Kritika - Hemy

Joshsword – Pagan 

Alapjában véve tetszett a novellád, nagyon szépen fogalmazol és hiteles képet adsz az ősmagyar kultúráról. Mégis, nekem egy kicsit kevés volt. Amikor befejeztem, hiányérzetem támadt, és csak annyit tudtam mondani: ennyi?

Először kitérnék a helyesírási és stilisztikai hibáidra. Nem súlyosak, de úgy vettem észre, hogy visszatérőek, szóval inkább kiemelem őket. Kezdjük az elején:

„Ilyenkor úgy érezte magát, mint hajdan volt fiatalkorában…”

Ez a hajdan volt fiatalkor nekem nagyon nem tetszik. Azt a „volt” szócskát nem tudom mire vélni; melyik szóhoz tartozik tulajdonképp? Én inkább valahogy úgy írnám, hogy „…úgy érezte magát, mint hajdan, fiatalkorában…” vagy „…mint fiatalkorában…” stb.

 

„A víz körbe ölelte és lágyan ringatta.”

Körbeölel egy szó. Ez a mondat így, hogy külön vetted, nem a fiatalkorára utal már, ahogyan szerintem te azt szeretted volna, hanem a jelenre, ami viszont már érdekes, tekintve, hogy Udon nemhogy nem úszik, de egy fának dőlve pihen. Vagy tegyél bele egy minthát, vagy írd egybe az előző mondattal, úgy több értelme lesz majd.

 

„Szüksége is volt ezekre, a pozitív energiákra…”

Az „ezekre” után nem kell vessző. Mivel az előző bekezdés végén egy kicsit már elkalandoztál a természet testileg-lelkileg gyógyító hatásaitól, a „pozitív energiák” itt nem teljesen egyértelműek. Én úgy írnám, hogy „…a pozitív energiákra, melyeket a természet nyújtott…” stb.

 

„ - Tört csontja – emelkedett fel a fűz árnyékából a vén sámán.”

Feltűnt, hogy a központozással vannak gondjaid. Nézd át egy helyesírási szótárban vagy a neten, mert el tudja ám rontani az olvasás élményét egy rosszul leírt párbeszéd!

Udon, feltételezem, érdeklődik a fiú csontjai felől, tehát a „csontja” után tennék egy kérdőjelet, így: „…csontja?” – emelkedet…” Persze ha a sámán olyan pro, hogy így megmondja a szitut, akkor én kérek elnézést. : )

Csakhogy mindjárt itt jön is a másik probléma:

 

„- Nem, de nagyon jajgat.”

 Abba kötnék bele, hogy egy honfoglalás kori ember hogy a csudiba tudja megállapítani, hogy tört-e csont? Még a XXI. században sem lehet minden esetben röntgen nélkül megállapítani, hogy van-e bibi (személyes tapasztalat). Ez egy kis logikai botlás, legalábbis én annak tartom. Ha tévedek, kérlek, javíts ki!

 

„Nem tépett le sohasem egy virágot.”

Ez a mondat most leginkább azt jelenti, hogy volt egy konkrét virág, mondjuk a nagy tölgyfától három lépésre a kis patak melletti szív alakú kavics szomszédságában, amit a sámán az istenért nem bántott volna (de ha nagyon átvitt értelemben nézzük – bár gondolom, te nem így nézed -, akkor azt is megállapíthatjuk, hogy Udin nem volt szűzlányok megrontója). Mivel később kifejted, hogy csak bizonyos részét tépte le a növényeknek, ésszerűbb lenne azt írnod, hogy „Nem tépett le sohasem egy egész virágot.” Vagy valami ilyesmit.

 

„A baj nem volt túl vészes.”

Vészes baj? Hm… Nagy baj. Komoly baj. Vészes? A-a.

 

„Az öreg pagan egyik lábáról a másikra szökkelt a fiú fekhelye körül…”

A keresett szó: szökellt.

 

„Ha a fiú nem sérül meg, akkor a hajnal, már az úton találja őket.”

A „hajnal” után nincs vessző.

 

„Az új hitt papja.”

Hit.

 

„Az ő szavai is érthetetlenek, de sokkal dallamosabb.”

Dallamosabbak. Többes számot mindig kell egyeztetni, valamint ennek a mondatnak múlt idejűnek kellene lennie a szövegkörnyezetet figyelembe véve.

 

„- Ezek meg mit akarnak – förmedt fel az egyik lovag.”

Itt is, az „akarnak” után kérdőjelet kell tenni.

 

„- Csak követik a sámánjukat – felelte neki a pap – nem fognak ártani nekünk!”

Ide vagy a „pap” után kell egy pont, a „nem” szót pedig nagybetűvel kezded, vagy a második gondolatjel után kell egy vessző, attól függ, hogy egy vagy két mondatban közli a mondandóját a pap.

 

„Vajk halála óta szörnyű törvény ült a paganok felett. Minden embernek imádnia kell az új istent és az ő papjait.”

Mivel az első mondatban múlt időt használtál, a másodikban is illene, főleg, hogy a következő mondat is szintén múlt idejű. Figyelj oda, hogy mindig egyeztesd az igeidőket!

 

„Nem ellenkezett, amikor a kötelek szinte csontját törték, miközben a máglya közepén felállított faoszlophoz kötözték.”

Lehet, hogy én vagyok buta, de legjobb tudomásom szerint, amikor valaki máglyán elégetnek, először a célszemélyt kötözik az oszlophoz, magát a máglyát utána rakják köré, ami logikus is, tekintve, hogy a végrehajtóknak biztos nem sok kedve lenne az egyméteres gallyhalmon átvergődni egy szintén vergődő elítélttel.

 

„Eközben egy vasba bújtatott alak, égő fáklyák tartott az összehalmozott farakásba.”

Az „alak” után nincs vessző.

 

„- Már most alig él, nem látod –nevetett rá az előbbi.”

Szintén a kérdőjeles eset, lásd feljebb.

 

„- Nézzék lovag urak ezeket, a szentségteleneket.”

Mindenhol van vessző, csak éppen ott nincs, ahol kéne. A „lovag urak” elé, illetve után kötelező, mivel megszólítás, az „ezeket” után pedig nem kell.

 

„Ugyan annyira nyújtott ez számukra bánatot, mint örömet.”

Ugyanannyira. Egybe kell írni.

 

„Aztán ráébredt nem is úgy érzi, mintha repülne.”

A „ráébredt” után vessző, vagy inkább kettőspont.

 

„A sámán teste a kötelek szorításában lógott már azelőtt, hogy a fáklya, lángra lobbantotta…”

A „fáklya” után szintén nem kell vessző.

Na, azt hiszem ennyi. Viszont a kritika még nem ért véget.

Szerintem az egyik legnagyobb hibád, hogy rövid mondatokban írsz. A sok egyszerű vagy egyszeresen összetett mondat megakasztja az olvasás menetét, sokkal nehezebb olyan gördülékenyen olvasni, mint egy többszörösen összetett mondatokból álló szöveget. Arra buzdítalak, ismerkedj meg a vesszők, pontosvesszők, kettőspontok illetve gondolatjelek csodálatos világával és használd őket a lehető leggyakrabban! Azt figyeltem, hogy ha fognád ezt az írásodat, és mondjuk minden második mondatot egybeolvasztanál az utána következővel, egy gyönyörűen megfogalmazott novellát kapnál eredményül. Hidd el, bajod nem származhat belőle, ha kipróbálod!

A másik. Ugye a történetet alapvetően Udon szemszögéből látjuk. Amikor megérkeznek a lovagok, ezt írod: „Szavaik mérges csaholás, idegen a fülnek.” Ez arra utal, hogy Udon nem érti, mit mondanak. Később azonban pontosan leírod a németek párbeszédét, ami ellentmond az előbb idézett mondatnak (amiben közben felfedeztem egy hibát: a „szavaik” inkább legyen „szavuk”, mert utána is egyes számban írsz róla).

Még ezt fokozván azt is leírod, ahogyan a katonák fogadnak. Ez annyira nem illik a történet stílusához és hangulatához, hogy tőlem kapott is egy megemelt szemöldököt. Ehelyett inkább az események légkörét kellett volna részletezned, vagy, hogy éppen mi jár Udon fejében.

Utoljára pedig ott a történet végén a csattanó(?). Értem én, hogy drámai befejezésnek szántad, és azt is tudom, hogy miért pont ezt a szót kiáltotta utolsó erejével, de talán a történet rövidsége és tömörsége miatt egyszerűen nincs súlya. Elszáll az éterben, és semmit nem hagy hátra, csak egy nagykérdőjelet az olvasóban.

Talán jobban és hosszabban kellett volna kifejtened a sámán hitvilágát és értékrendjét, valamint magát a témát alaposabban körbejárnod. Véleményem szerint kicsit nagy fába vágtad ezzel a fejszédet, mert nem egyszerű egy ilyen terjedelmű novellában egy ilyen fajsúlyú értékről hatásosan és érthetően írni.

Mindezek mellett tényleg nagyon szépen fogalmazol, külön tetszett, ahogyan leírtad, miként gyógyít Udon és kéri a szellemek segítségét.

Némi gyakorlással a fent kiemelt botlásokat is könnyedén kiküszöbölheted, szóval semmiképp ne add fel az írást, mert látszik, hogy van hozzá érzéked!