Gyergyafényben novellaíró versenyre készült..

    A zsákutcára nyíló ajtó tompa puffanással csapódott a falnak.A késő esti napsugarak álmosan játszadoztak a vöröses hajtincseken.A kereszteződéshez érve megcsapott a langyos szellő,s magam mögött hagyva az épületeket,a külváros felé vettem az irányt.A homokos utca szélét kék és fehér mezei katáng  szegélyezte,amerre a szem ellátott.Még hallottam a város közepén ácsorgó templom utolsó harangjátékát,amikor egy hirtelen jött ötlettől fogva átvágtam a vadvirágok közt.Nem tudtam,ezek után mit is mondhatnék Neked.hogy megbántam,és hogy hiányzol?Már túl késő. Lefeküdtem a puha fűre,és késő estig vártam.Vártam valamire,ami nem jön el soha.Hallgattam a békák halk zenéjét.Órámra pillantottam,amit megvilágított a holdfény.Ideje indulni.Feltápászkodtam, és szedtem alábam,ahogy csak tudtam.    
  Kezemet óvatosan rátettem a a kovácsolt vas kilincsre.Végignéztem a borostyánnal futtatott kapun,majd beléptem az otthonodba.A szűk,folyosó szerű ösvények közt kutattam a hatalmas gránit kereszt után.Letérdeltem eléd,és farkasszemet nézve bámultuk egymást percekig.
-Ne beszélj,én megteszem helyetted is...
Válaszra sem méltattál.Suttogva folytattam:
-Ne haradugj rám.Tudom,ez mártúl késő,de nem szeretném,ha haraggal gondolnál rám.Abba belehalnék.  Emlékszel,amikor a külvárosi vadvirágok közt kergettél?Sosem felejtem el azt a csintalan mosolyt,amit még a zokogó eső sem tudott lemosni.Örökre a fejembe véstem azt.Te is emlékszel?...Miért?Miért nem válaszolsz?
Te csak néztél,és nem szóltál semmit.Észhez kaptam,lehajítottam a márványra azt a pár szál vadvirágot,ami időközben félig elhervadt,és mielőtt még valaki észrevette volna,hogy beosontam ide,és egy sírkővel veszekszem, kisiettem a temetőből.Ahogy kiléptem a hatalmas kapun,fellélegeztem.Mély levegőt vettem,majd az utolsó lehelletig mind kipréseltem magamból.
  Bő fél óra séta után megint a belvárosrészhez értem.Határában lomhalmazok hevertek,jelezve,kezdődik a civilizáció.Cipőm sarka visszhangzott a keskeny utcákban.A nyári éjszakában fel-feltámadt a hűvös szél.Kipirosodott arccal,megkönyebbülve,mégis szégyenteljesen zártam magamra a padlásszoba ajtaját.Úgy érzem elköszöntem tőled,valamelyest eltűnt a teher,ami vállaimat nyomta.
-Vége van.
A temetést követő 3. évben jutott el a tudatomig ez a két szó.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés