Kritika - Hemy

Ratemer – Zsákutca

Először is, köszönöm, hogy engem választottál a novellád témája miatt, számomra a megtiszteltetés! : )

Örülök, hogy csak délután kettőkor lesz egy Bevezetés az irodalomtudományba előadásom, mert addig is hasznosan töltöm el az időmet eme kritika megírásával, meg legalább az órán nagy valószínűséggel elkalandozó gondolataimat is majd a novellád körül tudom keringetni.

Igazából nem nagyon tudok mibe belekötni, ezért most csak szőrszálhasogatni fogok egy kicsit, hogy ne legyen olyan rövid a kritikám.

„…fái az őszi farsang színeibe bújtak, de sehol egy teremtett lélek sem.”

Az utolsó tagmondatba kéne egy ige, hogy ne azt lehessen leszűrni belőle, hogy egy teremtett lélek sem bújt a farsang színeibe. Tudod, ilyesmire gondolok, hogy „teremtett lélek sem volt látható,” vagy valami, ettől sokkal szebb.

„Ekkor mintha egy ág reccsent volna meg az út jobb oldalán lévő erdőben.”

Igazából az erdő az maga az egy területek elhelyezkedő fák összessége. Szóval szerintem az út csak átszeli az erdőt, nem pedig két külön erdőt választ el. Tehát inkább az „út jobb oldalán levő fák között.” (Úristen, ennyiszer leírni az erdő szót…)

„Valahogy nem illett bele ebbe az elvadult környezetbe a maga rikító színeivel és feltűnő formáival „

Tartalmilag ez a mondat ez előtte levő kettővel ellentétben áll, és jobb lenne ezt érzékeltetni. Egy „de” vagy valamilyen ellentétet kifejező kötőszóval tökéletes lenne. (Van ezeknek valami rendes nevük is, de 5 éve volt utoljára nyelvtan órám, nézd el nekem, hogy nem tudom.)

„Már-már elszégyellte magát, hogy mer ilyen öltözékben megjelenni előttük.”

Nem vagyok biztos benne, hogy a „hogy” ebben a mondatban kötőszóként vagy határozószóként(? Remélem, nem magyarázok hülyeséget) van jelen. Ideálisabb lenne úgy írni, hogy „…magát, hogy hogyan mer…” vagy „…hogy ilyen öltözékben mer megjelenni…”

„Az emberek kedvesek és megértőek, a virágok színesebbek, a zene dallamosabb, az ételek ízesebbek.”

Mivel múlt időben írsz, passzolna ide egy segédige, például a mondat végére egy „voltak.”

„A hangszer billentyűi tovább játszottak, mintha a férfi mentálisan irányította volna őket.”

A mentálisan szó annyira elüt a szöveg stílusától, bennem kicsit már a túlírtság érzését kelti. Inkább „…mintha a férfi gondolataival irányította volna őket.”

„…így hirtelen felemelte a karját és jó erősen belecsípett.”

Egyszer olvastam egy általam nagyra tartott „író” gondolatait a „hirtelen” szóról, azóta nekem is előítéleteim vannak vele szemben. Szóval azt mondom, ebben a mondatban nyugodtan elhagyhatod, mert teljesen felesleges, a mondandója nélküle is ugyanaz marad.

„…akkor elindul és végigviszi.”

Végigviszi? Elképzelhető, hogy nekem vannak anyanyelvi hiányosságaim, de ez a szó valahogy nem illik ide. : D Én a játékokat szoktam végigvinni a gépemen, bár modern felfogással egy álom is lehet RPG…

„…hogy kelljen fel és menjenek haza…”

Keljen. A kelljen a kellnek, mint szükségesnek a felszólító módja. A kel, mint felkel, feltápászkodik stb. Lehet, hogy elgépelted, akkor vedd úgy, hogy nem szóltam, de láttam már mástól is, hogy rendszeresen két L-lel írja a szót.

Akkor a javítgatások ennyik lennének.

Még azt vettem észre, hogy sűrűn írsz felkiáltó mondatokat, de pontot teszel a végére. Ilyenekre gondolok, hogy „Mennyire utálták az esti fürdőt.” vagy „Milyen kicsi és ártatlan volt.” Ezek végére nyugodtan tehetsz felkiáltójelet.

Ezeken kívül találtam itt-ott néhány vesszőhibát, de nem vészesek, azokat most külön nem emelem ki.

Mindent összevetve borzasztóan tetszett a novellád, a hangulata pont kellően sötét az én ízlésemnek. Érdekes témát találtál az írásodnak, az pedig, ahogyan fokozatosan kifejted a főszereplő múltját és a balesetet, külön tetszett. Nagyon szépen és választékosan írsz, a metaforáidtól néha dobtam is egy hátast.

Azt mondom, írj minél többet, van hozzá tehetséged! : )