Egyszer volt, hol nem volt.

-Vigyázz magadra! És érj haza vacsorára!- üvöltötte utánam anya. Végre elengedett a régi várhoz, már egy ideje el akartam menni oda. Kíváncsi voltam, hogy vajon mi lehet azokban a hatalmas tornyokban. Lassan lépkedtem a régi, csúszós kő lépcsőkön. Felértem a padlásra, nem volt ott más csak egy könyv. Imádtam olvasni, ezért odasiettem, és mohón lapozni kezdtem. A betűk teljesen kifakultak. Megpróbáltam olvasni. „Egyszer volt, hol nem volt.” Ez állt az első oldal legtetején. Csak ennyit tudtam elolvasni. Visszafele még óvatosabb voltam, de ugyanakkor csalódott is, hiszen csak egy könyv volt itt. Amikor kiléptem, valami bizsergést éreztem. A mező tele volt mezei katánggal. Ezt, amikor jöttem nem vettem észre. Lenéztem a földre, ahogyan lépkedtem észrevettem, hogy a ruhámmal nem stimmel valami. Gyönyörű ruha volt rajtam, mintha egy középkori bálról jöttem volna. Magas sarkút viseltem, amiben sohasem bírtam menni, most azonban könnyedén, és kecsesen jártam benne. Úgy éreztem mintha valami csiklandozná a hátam. Hosszú derékig érő, szög egyenes szőke hajam lett. Eddig rövid fekete hajam volt. A tóhoz siettem, amit még szintén nem láttam sosem, és belenéztem. Gyönyörű voltam, amit eddig nem lehetett elmondani rólam. Csak bámultam a tükör a képem. Hirtelen egy mókus futott oda hozzám.

-Szia.- mondta vékony, aranyos hangon. Felugrottam.- Mi a baj?- kérdezte és közelebb jött.

-Menj innen!- üvöltöttem ijedten.- Csak álmodok…álmodok…-mondtam és lehunytam a szemem. Kinyitottam de még mindig nem történ semmi.

-Te hogy, hogy tudsz beszélni?- kérdeztem.

-De hát, Alesha hercegnő.

-Hercegnő?- kérdeztem elkerekedett szemekkel.

-Igen. A herceg merre van? És hogyan szabadult ki, felséged?

-Herceg? Kiszabadulás? Felség? Na állj! Figyelj, én egy teljesen normális ember vagyok!

-Ne vicceljen már!

-Nem viccelek! Fogd már fel! Én Alesha vagyok, igen, de nem vagyok semmilyen hercegnő.- mondtam idegesen. Úgy látszott most már elhiszi nekem.

-Hmm…-mondta elgondolkodva.- Ez valószínűleg a boszorka műve lehet.

-Boszorka?- kezdett egyre furcsább lenni, ez az egész.

-Igen. Ő zárta be Alesha hercegnőt és varázsolta el a herceget.

-Elvarázsolta?- még furcsább. Nem értettem a dolgot, de próbáltam megérteni. Egyre meseszerűbb lett. Amin a mókus válasza sem segített.

-Igen, békává. Szegény herceg ott ugrál a tóparton, még beszélni sem tud.- mondta és rámutatott. Odarohantam és megcsókoltam. Ő talán többet tud segíteni. A mesékben pedig mindig így változik vissza a herceg. Most is így történt. Ezek után biztos lehettem abban, hogy belekerültem a könyvbe. Megölelt, kézen fogott és a mókus felé vezetett.

-Én nem Alesha hercegnő vagyok.- mondtam és elengedtem a kezét. Kérdőn nézett rám. A mókus szólalt meg hirtelen. Kissé megijesztett.

-Tényleg nem az. Ő csak simán Alesha.- mondta a herceg száj tátva bámult rám.

-De…de…-dadogta.- Ő…Alesha…akkor…- nem gondoltam volna, hogy egy helyes magabiztos herceg, valaha is képes lenne így dadogni. Oh, igen…eléggé helyes volt. Akár egy mesebeli herceg, persze, hisz az is. Szőke hullámos  haj, tengerkék szem és gyönyörű arc. Tökéletes. Sosem tudtam igazán elképzelni egy herceget. De most, hogy itt állt, rájöttem, hogy nem túloznak a könyvekben. Már-már túl tökéletes volt.

-Alesha a boszorkánál van, hercegem.- mondta a mókus.

-Nem! Hol van a paripám? Ki kell szabadítanunk.

-Na, persze. A hős szerelmes mi?- kérdeztem bunkó hangon. Idegesített, túl nagy képű volt. Rám bámult. Aztán tovább sétált, füttyentett. Egy hófehér ló ügetett ki, az erdőből. Most már biztos voltam benne, hogy ez egy mese. A ló odajött megszagolta a kezem, majd hátra csapta füleit. Nem csináltam semmit, sosem féltem a lovaktól. Felé nyújtottam a kezem, ismét megszagolta, de most nem reagált ellenségesen. Úgy éreztem, hogy ez a ló megérezte, hogy én nem Alesha hercegnő vagyok. De valamiért még is megbízott bennem. Amikor végigsimítottam puha, selymes szőrén már biztos voltam benne, hogy nem álmodok.

-Prinz!- mondta a herceg, mire a ló odament. Gondolom, a Prince szóból ered.

-Nagyon szép ló.- mondtam. Mire rám bámult a mókus és a herceg is. –Valami rosszat mondtam?- kérdeztem.

-Nem…csak…Alesha hercegnő egyenes utálta ezt a lovat.- mondta mókus.

-Megmondtam, hogy nem vagyok semmilyen hercegnő. Nem igaz?

-Olyan illetlen vagyok!- vágott közbe a herceg.- Charles herceg vagyok.

-Alesha átlagos ember vagyok.- mondtam nevetve. Charles kuncogott egy kicsit, majd ismét fütyült. Ez a fütyülés más volt mint az előző, inkább csak füttyentés volt. Egy fekete kecses, nyurga ló vágtatott elé. Rám pillantott és hátracsapta fülét.

-Őt sem kedveli Alesha hercegnő.- tippeltem.

-Nem. Neked tetszik?- kérdezte és elém vezette.

-Az  nem kifejezés! Egyszerűen tökéletes.

-Ennek örülök.- mondta és rám villantotta tökéletes mosolyát. Hamar összebarátkoztam ezzel a lóval is.

-Mi a neve?- kérdeztem kíváncsian. Miközben Charles feldobott a már felnyergelt ló hátára.

-Sakkara. Arab-telivér. Eléggé tüzes, de nem hinném, hogy tudna ártani bárkinek is.

-Én sem. Annyira kedves.- mondtam. A tekintetünk találkozott. Szinte belefulladtam Charles tengerkék szemébe. Egy kis idő után elindultunk a boszorka várába. Egész úton beszélgettünk. Rájöttem, hogy Charles nagyon is kedves, megértő, barátságos és még sorolhatnám a jó jellemzőket. De sajnos arra is rákellett jönnöm, hogy habár friss az ismertségünk, kezdek beleszeretni. Azt hiszem, számára sem voltam közönséges. Útközben kiterveltem, hogy én leszek a csali ameddig a herceg kiszabadítja a hercegnőt. Hiszen Alesha hercegnőt és engem hamar összelehet téveszteni. Én mentem be először. Persze rögtön belebotlottam a boszorkába. Reméltem, hogy Charlesnak minden sikerül és nem éri meglepetés.

-Nocsak-nocsak…csak nem készülünk?- kérdezte gúnyos hangon a boszorka.

-De!- vágtam rá és futni kezdtem. Elkapott és a falhoz vágott.

-Nem tudom, hogyan szabadultál ki, de megfizetsz még ezért, Alesha.- erre nem válaszoltam, elképzelni sem mertem mit tehet velem. Megfogta a torkom és felnyomott a falra. Aztán leengedett, megvárta míg újra rendesen kapok levegőt és ismét felnyomott. Borzalmas érzés volt. Ezt eljátszotta még 3szor mire meghallottam a jelet. A jelet, mely azt jelentette, hogy Charles sikeres volt. Gúnyos mosoly jelent meg az arcomon.

-Mi ez?- kérdezte feszülten a boszorka. Csak hörgés jött ki a torkomon, leengedett.

-Alesha kiszabadult.- nyögtem és elájultam. A réten ébredtem, a herceg bámult rám. Alesha hercegnő sehol.

-Mi történt?- kérdeztem.

-Későn értem oda. Sajnálom. De tudod, nem volt egyszerű dolgom. Az első ajtó zsákutca volt. Utána még egy rossz ajtón préseltem át magam. Végül egy borostyános falon kellett felmásznom. De sikerült! Alesha hercegnő él és biztonságban van, hála neked!

-A boszorka?

-Megöltem.- vonta meg a vállát. Tipikus mese, gondoltam. Felültem és megöleltem.

-Köszönöm.- súgtam. Ismét elvesztem gyönyörű szemeiben. Éreztem, hogy csók közeleg.

-Haza kell mennem…csak nem tudom, hogy.- mondtam. Ő az egyik ujját a számra tette majd finoman megcsókolt.

-Szeretlek, Alesha.- súgta.

-Én is, Charles. De a hercegnő vár rád, engem pedig a családom vár haza.- mondtam letörten. Vele akartam maradni, örökre. De nem tehettem. A mókuska futott oda.

-Mókus, mondd mi a te neved?

-Csintalan.- mosolygott rám. Elmosolyodtam, olyan kedves volt, csintalan. Charles elővett egy arany nyakláncot amin, egy smaragd kereszt lógott, átnyújtotta én megmarkoltam.

-Ne menj el!- könyörgött.

-Muszáj mennem. Azt hiszem, itt a mese vége.- mondtam és még egy utolsó csókot leheltem. Mikor kinyitottam a szemem a padláson voltam. A könyv eltűnt, de a kezemben még mindig a nyakláncot szorongattam. Mindenhol lomok voltak. A szoba teljesen megváltozott. A nyakláncra néztem és sírni kezdtem.

-Sosem felejtelek el!- üvöltöttem.

-Én sem.- súgta egy hang a fejemben. Ránéztem a keresztet ábrázoló medálra ez állt rajta: Örökké szeretni foglak. Elmosolyodtam.

-Én is.- suttogtam. Leindultam a lépcsőn. Amikor kiértem egy mókust láttam elszaladni. Könnyes szemmel mosolyogtam rá. Elindultam haza. Még egyszer utoljára ránéztem az elhagyatott várra. Majd örökre magam mögött hagytam, és vele együtt Charlest, Csintalant és Sakkarat. Hogy élhessem tovább, gondtalan életem. Mely örökre megváltozott.

Vége^^

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés