Egy gyönyörű tavaszi napon a barátom felhívott telefonon, hogy találkozni szeretne velem. Mire megbeszéltük az időpontot és a találkahelyet is a hely egy kis presszó volt, aminek a neve Diamond Café volt, és pontosan 14:00-kor láttam meg őt közeledni. Egy szál vörös rózsa is volt a kezébe, mikor oda ért hozzám megcsókolt és átnyújtotta az ajándékot, majd átkarolta a derekam és felvonultunk a kávézó teraszára. Kértünk egy-egy kávét. Izgatott volt és mégis láttam, hogy valami nincs rendben, hiszen egy kicsit szomorú is volt.

- Mi a baj Greg?! – kérdeztem tőle – Miért hívtál fel, hallottam a hangodon, hogy izgatott vagy. – mondtam neki, mire elmosolyodott és a kávés csészéjére pillantott, az a mosoly nem olyan volt, mint az eddigi, hanem egy kicsit rémült és tehetetlen, vagy pontosan nem is tutm, mit tükrözött. – Greg mi az?! – kérdeztem tőle kicsit izgatottabban.

- Tudod megkeresett az igazi édesapám… - mondta kicsit remegő ajkakkal.

Azt tudtam, vagyis megtudtam két éve, mint ahogy ő is, hogy az igazi édesapja New Orleansba él és Matthew McBeen pedig csak a nevelt apja, de mégis a nevére vette Gregoryt.

- Igen és mit mondott?! – kérdeztem tőle boldogan

- Azt szeretné, hogy menjek ki hozzá New Orleansba és töltsek ott egy évet és a tanulmányaimat folytassam ott… - sóhajtott

- És mit teszel most?! – kérdeztem idegesen

- Tulajdonképpen nem tudom, anyával már beszéltem és azt mondta, hogy menjek, ha akarok. Meg akarom ismerni Jack-et, kíváncsi vagyok milyen ember. – mondta kíváncsian

- Értem akkor elmész… - mondtam neki majd elfordultam és az utcát néztem.

Megfogta a kezem, majd rá néztem és elsírtam magam, nem akartam, hogy elmenjen. Megígérte nekem, hogy egy év múlva haza jön és szünetekben sem hanyagol el. Mondta, hogy majd MSN-ezünk, meg hív telefonon, rábólintottam, de nagyon fájt a tény, hogy elment. Egy hét múlva kikísértem őt a legjobb haverjával, Daviddel, aki az én haverom is volt végig könnyes szemmel mentem mellettem, mire átölelt és mondta, hogy ne sírjak. De az embernek nehéz, hogy ne sírjon, mikor valaki olyan megy el, aki fontos neki. Miután kiértünk a reptérre átvette a jegyet és látta, hogy a járata negyven perc múlva jön, leültünk még és váltottunk pár szót, majd tíz perc múlva szóltak, hogy be kell szállnia a gépbe, mire potyogni kezdtek a könnyeim még jobban. Átölelte a haverját és valamit súgót rólam, de tudtam, hogy valami olyasmit, hogy vigyázzon rám. Majd oda lépett megölelt és megcsókolt.

- Nem sokára jövök haza, egy évig leszek kint, de szünetbe haza fogok hozzád jönni, meg majd te is jössz ki hozzám. – mondta boldogan és bíztatóan – Ne sírj! – törölte meg a szemem – Ott van a telefon és az internet is nem lesz ez olyan rossz, mint amilyennek tűnik. – ölelt át.

- De olyan hosszú idő lesz nélküled. – mondtam neki mire rá néztem és láttam az ő szemében is a könnyeket.

Majd még egyszer bemondták a hangos bemondóba, hogy fél óra múlva megy a járat és szálljanak be, majd oda lépett, hogy felszáll és még a repülő ajtajából intett. Elmosolyodtam és én is visszaintettem neki, majd a haverja a vállamra tette a kezét. Felsóhajtottam megvártuk, hogy a gép felszálljon majd intettünk még egymásnak. David a kezembe nyomott egy kis dobozt.

- Serena, - szólt – ezt Gregory küldi neked. – nyújtotta át a meglepetést.

Megtöröltem a szemem és kinyitottam: egy kis ezüst medál volt, amibe bele volt írva:S+G, ami annyit jelent, hogy Serena és Gregory. Majd egy kis levél is volt hozzá mellékelve melyben ez állt:

Drága Serenám!

Mikor ezt a levelet olvasod és megkaptad az ajándékodat, akkor én már a gépen leszek, egy kis emlék vigaszdíjként és, hogy sose feledj. Nem sokára találkozunk légy jó és légy erős, mert mindig veled leszek.

Szeretettel: Greg

Elmosolyodtam és az ezüst nyakláncomra tettem, amit már évek óta hordtam. Egy kicsit nehéz volt, de az élet ment tovább, néha-néha elsírtam magam, de ez valamilyen téren a boldogság könnye volt, hiszen megismerheti az igazi apját.

Egy hónap telt el, mikor kaptam egy e-mailt tőle, gyorsan és boldogan bontottam ki a kis borítékot egy kattintással.

Kedves Serena!

New Orleans teljesen más, mint Los Angeles, hiányzik a városkánk. Jack egész jó fej azt hittem vészesebb lesz, de nem. Engedi, hogy sokáig fent legyek, lógjak hétköznap este kilencig és elmehetek bulizni is majd idővel. Itt a suli eléggé érdekes, de kezdek beilleszkedni, hát nem egy Wiltonwildy, de nekem azért ez is tetszik. Megismerkedtem a szomszédba egy deszkás sráccal, aki tizenhét akárcsak mi, jó fej a neve Frederic. Már csak tizenegy hónap! Nagyon szeretlek és hiányzol.

Csókol: Greg

Válaszoltam a levelére és mondtam neki, hogy ő is hiányzik nekem nagyon. Utána a következő héten felhívtam telefonon és negyed órát beszéltünk, majd le kellett tennem, hogy ne legyen sok a számla. De az volt az utolsó hívás és az volt az utolsó levél, amit küldött nekem. Nagyon szomorú voltam, rengetegszer hívtam telefonon vagy hangposta volt, vagy nem vette fel, de egyszer sem hívott vissza. Egy SMS-t sem kaptam tőle azóta, pedig nem került volna sokba, naponta többször néztem a postafiókom, de mailt sem írt. Daviddel beszéltem vele is megszüntette a kapcsolatot. Vártam a szüneteket is, de hiába mert ahogy megígérte, hogy jön, úgy nem tette meg és egy képeslapot sem küldött. Egyre jobban elkeseredtem, hogy nem fog visszajönni. Egy évvel az elmenetele után, pont azon a napon találkoztam Daviddel és kimentünk a reptér elé hátha jön, hiszen vége volt már a sulinak és kezdődött a nyári szünet.

- Remélem, haza jön. – mondtam neki reménykedve, de valahogy éreztem, hogy nem fog jönni.

- Ne aggódj, biztosan jön Serena, nagyon szeret téged! – bíztatott, mire összeharaptam ajkaimat, vártuk őt, de mégsem jött.

Fél év eltelt és vártam rá, nap, mint nap, de semmi. Immár másfél éve, hogy itt hagyott engem és Dave-t. David egy nap elhívott moziba én pedig az utolsó időben eléggé depressziós lettem, így elmentem vele. Egy romantikus vígjátékot néztünk meg, amin végre egy kicsit mosolyogtam, majd beültünk egy kávézóba ez után. Beszélgettünk sokat és Gregory is szóba jött.

- David szerinted visszajön? – kérdeztem mire rá néztem mire ő néhány percig hallgatott.

- Nézd Serena, túl régen ment el ahhoz, hogy azt mondjam biztosan vissza fog jönni, már én sem tudom. Egy telefont nem ejtett, üzenetet sem írt a neten sem, sem a mobilra, illetve haza sem jött. Nyom nélkül eltűnt nem tudom, hogy hol lehet most és mi van vele. – mondta őszintén, rosszul esett, amit mondott, de valahol éreztem, hogy ezt fogja mondani. – Itt az ideje szerintem, hogy tovább lépj, talán van egy srác, aki több figyelmet adna neked, mint ő és nem hagyna el. – mondta mire elgondolkoztam.

- Fogalmam sincs mit kéne tennem. – sóhajtottam fel, majd a kezét az enyémre tette, mire elmosolyodtam, de ez olyan keserű, fájdalmas mosoly volt.

Haza kísért, mentem volna be, mikor megfogta a kezem.

- Serena szeretlek – mondta majd megcsókolt, mire én nem tudtam mit tegyek és lefagytam.

- David? Ezt meg miért? – kérdeztem, mire ajkamhoz emeltem a kezem.

- Serena! Én törődnék veled és nem hagynálak el. – mondta nekem, mire megölelt.

- Egyre jobban halványul az emléke, már nem tudom mit kéne tennem. – sóhajtottam, mire átöleltem őt. – Én is egyre többet gondolok rád, de nem akartam többet azért, ha visszajön, akkor ne okozzak neki csalódást és ne mondja azt, hogy hűtlen voltam. – mondtam neki – De már belátom, hogy igazad van. – néztem a szemébe, majd megcsókoltuk egymást.

David mellett valahogy boldog voltam végre újra. De nem telt el nap, hogy ne jutott volna eszembe, hiszen csak a barátom volt jó ideig. Kézen fogva sétáltunk Daviddel a parkban, majd volt egy kis tó és néztük, amint a nap lement, mi közben az aranysárga sugarakat elnyelte a víztükör.

- Mi folyik itt?! – hallottam egy hangot, mire megfordultam. – David azt hittem megbízhatok benned haver… - mondta az illető, mire ajkaim megremegtek és Daviddel leblokkolva álltunk ott a parkba.

- Greg… - mondtam nehezen – Mit keresel itt? – kérdeztem ismét

- Haza jöttem, azt hittem, hogy még velem vagy, de látom Dave túlságosan is vigyázott rád. – mondta neki megvetéssel.

- Hé, haver te mentél el! – kezdte kiakadva – Azt mondtad, hogy egy évről lesz szó, meg, hogy majd írsz neki, jössz hozzá meg ott lesz az MSN is, de semmi. Te nem láttad, hogy milyen volt mikor várta, hogy hívd, nem tudod milyen rossz volt hallani mikor mondta szomorúan, hogy hangposta jelentkezik, vagy nem veszed fel. És ami a legszörnyűbb azaz, hogy nem jöttél hozzá haza és két év után te még azt várod, hogy szeret téged?!

- Nem jöttem haza igen, mert hülye voltam, de már hiányzott és látni akartam őt, de felesleges volt jönni. – mondta mi közben ránk nézett.

- Gregory – sírtam el magam – Te nem tudod, hogy min mentem keresztül. Valóban úgy volt. ahogy Dave mondja vártam az üzeneteidet, a hívásodat és azt, hogy visszajössz hozzám. A nyaklánc a mai napig a nyakamba van a medállal együtt, amit akkor kaptam tőled. Nem vettem le és ezt David is elfogadta, hogy sok minden köt hozzád. De árnyék kezdtél lenni az életemben, elhalványult emlék és hányszor kérdeztem magamtól, hogy ki vagyok, és mit tegyek?! – mondtam őszintén, mire hümmögött. – Két év után visszatérsz a semmiből és te még azt várod, hogy szeresselek? – kérdeztem

- Igazad van, semmit nem várok már. Csalódtam a legjobb haveromba és elfelejtett a barátnőm. – mondta nekem szomorúan

- Greg figyelj nem tudtuk, hogy van e csajod vagy akárkid, azért mondtam, hogy mondjon le rólad, mert már nem voltam én se biztos benne, hogy másfél év után, hogy visszatérsz. – mondta Dave

- De jöttem… - mondta – De döntsön Serena, akit akar. Kit választasz Serena drága? – kérdezte Greg.

- Most komolyan választanom kéne? – kérdeztem ledöbbenten

- Miért ne? – kaptam a választ, mire elrohantam.

Elsírtam magam egy fűzfa alatt és annyi minden jutott eszembe, mint Davidről, mint Gregről. Egy ideig nem jelentett sokat, de akkor valahogy ismét jelentett valamit, de Dave több volt. Több volt, mint egy barát, ő mindig mellettem állt. A medált levettem és ránéztem, már megkopott a G betű, hiszen az idő a nyakláncot is megette. Ebből tudtam, hogy nem maradhatok Greggel és nem kezdhetem újra vele. Visszamentem a fiúkhoz, akik vitáztak, majd megszólaltam.

- Most minden megvilágosodott… - kezdtem el a mondandómat – őszintén szólva sok minden eszembe jutott most rólad Gregory, de te két évre úgy eltűntél az életemből, mintha sosem lettél volna, majd most mikor már minden egyenesbe jött visszatértél… Ott van David, aki mindig mellettem volt főleg a nehéz időkben, míg te távol voltál. Sokáig tartotta bennem a lelket, de egy idő után, már ő sem hitt. De én is feladtam és úgy gondoltam David mellett van jövő. – léptem közelebb a fiúkhoz – Döntöttem, de kicsit zavaros volt minden…, de nézd a láncot – mutattam neki azon belül is a medált. – Az idő eluralkodott rajta, jelezve, hogy már csak emlék maradj. A G betű nem nagyon látszik. – mondtam – Sajnálom, de már nem tudlak szeretni úgy, mint régen és nem is szeretném újra kezdeni. – mondtam, mire megfogtam Dave kezét.

- Jól van, elfogadom Serena. De tudd, hogy mindig az én Serenám maradsz és ezt Ő sem veheti el. – intett a volt barátja felé, aki megfogta a kezem.

- Most mit fogsz tenni? – kérdezte Dave

- Kiköltözöm New Orleansba, szerintem így lesz a legjobb mindenkinek. Új életet kezdek, ti pedig folytathatjátok a szerelmet. – mondta, majd elindult – Ég veletek! – mondta keserűen

- Szia! – szólt David

- Greg… várj – mondtam neki, majd odaléptem – Ezt arra az alkalomra vettem neked, hogy ha haza jössz, akkor tud, szeretlek. – adtam oda neki egy gyűrűt, amit megnézett és még bele írattam azt, hogy G+ S. De az S betű már csak halványan látszott.

- Kösz, látod ironikus nem? Arról az ajándékról, amit én adtam a G kopott le, erről meg az S. – mondta – Köszönöm. – intett, majd elindult.

David rám emelte zöld szemeit.

- Serena miért mellettem döntöttél? – kérdezte kíváncsian

- Mert ennek a szerelemnek már nem lett volna jövője. – mondtam majd megcsókoltam őt.

Majd együtt néztük Greg elhalványuló alakját, akit akkor láttam őt utoljára. Valóban ironikus volt az élettől, hiszen akkor tűnt fel az életemben, mikor már nem jelentett túl sokat, hiszen másik fiúval lettem boldog. Válaszút elé állított Greg, mire a tőle kapott ajándék ébresztett rá arra, hogy elmúlt a mi időnk és túlkésőn jött. Csináltattam neki egy gyűrűt, amin az én nevem kezdőbetűje kopott le és ez egy jel volt, hogy nincs már közös jövőnk. Az a medál segített dönteni, amit tőle kaptam, mert döntöttem akkor, hogy Gregory csak emlék marad majd, mert elment egy napon, sokáig vártam és túlkésőn jött vissza…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés