Emlékezet

A közönség tombolt. A világot jelentő deszkákon állva rám tört az érzés, amit már minden előadó megtapasztalhatott. Mint minden alkalommal, most is éreztem az ereimben lüktető adrenalint, a gerincemen végigfutó borzongást. A reflektorok, melyek eddig elvakítottak, váratlanul lekapcsolódtak sötétségbe vonva a teret. Ez nem volt a tervben!

Éreztem, ahogy eluralkodik rajtam a kétségbeesés. Sötétség volt. Üvöltözést hallottam, zúgolódást.Ezek a hangok megindítottak bennem valamit...

     Újra láttam magam tizenhét esztendősen. Egy sötét utcán mentem. A vékony utcák és a sikátorok mind megszokottak London utcáin. A lámpák halvány fénye nem nyújtott elegendő biztonság érzetet.Nyári este volt, fülledt levegővel, mégis éreztem, ahogy a hideg végig kúszik a hátamon. Mindig is rettegtem a sötétben teljesen egyedül. Mindenegyes lépésem vízhangzott az utcában. A térdemet csapkodta a szoknyám a siettség miatt. Úgy volt, hogy a barátom haza kísér, de összevesztünk, ezért eljöttem egyedül. A szívem gyorsabban vert az átlagosnál. Az egyik lámpánál megpillantottam egy alakot, amint a hátát az oszlopnak dűtve figyel. Hirtelen levegőt is elfelejtettem venni. Még gyorsabban kezdtem menni. Az alak megmozdult, ahogyan elhaladtam mellette.

     Nem szólt semmit, de a szívverésem mégis kihagyott egy akkordot. Hallottam, ahogyan mögém jön és csak reménykedtem, hogy amint lefordulok a sarkon ő nem fog követni. Hasztalan volt minden imám. Az ismeretlen férfi engem követett. Ijedtemben futni kezdtem. A szandám viszont nem volt erre kiképezve. A lábaim össze-össze gabalyodtak futás közben. Az üldözőm gyorsabb volt, mint én. Utolért és elkapta a vállamat. Magafelé fordított és velem együtt a mellettünk lévő kőfalhoz hátrált. Két karja közé szorultam. Az agyam leblokkolt, nem tudtam mit tegyek. A félelem eluralkodott rajtam. Szabadulni próbáltam.

- Te mit képzelsz magadról? Elhagysz? Egy pillanatra olyan voltál a lámpa alatt, mint a barátnőm volt. Látom ám, hogy te nem ő vagy! Mégis ... milyen édes kislány vagy - a férfiből dőlt az alkohol szag ahogyan beszélt.

Az arca kemény volt és fehér.Úgy nézett rám a barna szemeivel,mint ahogyan egy vadállat lesi a prédáját. Borostás volt. Barna haja rövidre volt vágva, fekete garbós pulcsit viselt. Megnyalta az ajkát, majd hozzám préselődött a testével.

- Eresszen el! - A kelleténél sokkal bátrabb hangnemben mondtam, mire a férfi csak felhúzta szája szélét és a nyakamba harapott, én pedig felsikoltottam.

     Láthatóan tetszett a férfinek a reakcióm, mert újra támadásba lendült, de most az ajkamat vette célba. Elkapta az államat, így nem tudtam elhajolni. Vadul, dühösen és erőszakosan csókolt meg. Először az ajkamba harapott, mire én feljajdultam és lehetősége nyílt nyelvével betolakodni a számba. Az egész testsúlyával rám nehezedett. A levegő sípolva hagyta el a tüdőmet, majd újra levegőért kapdostam. A férfi nem állt meg,egyre agresszívebben viselkedett. A tolakodó kezei és nyelve undort keltett bennem. Ellenkeztem, ütöttem és karmoltam de teljesen hiábavaló volt az egész...

Újra fény gyúlt a színpadon. Ahogy vissza tértem a valósághoz egy kéz melegét éreztem a vállamon. Jack a gitárosom volt az.

- Émi, jól vagy?

Csak bólintani tudtam.

- Biztos? Nagyon sápadt vagy.

- Minden rendben. Kezdhetünk?

Jack arcán huncut mosoly terült szét. Láthatólag megkönnyebbült.

- Miénk a világ! - Felcsillant a szeme és a gitárhoz ugrott.

Tudtam, most nincs menekvés. Nem vonulhatok el valahova  magányomban, nem bújhatok el. Felöltöttem az állarcom....

Hisz a shownak mindig folytatódnia kell.....

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés