Holly
A két tolvaj
Egy langyos, tavaszi estén kezdődött az egész. Egy 16 éves lány ballagott végig a sikátorban. A hatalmas szemetes konténerek mellett felfordult a gyomra. Kénytelen volt eljönni ide. Hisz a cél szentesíti az eszközt! Mondogatta magában, amikor úgy gondolta, visszafordul. Nem, tovább kell mennie, és meg kell találnia azt az embert, akit keres.
Végre elérkezett ahhoz a kidőlni látszó ajtóhoz, amin túl őt várják, azonban a cél előtt megtorpant. Biztos jó lenne, ha bemenne ő oda? Ki tudja milyen üzletekbe keveredett ez a régi ismerős. A cél szentesíti az eszközt! Jutott újra eszébe a célmondat. Be kell mennie! Megfogta a három réteg mocsok alatt megbúvó kilincset, lenyomta és benyitott. Bizonytalan léptekkel bement a sötét helyiségbe. Nem tudta pontosan milyen helyiségben van, csak a címet adták meg. Sötét volt és nem látott semmit. Ha lett is volna villany, akkor sem tudta volna felkapcsolni. Megbénult a félelemtől. Lehet, hogy rossz helyre érkezett?
- Hahó! – kiáltott be egy kicsit bátortalanul – Péter, itt vagy?
Nem érkezett válasz. A lány már éppen kezdett megnyugodni, amit aztán átvett volna a kétségbeesés, de ekkor egy halvány fény jelent meg a szobában. Szeme még nem szokott hozzá a világoshoz, így kénytelenül hunyorítani kezdett. Mikor végre kitisztult a kép, meglátta az alakot, akit keresett.
- Péter! – szólt halkan a borostás, barna, csapzott hajú férfinak. A ruhája rongyos volt és szakadt. Rég ehetett igazi ételt, ugyanis szinte már kiugrottak a bordái a helyéről. A lány szeme most a szobára esett. Itt lakhatott egész végig. Normális bútorzat nem volt, csupán egy ágynak kialakított matrac hevert a sarokban és egy nagydoboz mellett egy kis doboz szolgált széknek és asztalnak.
- Lám, lám kit látnak szemeim! – mosolyodott el gúnyosan az illető – A kicsi Melinda, ha jól emlékszem! – a lány erőt vett magán és a férfi láttán keltett undoron.
- Igen, képzeld. Ha tolvaj az ember nem fizetik meg elég jól? – nézett körül a szobának kialakított helyiségben, mire a férfi arca kemény lett. A lány egy halvány mosollyal nyugtázta. – Feladatot bíznék rád! – kezdte, mire Péter jó hangosan felhorkantott. – Megfizetném! – mutatott fel egy köteg papírpénzt.
- És honnan tudjam, hogy ez itt mind igazi! – kérdezte, bár a sóvár tekintete elárulta gondolatait.
- El kéne lopnod valamit…
Melinda megkönnyebbülten hagyta ott a rémes sikátort. A terve eddig működött, bár a neheze még csak most jön. Igaz, hogy Péter régi ismerőse, de egy ember mégsem bízhat meg egy hivatásos tolvajban! Így hát kicsit nehezére esett a kritériumok elfogadása. Még hogy ő meg a tolvajlás! Ki hallott már ilyet? Mindegy. A cél szentesíti az eszközt! Jutott újra eszébe a jelmondat, mégis felháborodással fogadta azt, hogy részt kell vennie az akcióban. Ez némileg megváltoztatja a tervét, de még nincs ezzel semmi gond. Vagy mégis. Nem lophat egy rendesen őrzött házból! Még egy cukorkát sem mert volna ellopni a boltból.
Nagy levegőt vett és megpróbált megnyugodni. Rendben. Ha már elkezdte végig is foglya csinálni!
Este a sikátor előtt várt egy kocsma ajtaja előtt. Péternek már rég itt kellett volna lennie. Lehet hogy meggondolta magát? Az nem lehet! A legnagyobb ellenségét próbálják meglopni. Biztos nem futamodna meg egy ilyen helyzetben. Vagy talán félreismerte? Melinda percente nézte az óráját, vajon hol lehet már. Végül egy teljes óra késéssel bár, de megjelent megfürödve, ápoltan a férfi.
- Mehetünk! – jelentette be széles mosollyal, mielőtt még a lány megszólalhatott volna.
- Hol voltál ennyi ideig? – kérdezte szemráhányóan régi ismerősétől.
- Hé! Egy tolvaj palánta legyen tiszteletre méltó a mesteréhez! – közölte és kihúzta magát. Úgy tűnt a jóllakottság megváltoztatta a kedélyét.
- Nem vagyok tolvaj palánta! – vágott vissza sértődötten – Inkább te vagy az, akinek még lenne mit tanulnia! Hogy akarsz betörni előzetes terv nélkül oda?
- Az egész tervet már évekkel ezelőtt kidolgoztam – dicsekedett – Sok mindenre jók a börtönévek.
Melinda nagyot sóhajtott, majd feladta a küzdelmet. Nem lenne jó ötlet pont most fölhergelni őt, amikor ilyen nagyszabású terve készülnek.
- Rendben. Nos, mi a terved?
- Majd meglátod – mondta egy elbizakodott mosoly kíséretében.
A milliomos házánál (aki szintén lopásból építette fel birodalmát), megannyi kamera és sétáló őrök vigyáztak a másik tolvaj álmára. Ezek között a sok tolvajok között Melinda kicsit kényelmetlenül érezte magát. Mindig is utálta az ilyen embereket, most pedig már kettővel is körbe van fogva!
Kerítés nem volt, csak egy hatalmas fal vette körbe. Elég nehéz lesz bejutni ebbe az erődítménybe – gondolta magában Melinda. Körbe nézett, hogy merre van Péter, de nem látta sehol. Már le is lépett volna?
- Pszt! – hangzott a lány fölött – gyere már, így az életbe sem végzünk!
Melinda meglepődött, hogy fönt látja már is. Talán mégsem olyan reménytelen a dolog.
Péter segítségével felmászott a hatalmas fal tetejére. Ott a férfi elővett két nagy adag szaftos húst. A lány kérdő tekintetére csak az alattuk ugráló kutyákra mutatott. Felállt, és olyan messzire elhajította a húst, amilyen messze csak tudta.
- Futás! – ugrott le sietősen – Nincs sok időnk!
Végig futottak a szépen gondozott gyepen. A kutyák már messze jártak és a kapott jutalmon rágódtak. A kastély a birtok közepén állt, körbe kerítve egy – szintén szépen gondozott – erdővel. Végre elérték a bejáratot. Péter a magasba mutatott, ahol egy ablak állt nyitva.
- Szokása nyitva hagyni – suttogta boldogan. Így elnézve, olyan volt mint egy gyerek, aki karácsony estéjén várja az ajándékot.
Felmásztak a ház falán befutott borostyánon, ami csodák csodájára, nem szakadt le alattuk. Beugrottak halkan a nyitott ablakon, ami pont a hálószobáé volt. Ott csak egy nő aludt a hatalmas francia ágyon. Körülnéztek a helyiségben, de nem találtak semmi értékeset. Lassan kinyitották az ajtót, és kiosontak a folyosóra.
- Én meg nézem a páncélszekrényben, te addig keresd meg az ékszereket a fürdőszobában! – adta ki a parancsokat Péter.
- Rendben – bólintott Melinda, bár egy kicsit kényelmetlenül érezte magát.
A fürdőben egy hatalmas kagyló alakú, márványból készült kádat látott. A mosdókagylón kezdett kutakodni, amikor valakinek a csoszogását és ásítozását halotta. Gyorsan elrejtőzött, de szerencséje volt, mert nem ide jött. Nagyot sóhajtott, majd újra a dobozokat kezdte vizsgálni. Végre megtalálta az ékszereket. Felkapott belőlük egy marékkal, majd kiosont a folyosóra, hogy megkeresse Pétert. Nem kellett sokat várni, mert rögtön bele is ütközött. Kezében megannyi kincs volt.
- Elkaptak, sietnünk kell!
- De a dobozt…
- Mennünk kell! – közölte és elkezdett a hálószoba felé futni.
Melinda még egy kicsit tétovázott, majd követte ˝idegen vezetőjét˝. A hálószobában már nem volt senki, az ablak viszont még nyitva volt. Amilyen gyorsan csak lehetett kimásztak, és a kijárat felé futottak. A kutyák a földön heverve aludtak. Biztos altatót rakott a húsba – gondolta Melinda, ahogy szegény állatokat nézte. Mikor elérték a falat, nehezen bár, de át tudtak mászni. Sikerült elmenekülniük, de az mégsem volt meg, amiért jöttek. A kicsiny ékszeres dobozka, amit eredetileg el akartak venni nem volt meg.
A sikátor bűze már nem érdekelte Melindát. Szomorú volt és a tudat, hogy nem tudta végrehajtani tervét még jobban elszomorította. A nagy dobozon, - ami asztalnak volt kikiáltva – hevertek a kincsek. Péter éppen a ˝széken˝ ült és számolta a zsákmányt. A lány a matracról bámulta őt, míg meg nem látta a dobozt! Fölpattant, kitépte a férfi kezéből és örömujjongásban tört ki. Megvan! Hát mégis sikerült!
- Köszönöm! – hálálkodott Péternek – Köszönöm hogy segítettél!
- Ugyan nincs mit, örömmel tettem tönkre az éjszakáját annak a semmirekellőnek! – mondta, miközben ördögi fény csillant a szemében – De amúgy mi ez a kis doboz, hogy ennyit kockáztattál érte?
- Régen a nagymamámé volt. – kezdett bele a történetbe – imádta ezt a dobozt. Mindig mutogatta nekik, hogy neki milyen szép kincses rejtekhelye van. Amikor mindannyian nyaralni voltunk, az a Semmirekellő ellopta. Azóta nem volt olyan jó kedve neki. – emlékezett vissza szomorúan. – És te mit kezdesz a zsákmányoddal?
- Elutazom külföldre. Úgyis tudja, hogy én voltam és nem akarok újabb éveket tölteni a koszos cellákban.
- Hát jó. – indult kifelé Melinda – Még egyszer köszönök mindent! Isten veled!
- Na, jó most jön Melinda ajándéka! – kiáltotta Zsuzsa, Melinda anyukája.
Az ünnepelt kezébe vette a kicsiny ajándékot. Elkezdte bontogatni, és mikor előbukkant kicsi, vöröses fedél, az öreg hölgy felkiáltott örömében.
- Hát ezt meg honnan szedted elő? Azt hittem ellopták!
- Úgy is volt! – mosolygott Melinda és büszke volt rá, hogy visszahozhatta, hőn szeretett dobozkáját, az ő kedves nagymamájának.
Az öreg hölgy remegő kezekkel kinyitotta a dobozt, és valamit még motoszkált benne, majd előhúzott egy gyűrött papírt és diadalmasan felkiáltott. A vendégek nem értették mi baja lehet. Talán rá ment az öregedés az agyára? Melinda nagymamája kibontotta a papírt. Az hosszúkás volt, és valami írás lehetett rajta. Körbe mutatta mindenkinek, és csak akkor vették észre: 1 milliárd forint értékű csekk volt az!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
De még fűzöm őt :P 
Nagyon tetszett a történeted! Izgalmas volt, a vége pedig nagyon meglepett!
Cathyhez csatlakozva: lehet, hogy tényleg kicsit gyorsak az események, bár ha belegondlok, novellálnál én sem igazán szoktam túl sok lerírást beletenni. Inkább csak a hosszabb műveknél, regényeknél.