Kritika - Holly

Harry Potter és Voldemort hagyatéka

Először is szeretnék elnézést kérni, ha esetleg egy kicsit elfogult lennék.  Nagy Harry Potter rajongó vagyok, hogy úgy mondjam, vele nőttem fel. De most hanyagoljuk az élettörténetemet. A lényeg a regényed.

Nagyon nehéz jó fanfictiont írni, mert az olvasó elvárja, hogy legalább olyan élményt nyújtson, mint az eredeti. Fel akarja ismerni benne azokat a vonásokat, amiket megszeretett a Rowling-féle könyvben, de egyben valami újat is vár. Azt hiszem, neked ezt a kettőséget sikerült megragadnod. Az újdonság maga a helyzet és az idő volt, hisz Harry Potter és a szereplők, akiket hét könyvön át megismertünk már felnőttek, családjuk van, és gondoskodnak a gyerekeikről. Másrészről ott vannak a gyerekek, akik most éppen annyi idősek, mint ők voltak a harcok idején.

Teljesen más a felállás, mint a Rowling-féle könyvekben. Mégis megőrizted azokat a tipikus vonásokat, amik a „legendához” fűzödnek. Gondolok itt például rögtön a címre, Harry Potter és… kezdetére, vagy arra, hogy minden a Roxfortban játszódik le (ennek külön örültem, hisz nálam a történet mindig a Roxfortban kezdődött). Pozitívum, hogy sokszor kezdesz egy fejezetet természeti képekkel, csakúgy, mint Rowling, így megadsz neki (számomra) egy kissé nosztalgikus hangulatot. Ezt pedig folytatod azzal a gondolatsorral, ami Harry fejében játszódik le, mikor visszatér az iskolába. Jó, hogy a régebbi történéseket nem akarod semmissé tenni, inkább építkezel belőlük.

Az elejét viszont egy kicsit vontatottnak éreztem, és a karakterek párbeszédei sem voltak éppen a helyükön. Az egésznek olyan érzése volt, hogy „gyorsan megírom a bevezetést, hogy mindenki értse, miről van szó és aztán essünk neki”. Nem éreztem elég barátinak Ron és Harry viszonyát. Inkább, mintha alkalmazott beszélgetne a főnökével. Ezért ezen részeknél a karakterek sem voltak teljesen rendben. Ronnak lazább a stílusa, Harry pedig nem ennyire tragikus és drámai személyiség (az, de nem ennyire). Néha pedig úgy éreztem, hogy túl igényesen beszélgetnek egymással, vagy Harry túl igényesen fogalmaz meg egy mondatot pl.: „Szükségét érzem, hogy beszéljek vele.” Egyszerűen elég annyi, hogy beszélnem kell vele. Nem kell túlbonyolítani.

McGalagony karakterességéből is jócskán elvettél. Egy határozott, erős kezű, nyílt, jó boszorkányként írta le Rowling. Ehhez képest a te McGalagonyod kicsit betegesnek és kifejezetten gyengének tűnt. Mintha az öregség miatt elvesztette volna az ítélőképességét és bizonytalan lenne mindenben. Mintha már az emlékei is megcsalnák, és nem tudja, mi az igaz és mit tehet. Kifejezetten elesetten írtad le. Egyáltalán nem árasztott magából tiszteletet, ami az eredeti karakternél egyértelmű volt.

Sokszor a már meglévő karakterek viszonya sem a megfelelő. Például a már említett baráti viszony Ron és Harry között, vagy Harry és McGalagony között:

„– Ez elég nagy butaság. De sebaj, majd én helyre rázom őket. – kacsintott Harry a nőre.” – Harry? Kacsint? McGalagonyra? Nem, Harry szerintem tiszteli és felnéz a boszorkányra, így nem kacsintgat csak úgy rá.

A másik ilyen szokatlan megnyilvánulás Félig Fejnélküli Nick és Harry között volt. Harry egyszerűen letegezte a szellemet, holott ő mindig is adott az udvariasságra. Harry nem mondhatja egyszerűen azt neki, hogy Nick, hisz ő egy lovag, aki megköveteli a tiszteletet. Esetleg Sir-nek, vagy valami ilyesminek szólíthatja, ha nem akarod túl hosszúra húzni a megszólítást. Ennél a résznél a Szellemek Kódexéről, amit te agad találtál ki. Ez remek ötlet, de sajnos senki nem értette, hogy mi ez az egész. Egy rövidke hozzáfűzést, vagy egy párbeszédrészt írhatnál róla, hogy jobban kiderüljön miről is van szó.

A varázslatot, a csodás dolgokat viszont sokszor hiányoltam. Ha már ebből a világból merítkezel, építsd fel a hangulatát. Értem, hogy a hangsúly itt az érzelmi oldalán van, de a mágia egy egész alaphangulatot adna a műnek. Sokszor túl hétköznapian fogalmaztál, vagy történtek a dolgok. Lehet, hogy ez kukacoskodás, de én igenis hiányoltam. Például a ruhák ügyében sokszor írtál hétköznapi ruhákat is, akár iskolán belül is. Öltöny, nyakkendő. Hogy lehet, hogy a varázslók az iskolában és a munkahelyükön nem talárt hordanak?

Vagy hasonló dolog volt a televízió. Ez egyértelműen műszaki tárgy, ami - a könyv szerint – a muglik azért alkalmaznak, hogy helyettesítsék a mágiát. Akkor mégis miért néznek Harry gyerekei egy olyan eszközt, ami a varázslóknál ismeretlen?

A fogalmazást illetőleg úgy érzem, nem találtad meg az arany középutat. Sokszor túl „naggyásan” írsz. Például a végén, mikor a gyerekek a kamrába merészkednek. Kicsit zavaros volt a számomra, hogy akkor most merre mennek, ilyen gyorsan elérték a termet, akkor ez biztos az a terem? Ilyenkor nem ártana egy kicsit részletesebb leírás. áskor viszont túl drámaian fogalmazás, kicsit hatásvadász módon. Ennek ellenére voltak olyan nagyon jól elkapott mondatok, amik tökéletesen beillettek a helyzetbe (ilyen volt Félig Fejnélküli Nick figyelmeztetése).

Ami még visszavesz az élvezhetőségből, hogy sokszor megismételsz információkat. Ilyenre gondolok, mint például:

„– Mr. Potterrel szomszédok lesznek. - mosolygott McGalagony, majd Harryhez fordult: - Tudja, Mrs. Watkins szobája éppen az öné mellett van.” Fölösleges megmagyarázni, hisz mindenki érti az első mondatból, hogy mire érti. Vagy a másik példa:

„Az a tudat vigasztalta csak, hogy a Wizengamot élén még mindig Rufus Edgar Order állt, aki a főiskolai évei alatt Harry mentora volt, és szinte mindent tőle tanult meg. Ha Rufus a Wizengamot főmágusa, akkor nem lehet túl nagy gondjuk az új miniszterrel.

Harry a barátja vállára tette a kezét, hogy megnyugtassa.

- Ron, amíg Mr. Order a Wizengamotban van, addig nem lehet semmi gond. Ne foglalkozz ezzel az idiótával, hamar ki fog derülni, hogy alkalmatlan a posztra. ” Ha mindenképpen el akarod mesélni, ki az a Rufus Edgar Order, akkor inkább a párbeszéd után, hogy ne kelljen fölöslegesen információt ismételni.

Már említettem McGalagony karakterét és a néhol túl drámai fogalmazást. Erre a két észrevételre véleményem szerint ez a legjobb példa:

„- ROXFORTOSOK FIGYELEM! – harsogta McGalagony a megafonba. – MINDEN DIÁK AZONNAL SORAKOZZON A KLUBHELYISÉGE ELŐTT, AHOL A HÁZVEZETŐK MÁR VÁRJÁK ŐKET. A LETHIFOLD ISMÉT LECSAPOTT, EZÉRT MINDENKINEK MEG KELL JELENNIE A NAGYTEREMBEN.” Az eleje még jó. Én az utolsó mondattal nem értek egyet. Egyrészt ez már nagyon hatásvadász, amit McGalagony kifejezetten került. Nem közölné a diákokkal csak úgy, hogy a lethifold megint elvitt egy diákot, hisz ezzel pánikot keltene. Összegyűjtené a tanulókat a Nagyteremben, és ott közölné velük a hírt, de mivel ezt már megtette korábban, egyszerűen nem mondana semmit. Bár igazából azt sem nagyon értem, miért akarja kisorakoztatni őket a folyosóra. Nem marasztalna inkább mindenkit a hálókörletében és állítaná oda a házvezetőket, hogy vigyázzon rájuk?

Néhány történeti összefüggés, logikai menettel sem voltam kibékülve. Először is, hogy lehet, hogy a diákokra szabott büntetőmunka nem vált be, de mikor Harry már tanárként kiszabta, azonnal bevált.

Azon is elgondolkodtam, hogy hogyan juthattak az arcátlanság eme szintjáre a diákok. Először azt hittem, hogy köze van a lelkek megrontásához, de a vége felé haladva megdőlt a teóriám. Viszont ha a tanárok többsége ugyanaz maradt, akkor miért nem működtek a korábbi bevált büntetések?

Ha már történeti és logikai menetnél tartunk, mikor a Sötét Varázslatok Kivédése tanár meghalt, miért alkalmazott Harry átoksemlegesítő bűbájokat, ha később azt mondta, hogy egyszerű szívinfraktusban húnyt el. Ráadásul ezen mondatának mélyebb jelentése is van a diákok számára.

Hasonló menet volt az is, amikor kiderült a viszony Harry és Anabella között. Ginny azt mondta, hogy nyugodjon meg, nem akarja elvenni a gyerekeket. Pár fejezettel arrébb viszont arról írsz, hogy beadta a válópert és a srácok feletti kizárólagos felügyeletet követeli.

A legnagyobb gondom viszont azzal volt, hogy nem teretettél elegendő feszültséget. Azt hiszem, több okot is tudok említeni. Először is túl sok szemszögből írsz, ami nem lenne rossz, ha mondjuk a Potter családon belül maradsz. De azzal, hogy néha Emily és néha Anabell szemszögéből is írsz, „lelövöd a poént” az olvasó számára, így ő nem tud gondolkodni a megoldáson. Nézd meg, hogy pl Rowling is ad egy-két jelet az olvasónak, de mindig kétértelműt (pl az első részben, mikor Harry hallja Mógust és Pitont beszélgetni). Ezzel összességében csak azt akarom mondani, hogy túl korán megtudjuk, ki a gonosz, túl korán megtudjuk, mi a szörny és ki irányítja. Így a 140. o. környékén már kezdjük unni a történetet és az jár a fejükben, hogy nem igaz, hogy még mindig nem jöttek rá(?!). Ezzel a szereplőket is vakoknak és gyengének állítod be, valamint a történet sem lesz izgalmas, hisz mindenki tudja ki, miért, hogyan és mikor.

A másik ok az, hogy néhol túl vontatott. Főként a lethifold utáni folytonos hajsza. Ugyanazt mondhatom, mint az előbb: lassú információcsepegtetéssel élvezhetőbbé válik. De így csak annyit tudunk, hogy jön, veszélyes, elmegy. Jön, veszélyes, elmegy. Hullámzana az egész, ha a „jön” részek izgalmasak lennének. De mindig csak addig jön, hogy Frankie meglátja, és ő meg elrohan. Vagy ha jön, akkor egy patrónussal elűzik. Nem éreztem túl veszélyesnek. Egy sötét árnyék, ami lassú, és gyáva, hogy csak este, álmában táadja az embert.

Egyedül akkor éreztem elegendő feszültséget, mikor a „lezárásban” megjelent a már emlegetett Rufus. Remek karakter, igazán Harry Potter történetekhez illő higgadt, kimért, mindenki felett álló, mindent tudó személy. Nagyon jó volt, ezért csillagos ötös jár. Ugyanebben a jelentben éreztem a hiányolt varázslatot, a hiányolt feszültséget, és az igazi fordulat is meg volt benne, amire nem számítunk.

És ha már a feszültségnél tartunk, azt is meg kell említenem, hogy a felvezetés nagyon jó volt hozzá. Egészen jól kezdted adagolni az információkat is, és ugyanígy a feszültség is nőttön nőtt, de a lény megjelenésével és a főgonosz (számunkra) leleplezésével megrekedt. Egészen felvezetted, majd a történet felénél ez vissza is esik. Túl sok a huzavona. Pont ezért nem is éreztem elég indokoltnak azt a részt, amikor Harry megöli a vérfarkast. Nem volt meg a jelenetben a kellő feszültség.

Anabella háttértöténetét nagyon jól kitaláltad. Igazán kreatívnak és Voldemort karakterébe illőnek találom a tervet, hogy nemzen egy gyereket csupán a hatalom céljából. És hogy minderre Bellatrix képes, ráadásul később hozza ugyanezt az őrültséget és fanatikusságot Anabella is. Ez egyértelműen újabb plusz pont a történet részére.

 A végével kapcsolatban még annyit, hogy ez nem volt egy egyértelmű lezárás. Abból a szempontból sem, hogy ez egy felvezetése volt egy nagyobb csatának, ami gondolom a következő könyvben történne. De úgy érzem, ez a könyv sem lett még teljesen lezárva. Talán egy kis magyarázattal (itt például arra gondolok, hogyan tört meg Ginnyn az átok), vagy pár végleges szóval is lezárhattad volna.

Most pedig, a harmadik oldal végére jöjjön egy kis nyelvtan és pár beillesztett hiba.

Először is rengeteg elírásvolt benne, vesszőhibák, szóismétlések, egybe és különírás, fölösleges gondolatjelek. Ezek egy újraolvasássaé kijavíthatóak, így nem is másoltam ki, csak egy-két példát. Amit még gyorsan elmondok, hogy ha sorkizártba állítod a szöveget, sokkal rendezettebb és profibb kinézetet kölcsönöz a történetnek.

„Harry megpróbálta megérinteni a fiút, de az a felemelt karával jelezte, hogy ne közelítsen” – karjával. Hasonló hiba többször is előfordult.

„Mindig is a gyengém voltak a barnák” – mindig is a gyengéim közé tartoztak a barnák.

„- Apa, segíts! – kiabálta Lily, miközben a bátyái kíséretében lefelé szaladt a lépcsőn. – Apa, ments meg minket!” – tuti nincs olyan szó, hogy bátyái, legyen inkább testvérei vagy bátyjai.

„Igen, nem tudtam, Al” – ez így elég hülyén hangzik. Ha egész mondatban akarsz válaszoni, akkor inkább Igen, biztosan, Al.

„- Én mutatom az – ismételte James gépiesen.” – lemaradt a mondat vége.

„Harry nem volt képes megszólalni sem a fájdalomtól, amit Voldemort okozott neki.” – újabb befejezetlen mondat.

„- Szia – köszönt Harry is, de nem tudott semmi mást mondani, így inkább elterelte a témát: - Itt van már mindenki?” - hogy tudta elterelni a témát, amikor nem volt semmilyen téma?

„lécci” – nem tudom, hogy szándékos volt-e vagy sem, de mindenestre meglepődtem. Légyszi. Kétszer fordult elő. Nem véletlen. Hajam tépem.

A logikai gondolatmenetből kimaradt: Scorpius patrónusa egyszer farkas, a következő oldalon már párduc (146. o.)

„Ginny eltaszított magától, és nem azért csaltam meg őt Anabellával, hogy bosszút álljak, hanem azért, mert szeretetéhségem volt” – néha úgy érzem, a szereplők túl konkrétan meg tudják mondani mi bajuk. Ez szerintem elég irracionális. Inkább körülírni tudják, vagy sejtésük van. A végső következtetést mindig az olvasó teszi meg.

„– Bolond vagy, Harry Potter, ezért fogsz mindent elveszíteni – sziszegte egyszerre Voldemort és Anabella.”  – megint csak a párhuzamot dicsérem. Nagyon tetszik.

„Malfoy név újra szép lesz, méltó régi nagy híréhez! Minden gyalázatot lemoshatunk végre róla.” – csak nem Petőfi? Kicsit fura ez a kettő együtt, de nem rossz. Én mindenféleképpen nevettem.

Szóval összességében gratulálok a fanfictionhöz. Sikerült visszaadnod a Harry Potter nyújtotta élményt annak ellenére, hogy voltak hibáid, mind történetileg, mind fogalmazás ügyileg. Gratulálok, és kíváncsian várom már, hogy mit hozol ki a helyzetből. Mindenképpen folytasd az írást. J