Láncok nélkül
A történet egy lányról szól. A neve Amanda. Szeme gesztenyebarna akár csak a haja ami most lágyan omlott a hátára a derekáig. Az arca sápadt, mert nem hitt a fülének. Szolgálók álltak előtte akik el akarták vinni otthonából, mert állítólag a szülei adósak voltak. Rabszolgának kellett volna mennie.
– De hát ez lehetetlen! – kiáltott fel, de mire tiltakozhatott volna, megfogták a karját, és kirángatták kis kunyhójából. Kapkodva vette a levegőt a rémülettől. Egy lovaskocsiba tuszkolták, ahol már vártak rá. Nem ismerte az idegent.
- Natalia Derickson a nevem – mutatkozott be – Én tudom ki vagy, nem kell mondanod semmit. A lánynak esze ágában sem volt szólni. Azt sem tudta ki ez a nő, és hogy hova viszi.
Az út többi része csöndben zajlott. Amanda úgy érezte, mintha gombóc lett volna a torkában. Rosszullét kerülgette, mert földúton mentek, ami igen döcögősnek bizonyult. Na és ott volt az a tényező is, hogy nem nagyon értett semmit, és a levegő sem volt a legtisztább.
Mikor oda értek egy ajtó volt előtte. Mikor kinyílt a kapu egy színes világ tárult elé.!
- Gyönyörű! – mondta félhangon
- De te ide nem igen fogsz majd betérni – szólt a nő a háta mögött pöffeszkedő hangon. – Ő itt Joseph a legrégebbi szolgám. Ő fogja megmutatni a háznak azt a kis pontját, ahol dolgozni fogsz!
- És hol alszom?
- A földön mint mindenki – szólt szemrehányóan.
A fiú egy nagy lépcsőhöz vezette.
- Ez lesz a te munkád. Minden nap át kell súrolnod. Ha lazsáláson kapunk, akkor még mindig vannak szobáink amiken egész éjszaka dolgozhatsz.
- De… – ekkor egy kefe repült felé.
- Dolgozz!!!
A lány tudta innen ki kell jutnia valahogy, csak éppen azt nem tudta, hogyan. Túlságosan is szabad volt a lelke. Majd éjszaka – gondolta magában.
Elkövetkezett az este. Lábujj hegyen ment végig a sok alvó inas között. Végül elérte az ajtót. A fogasról levette a kabátját, belebújt a cipőjébe és kinyitotta.
– Jaj ne! – kiáltott fel, amire mindenki felébredt.
Ott állt Joseph.
– Mrs. Derickson tudta, hogy majd meg akarsz szökni! Van számodra egy szobám! – Mondta szinte ordítva.
Amandát felvezette a padlásra, ahol mindenféle kacat gyűlt össze.
– Órákig eltart majd mire eltakarítom!
– Éppen ez a lényeg! Hogy ne aludj! – nevetett a férfi.
A lány nagy sóhajtások közepette elkezdte a munkát.
Hajnali négy órakor fejezte be, és rögtön lerohant a lépcsőn, hogy ha csak egy kicsit is, de tudjon aludni.
– Ébresztő! Szólt meg valaki egy csörömpölő haranggal a kezében. – Te hogy hogy aludtál? – állt meg mögötte.
– Már végeztem!
– Hadd lássam! Te addig takarítsd a lépcsőt!
Amanda tudta, itt az idő a szökésre. Joseph már a tizedik lépcsőn járt, mikor megiramodott. Feltépte az ajtót, és rohant amerre csak látott! A férfi utána ment, de nem érte utol. Mikor a lány úgy látta, hogy elég messze van, egy közeli árust kérdezett meg, hogy merre az út:
- Bocsánat meg tudná mondani merre van Valkó? És hogy hol vagyok?
- Bródban vagy! Az út arra megy amerre jöttél! - válaszolta a kereskedő.
Ha arra megy amerre jött, fent áll a veszélye annak, hogy elkapják. Egy kis habozás után elindult!
Oda ért ahhoz a házhoz ahol fogva tartották. Gyorsan suhant a ház előtt, de nem eléggé. Meglátták. Mind a ketten elkezdtek rohanni. Bród és Valkó között volt egy erdő. Már – már a végénél voltak, mikor Amanda karját hátulról megfogták, és gyors, de erős csomót kötöttek rá. Majd a másikat is ugyan azzal a kötéllel. A fiú elrángatta, de szinte rögvest besötétedett.
- Itt megállunk! – mondta egy fa előtt. Rákötötte a lány karját.
- Elmegyek tűzifáért – ekkor egy tarisznya félét vett elő, ami tele volt a legkülönfélébb késekkel.
Amanda érezte itt a pillanat. A lábával próbált egy kést kivenni, ami össze is jött.
- Meg van – mondta maga elé.
Átcsúsztatta a kezébe, és rögvest elkezdte vágni. Végül Joseph is visszaért. Tüzet rakott. A lány úgy tett mintha aludna amire a férfi is elaludt. A kötél már kész volt. Elindulhatott. Hangtalan léptekkel indult, egészen addig, míg ki nem ért abból a „zónából” amíg meghallhatták. Ott már futott, és láthatott, hisz már kelt a nap. Látta a házát, a legelőt, a régi kopott már semmire sem jó istállót, a rétet, ami most megközelíthetetlen volt a nagy fűtől, mégis úgy érezte oda kell mennie. Hogy a nap az arcába süssön, és érezze, már szabad! De ekkor Joseph elé állt, és elfogta! Mikor egy hang jött hátulról:
- Engedje el!
Mind a ketten megfordultak.
- Anya – szólt Amanda
- Én megyek a lányom helyett.
Ekkor készségesen elvonult a férfival együtt.
Kedves Katie!
A művel egyetlen egy nagy baj van, a helyesírási hibákat nem nézve: hiányzanak belőle az érzelmek, így az olvasóból semmilyen reakciót nem vált ki; szinte unalmassá, monotonná válik. Rengeteg olyan helyzetet teremtettél, amiben kidomboríthattad volna az érzelmeket: a lány elhurcolása, a megérkezés, a szökési esélyek latolgatása takarítás közben, a lebukás utáni csalódottság, az erdőben menekülés, az anya felbukkanása. A történet önmagában véve jó, de így kevés.
Sok volt még benne a szóismétlés, és az egyszerű mondatokat összefűzhetted volna egy-két kötőszóval, így mindjárt szebben hangzana a szöveg. Számomra az is zavaró volt, hogy olyan helyeken is felkiáltójeleket használtál, ahol teljesen felesleges és indokolatlan volt.
Elég valószínűtlennek tűnt még, hogy miután gyakorlatilag elrabolnak és befognak rabszolgának, az az első kérdésed, hogy hol fogsz aludni. Plusz az, hogy a fiú nemes egyszerűséggel a lány előtt hagyja a késeit, amivel kiszabadíthatja magát. Szerintem ezeket a részeket nem gondoltad át jól.
Remélem, nem bántottalak meg. Véleményemmel csak segíteni próbáltam.
Üdv: timsi
Összesen: 17
Kedves Katie!
Tetszett az eleje, ahogyan elkezdted. Kicsit olyan hangulatot teremtettél, mintha egy ősöreg sámánnal ülnénk a tűz körül és ő mesélne egy még nála is régebbi történetet. Ezzel szerintem teremtettél egyfajta hangulatot.
A novella további részében viszont elmúlt az a varázs. A történések túl gyorsan követték egymást és az ember a vége felé már kapkodta a fejét. Megismertünk jó pár szereplőt, de a karakterek nem voltak kidolgozva, így az érzelmeket sem tudtad igazán megmutatni. Az anya megjelenése viszont jó ötlet volt. Annyi érdekes szituációt teremtettél, hogy egy hat oldalas novellában is elfértek volna. Ezért is zavart, hogy ezeket többnyire egy vagy két bekezdésben le is zártad. Hiányoztak a tájleírások, a karakterábrázolások, illetve az érzelemleírások.
De az alaptörténet érdekes volt, kalandos és egy szerethető személyt helyeztél a főszerepbe. Érdemes sokat gyakorolnod, mert ha sokat olvasol és sokat írsz, akkor ezek a hibák maguktól tűnnek el, és fejlődsz a saját utadon.
Üdv: Holly
Összesen: 16 pont
Kedves Katie!
Úgy érzem, hogy teljesen azonosultál a főszereplővel, és ez egy öreg hiba. Ugyanis több hangsúlyt fektettél a cselekményekre, hogy „ezt csinál, azt csinál”, de a történet kerete közben elveszett. Nekem ezek a szökési kísérletek is gyanúsak, és összecsapottak. Az ötleted jó, viszont a részleteket jobban ki kell dolgoznod. Tudom, hogy az ilyen apróságok („a fal rideg szürkesége megborzongatta a testem” / „ A szemében gyilkos tűz lobbant, s a karját fenyegetőn felém lendítette” …stb) unalmasak, meg fárasztó leírni őket, de nélkülük az olvasónak nehéz belecsöppennie az általad kreált világba. A vége homályos. Ki megy el kivel? Gyakorolnod kell még a fogalmázást.
Üdv: Andi
14 pont
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Köszönöm a kritikákat, tanulni fogok belőle, és nem hagyom abba az írást!