Tina - Magic - Boszorkák ereje

Véleményed

1. rész – A hármak ereje

Denvertől 100 km-re a Crane farm

2008. április 18.

reggel 4:29

Világos volt ahhoz képest, hogy a nap még csak akkor kezdett felgurulni az ég tetejére. A farm tulajdonosa – egy barna hajú nő – még az ágyában szunyókált. Volt még egy perce, mielőtt elkezdődött a napja. Ahogy a másik oldalára fordult máris csörögni kezdett a vekker. Csukott szemekkel leütötte az óra gombját, majd kikászálódott a takarója alól és vakon elténfergett a lépcsőig. Ott, muszáj volt kinyitnia a szemét -, hogy le ne essen -, ami igen nehezen ment. Szempillái engedetlenül megpróbáltak leragadni. A hölgyemény azonban túljárt az eszükön.

A konyhába érve rögtön a bögréje után kutakodott, majd öntött magának kávét és a nappaliba csoszogott. Szokása szerint lassan kortyolgatta az italt. Szeretett felkelés után lustálkodni még egy kicsit. Most, is mint minden reggel újra és újra végignézett a helyiségen, s mindig megakadt a szeme a kandalló feletti festményen. Őt ábrázolta, de nem egoistaságból nézegette folyton, hanem, mert barátai a tündék ajándékozták neki. Leginkább az alatta lévő felírat tetszett neki a legjobban: „Curuni”. A szó jelentése fehérboszorkány. Ilyenkor úgy érezte valaki, gondol rá.

Nem volt senkije csupán a varázsvilágban lévő barátai, aki olykor beugrottak hozzá és ajándékokkal halmozták el őt. Ezzel hálálták meg neki, hogy segít rajtuk, mikor a legnagyobb bajban vannak és elvállalta a gyógyító szerepét is.

Mikor ismét belekortyolt a kávéba hirtelen valami neszt hallott a háta mögül. Felpattant és a sötét árnyra meredt. Jó magas volt és erős. Ettől egy csöppet be is rezelt. Ekkor az alak a lámpa felé nyúlt és felkapcsolta a villanyt. Gillian teljesen le volt döbbenve. Lélegzete abban a pillanatban kezdett helyreállni.

- Helló Gill! – intett felé a tündefiú.

- Arat az Isten szerelmére! Majdnem bugyit kellett cserélnem! – kezdte időt sem hagyva a srácnak, hogy bármivel is mentse magát – Azt hittem valami betörő. Mondjuk ide, Kopárfalvára nem hiszem, hogy bejelentkeznének bármiért is – húzta össze a szemöldökét, miközben a bögréjét letette az asztalra – Hiszen azt sem tudják, hogy létezik ez a farm – tette csípőre a kezét.

- Pontosan! – szólalt meg immáron Arat – Ezért sem kéne meglepődnöd! Egyébként is boszorkány vagy! Tudod nagyon jól, hogy a természetfeletti lények nem csöngetnek! – rázta a fejét a tünde – Ráadásul gondolatolvasó vagy!

- Igen olvasok a gondolatokban, de nem hajnalok hajnalán! Viszont a köszönöm hol marad a tegnapiak után? Az életemet kockáztattam miattad.

- Ezért is jöttem… – kezdett bele a fiú, de Gill félbe szakította.

- Mikor még a kakas is alszik, és én vagyok az egyetlen idióta, aki képes felkelni? – sóhajtott a nő.

- Csak fogd be és hallgass végig! – húzta össze szemöldökét, Arat, mintha dühös lenne. Ez azonban csak megjátszott volt, hogy végre normálisan szóhoz tudjon jutni – Nos hallottam valamit… – kezdte, de Gillian nyitotta a száját. Ő viszont felemelte a mutatóujját – Amarth még ma ide fog jönni, hogy segítséget nyújtson neked. Valami fontos dologról van szó, de többet én sem tudok róla. Annyi biztos, hogy ez hatalmas titok.

- Istenem! Ekkora marhát! – nézett az ég felé, majd vissza a srácra – Idejössz, hogy infót adj, aztán semmit nem tudok meg csak annyit, hogy a Végzet angyala meg fog látogatni – idegeskedett a nő.

- Legalább nem ér váratlanul! – meresztette szemeit a srác – Mert még a végén infarktusban fogsz meghalni!

- Nagyon vicces! Most inkább menj haza és piszkáld az asszonyt! Este amúgy is találkozunk. Akkor viszont még a kisgatyádat is lenyerem rólad!

- Ki mondta, hogy hordok olyat? – kérdezte a srác, majd kilépett az ajtón.

Gillian megrázta a fejét, megitta a kávéját és felöltözködött. Kilépett a házból. Útja egyenest a tehenekhez vezette.

- Juliska, Piroska, Mariska lábhoz! – kiáltotta el magát – A fenébe! Elfelejtettem, hogy be vannak zárva – csapta meg saját homlokát. Kiengedte őket, s ekkor már a kaukázusi juhász kutyája is ott csaholt mellette – Fogd be Austin! Előbb a tej aztán a terelgetés! Ez a farmunk rendje! – vigyorgott – Kedves barátom! Lihegj a nyomomban és tanulj!

A nő lefejte a tejet, majd összeszedte a tojást. Azután kihajtotta a kutyája társaságában a birkákat, teheneket és lovakat, hogy legeljenek estig. Aztán mindent felpakolt a régi tragacsára, de még mielőtt útnak indult volna adott a kutyájának enni és ő maga is leült reggelizni.

Megkente a pirítósát, majd épp a tejért nyúlt, hogy összekeverje a kakaóporral, mikor valaki elvette előle az italt.

- Hé! – szólt, s felnézett. Egy magas és vékony nővel találta magát szemben, aki fehér ruhát viselt és szárnyai voltak – Kitalálom! Amarth! – folytatta, de ugyanakkor továbbra sem hagyta szóhoz jutni az angyalt – Ne is kérdezd! Egyrészről olvasok a gondolataidban, másrészről pedig már megkaptam a fülest, hogy jössz.

- Ennek örülök! Legalább nem kell bemutatkoznom! – mosolyodott el Amarth – Tudod, hogy miért jöttem? – kérdezte.

- Őszintén megmondva halványlila dusztom sincs! A hülye informátorom ezt már nem tudta megmondani! – válaszolta Gill.

- Rendben! Nos kíváncsi vagyok, hogy ki tudod e olvasni a gondolataimból, hogy mi a feladatom – sóhajtott.

- Várj egy pillanatot, hagy koncentráljak – nézett rá az angyalra a nő. Pár másodperces csönd ült kettejük közé, majd folytatta – Keressek meg két olyan embert, akit nem ismerek? Na azt már nem! – állt fel és kezdett el hadonászni mutatóujjával.

- Pedig meg kell tenned! – bólogatott Amarth – Különben…

- Különben kitagad a mágiavilág? – ő maga észre sem vette, hogy már kiabál – Csak, tessék, de ne feledd el, hogy nekem köszönhettek nagyon sok mindent!

- Állítsd alapjártra a szád és figyelj rám! – szólt közbe az angyal – Szükségünk van rád ugyanúgy, ahogy rájuk. Együtt pedig képesek lesztek legyőzni a leggonoszabbat, aki szövögeti tervét, hogyan pusztíthatná el a világot.

- Várjunk csak! Összegezzük! Van két lökött tyúk, akit nem ismerek, de az ő segítségükkel menthetem meg a világot valami őrült seggfejtől?

Egy darabig néma csönd ült a közéjük, majd Amarth heves bólogatásba kezdett. Ezzel is azt jelezte, hogy pontosan erről van szó.

- Mi a másik lehetőség?

- Olyan nincs!

- Hogy Al Bundy büdös cipője esne bele! Ezt nem hiszem el! Nekem már sohasem lehet normális életem? – bosszankodott tovább Gill.

- Istenem! Ezzel a nővel nem lehet szót érteni – nézett az ég felé az angyal – Mit ígérjek, hogy belemenj? Talán mutassam meg a jobb jövőt? Vagy mutassam meg a múltat, ahol ezt megjósolták?

- Nem kell nekem semmit sem mutogatni! Megvagyok én azok nélkül is! – állt meg a tűzhely előtt, sóhajtott egyet, majd csípőre tette a kezét és beszélgetőpartnere felé fordult – Egy feltételem van! – szólt, amire egy kérdő pillantást kapott így folytatta – Ha ennek az egésznek vége békén hagytok! Többé nem fogtok a hülyeségeitekkel zaklatni!

Amarth gondolkodóra fogta. Végül bólintott egyet, hogy „rendben”. Aztán kinyitotta tenyerét, amiben egy kis cetli volt.

- Ők azok. Csupán rájuk kell koncentrálnod, de ezt te is tudod – nyújtotta át figyelve a nő reakcióját, ami ígért jót. Dühös volt a tekintete.

- Igen tudom, csak menj már! Szeretnék dolgozni is! – tessékelte ki a házából Gillian az angyalt, aki megvonta a vállát, majd fehér fénnyel eltűnt – Hát ezt nem hiszem el! – sóhajtott ismét, s megnézte a papírt – Sarah Jane Smith és Andrea Rivera…Nagyszerű! – végül letette a konyhaasztalra, megreggelizett és beszállt a furgonjába.

Úgy hitte, hogy gondolkodhat egy csöppet, de ekkor jutott eszébe, hogy neki nem csak tíz vagy tizenöt perc jár – ennyi időbe telt, míg beért a városba –, hogy bármit is eldöntsön. Összehúzta szemöldökét.

Gill ne csináld ezt! Már belementél! Akkor meg min akarsz gondolkodni kislány? Így legalább hamarabb leszel túl rajta és kész! Aztán élheted a saját életedet! – cikáztak gondolatai, miközben ő csak kifelé bámult a szélvédőn.

Nem sokkal később arra eszmélt fel, hogy elhagyta a denveri üdvözlőtáblát. Mélyet sóhajtott, s behajtott az egyik egyirányú kis utcába. Leparkolt a kocsma előtt. Ahogy kiszállt nyílt a szórakozóhely ajtaja és megjelent egy idős fehér hajú valamint fehér, hosszú szakállú férfi. A kocsma vezetője.

- Szia Gillian! – köszönt a férfi.

- Jó reggelt! Mi újság? – szólt a nő, miközben lenyitotta a furgon hátuljának oldalreteszét – Történt valami az éjjel?

- Nem volt semmi csak pár részeg varázsló! – válaszolta az öregúr.

- Igaz ettől a helytől mi mást várhatnék! Nem gondoltál még arra, hogy teljesen más üzletben gondolkodj? – kérdezte Gillian

- De egy ABC-ben!

- Valami normálisabb nincs?

- Mi bajod a kocsmával és az ABC-vel? – kérdezte a varázsló.

- Nekem semmi bajom velük! – hazudta – Na jó van! A kocsmában csak azok mennek, akik részegen akarnak hazajutni és nem emlékezni arra, hogy ki volt a pultos. Az ABC pedig nem hozzád illő! – szedegette le az áruját a nő.

- Van benne valami! – forgatta szemeit Alex – Van programod estére?

- Igen. Póker a szokásos társasággal! Ha akarsz te is, beszállhatsz! – tette le az utolsó négy liter tejet is. Végül barátjára meredt – Mondd csak te, ugye hordasz alsógatyát?

- Természetesen? Miért? – lepődött meg az öreg.

- Csak érdeklődtem, ha mégis jönnél, akkor valamit csak, muszáj leszek rajtad hagyni – vigyorodott el.

- Na és póker előtt mit csinálsz? – kérdezősködött tovább a férfi.

- Meglátogatom két barátnőmet! – hazudott egy csöppet. Nem akarta mindenki tudtára hozni, hogy Amarth kikkel akarja ő összehozni – Tehát ma hamar elmegyek.

- Oh értem! Megyek és kinyitom a kaput az Abszol útra. Küldök segítséget is, hogy át tudd vinni az árut az élelmiszerboltodba! Van néhány új emberem. Fiatalok és erősek! – mosolyodott el Alex, s visszament az épületbe.

- Köszönöm! – kiabált utána Gill.

A nő hagyta, hogy a fiúk segítsenek. Sőt! Az egészet ők pakolták át neki. Hálaképpen ingyen kaptak tőle néhány csokit. Megfordította a tábláját, melyen most már a „nyitva” felirat látszódott kívülről.

Gondolatai még mindig össze-vissza cikáztak. A reggeli események nyugtalanították. Nem akart társulni, de mégis meg kell tennie, hiszen már megígérte, hogy megteszi. Az elmélyüléséből az egyik törzsvásárlója zökkentette ki, aki a vásárolt dolgokat a pultra tette.

- Helló Gill ezeket kérném! – mosolyodott el a nő – Valami baj van? – érdeklődött.

- Szia Nora! – nézte meg a dolgokat és elkezdte bepötyögni az árát – Semmi baj csak bal lábbal keltem fel – vigyorgott rá régi ismerősére – 15 ezüst lesz.

- Vagy úgy! Azt hittem, hogy valami nyomaszt, de látom tévedtem! – nevette el magát Nora, majd odaadta az árat – Még mindig úgy vigyorogsz, mint régen és ezt szeretem benned.

- Bennem van mit nem szeretni? – kérdezte tekintetét komolyra fordítva.

- Igen a nagy szádat! – a nő egy hatalmas mosollyal az arcán kilépett az üzletből.

- Tudom! – szólt utána, de ez olyan volt, mintha csak magának mondta volna: halkan és alig érthetően.

Az órák teltek ő, pedig mint mindig új emberekkel ismerkedett meg, de a régi arcok sem hanyagolták el. Lassan elfelejtette a reggel történteket. Sőt! Kezdte megszokni a gondolatot, hogy hamarosan társai lesznek. Egyre izgatottabb volt, hogy mi fog történni, mikor találkozik a két nővel.

Elérkezett a zárás ideje. Kiszolgálta az utolsó vevőjét aztán kitette a „zárva” táblát. Körülnézett, hogy mi fogyott el, csinált gyorsan egy leltárt aztán végleg bezárta a boltot. A kocsijához sietett. Gyorsan ért haza, aminek most igazán tudott örülni. Sokkal hosszabbnak és fárasztóbbnak tűnt ez a nap, mint a többi.

Vett egy mély levegőt, majd felvette a cetlit, amit reggel kapott. A fényőr képességének köszönhetően, az, aki ebben az univerzumban élt, varázserővel rendelkezett valamint valamiért szükség volt az illetőre mindig meg tudta találni.

- Sarah Jane Smith… – szólt, majd koncentrálni kezdett - …Hm…ez igen érdekes…Londonba kell mennem. Ezt nem hiszem el! – nyafogott, majd világoskék fénnyel elteleportált.

Késő estének tűnt. Ahogy jobban körülnézett rájött, hogy nem késő este volt, hanem hajnal. Szakadt az eső és minden latyakos volt. Már csak ez hiányzott neki. Tudta, hogy Angliában rossz az idő, csak azt nem hitte, hogy ennyire.

Keresett pár kisebb követ, majd megkereste Sarah Jane szobáját, és dobálni kezdte az ablakot, ami egy idő után kivilágosodott. Ekkor egyre hevesebb lett a dobálózása. Lassan kinyílt és megjelent egy barna hajú nő.

- Helló! – köszönt az elázott Gill – A nevem Gillian Crane és nagyon fontos, hogy beszéljek magával! Kérem! – nézett könyörgő szemekkel.

###

Néhány perccel később a nő már egy pokrócba volt bugyolálva és várta a száraz ruhát valamint a forró italt. Egy kicsit meg volt szeppenve. Annyiszor látta maga előtt ezt a pillanatot, de sohasem gondolta át, hogy mit fog mondani. Csupán körbepillantott. Olyan családias volt. A sok kép a kandalló fölött, a festmények a falon. Furcsa érzés járta át.

- Tessék a teája! – tette a bögrét elé Sarah, majd ő is leült pontosan Gillel szemben – Hallgatom! Miről akar velem beszélni hajnalok hajnalán?

- Van egy hatalmas problémám! Akarom mondani gigászi! – kortyolt bele az italba a nő – Boszorkány vagyok és ma reggel megkeresett a Végzet angyala azzal, hogy kerítsem elő a föld alól is magát.

- Álljunk meg! Ezt nem értem! Milyen Végzet angyaláról beszél, és mi van a boszorkánysággal? – kérdezte ártatlan arccal.

- Jó trükk, de nem veszem be! Tudom, hogy maga is ugyanolyan, mint én! Különleges és használja természetfeletti képességét! Ne tagadja! – mosolyodott el.

Vajon honnan tudhatja? Ki árulta el neki? – nézett mélyen beszélgetőpartnere szemébe Sarah Jane.

- Honnan tudom? Szívi mondtam Amarth mondott el mindent! Ráadásul előttem nincsenek titkok! Belelátok mindenki fejébe! – vigyorgott kajánul – Jobb lesz, ha vigyáz a pornógondolatokra, mert azt is ki tudom venni onnét.

- Kimászna a fejemből? – kérdezte a nő – Mégis mit akar tőlem?

- Amarth azt kérte beszéljek magával. Idézem a szavait: szükségünk van rád ugyanúgy, ahogy rájuk. Együtt pedig képesek lesztek legyőzni a leggonoszabbat, aki szövögeti tervét, hogyan pusztíthatná el a világot.

- Nem az lehetetlen! Én nem vagyok képes rá. Egyébként is jó messze élünk egymástól! – tiltakozott és hárította a dolgot Sarah.

- Azt megoldhatjuk. Van egy farmom, ahova nyugodtan odaköltözhet! – nevette el magát – Szerintem, tetszene! A fiának is! – sóhajtott – Tudom nehéz itt hagyni a barátokat, de meg kell tennie azért, hogy tovább élhessenek és élvezhesse a mosolyukat.

- Megmondtam, hogy nem és kész! Vita lezárva! Most pedig menjen el, mert nem vagyok kíváncsi a további őrültségeire, hogy belelát a fejembe! – ideges volt, ami Gillnek feltűnt. Tudta, hogy a másik nő megpróbálja eltitkolni előle, hogy boszorkány.

A nő letette a bögrét, ledobta a kanapéra a pokrócot. A csend telepedett rájuk, mint valami nyomasztó köd, miközben ők egymásra bámultak.

- Fénykép! – kiáltotta el magát Gillian – Aranyos kép! Ő Luke ugye? – mutatta Sarah felé, aki a döbbenettől meg sem tudott szólalni – Már látja? Megbízhat bennem! Én is ezt teszem! Mármint megbízom magában. Tudom, hogy nem fogja elmondani senkinek.

- Még gondolkodnom kell! Ez olyan váratlanul ért! – kért időt Sarah Jane.

- Én tudok várni, de a gonosz nem! Ezt mindannyian tudjuk, és nem hagyhatjuk, hogy bármi a feje tetejére álljon. Viszont nem erőltetem. Csak döntse el nyugodtan!

Gill még egy utolsó pillantást vetett a nőre, majd kék fényben úszva eltűnt. Aznap éjjel Sarah nem bírt aludni. Ha egy percre is lehunyta a szemét a látogatója arca jelent meg előtte.

- Segítenie kell nekem! Nem mehetek neki egyedül a legfőbb gonosznak! Különben elbukom! – hajtogatta egyre csak az asszony.

Ő gondterhelten nyitotta ki a szemeit. Nem tudta mi tévő legyen. Ez vajon gyökeresen változtatja meg az életét vagy csak mértékletesen?

Döntened kell! Mész vagy hagyod, hogy elbukjon és akkor talán a világ sorsa is rossz irányban halad tovább. Sarah Jane Smith megmenthetné az univerzumot! – cikáztak gondolatai, melyek álomba ringatták.

- Ketten legyőzhetetlenek vagyunk! – tette rá kezét Gill a vállára.

- Tudom! Egyszer megálmodtam ezt és ez segített ahhoz, hogy döntsek! – mosolyodott el.

- Helyesen cselekedtél! Hiszen barátságot kötöttünk.

Vajon ez vár ár, ha elfogadja az ajánlatot? És mi lesz, ha máshogy alakul minden? Viszont most hatalmas válaszút előtt ál, melyen nem számíthat senki másra csak magára.

Reggel arra ébredt, hogy valaki áll felette. Amint kinyitotta a szemeit egy fehér ruhába öltözött férfit pillantott meg. Nagyon gyorsan ült fel és egy kicsit meg is szédült.

- Ki maga? – kérdezte – És mit keres nálam egy égi?

- Nem számít, hogy ki vagyok csak segíteni, jöttem, hogy dönteni tudjon! – mondta a fickó. Mikor látta, hogy Sarah nyitná a száját felemelte mutató ujját hárítólag, hogy először hallgassa végig őt – Gillian Crane nem azért jött ide, hogy csak szórakozzon. Ő sem tette volna, meg ha lett volna más választása. Magának sincs! Segítenie kell neki! Különben végignézheti a barátai és a fia halálát! Sőt az egész világét! Hát ezt akarja? Elveszíteni mindenkit?

- Tudom, hogy ez a tét, de még mindig kétségeim vannak! Biztos, hogy elég jó vagyok ahhoz, hogy segíteni tudjak?

- Ehhez kétség sem fér!

- Csak adjanak egy kis időt holnapig! Kérem! – sóhajtott kérlelően, amire a férfi bólintott, majd ugyanolyan módon eltűnt, mint hajnalban Gill.

**

Denver

2009. április 19.

délelőtt 8:00

Andrea Rivera szabadnapját töltötte. Azonban rémálmai még ezen a napon sem hagyták őt békén. Tudta, hogy Peter a kedvese dolgozik, és bármikor baja eshet. A rendőröknek ez az átka. Andi pedig rettenetesen féltette szerelmét.

A nő fegyvert rántott, ráfogta a férfira, majd meghúzta a ravaszt. A rendőrnő akkor ért oda. Elővette fegyverét és lelőtte a gyanúsítottat. Azonban lehet ez már túl késő! Odaszaladt a kollégájához, aki szerencséjére élt, de nem tudhatta meddig.

- Nem szabad meghalnod! – vette karjaiba a férfit – Nekem…szükségem van rád! Hallod? – simogatta meg azt a kedves arcot, melyet minden reggel elsőnek látott meg, ahogy kinyitotta a szemeit – Peter nem teheted ezt velem!

- Sajnálom kedvesem! Igyekeztem, de nem úgy sült el, ahogy kellett volna – bámulta a lányt Pete – Ki fog vigyázni rád?

- Én ebben a pillanatban én nem számítok, csak az, hogy te jobban légy! – próbálta tovább tartani a lelket azonban úgy tűnt nem sikerült.

- Szeretlek Andrea! – lehelte utolsó erejével a férfi, majd még egyszer ránézett kedvesére és örökre lehunyta a szemét.

Ekkor a lány felébredt. Kapkodta a levegőt és szakadt róla a víz. A franciaágy másik oldalára nyúlt hideg volt. Felkapta a fejét, majd ránézett az órájára, ami kereken nyolcat mutatott. Hamarabb akart felkelni, de nem sikerült neki.

- A fenébe! Elaludtam! – ült fel az ágyban. Egy kicsit megnyugtatta magát, hogy Peter tud magára vigyázni.

A lány kikecmergett az ágyából, majd a konyhába sétált. Az asztalon egy üzenetet talált, melyet még kedvese hagyott neki:

Jó reggelt édesem!

Kora reggel nem volt kedvem felébreszteni téged így csak ezt tudtam hátrahagyni neked. Elindítottam a mosógépet! Igen férfi létemre annyihoz értek. Főztem kávét és képzeld volt arra időm, hogy narancslét csináljak. Legyen szép napod! Ígérem, sietek haza, hogy ismét együtt legyünk!

Szeretlek! Peter!

Andrea elmosolyodott. Tudta, hogy csak az ő kedvéért a férfi vigyázni fog magára. Nem fogja hagyni, hogy bármi baj történjen. A rémképek, melyet álmában látott eltűntek és nyugalom, a boldogság, vette át a főszerepet a lelkében.

Öntött magának narancslevet aztán betette a kenyeret a pirítóba. Ott állt felette, míg el nem készült. Végül megterített magának és megreggelizett. Az étkezés után jobbnak látta, ha fürdik egyet. Az álma egy kicsit megizzasztotta, és ez rettentően bosszantotta.

Beült a forró vizes kádba és ellazította magát. A víz simogatta a bőrét. Jól esett neki ez akármennyire is nyár volt. Görcsbe rándult izmait ezzel tudta ellazítani. Ugyanakkor imádott énekelni is, főleg a kádban:

Todo empezo cuando de pronto te vi pasar

Y me echisaste algo cambio dentro de mi interior

Era feliz cuando me hablabas y sucedio nos enamoramos

Y comprendi que el destino nos unio

A délutánja csodásan telt. Nyoma sem volt a reggeli riadalomnak, melyet az álom ébresztett benne. Estefelé járhatott az idő, mikor ő a vacsit készítette. Hirtelen az ajtón kopogtatást hallott.

- Nyitom! – kiabálta a megkóstolás előtt.

Megkóstolta és elkönyvelte megint sikerült valami Istenit készítenie. Aztán letette a fakanalat és az ajtóhoz sétált. Szemeit az előtte álló vendégre meresztette, kinek szemei vörösek voltak. Ő valószínűsítette, hogy rengeteget sírhatott.

Az ajtóban álló asszony hirtelen a nyakába borult és keserves zokogásban tört ki. Behúzta a nőt, becsukta az ajtót és leültette Margaritát a kanapéra.

- Mama, Mamita! Que paso? – nézett az anyjára Andi

- Tu padre murió! – ordította sírva az asszony.

- Que? – kérdezett vissza a lány – No! Nem lehet! Hogyan?

A nő szólni akart, de nem ment valahogy a torkán akadt minden szó. Pedig annyira szeretett volna mindenről beszámolni. Arról, hogy mi történt az elmúlt négy évben.

Pete-nek valahogy sikerült jól időzítenie. Ahogy belépett az ajtón máris zokogást hallott. El sem tudta képzelni, hogy mi történt. Összehúzta szemöldökét, kulcsát felakasztotta a helyére, majd besietett a nappaliba.

- Drágám mi történt? – kérdezte, amint meglátta Andreát és a számára ismeretlen nőt – Ki ő? – bökött fejével a lány anyjára.

Andi felnézett Peterre. Tekintetében volt némi szomorúság, de ő maga nem sírt.

- Az apám halott – válaszolta kedvese első kérdésére, majd folytatta – Ő pedig az édesanyám, Margarita! – ölelte tovább a nőt.

A férfi leguggolt leendő anyósa elé, felfogott egy könnycseppet és elmorzsolta. Ezzel sikerült magára vonnia a figyelmet.

- Sajnálom, ami a férjével történt! – mondta, de időt sem hagyott, hogy a hölgyek válaszoljanak – De nem szabad sírni és tudja miért? Mert, ha meg is hal valaki az emléke tovább él bennünk, a szívünkben! – mosolyodott el, mire Margarita letörölte a könnyeket. Ezzel azt jelezte, hogy igaza van leendő vejének – Látja máris jobb!

- Köszönöm drágám! – adott egy csókot Andi kedvesének – Anyukám nem vagy éhes? – kérdezte, amire egy fejrázást kapott – Muszáj enned! Legalább pár falatot!

- Rendben! – egyezet bele alig hallhatón Margarita.

- Jól van én, becipelem a cuccát az egyetlen szabad szobánkba, amit elnevezhetnénk vendégszobának is! – szólt Peter.

- Ne csak beszélj, hanem csinálj is valamit! – Andrea hangjában nem volt semmi parancsolgatás csupán a jó szándék, ahogy szerelmében is.

A fiatalok összemosolyogtak, majd mentek a dolgukra. Az asszony pedig egyedül maradt. Kavarodtak benne az érzések és a gondolatok.

Csodás napnak néztek elé a mexikóiak. Azonban volt egy személy, akinek még ilyenkor is szörnyen érezte magát. Margarita a házuk udvarában használta az erejét férje tiltása ellenére.

- Már megint használtad az erődet? Miért ellenkezel velem? – ordította egy bajszos férfi, ahogy közelített feléje – Megígérted, hogy nem teszed! – Manuel megragadta neje karját, megszorította, és magához húzta – Soha többet ne mondj ellent.

- Nem fogok, csak engedd el a kezem! – próbált szabadulni az asszony, de fickó nem eresztette. Ekkor felsírt egy gyermek és ő elszabadult.

- Hallgattasd el azt a kölyköt vagy én, teszem meg! Ne is halljam az ordítását! – mutatott a lépcső felé.

- Ő nem tehet arról, hogy megszületett! – szólt vissza a nő.

- De te annál inkább! – emelkedett felesége fölé – Most pedig menj!

Margarita elsuhant férje mellett egyenest az emeletre. Nem tudta, hogy haragudjon a férfira, vagy jobban szeresse.

- Annyira akaratos volt! – motyogta maga elé, miközben könnyei ismét potyogni kezdtek.

- Mondtál valamit anyucikám? – lépdelt el előtte a lánya.

- Nem csak hangosan gondolkodtam! – törölte meg gyorsan a szemeit és az arcát, majd felállt – Azt hiszem jobb lesz, ha a szobába megyek!

- Azt már nem engedem! Vacsoráznod kell! – tiltakozott Andrea – Tudod, hogy ebből nem engedek!

- Tudom! Ebben rám ütöttél! Viszont én sem engedek! Szeretnék egyedül lenni! – mondta. Látta a lányon, hogy sikerült meggyőznie.

- Rendben. Menj csak! Nem sokára beviszem! – mosolyodott el Andi.

A nő csak bólintott, majd követte Petert, aki épp akkor rohant el mellettük a bőröndökkel. A szobában, ahogy egyedül maradt leereszkedett az ágyra és várt. Nem sokba telt, amíg végre ismét meglátta Andreát. Volt mit mesélniük egymásnak. Ahogy megkapta a vacsoráját elkezdett enni, miközben figyelte a lánya arcát.

- Jól megvagytok ezzel a fiúval? – kérdezte.

- Igen a lehető legjobban. Szeretjük egymást és kész! – szomorodott el. Anyja kérdő pillantásokat vetett rá – Tudod, szeretném, ha megkérné a kezemet, de ő ezt még nem tette meg. Viszont ő nem érzi ezt így. Én meg nem erőltetem.

- Hidd el előbb, vagy utóbb megtörik a jég és Peter is, belátja, hogy a házasság a legjobb megoldás – mosolygott rá Andreára az asszony.

- Köszönöm! – nyomott egy puszit a nő arcára a lány – Mondd csak mi történt, miután eljöttem? Miben halt meg?

- Szörnyű volt nélküled az elmúlt négy év, de ugyanakkor apád kezdett megváltozni! – tette le a villáját - Mintha egyre jobban hiányoztál volna neki. Infarktust kapott. A birtok kellős közepén esett össze és már nem tudták megmenteni. Ott halt meg, ahol mindig is élt!

- Anya most már mindennek vége! Ő már egy másik helyen van! – sóhajott – Nem eszel többet? – kérdezte, mire egy fejrázást kapott – Rendben akkor most zuhanyozz le és próbálj meg aludni! Én itt maradok veled.

A nő eleget tett a szavaknak. Fogta a hálóingjét, majd besétált a fürdőbe. Aztán lezuhanyozott és belebújt az ágyába.

- Jó éjt kicsim!

- Jó éjt anya! – nyomott egy puszit az édesanyja homlokára a lány.

Figyelte, ahogy az asszony lehunyja szemeit és elalszik. Megsimogatta a kedves arcot, majd a szobaajtóhoz sétált. Még egyszer visszapillantott, aztán lekapcsolta a villanyt és kilépett a helyiségből.

- Végre elaludt – sétált a nappaliba a lány

- Ez jó hír igaz? – vakarta a fejét Pete.

- A lehető legjobb! – sóhajtott Andrea – Őt viselte meg a legjobban mindaz, ami történt! – bámulta a padlót, miközben odabújt kedveséhez.

- Ne aggódj rendben lesz! Aztán ismét élhetjük a saját kis életünket

- Igen az anyámmal együtt!

- Mi? – kérdezte Peter, majdnem sikítva, ahogy ezt meghallotta – Nem…én nem akarom, hogy az anyád itt lógjon a nyakunkon, és mindenbe beleszóljon!

- Hogy? – húzódott el a férfitől a nő – Ugye nem gondolod komolyan? – emelte rá tekintetét szerelmére – Mégis az anyám és csak én vagyok neki és ez majdnem fordítva. Mert nekem te is itt vagy.

Pete felállt és a nyakát dörzsölgette. Az átjáró mögül azonban kihallgatták őket. Margarita elbújva minden egyes szót hallott. Amint lánya elment mellőle rögtön felébredt. Alapvetően szörnyen érezte magát, s ezt tetézte leendő veje véleménye is. Visszasétált a szobába, összeszedte a dolgait, majd leült az ágyra és úgy hallgatta a veszekedő fiatalokat.

- Nem teheted ezt vele! Hiszen láttad mennyire, szenved! – ordította Andi.

- Mégis mitől, ha annyira önző volt az apád, hogy még téged is elzavart otthonról? – kérdezte kiabálva a férfi.

- Hát épp erről van szó! Szerette még annak ellenére is, amit vele és velem tett! – magyarázott nem engedve a szavából a lány – Gyűlölte, de nem tudott tőle szabadulni, mert szerette is! Viszont te ostoba vagy! Nem tudod felfogni, hogy mit is jelent ez az egész! Nem élted át!

- Tudod mit? – pattant fel a helyéről Pete – Ha te olyan vagy, mint az apád, akkor nem is akarom! – azzal hátat fordított kedvesének. Végül elhagyta a lakást vissza sem nézett szerelmére.

Andrea egy vázát dobott az ajtónak, miután becsapódott. Amikor megfordult anyjával találta szemben, aki olyan némán állt meg mögötte, hogy majdnem ő is infarktust kapott.

- Ez miattam, van! Senki nem tudja, hogy milyen poklot életünk át, de nem is kívánom ezt senkinek! – lépett a lánya mellé, majd megsimogatta az arcát.

- Ahogy azt sem, hogy miért! – szólt a lány, amit azonban Margarita nem fogadott el, de egy szót sem szólt.

Ő tudta, hogy miért viselkedett úgy a férje, ahogy. Viszont soha nem volt hajlandó elmondani senkinek.

- Ez az egész nem miattad, van, hanem Peter önzősége miatt! Kérlek, menj vissza aludni! – mosolygott rá ismételten a nőre.

- Mi lesz ezzel? – mutatott a vázára.

- Máris összeseprem! Te ne törődj vele! – Andi figyelte, ahogy anyja visszamegy a szobájába. Végül kezelésbe vette a tárgyat, melyet percekkel ezelőtt ő maga tört darabokra – A fenébe! Ez nagyon drága volt! – morgolódott magában. Ismét kopogtatás hallatszott – Ki az? – kérdezte, miközben tovább dolgozott az üvegszilánkok eltűntetésén.

- A nevem Gillian Crane és beszélni szeretnék Önnel! – hangzott a válasz.

- Csak egy pillanatot kérek! – mondta és kivitte a lapátot a konyhába, ahol a kukába öntötte a tartalmát. Végül visszament az ajtóhoz, hogy kinyissa azt – Jó estét! Miben segíthetek? – kérdezte, amikor meglátta a nőt.

- Mint, ahogy már az előbb említettem beszélnem kell magával! Esetleg bemehetek? – nézett körbe – A folyosó nem alkalmas erre!

A lány elállt az idegen útjából és hagyta, hogy az beljebb menjen. Nézte, ahogy Gill helyet foglal és dörzsölgeti a kezét.

- Hallgatom! – ült le vendége mellé.

- Nos ma reggel nekem is váratlan vendégem volt! Amarth a Végzet angyala! – kezdett bele mondanivalójában – Arra kért, hogy keressem meg Önt és egy másik nőt, akivel együtt megmenthetjük a szeretteinket! Fényőr vagyok, ugyanakkor olvasok mások gondolataiban.

- Örülök, hogy megbízik bennem, hogy ezt elmondja nekem! Jól esik! Pontosabban mivel vagy kivel állunk szemben? – érdeklődött.

- Nekem is csak annyit árultak el, hogy a leggonoszabbal!

Andrea felhúzta szemöldökét, s belement a játékba. Csupán egyetlen egy dologra volt kíváncsi, amitől fúrta az oldalát a kíváncsiság.

- Ki a harmadik személy?

- Egy bizonyos Sarah Jane Smith! – hangzott a válasz – Már jártam nála, de ő egyelőre időt kért. Szerintem jobb lesz, ha megvárjuk a döntését.

- És vajon meddig fog rajta ülni? Egy élethosszig? – kérdezett ismét – Ide határozott ember kell, aki nem gondolkodik addig, míg a halál már a mi seggünkben is ott lesz!

- Nos várunk egy kicsit aztán me