Kritika - Hemy

Alice J. Taylor – (??)

Miután sikeresen átkonvertáltam a fájlt, hogy az én matuzsálem Wordömmel is kompatibilis legyen (halál az új verzióra!), belevetettem magamat az olvasásba. Illetve vetettem volna, ha nem akadok fenn rögtön a második mondatnál. Óriási hiba, ráadásul nem egyszer megfigyelhető az írásodban: az igeidők váltakozása. Ha elkezdesz egy történetet, döntsd el az elején, hogy jelen vagy múlt időben játszódik, és ne váltogasd! Ez egy csúnya, csúnya hiba.

A tájleírásod elég kusza volt. Amikor ilyet követsz el (a leírásokra gondolok), próbálj egy irány alapján haladni. Távolról közelre, közelről távolra, lentről felfelé, fentről lefelé, körbe stb. Így, ahogy te csináltad, elég követhetetlen a szöveg.

Nagyon szép, hogy leírod a vonaton ülőket, csak éppen funkciója nincs. Az olvasó nem kíváncsi a felesleges rizsára, ő a történet miatt olvas, tehát azt írd le szerencsétlennek, ami magát a cselekményt is elősegíti, van hozzá köze, köretet ad hozzá, vagy talán maga a nagybetűs Cselekmény.

Szépen fogalmazol, de mégis túlírtnak érzem a szöveget. Nem tudom gördülékenyen, lendületesen olvasni, fogadok, hogy minden legépelt szó előtt fél órát görcsölsz a megfelelő szinonimát keresve. Nem baj, ha egyszerűbbek a mondataid, kezdő íróként ne törekedj arra, hogy XIX. századi ékességgel alkoss szöveget! Gyakorlásnak tökéletesen elég, ha könnyebb lélegzetvételű mondatokat alkotsz, elvégre nem a világot akarod megváltani (ha igen, akkor bocsánat). Leginkább ilyenekre gondolok, hogy „a hegyek markáns csúcsai”, „a parányi fénysugarak utolsó szikráival megvilágított üvegablakon.” Jelző jelző hátán, ettől lesz túlírt. Szép is tud lenni, ha kellő mennyiségben használod őket, így viszont csak azt érted el, hogy háromszor el kellett olvasnom, mire rendesen fel tudtam fogni (na jó, ezt inkább tudjuk be a redukált agyi tevékenységemnek).

A másik, amin kicsit fennakadtam, hogy egy prológus nálam ama célt szolgálja, hogy meghozza a kedvet a további olvasáshoz, és hogy előrevetítse egy picit az eseményeket, illetve feltárja az azokat előidéző tényezőket. Az utóbbi kettő még bele-belefér, viszont az első sajnos nálam hiányzott. Azon kívül, hogy megtudtam, kikkel utazik együtt Kate Wells a vonaton, nem sok mindenről szólt a szöveg. Sőt, ki kell mondjam, untam, a rövidsége ellenére is. Meg prológus ide vagy oda, egy címsort azért kaphattam volna a dokumentumhoz, most hogy néz így ki fent az a sok kérdőjel? 

A végére hagytam a végét (oh, de humoros vagyok). „A nevem Kate Wells, és ez az én történetem.” Ezmiez? Meg az a félkövér minek kell oda? Láttál már könyvben félkövér szöveget? Nem? Naugye. Én itt a kritikában megtehettem, mert ez kritika. Szépirodalmi szövegben ne, nem szabad, ott dőltet használj! Na, de visszatérve a mondathoz: komolyan, ezt miért? „Hemy vagyok, és ez az én kritikám.” Felkelti az érdeklődést? Nem. Sablonos? Igen! Főleg, hogy kapcsolatban sem áll magával a szöveggel. Mintha csak odabiggyesztetted volna a végére, zárásképp, mert már nem volt jobb ötleted. Pedig legyen! „Ez az én történetem.” Micsoda? Hogy a vonaton ül? Nem irigylem…

Most pedig, hogy sikerült megutáltatnom magamat veled, hála a nyers és kegyetlen stílusomnak, lássuk a pozitívumokat (mentsük a menthetőt):

Alapvetően szépen írsz, komolyan. Az ambíció megvan, a tehetség is, és ami kell, az a sok-sok gyakorlás. Gyakorolni pedig egyféleképpen lehet: írj minél többet! Éppen ezért azt ajánlom, folytasd a történetet, és bizonyítsd be nekem, a gonosz kritikusnak, hogy mennyire nem volt igaz mindaz, amit fent leírtam. Hidd el, olyanok publikálnak az interneten, akik, ha kritikát kérnének, még a fáradságot sem venném, hogy írjak a „művükről.” Ők meg azt hiszik, hogy tudnak írni, pedig nem. Nagyon nem. Értékelem, hogy te véleményt kértél a folytatás előtt, és ha megfogadod a tanácsaimat, és írsz sokat, hidd el, nagyon ügyes író lesz belőled!

Remélem, nem vettem el a kedved a további alkotástól, hallok még felőled, és esetleg megtudom, mi is Kate Wells története. :D