Csókoltat a halál

Nagyot sóhajtott, majd szívecskét rajzolva az ablaküvegre, hümmögött egyet. Az eső megállíthatatlanul zuhogott odakint, de a lány vágyát ez sem gátolta.  Napok óta bezárva ücsörgött, pedig Ő annyira táncolt volna az esőben, annyira pocskondiázott volna a hatalmas pocsolyákban, mint ahogy azokban a filmekben tették, amiket eddig a televízióban látott.

Hatalmas gombóc növekedett a torkában, amint eszébe jutott, hogy Ő már nem láthatja azt a sok csillogó kis mécsest, és kivilágítást karácsonykor, hogy nem húzhatja össze reszketően a kabátját az utcán, miközben az első hó leesik...

Talán ez a legrosszabb a korai halálban, az ember csak akkor jön rá igazán, hogy mit veszít, mire nem figyelt eléggé, mikor kijelentik: „Alig pár órája van.”

Nem nézheti többé, ahogyan reggel a nap első sugarai elérik az ablakpárkányt, nem érezheti a finom pite illatát, és többé a családját sem láthatja.

Véget ér számára az élet, amint a puha földtakaró alá bujtatják, egy sötét dobozba zárva, ahonnan többé nem jöhet ki.

A lány könnyei azonnal megeredtek, amint boldog percek emlékei törtek fel benne. A könnycseppek lassan folytak végig pirospozsgás arcán, majd egészen le, a kezében tartott levélre, potyogtak.

Nagyot sóhajtott, majd gyors mozdulatokkal kapkodta ki fiókjából a rég ott üldögélő golyóstollat, majd az összegyűrt papírt kinyitotta, és tovább írta levelét.

„... Érzem, hogy már csak pár percem van hátra, fáj mindenem, nem bírom. Tudom, hogy azt ígértem, hogy túlélem, de kérlek, értsétek meg, elfáradtam. Túlságosan is nehéz, pedig... pedig annyira jó lenne még veletek; ha még egyszer láthatnám, ahogy mosolyogtok... Tudom, sok fájdalmat okoztam nektek, amit igazán restellek, nem akartam teher lenni senki számára. Kérlek, ne emésszétek magatokat, nekem sokkal jobb helyem lesz ott fent, a csillagok között.

Drága Anya!

Emlékszem, mennyire szerettük együtt nézni a csillagokat! Mindig azt mondtad, hogy azokon keresztül láthatunk be a Mennyországba, hogy azok adnak nekünk a legsötétebb éjszakákon is fényt! Tudod, akkor nem hittem el, de most már igazán hiszek neked!

Apa!

Istenem, apa, mennyire de mennyire szeretlek téged! Soha nem hálálhatom meg most már, amit tettél értem. Köszönök mindent!

Édes testvérkém!

Mindig én voltam a kicsi a családban, sajnálom, hogy elvettem a te időd, és elvontam a szüleink figyelmét! Ha tudnád, mennyire felnéztem rád, sajnálom a sok csínytevést, és szót, amivel megbántottalak!

Életeim!

Tudom, hogy nem a legszebb sorok, de csak ennyi fér bele ebbe a rövidke félórába, amim még van, hisz ti is tudjátok! Ezért kértem, hogy ma ne gyertek be! Sajnálom, ha megsértettelek azokkal a kemény szavakkal titeket, de muszáj volt! Nem akartam halálom előtt a bánatos arcotokat látni.

Sajnálom!

Szeretlek titeket, és soha ne bánjátok, hogy meghaltam, a legszebb életem volt, még ha rövidke is, és a legjobb család vagytok, akit csak kaphatok!

Köszönöm a rám szentelt időt, és mindenért hálás vagyok!”

Amint felkerült a levélre az utolsó szó, a lány érezte, ahogy teljes egészében lebénul, s fájni kezd mindene.  Túlságosan fáradt volt, tudta, hogy pihennie kellene, de Ő csak könnyes szemekkel várakozott, hátha végre legalább az első havazást látja. December volt, már rég havaznia kellett volna, ám valaki még ezt is megakadályozta, az utolsó kívánság sem teljesülhet a lány életében.

Pár perc múlva feladta, majd hümmögve bújt a fehér paplan alá, s várta, hogy végre örökre elaludjon.

Nagyot nyelt, amint megérezte, hogy lassulni kezd szívverése, majd hirtelen felgyorsul, Ő pedig levegő után kapkod.

Léptek zaját hallotta, kiabálásokét, majd észlelte a hosszú, sípoló hangot a feje mögül. Többre már nem volt eleje figyelni, teljesen kimerítették az eddigi események.

Egy utolsó lélegzetet vett, majd a szíve megszűnt dobogni...

Hirtelen kelt fel az ágyban, hangosan zihált az üres, hófehér szobában. Az ablak fele nézett. Havazott. A hó csendesen hullott, de már így is egy egész takarót terített az ég a földre.

A nap épp felkelőben volt, a lány szemei könnyel teltek meg, majd nevetni kezdett, s szívéhez nyúlt.

Hangosan dübörgött a mellkasában, jelet adva, hogy a lány még igen is él. Az ablakhoz futott, majd onnan nézte a tájat.

Soha nem érzett még ilyen nagy boldogságot, nem fájt semmije, biztosan hitte, hogy meggyógyult, hogy már nem kell a szüleinek kölcsönt felvennie, már nem kell sírnia senkinek érte, mert most már teljes életet élhet, és visszaadhatja a családjának azt a sok időt, amit az Ő gondozásával töltöttek. Ahogy a tájat figyelte, még jobban sírni kezdett, majd meghallotta még valaki sírását.

Az anyja és a többi családtagja szívszaggató hangját hallotta, mire mosolyogva hátrafordult. Azt hitte, hogy ők is örömkönnyeket hullatnak, mert végre meggyógyult…

Ám amint meglátta a fehér szövetet és a békésen alvó lányt, aki történetesen Ő volt, és a levelet az anyja kezében, ahogyan el-elcsukló hanggal olvassa fel az Ő általa írt sorokat, rögtön elszomorodott.

Kezét ismét szívére tette, ám csak a levegőt fogta meg. Hangosan felsikított, majd szólítani kezdte testvérét.

Azt akarta, hogy tudják, hogy érezzék, itt van, és soha nem hagyja el őket, de senki nem hallotta mit mondott.

Csak csöndesen tűrte, ahogyan valami szél felkapja, és messze repíti az élettől...

Szia, Lana! :)

Őszinte leszek, hiszen úgy gondolom, hogy csakis abból tanul az ember, főleg az írópalánta! :)

A helyesírásodban egyetlen hibát sem találtam, gondozott volt a szöveg, összefüggő, nem voltak benne értelmetlen mondatok, vesszőhiányok, semmi! :)

Akkor egy kicsit a történetről... Elsőnek ami megfogott az a címe volt. Anyukám is szokta használni ezt a kifejezést, Ő jutott róla eszembe. Azt gondoltam, hogy most valami ironikus, vicces történet fog következni, de nem az jött, ezzel pedig teljesen megleptél.

A történet érdekes volt. Egész végig nem azt vártam, ami a végén bekövetkezett. Tetszett az is nagyon, hogy külön-külön kiemelte a családtagjait, és mindenkinek írt valamit. Ez egy nagyon szép gesztus volt, engem igazán ott fogott meg a történet. Örültem, hogy E/3-mat használtál, nagyon szépek voltak ebben a személyben a leírásaid. És a vége... Hát, komolyan mondom, az volt a legjobb.

Sikerült elérned, hogy akarjam még tovább olvasni, hogy még többet megtudjak a titokzatos főszereplődről, de elkeseredve láttam, hogy nincs tovább...

Ezen kívül azt tudom neked mondani, hogy folytasd mindenképpen az írást, írj sokat, írj szenvedéllyel, és meglátod, és még ennél is jobban fog ez neked menni! :)

Sok-sok ihletet kívánok Neked a jövőre nézve! :)

Üdvözlettel: Nilla

Összesen: 28 pont

Szia, Lana!

   Először el kell, hogy mondjam, hogy nagyon tetszett az írásod.:)

   Megrendítő írás, szépen megfogalmazva az érzések nálam teljesen átjönnek, és szinte látom magam előtt, ahogy a lány a levelet írja egy hófehér kórházi szobában.

   Gördülékeny maga szöveg, szép képekkel. Az érzelmek szépen vannak megfogalmazva, és valószínű, hogy hasonló gondolatok futnak át egy ilyen sorsú lány fejében, közvetlenül a halála előtt, bár arra kíváncsi lennék milyen betegségben szenvedett.

   Nekem a legjobban a levél és a legvége tetszett, ahol rájön, hogy mégis meghalt, és el kell hagynia ezt a világot, a családját. Annyira jól írtad meg az egészet, hogy szívesen olvastam volna még belőle többet, és sajnáltam, amikor vége lett.

   Csak gratulálni tudok neked, a továbbiakban pedig sok sikert kívánok!

Üdv:

Any4444

Összesen: 28 pont

Kedves Lana!

Bevallom, hogy mikor a címet olvastam, megijedtem, hogy megint valami szerelmes történet lesz egy jó nagy drámaisággal megtoldva. Aztán elkezdtem olvasni, és rájöttem, hogy szó sincs ilyenről.

Az elején nagyon tetszett a negatív festés, ahogyan a főszereplő lány végiggondolja, miből is marad ki. Pontosan ilyen érzések és gondolatok kavarognak egy olyan emberben, aki tudja, hogy nemsokára meg fog halni.

A vége pedig nagyon tetszett. Ahogy látja a havat és a szellő, amely elviszi a földről. Az édesanyjának írt levél a csillagokról és a Mennyországról nagyon szép gondolat volt. Szerettem volna még többet megtudni, hogy mivel is sértette meg azokat, akiket szeretett.

Nagyon jó novella volt, csak gratulálni tudok hozzá. Remélem még olvashatok tőled. J

Üdv: Holly

Összesen: 28 pont

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés