz azt kéri, hogy ő haljon meg cserébe azért, hogy Agenor élhessen, ő azt is vállalja.
– Nos, legyen – felelte Erisz. – Talán szerzek egy-két jó pontot az apjánál, ha megmentem. Úgyis volt egy kis nézeteltérésünk nem rég. Halld hát a döntésem! A harcos élni fog, ha mostantól kezdve te viseled az átkát. Minden éjjel álmot fogsz látni egy-egy közelgő katasztrófáról. És neked minden erőddel meg kell azt akadályoznod! Megértetted?
Nadianak egy pillanatra elakadt a lélegzete, de utána megint csak bólintott.
– Megértettem – nyögte ki végül nagy nehezen.
– És még valami – tette hozzá távoztában Erisz. – A Kárhozottak nem tudhatják meg, hogy én segítettem. Hová is lenne akkor a jó hírem? – kacagott, majd ahogy jött, úgy el is tűnt.
Nadia rettegve figyelte Agenor arcát, és csak remélni tudta, hogy Erisz nem csapta be őt. Amikor a férfi vett egy mély levegőt, és a szemei megrebbentek, már tudta, hogy az istennő állta a szavát. Megkönnyebbülten borult rá Agenor vállára.
– Ne sírj Kedves – súgta a férfi, mikor eljutott a tudatáig Nadia zokogása. – Nincs semmi baj. Túlélem.
– Annyira szeretlek – mondta a lány.
– Én is szeretlek – felelte Agenor, és elmosolyodott. Magában mélyen hálát adott Erisznek, amiért az útjába vezérelte ezt a nőt.
VÉGE
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés