Entertraiment Clone Inc.

"Van, amikor a leghatalmasabb sziklák is némák maradnak, az óceánok is elcsendesednek, s van, hogy az apró kavicsok sikoltanak és üvöltenek. A hangerejük nem azonos a tényleges erejükkel. Titkot rejtenek. Kérdéseket, válaszokat, örömöket és fájdalmakat, csodákat, imákat, veszteségeket és győzelmeket. Reményt és túlélést. Az Életet. Annak teljességében és gyönyörűségében. A feltámasztott, megújított, sziklasírból előhívott életet, amelyről másoknak kell majd leoldani a gyolcsokat."

(Tornay András)

Érezte, ahogy lüktet a szíve, az adrenalinja az egekig szökött. Érezte, hogy valaki a karjához nyúl és eloldozza nehéz béklyóiból.  A legrosszabbakra számított. Vagy egy újabb klónra, amit összevetnek vele, vagy egy újabb, gyötrő kínokkal tarkított szenvedésre, vagy a testi-lelki kínok legrosszabbikára, a megaláztatásokra.

            Ki akart szabadulni, látni akarta a napfényt. Mennyire irigyelte éveken keresztül a rabokat, hiszen nekik legalább rácsos ablakuk volt, és azon keresztül besütött a nap hozzájuk.  Mindig, mikor bántották őt testileg vagy lelkileg, esetleg mindkét téren, elképzelte, ahogyan a nap melege simogatja a bőrét, ahogyan a szél belekap a hajába és friss, tiszta víz ér az ajkához.

            Várt, nem mert megmozdulni, még a szemét sem merte kinyitni.

- Hé! – hallotta a suttogást. – Én vagyok az, Eszter! Gyere! Ki kell innen menekülnöd!

Hallotta ugyan, de nem fogta fel a szavakat. Óvatosan kinyitotta a szemét és körbe sandított az apró lyukban. Csak ez a vékony, kifakult bőrű klón állt mellette. Annamária volt a neve annak a lánynak, akiről mintázták őt.

- Mit csinálsz, An? – nézett rá hitetlenkedve Eszter.

- Már régen meg kellett volna tennem. Ne haragudj, hogy eddig nem szabadítottalak ki. Nagyon féltem, de tegnap éjjel meghallottam, hogy mit akarnak ma csinálni veled és nem bírom tovább.

- An, meg fognak ölni téged, ha most engem elengedsz – figyelmeztette a klónt a lány.

- Többen is így gondoljuk, ha mi nem is élhetünk, de ti igen, és elmondhatjátok kint, hogy mi történik itt bent velünk. Óh, Eszter, kint kérlek mond el, mi van itt bent. Azt is, hogy mi is érzünk, és rettegünk! – Annamária hangja meg-megreszketett a félelemtől.

- Ha kijutok, ígérem, elmondom!

- Most menj, rajtad nincs chip, sem pedig bélyeg. Siess! Most mennek haza a dolgozók a munkából Lilla vár téged ruhával az első szinti női mosdóban. Többen fogunk megpróbálni kijutni, hogy ti emberek egy-néhányan ki tudjatok menekülni.

Annamária már ki is tuszkolta Esztert az ajtón. Esztert egyszerre töltötte el a remény, a bizakodás, a félelem, az aggodalom és az adrenalin. Tudta, hogy talán ez élete utolsó esélye a szökésre. A szíve vadul kalapált, fáradt volt az előzőnapi kínzások végett, de mégis futott tovább a folyosón. Út közben zajokat hallott nem messze maga előtt a folyosókból, majd léptek zaja ütötte meg a fülét. Eszter bebújt az egyik nyitva álló ajtó mögé.

- Eszter! Eszter, Ákos vagyok! – suttogta egy bizonytalan férfihang. – Annamária küldött, hogy segítsek neked!

A lány nem mozdult, mert rossz előérzete volt. Hallotta, ahogyan egy halk, hörgő hang az ő cellája irányából felcsendül, majd elhal. A kulcslyukon keresztül rálátott az ajtójára. Megpillantotta Annamária élettelen testét.

- Gyerünk, meg kell keresnünk őt! – szólt az éppen most érkező másik klón.

- Nem lehet olyan messze, mit húztál ki Anből?

- Azt mondta, hogy a hátsó kapu felé irányította Esztert.

Eszter hálát adott Annek, hogy rossz felé tereli az őröket szándékkal, megvárta míg a két férfi klón eltűnik  a rossz irányban. Csendben kilopakodott rejtekhelyéről és a megbeszélt irányba indult.

                                                 -x-

            Lent az első emeleten bement a női mosdóba.

- Eszter? – hallott egy női hangot az egyik fülke felől. – Lilla vagyok, gyere!

Eszter oda ment a fülkéhez és belépett rajta. A klón nő megkönnyebbülve húzta a lányt be maga mellé, majd becsukta az ajtót, bereteszelte és odanyújtotta a lánynak a ruhákat.

            Pár perc múlva már készen is volt Eszter az átöltözéssel, Lilla útjára bocsátotta őt pár jó tanáccsal. Eszter félve indult meg a kijárat felé, a szíve a félelemtől vadul zakatolt, szinte egész testében remegett. Amikor már majdnem kijutott, egy klóncsoport próbált kitörni két kapuval arrébb, az ellenőrzőponton kirobbant a harc. Eszter a hozzá legközelebb eső ellenőrzőponthoz ment, ott két fegyveres férfi állt és ellenőrizte a kihaladók nyakát és csuklóját, mivel ezen a két ponton jelölték meg a klónokat kódszámokkal és gyártási sorszámmal. Eszter már nem volt benne biztos, hogy őt nem e jelölték meg az évek során. Nem volt ideje ezen gondolkozni, mert a klónokat egyesével kezdték el leteperni és ha bármelyik régebbi őr megpillantja őt, biztos lehet benne, hogy nem megy el.

Az egyik őr oda lépett hozzá. Közben távolabb látott még egy csoport klónt, akik láthatóan idegesek voltak, féltek. Páran visszafordultak és a hátsó ajtó felé kezdtek el inkább menekülni. Az egyik klón ugyan ott próbál kijutni, ahol ő, a másik őrnél volt, de lebukott és megrohamozták őt a semmiből előtűnő izompacsirták.

- Szabad? – kérdezte a férfi, majd a nyakánál lehajtotta a lány garbós felsőjét, majd folytatta a beszédet, közben megnézte a csuklót is – Üres. – jelentette a másik őrnek.

Eszter jól tudta, hogy ugyan úgy, mint a cellájában, valószínűleg itt is vannak kamerák, ezért szándékkal lefelé nézett és a haja eltakarta az arcát, megkönnyebbülve lépett ki a meleg napfényre az ellenőrzés után. Olyan régen nem érzett már napfényt, hogy úgy érezte, szinte ég a bőre. Pár klón szaladt ki a nem messze lévő őrkapukon. Nagy, kővel fedett téren kellett átjutni a klón központig, ahol eddig fogságban tartották Esztert is.

- Hát párnak sikerül meglógnia? – gondolta magában Eszter.

Elindult, hogy megkeresse az otthonát. Nem volt benne biztos, hogy merre kell menni, sőt, abban sem, hogy a régi családja ott van e, ahol régen volt, vagy már elköltöztek, vagy netán meghaltak e már. Ahogy lépkedett az utcán, meglátta Kittit, aki szintúgy egy klón volt. Barna félhosszú haja volt, zöldes barna szemei, csontfehér bőre.  Mellette egy rendkívül ismerős alakot pillantott meg Eszter. Közelebb ment hozzájuk.

- Virgie? Vivi, te vagy az? – kérdezte bizonytalanul a klónt.

A lány ijedten tekintett rá, majd meg is nyugodt.

- Te vagy Eszter? – kérdezte a lány.

- Igen, én vagyok az.

- Ő mesélt rólad. Mármint a te igazi Virgie-d. Minden egyes klónjának mesélt rólad.

- Ő most hol van?

- Nem tudom.

- Azt sem, hogy bent van-e, hogy él-e még?

- Semmit sem tudok róla, de most jobb, ha menekülünk. Az őrök nemsokára megnyomják a riasztót.

- Nem nyomják meg, sutyiban megpróbálnak majd minket összeszedni, vagy megölni – javította ki őt Kitti.

 Egyszerre elindultak egy irányba.

- Hová mész, Eszter? – kérdezte a Vivi hasonmás.

- A családom nem olyan messze lakik innen.

- Vannak még ember barátaid? – kérdezte Kitti.

- Voltak. Valószínűleg vagy nem élnek már, vagy nem itt laknak, vagy nem ugyan ott a városban, ahol eddig.

- Értem. A családod még mindig ugyan ott lakik? – kérdezte újra Kitti.

- Talán. Nem tudhatom. Hét évet vettek el az életemből.

Kitti elkötött három elektromos biciklit. Egészen a térről kivezető elágazásig mentek, majd balra fordultak. Az utca sarkán Eszter egy fekete kocsira lett figyelmes.

Minden klón balra indult és Eszterék előtt mentek.

- Ne erre menjünk! Fordulj, gyorsan! Forduljatok vissza!- szólt a klónokra Eszter, de nem hallgattak rá.

Eszter megfordult a biciklivel és az ellenkező irányba indult el. Virgie klónja pedig követte őt.

- Biztos vagy benne, hogy erre menjünk? – nézett rá a lány Eszterre.

- Igen, biztos. Egy olyan kocsival raboltak el engem évekkel ezelőtt. Teli van fegyverrel, aki arra megy, meghal.

                                                -X-

Amint elértek a túlsó sarokig, hallották a fegyverek hangját és az üvöltözéseket is.

- Megszökik kettő! – üvöltötte hátul valaki, de nem fordultak meg, hogy megnézzék, ki is az.

Egy férfi indult utánuk csak, egy magas, kissé túlsúlyos, kopaszodó, ősszakállú férfi, akin fekete rövid ujjú volt, amin fehér betűkkel díszelgett a felirat, hogy: Entertraiment Clone Security .

            A férfi nagyon gyorsan futott, Eszter tudta, hogy valószínűleg a férfi a kísérleti erőnövelő hatása alatt áll. A biciklik korlátozott sebességűek voltak, ezért elég hamar a nyomukban futott a férfi. Eszter karját elkapta és visszafelé kezdte húzni, mire a bicikli leállt teljesen. 

- Ne! Eresszen el! Én nem vagyok klón! Nem megyek vissza! Engedjen el!

- Hű, mit fogtam! Egy Eszter prototípus?  Te vagy az egyik legdrágább klónunk és a legtökéletesebb is. Már évek óta spórolok egy olyanra, mint te, most pedig csak úgy ingyen az ölembe hullasz.

- Én nem vagyok klón! Az eredeti vagyok! Nézze meg a csuklóm és a nyakam! Nincs számom!

A férfi felhúzta a nő ruha ujját és vizsgálni kezdte a csuklóját, majd a nő haját eltette a nyakától és lehajtotta a garbós felsőt.

- Hm, valóban nincs termékkód. Azt hittem, hamisak a pletykák, hogy embereket is fogva tartunk a laborban. Nem mintha, rosszabb lennél egy klónnál. Sőt! Ami azt illeti, örülök neki, hogy nem csak egy klón vagy, hanem az enyém lesz az eredeti. Igaz, te már a negyedik fajtádra hasonlítasz, a Sexy Nightra, mivel most huszon ennyi-mennyi éves lehetsz, ugye?

- Huszonöt éves múltam.

- Tökéletes! – lelkendezett a férfi, majd kotorászni kezdett a zsebében fél kézzel.

Ekkor érkezett meg a Virgie klón és a biciklije hangosan csattanva érkezett meg a férfire.

A biztonságőr elterült ájultan a földön.

- Gyere! – szólt neki Vivi. – Merre kell menni?

- Egyenesen – mondta Eszter és futásnak eredt. A lábai már a második utcánál kezdték felmondani a szolgálatot, hiszen évekig alig-alig mozdult ki a cellájából, nem hogy még fusson is.

            Már csak háromsaroknyira voltak a célállomástól, mikor észrevették, hogy a securitys fut utánuk, mint egy megveszekedett bika.

- Vivi, menj előre már csak két utca, a 29-es számú ház az. Szólj annak, akit bent találsz, hogy segítsen, itt lakott egy lány, a neve Eszter és most szökött meg a fogva tartóitól. Kérj segítséget! Gyertek elém!

- Oké, sietek! – mondta a lány és felpattant az egyetlen megmaradt biciklire.

Eszter olyan gyorsan futott, amennyire mostani, gyengécske fizikuma engedte.

- Gyerünk, már csak egy utca! – biztatta saját magát a lány.

Vivi éppen akkor jött ki három férfivel maga után az ismerős kertből, mikor már csak két ház választotta el a lányt a biztonságot nyújtó védelemtől, de nem törhetett ki örömmámorban. Lábai feladták a szolgálatot, a biztonságőr elkapta és már elő is húzta zsebéből a kábító fegyverét, mire a közelebb álló fiatal férfi oda ugrott és kikapta a férfi kezéből.

- Mit csinál ezzel a lánnyal? – kérdezte a másik férfi, akinek a hangját Eszter rögtön felismerte. A bátyja volt az.

- Ez a két klón megszökött a központból. Bebeszélték saját maguknak, hogy visszajönnek a családjaikhoz, holott ők csak gyenge utánzatok. Valószínűleg a központi adatbázisból vették a lakcímeket. A sérült klónokat vissza kell szállítanom.

- Maga is jól tudja, hogy én nem vagyok klón! – gyanúsította a nő az őrt. – Nézzék meg a nyakamat és a csuklómat, nincsenek jelzéseim, ember vagyok! Eszter a nevem, itt laktam tizenöt éves koromig, de az egyik reggel a legjobb barátnőmmel, Virgie-vel elraboltak minket, ez a klón Virgie klónja, és titeket is bárhonnan felismernélek. Az öcsém, Gergely, a bátyám Karl és az édesapám, akit szintúgy Karlnak hívnak. Volt egy kutyám, akit Buksinak hívtak, és volt egy barátom is.

- Ha klón, miért emlékszik ennyire mindenre? – kérdezte Gergely, majd közelebb lépett a nővéréhez.

Eszter bátyja, Karl elkapta a lány csuklóját és megvizsgálta, majd a nyakát is megnézte és döbbenten figyelte a lány szemeit.

- Én vagyok az, kérlek, higgyetek nekem! Ne engedjétek, hogy elvigyenek minket innen! Nem akarok újabb évekig kísérleti nyúl lenni! Nem akarom, hogy fájjon. Akkor inkább öljetek meg! – könyörgött a nő, majd sírva fakadt. – Nem akarom! Nem akarom! – ismételte meggyötörten a nő.

-  Hazudik, ő egy új kifejlesztésű klón, bilétát azért nem kapott még, mert a harmadik napon gyártás után szokott rájuk kerülni a kód a legújabb prototípusokra. A régebben árultakra rögtön rákerül. Ő az első érző klónunk.

- Hazug! – üvöltött Eszter torkaszakadtából. – Ez az egész klónozás emberekből áll. Elfognak pár embert, leklónozzák őket, majd bezárják őket egy ablaktalan lyukba és kínozzák őket minden lehetséges módon! Megígértem a többieknek, hogyha szabad leszek, mindent elmondok az embereknek, hogy hogyan bánnak velünk és a klónokkal! Azt is, hogy a klónok is éreznek, ugyan nem tudnak sírni, mint mi, de éreznek és borzalmas kínokat kell, hogy kiálljanak! Nem a klónok a szörnyek, hanem mi emberek!

Az őr hirtelen maga felé fordította a nőt és ököllel úgy gyomorszájba ütötte Esztert, hogy az összeesett és halkan nyöszörgés közben könnycseppek gurultak végig az arcán.

- Sír – állapította meg az édesapa.

Az őr tovább ütötte volna a nőt, hogy elhallgattassa, de Virgie ráugrott a férfire.

- Ne bántsa a barátnőmet! Lehet nem a sajátom, hanem azé, akiről mintáztak, de én ugyan azt érzem iránta, mint az igazi Virgie! Megvédett engem! Szeretem őt!

A klón minden erejével ütötte a férfit, hogy az ne bántsa Esztert. A három férfi döbbenten szemlélte a jelenetet.  Az apa odalépett az őrhöz, lefejtette a klónt a férfi nyakából magához ölelte a klónt, aki döbbenten meredt maga elé. Addig Esztert felnyalábolta a két testvére.

- Köszönöm Vivike, hogy visszahoztad nekem a lányom. Hét éve vártuk, hogy hírt kapjunk róla.

Az őr mérgesen nézett rájuk.

- Ezt a két szökevényt vissza kell vinnem!

- Szó sem lehet róla, hogy elvigye! Érzem, hogy ő a valódi testvérünk! Ő nem egy klón! Nagyon hasonlít Eszterre tényleg. Én hiszek a lánynak – mondta Karl nővére védelmére kelve. 

- Jobb ha elmegy, ha nem akar balhét, uram! – mondta Gergely.

Eszter erőtlenül dűlt oly rég vágyott családja ölelésébe. Édesanyja még kisebb korában elhunyt, így már csak négyen voltak a családból.

- Még visszajövök! – fenyegetőzött a férfi, majd sarkon fordult és elment.

Esztert és Vivit bekísérték a házba, ott egy-egy székre ültették őket. A három férfi még mindig hitetlenkedve pillantott végig a két nőn. Az egyiken azért, mert klón, a másikon pedig azért, mert egy meggyötört, félholt nő, akit hét éve a föld is elnyelt.

            Vivi felállt és leguggolt Eszter elé.

- Eszter, kint vagyunk, megmenekültünk! Élünk! – mondta a lány, közben rátette a kezét barátnője térdére. – Baj van? –kérdezte aggódva.

- Kijutottunk! – mondta a lány, majd megkönnyebbülésében sírva fakadt.

Vivi átölelte a lányt.

Másnap bementek feljelentést tenni az Entertraiment Clone Inc ellen. Egy hét múlva perbe is fogták az Entertraiment Clone Inc vezérigazgatóját többszöri emberrablásért, emberi kísérletekért, bántalmazásért. Viszont kutatást nem csinálhattak a cégnél. Vivi javasolta Eszternek, hogy kérjen emlékezet pert, amit nem lehet vissza utasítani és az igazság is kiderül.

            Eszter az első per napján idegesen lépett a tárgyalóterembe.

Már fél órája ment a tárgyalás, mikor felszólították őt, hogy mondja el az igazságot. A fejére helyeztek egy emlék elemzőt, amire egy monitor volt rákötve.

- Eszter, ön azt állítja, hogy a fent említett cég nem csak önt, de másokat is megkínzott, igaz?

A monitoron megjelentek klónok és emberek, kísérleteztek rajtuk, sikítások, üvöltések hangja töltötte be a termet. Majd hirtelen minden elhalványult és a termet látták csak.

- Igen és még többet is állítok. A klónok érző lények.

A monitoron megjelent egy emlékkép egy klónról, aki sikítva üvölt egy nem messze lévő asztalon:

- Nem akarok meghalni! Ne, ez fáj! Segítség! Élni akarok, ember akarok lenni! Ne öljenek meg! Könyörgöm!

Kétségbeesett kiáltásaira senki nem reagált az emlékképben. Egy lézersugárral felvágták a mellkasától a köldökéig, a klón pedig éles sikollyal, majd hörgéssel elájult. A kép eltűnt, majd Annamária jelent meg a szökés előtt.

- Hé! Én vagyok az, Eszter! Gyere! Ki kell innen menekülnöd!

- Mit csinálsz, An?

- Már régen meg kellett volna tennem. Ne haragudj, hogy eddig nem szabadítottalak ki. Nagyon féltem, de tegnap éjjel meghallottam, hogy mit akarnak ma csinálni veled és nem bírom tovább.

- An, meg fognak ölni téged, ha most engem elengedsz.

- Többen is így gondoljuk, ha mi nem is élhetünk, de ti igen, és elmondhatjátok kint, hogy mi történik itt bent velünk. Óh, Eszter, kint kérlek mond el, mi van itt bent. Azt is, hogy mi is érzünk, és rettegünk.

- Ha kijutok, ígérem, elmondom!

- Most menj, rajtad nincs chip, sem pedig bélyeg. Siess! – mondta végül a nő az emlékben, majd az emlék megváltozott és már Annamária vékony teste vérben feküdt a padlón.

            A tanúk mind megborzongtak. Újabb emlék jött.

Vivi ugrott az őr fejére és ütlegelte.

- Ne bántsa a barátnőmet! Lehet nem a sajátom, hanem azé, akiről mintáztak, de én ugyan azt érzem iránta, mint az igazi Virgie! Megvédett engem! Szeretem őt!

- Ezek csak mind mesterséges érzések a klónokban. Megírt programok – vette a védelem kezébe az irányítást.

- A szeretetet hogy lehet megírni programban? Maga tudja, mi a szeretet valójában? Mert szerintem senki sem tudja és nem is fogja megmagyarázni – Vetette oda Eszter anélkül, hogy az ügyvédre nézett volna.

- Mit tettek még önnel?- kérdezte a vád.

Ebben a pillanatban megrohamozták a gépet az emlékek, villogtak a képek egymást követve. Először egy laborban feküdt, idegszimulánsokat adtak be neki, rángatózott a fájdalomtól, főleg olyan szereket próbáltak ki rajta, amik nem tettek kárt a testében külsőleg. Rángatózott lekötözve a műtőasztalon, közben oda lépett felé a vezérigazgató és végig simította az arcát.

- Nyugodj meg, nem lesz semmi bajod. Csak a Sexy Night babáknak kell egy kis plusz még belőled.

A nő összeszorította az öklét és összepréselte az ajkát, vakmerően nézett a férfire.

- Nyugodtan sikíts csak a fájdalomtól, hidd el, jobb lesz. Add ki magadból! Nem engedném, hogy komolyabb bajod essen. Túl fogod élni. Milyen gyönyörű vagy, amikor a fájdalomtól csillog a szemed!

            Újabb emlékképek villantak fel. Őrök állták körül. Ő meztelenül állt, próbálta magát takarni, erre az egyik őr oda ment hozzá és pofon vágta. Körülbelül ekkor kerülhetett a központba. Tizennyolc éves lehetett az emlékben. Öt őr állta körül az akkor még gyereklányt.

- Azt mondták, hogy vad vagy és, hogy törjünk be, kicsike. Öten csak megnevelünk.

A férfi elkapta az emlékképben Eszter kezeit, míg egy másik szétfeszítette a lábait és benyúlt közéjük. A jelenetet félig takarták a férfiak, akik körbevették a lányt, de mindenki tudta, hogy mi történt.

Az emlékképben a tizennyolc éves Eszter sikítani és vergődni kezdett a fogva tartói keze közt:

- Ne! Eresszenek el!

Ekkor lépett be a helységbe a vezérigazgató. Arca eltorzult a dühtől a férfiak láttán.

- Mit csinálnak? Eresszék el!

- Főnök? El-elnézést, azt hittük ugyan olyan, mint a többi fogoly – Szabadkozott az egyik őr.

- Hozzá ne merjenek nyúlni! Kifelé, de nagyon gyorsan! – rivallt rájuk a férfi.

Eszter könnyes tekintettel nézte, ahogy kimennek a férfiak. Takarta magát a látszólagos megmentője elől.

- Jól vagy, Eszter? – kérdezte a férfi, majd közelebb lépett a lányhoz.

Eszter megrezzent, de nem válaszolt. Azon volt, hogy teljesen megpróbálja magát eltakarni.

- Ne félj tőlem, nem bántalak! – mondta a férfi, közben leguggolt mellé és megsimította a lány arcát és egy tincset a hajából felpödört gyengéden az ujjára, majd elengedte. A lány összegubózott a földön.  – Engedd, hogy lássalak, Eszter!

- Hagyjon békén, eresszenek haza! Hol van a barátnőm?

- Eszter, ne játssz a türelmemmel és a megértésemmel! Nézz rám! – parancsolt a lányra.

A lány felemelte a fejét és közelebb húzta magához a lábait, hogy valamennyire jobban takarhassa magát.

- Így közelebbről még szebb vagy, mint távolról mikor láttalak többször is az autómból. Ha tudnád, hányszor figyeltelek téged!

- Nem vagyok szép. – mondta a lány, arca teljesen piros volt a szégyentől, hogy meztelenül van.

- Te leszel a következő alanyom. Tudnom kell, hogy milyen vagy! - mondta a férfi, majd betakarta testével a lányt, aki sírt és üvöltözött a szabadságáért. Majd jól láthatóan a lányt erősen megcsókolta a férfi és vetkőzni kezdett.

 Az emlékkép hirtelen megszakadt.

- Elnézést, ezt nem .. nem akarom végig nézni – mondta a lány.

- Természetesen megértjük és tiszteletben tartjuk – felelte automatikusan a bíró.

- Kérlek, folytasd másik emlékkel, Eszter! – szólt a vádló ügyvéd.

- Igen is.

            Újabb emlék derengett fel. Kissé már fakó volt, mintha valami történt volna az emlékkel. Eszter a földön feküdt a saját vérében. Ajka fel volt horzsolva, telis-tele volt duzzanatokkal, véraláfutások tarkították az egész testét. Vért köhögött a padlóra, hiába próbált többször is felállni, a látható fájdalmak elegek voltak arra, hogy visszakényszerítsék fekvő helyzetbe.  Láthatóan itt már eltelt pár év, mert öregebb volt Eszter. Kinyílt az ajtó és egy klón sietett be fertőtlenítőszerrel és friss vízzel.

- Eszter, Eszter! Mit tettek veled? – kérdezte, majd közelebb hajolt a lányhoz, megérintette duzzadt, véraláfutásos arcát, mire a lány felszisszent. – Miért tették? – kérdezte a lány, közben egy rongyot vizezett be, kicsavarta és nagyon óvatosan törölgetni kezdte a lány arcát.

- Azért, mert nem leszek a szolgájuk. Inkább öljenek meg, de nem leszek a bábujuk! -  sziszegte indulatosan a foga között a szavakat a lány.

- Eszter, hidd el nekem, tudnak jobbat a halálnál. Kérlek, ne csináld ezt, borzalmas téged így látni!

- Akkor mi legyen? Adjam meg magam? Elégítsék ki rajtam nyugodtan magukat ezek a férgek? Had legyek csak kísérleti nyúl, megaláztak, megerőszakoltak, a porba tiportak megpróbálják szépen kitörölni az emlékeimet mindenkiről, hogy ne lehessek az, aki vagyok! Nem engedem, nem adom oda a szeretteimet! Ha nem küzdök, nem lesz miért élnem!

Ekkor lépett be az ajtón a vezérigazgató.

- Menjen ki, 9120-as!

- Uram, még nem ápoltam le a sebeit.

- Hagyja itt az őszeset. Majd én megcsinálom.

- Igen is, Uram! – mondta a klón, majd kiment.

- Látod, látod, Eszter! Mi lenne, ha nem ellenkeznél állandóan? Négy év alatt megtanulhattad volna, hogy nem mondhatod azt semmire, hogy nem! A klónozásodhoz feltétlen szükséges újabb kísérleteket végezni rajtad. Utána, ha jó kislány leszel, kaphatsz bizonyos engedményeket. Megjutalmazlak, ha jó vagy és megbüntetlek, ha rosszalkodsz. Az pedig, hogy az egyik őrbe belé állítottad a szikét nem a jótétemények közé sorolandó. Áll az alku? Légy jó és jutalmat kapsz.

- Maga nem az apám nem adhat és vehet el, amikor kedve tartja! – csattant fel a lány, de rögtön meg is bánta, mert éles fájdalom hasított a jobb karjába, amit durván kezdett tisztítani a férfi.

- Nem kell az apádnak lennem, az enyém vagy! Azt csinálok veled, amit akarok, ha kell a mostani állapotodnál is rosszabb lehet a helyzet. Jutalom, vagy kínzás kell?

- Mi lenne a jutalmam, ha idézőjelesen jó leszek? Lehetek talán az ágyasa? – kérdezte szarkasztikusan a férfit.

- Buta kislány, te mindig az enyém vagy. Mit szeretnél? Egy szobát, több élhetőségi lehetőséget?

- Maga jól tudja, hogy mit akarok! A szabadságomat akarom! Mit kér cserébe?

- Tudod, hogy nem engedhetlek el, túl sokat tudsz.

- Nem mondanák semmit sem, csak a családomat akarom! Az életemet! Hazudhatok, azt mondom elraboltak és ott hagytak valahol! Vagy, hogy nem emlékszek semmire, akármi!

- Sajnálom, Eszter! Nem hagyhatom, hogy elmenj! Ha holnap a klónozási előjárásoknál jól viselkedsz, és azt csinálod, amit mondunk neked, megjutalmazlak téged még a holnapi nap folyamán. Nem lenne jobb hátra hagyni ezt a lyukat? Lehetne jobb életed. Szabadabb lehetnél.

- Legyen, megpróbálok viselkedni. De amint fájdalmat okoznak, megint megpróbálok megölni valakit!

- Csodállak téged, hogy lehet megtartani önmagad ilyen körülmények közt?

- Ez már nem én vagyok, hanem az a szörny, amit maga készít belőlem! Ha jó leszek, elárulja, hol van a barátnőm?

- Milyen furcsa vagy. Négy év telt el, de te még mindig őt keresed? Miért olyan fontos ő neked?

- Mert ő a legjobb barátnőm. Tudnom kell, hogy jól van-e?

- Nincs baja.

- Mindig ezt mondja! Engedje, hogy találkozzak vele! Kérem!

- Most először könyörögsz nekem az első együtt töltött éjszakánk óta. Akkor azt kérted, eresszelek el, ne bántsalak. Most pedig a barátnődért könyörögsz. Minden nap, mikor bejön hozzád valaki, mindig azt a lányt keresed.

- Négy év telt el?  Már egész örökkévalóságnak tűnt. Sosem tudom, hogy mikor hányadika van. Milyen hónapot írunk? - Eszter figyelmen kívül hagyta a férfi mondandója elejét.

- Július van.

A férfi egy ideig nézte a lányt, majd felültette, mire Eszter csendesen nyögött egyet.

- Mondtam már az első este, hogy ha én vagyok veled, nyugodtan kiadhatod magadból a fájdalmat.

- Szeretne gyenge ölebnek látni, de nem adom meg önnek ezt az örömet! - vágta a férfi arcába a nő.

A férfi a csuklójához nyúlt és levette az óráját. Oda nyújtotta a lánynak.

- Tessék, a tiéd. Ha annyira tudni akarod az időt.

A vezérigazgató közelebb hajolt a fiatal nőhöz és megcsókolta.

            Az emlékkép kiúszott a képernyőről és mindenki döbbenten meredt az üres monitorra.

- Elnézést, nem akarok több ilyet látni, kérem ne kérdezzenek többet erről.

- Okoztak önnek maradandó sérüléseket? – kérdezte a bíró.

- Igen, okoztak.

Ekkor a vezérigazgató felpattant és oda ment Eszterhez.

- Mindig is szerettelek, mióta először megláttalak. Ne mond, hogy bántottalak! Mindig védtelek! Sosem engedtem, hogy hozzád érjenek a férfiak!

- Mégis rengetegen megerőszakoltak. – mondta keserűen a nő.

- Nagylelkű voltam veled! Megöltem mindet egy szálig!

- Nagylelkűség az, hogy bezár valahová és tönkre teszi az életemet?

- Nem lehetsz másé, Eszter! – üvöltötte a férfi magából kikelve, majd egy injekciót vett elő és megtámadta vele Esztert, mire egy őr oda lépett és megakadályozta a tragédiát.

A férfit lefogták és úgy hallgatták ki.

- A klónok valóban érző lények?

- Csak annyira, amennyire az emberek azok, még ha nem is tudják magukat tökéletesen kifejezni.

- Valóban ölt meg embereket és a parancsára is folytak emberölések és kísérletek?

- Igen, mindet megöltem, akik Eszter közelében voltak, mert Esztert akarta mindenki! Az ő klónjai úgy fogytak, mint a cukor! Mindenki látta a csodás testét a klónok miatt, de csak én élvezhettem őt igazán! Mindenki más csak egy játékszert kapott a Sexy Night név alatt, sőt a Dadus széria is csak egy részét közvetítette ennek a lánynak. Minden róla mintázott bábu csak rossz utánzata egy-egy tulajdonságának, de ő maga csak az enyém volt!

- Maga megőrült! – állapította meg a vádló ügyvéd. – Mit tett Virgievel?

- Semmi közük hozzá!

- Tisztelt bíróság! A klónokat és a fogvatartott embereket is ki kell szabadítanunk! Indítványozom az Entertraiment Clone Inc felszámolását még a mai nap folyamán.

- Már elkéstek! – nevetett magából kikelve a vezetőigazgató. – Most égetik el élve őket!

- Ne! – sikított fel ijedtében Eszter. – Nem lehet!

Leszaladt a nő a vezetőigazgatóhoz.

- Mondja meg, mondja meg, hol van Virgie! – követelte a nő.

- Már halott!

- Hazug! Hol van Virgie? Utoljára kérdezem, következőleg nem kérdezem, hanem megölöm magát! Emlékezzen csak, ön tanított engem a fájdalmat tűrni. Megfigyeltem, hogy mi a maga gyengéje velem szemben! Ha kell, a legátkozottabb leszek a világon cserében a barátnőm életéért.

- Ezt hogy érted? – nézett értetlenül a lányra a férfi.

- Mit kér belőlem azért cserében, hogy a Virgiet megmenthessem? Megkap bármit, amit teljesíteni tudok.

A férfi szótlanul állt az őrgárda gyűrűjében.

- Mit szeretnék? Nagyon egyszerű! Azt, hogy engedjenek szabadon engem és te pedig gyere velem, legyél az enyém!

- Rendben, áll az alku, de az eredeti barátnőm életéért cserébe!

- Ha sietnek megmenteni, elérhetik még. Csak akkor ölnek meg mindenkit, ha kihirdették a bűnösségemet és a halálra ítélésemet.

Eszter letépte magáról a zsinegeket és ránézett a férfire.

- Az épület melyik részében van Virgie? Hol találom őt meg?

- Az 1400-as cellában van az alaksorban, az épület bal szárnyán, hátul.

       Fél óra múlva a kommandósok kíséretében Eszter bejutott az épületbe. A kommandósok leszereltek minden őrt és lassacskán elfoglalták az épületet. Körülbelül egy óra elteltével a főbb épületrészek a bíróság felügyelete alatt voltak. Eszter pár kommandós kíséretében megtalálta az 1400-as cellát, mikor benyitott, döbbenetére a cella már üres volt.

- Virgie! Virgie! - üvöltötte kétségbeesve, majd a folyosóra szaladt és barátnője nevét kiabálva szaladta végig a folyosókat.

A barátnőjét nagyon nehezen találta meg kőpadlón feküdve a c102-es épület részlegben.

- Virgiem, édes Virgiem!- szólítgatta barátnőjét. – Mi történt veled? Kérlek, élj még!

Felemelte a lány fejét. Alig volt tapintható a pulzusa. Virgie nagyon lassan kinyitotta a szemét.

- Eszter! – mondta a lány, közben elmosolyodott. – Sosem adtam fel, hogy életben vagy. Rengeteget meséltem a klónoknak rólad.

- Te voltál, ugye? Te beszélted rá a klónokat, hogy segítsenek nekem megszökni?

- Igen, én beszéltem velük.

- Meggondolatlan vagy, mint mindig! Ha kitudódott volna, bajod is eshetett volna!

- Ugyan már, rossz pénz nem vész el.

- Fáj valamid? – kérdezte Eszter, közben felültette barátnőjét.

- Nem, nem fáj, csak ki vagyok merülve és éhes is vagyok, ami azt illeti. – felelte a lány, közben elmosolyodott, majd folytatta. – Tudtam, hogy megkeresel.

- Egyértelmű, hogy megkereslek. Ne haragudj, hogy ilyen sokáig tartott.

- Semmi baj, Any , Ferenc és G987 segítettek, végig velem voltak, nem engedtek senkit be, hogy ne tudjanak bántani addig, amíg ide nem érsz. G 987-et megölték, Ferencet tegnap elkapták, Any pedig mikor meghallotta a robbanást, mikor jöttetek, kiszaladt megnézni, mi történt, de még nem jött vissza.

- Hogy élted túl hét évig?

- Miattad élek. A vezérigazgató egy valódi őrült. Rajtam nem sokat kísérletezhettek, hozzám sem nyúlhattak az emberek. Az igazgató mindent tudni akart, a legkisebb apróságot is, amit rólad tudok. Néha olyan zavarba ejtő kérdéseket is feltett, amikre nem bírtam válaszolni. Olyankor dúlva-fúlva kiment.

- Értem.

- Miért kérdezett ennyi mindent rólad? Azt mondta, túlságosan szeretsz engem ahhoz, hogy ő akár egy újjal is hozzám nyúlhasson.  

- Mert őrült. Gyere, menjünk. Otthon vár a finom meleg ágy és az étel.

Eszter felsegítette Virgiet és átkarolta, hogy könnyebben tudjon a kimerült lány járni.

- Miért feküdtél a földön?

- Mert mire kijutottam eddig a cellából, elfáradtam és nem bírtam tovább menni.

Virgie és Eszter az aulába mentek. Mikor kiértek a gyomruk is felfordult a látványtól. Halmokban feküdtek a klónok és az őrök.

- Mi történt itt? – kérdezte Virgie az egyik kommandóst.

- Ránk támadtak, mintha megőrültek volna.

- Ők nem támadnak csak úgy! – kelt a védelmükre Virgie. – Gyilkosok! Szörnyetegek! – üvöltötte a lány magából kikelve.

Eszter átölelte barátnőjét

- Hány klón maradt életben? – kérdezte Eszter a katona felé fordulva.

- Ez a húsz halt meg. Vannak sérültek is, de körülbelül az épületben már négyszázhetvenet találtunk. A feltárás még folyamatban van. Ezek a klónok valami szerkezet miatt bolondulta meg.

- Értem, akkor most pedig rendeljék el a klónok védelmét, ezt a nagyságos Bíró úr rendelte el, a város kormányzója, tehát nem érdemes másképpen cselekedni. 

      Három napba tellett, mire az egész épületet felderítették, kiszabadították a klónokat és az embereket, mert mint később kiderült, rengeteg földalatti járat volt, ami az alaprajzon nem szerepelt. A klónokat elismerték, mint embereket és megkapták az élethez való összes jogot.     Viszont az indok nélküli gyilkosság megmaradt a klónok és emberek emlékeiben. Az Entertraiment Clone Inc céget bezárták egy időre, rá két évre újra kinyílt más vezetőséggel, de itt már a klónok segítettek a tudósoknak, de ember és klón áldozatokat nem követeltek a kísérletek. A vezérigazgató emlékeit átnézte a bíróság és mint kiderült, sokkal borzalmasabban büntette a cégnél lévő klónokat és embereket, mint ahogyan Eszter emlékeiből kivették. Az összes a történtekben részt vevő emberek emlékeit végig nézték, a tárgyalás két évig tartott. A vezérigazgatót életfogytiglanra ítélték, de hat hónap fogság után ismeretlen csoport ismeretlen szándéktól vezérelve kiszabadította a férfit. A kísérleti emberek és klónok nehezen illeszkedtek be a társadalomba. A klónokról kiderült, hogy szándékosan rosszul vannak össze téve, hiszen főleg beteg embereknek, haldoklóknak készítették őket, így az életfunkciójuk úgy van beállítva, hogy rövid életűek legyenek. Azok a klónok, amelyeket szórakozásra terveztek, valamennyivel hosszabb életűek voltak, de mindegyik klón úgy volt beállítva, hogy utódot ne tudjanak nemzeni. A klónok tovább kísérleteztek azért, hogy teljesen hasonlóak legyenek az eredeti emberekhez.      

      Virgie óriási szíve mindenkit magával ragadott a környezetében. Ő vívta ki a klónok egyenlőségét, a családalapítás lehetőségét, ugyan mivel saját gyermeket nem tudtak nemzeni, rengetegen fogadtak örökbe idősebb gyermekeket.

      Eszter visszament még utoljára ígéretéhez hűen a vezérigazgatóhoz, mielőtt azt megszöktették volna. 

- Eszter! Hát visszajöttél hozzám? – kérdezte a férfi széles vigyorral.

- Megígértem, nem? Hoztam ajándékot. – mondta a nő, mire egy Sexy Night klón jött be az ajtón. A klónok legutolsó darabja volt, aki nem érez érzelmet, ugyan olyan érzéketlen volt, mint egy robot, mert nem lett befejezve.

- Nem egy klónról szólt a megállapodás, hanem rólad és a szabadságomról.

- Most éppen annyira szabad, mint amennyire én voltam önnél, ha nem szabadabb, és nem volt kikötve a megállapodásunkban, hogy konkrétan én kellek. Örüljön, hogy ennyit kap.

- Ez így nem igazság! – üvöltötte eszelősen a férfi. – Maradj itt, Eszter! – parancsolt a nőre.

- Eleget parancsolgatott már nekem. Nem vagyok a játékszere és sosem voltam a magáé!

Eszter kilépett a cella ajtaján és úgy hagyta el a börtönkomplexust, hogy bűntudat nélkül hátra sem nézett.

 „A jövőben az ember nem lesz képes gondolkodni, ha csak az agyában bízik. Sőt, még csak nem is fog
vágyakozni arra, hogy saját fejével gondolkodjon. Fokozott vonakodás lesz tapasztalható a gondolkodás irányában,
s az ember hagyja majd, hogy a természet diktálja azt, hogy mit gondoljon: a tudományos kísérletek fogják megmondani, mit gondoljon. Az ember jobb szeret majd nem a saját fejével gondolkodni, és elveszti az igazi gondolkodás biztonságát, azt hiszi majd, hogy ennek semmi köze sincs a valósághoz.”

(Steiner- A szabadság filozófiája )

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés