A zongor�s l�ny

            A zongor�hoz �lve, felhajtotta a hangszer fedel�t, �s vizsg�lni kezdte a fekete-feh�r billenty�k sokas�g�t. Az�ta a nap �ta, hogy elvesztette az egyetlent akit szeretett minden egyes nap j�tszott egy keveset, �gy eml�kezv�n az egy�tt t�lt�tt id�re. Hossz�, kecses ujjai lass� t�ncba kezdtek a billenty�k�n.

A dallam az eg�sz szob�t bet�lt�tte, mint valami �desk�s var�zslat, �gy repitette a fi�t eml�kezete egy rejtett zug�ba, egy eg�sz m�s helyre.

            Lelke egy erd� m�ly�n k�borolt, majd egy kedves arc� l�nyt pillantott meg egy apr� tiszt�s k�zep�n. Egy zongor�b�l csalt el� sz�p cseng�s� hangokat, melyek egyszerre voltak gy�ny�r�ek �s szomor�ak.  A fi� is ugyanezt a dalt j�tszotta nemr�giben, m�g a szob�j�ban. Azt�n v�get �rt a zenesz�.

 - Ez a te lelked szimf�ni�ja. - Mondta a l�ny �des hangj�n. - Mi m�g a j�v�ben fogunk tal�lkozni... Ebben eg�szen biztos vagyok - kacagott fel, s nevet�se szebb volt a fi� sz�m�ra, mint b�rmely hang, mit hangszer�b�l valaha kicsalni tudott. M�gis szomork�s mosoly h�zodott sz�j�ra:

 - Igen... Addig a napig, �g veled! - mondta, majd megcs�kolta a l�nyt.

            Ebben a pillanatban a dallam a val�s�gban is v�get �rt �s a fi� ism�t a szob�j�ban volt, egyed�l. Lez�rva a zongor�t a szemben �ll� polchoz s�t�lt, �szre sem v�ve, ahogy meleg k�nnycseppek moss�k v�gig arc�t. Egy f�nyk�pet vett le, kez�ben szorongatta, majd gyenge hangj�n �gy sz�lt:

 - Igen... M�g biztosan tal�lkozunk... - Cs�p�gtek k�nnyei az erd�ben l�tott l�ny k�p�re, majd visszatette a polcra... A polcra halott rokonai t�rsas�g�ba.

S�g� M�g nincs hozz�sz�l�s.

�j hozz�sz�l�s Friss�t�s