Dóri
Megy a vonat, fut a vonat...
Egy szép, napsütötte reggel volt, talán hétvége lehetett, talán piros betűs nap. Áthatotta a sülő hús illata és az izgatott várakozás, mert Apa hazajött. Az ajtóban állt meg, kisfia hatalmasnak látta, mintha távollétében megnőtt volna, pedig tudta, hogy a felnőttek nem nőnek sehova. Odarohant az alakhoz és kardigánja mélyébe temette arcát. Nagyon hiányoztál, adta tudtára, és a férfi viszonozta a gesztust. Te is nekem, prücsök. Biztos prücsöknek hívta, hiszen mindig ezt a szót használta. Aztán szólt neki, hogy nézd, Zoli, és keze eltűnt a táskája mélyén. Zoli szerette a rejtélyes táskát, és alig várta, hogy megtudja, mi van benne. Noszogatta, mutasd már, és Apa lassan, hogy húzza még egy kicsit, kiemelt egy dolgot. Meg még egyet. Meg még egyet, és így tovább. Öt darabból állt, volt az eleje, meg négy vagon. Egy vonat, kiáltotta Zoli boldogan, mert szerette ezt a szót, meg szerette a vonatokat is. Vonat, vonat, vonat. Nevetett és szaladgált vele. A vonat szép volt, nagy, fából készült, volt egy vezetői része és öt vagonja.
„Jön a kocsi fut a kocsi patkódobogás jön a vonat fut a vonat zúgó robogás”
Két vonat találkozása nagyon izgalmas, mert ha egymással szemben mennek a síneken, akkor a szembejövő vonat sebessége megkettőződni látszik. Ezt onnan tudta, hogy egyszer addig erősködött, míg Apa kinyitotta az ablakot fölöttük, ő pedig megállt és kifelé kukucskált. És az orra előtt ment el a másik kék vonat. Nincs jobb érzés, mint mikor olyan sebesség szele csap meg, amitől egy pillanatig levegőt sem tudsz kapni. Nem olyan, mint mikor hanyatt esel a földön, és kiszorul a levegő a tüdődből, mert ez nem fáj. Ezt magyarázta Apának. És Apa elmondta, hogy miért tűnik ilyen gyorsnak a vonat. Ez egy szövetség volt kettejük között, mert nagyon szerették egymást.
„Vajon hova fut a kocsi három falun át vajon hova fut a vonat völgyön hegyen át”
Három percem van. Három nyavalyás percem, hogy elérjem a vonatot. Erre tessék. Zoltán magából kikelve üvöltött a lerobbant buszjárat mellett egy fiatal hölggyel, aki aztán az égvilágon semmiről sem tehetett, de vette a fáradságot, hogy Zoltánt csitítgassa. Nyugodjon meg, el fogja érni. Mindjárt rendben lesz, vigasztalta szerényen, és még a kezét is rátette a karjára, vagy valami ilyesmi történt. És erre Zoltán úgy érezte, hogy valami odabent is megmozdult, és hogy annyi szép dolog van az életben, például a hölgy haja. Ez persze meggyőzte róla, hogy nem is kell annyira sietnie a vonathoz. Sőt egyáltalán, utálta az egyetemet, és kit érdekel ez az egész közgazdaságtan különben is, én nem vagyok közgazdász, nézzen rám, talán az vagyok, érdeklődött. A hölgy rázta a fejét. Na azért, ezért most szépen fogom magam, és nem megyek sehova. És eljönne velem kávézni a rettenetes dührohamom ellenére kisasszony, köszönöm szépen. Jó leszek, megígérem.
„Zimzim megy a gép, megy a gép, fut a sínen a kerék, forog a kerék”
Négy gyereket vállalni sosem volt egyszerű, de annyira nehéz sem, mint ahogy Zoltán és Éva gondolták. Meg különben is, szépen viselkedtek mindig, kettő az anyjára ütött, kettő az apjára, tették a dolgukat egész életükben. Meg aztán később úgy döntöttek, hogy nem maradnak a régi házban, és kiröpülnek. A vonat megállója üres volt, és Zoltánban még mindig ott munkált némi izgalom, hogy mikor fog a csodagőzös felbukkanni, és mikor nyeli le az utasait, illetve csak Julit, mert Juli volt a legkisebb gyerek és az utolsó, aki megtalálta a nagyvárosban a számítását, és más nem volt a peronon ugye. És akkor azt mondta a Juli, hogy nagyon szereti őket, de az Éva sírt, és ezért a felét nem hallotta a mondanivalójának, nem is emlékszik rá. Szereti őket, meg anya, ne sírj, majd jövök látogatóba, hozok neked szép ruhát, meg amit csak szeretnél. De én csak azt szeretném, hogy te gyere haza, sírt Éva, és megölelte megint, és felszállt a vonatra, és elment, és integettek. Szia, szia. Már öregek voltak.
„Zumzum nagy az út nagy az út fekete az alagút a masina fut”
Öt részből állt a vonat, ami szép lassan megállt az alak mellett a peronon, bár nem vezette senki. Az alak egyszerűen öltözött, úgy, mint Apa, hosszú kabátja volt és rejtélyes táskája, a mélyén egy régi kis vonattal, a nagy jármű apró hasonmásával. Már nem volt senki, aki elkísérte volna erre az útjára, tudta, neki kell most felszállni, neki kell integetni. A vezetői hely üres volt. Viszlát, emlékek. Egy füttyentés, indulás. Indulás…
Pitty. Pitty. Pitty.
Pitty. Pitty.
Pitty.
A masina elhallgatott. Az EKG csak egy vonalat mutatott a hófehér csempés kórteremben.
Ólafur Arnalds - Raein
A zsűri értékelése
HeatherK
Szép öt szakaszra osztotta az életet, elválasztva a képeket a kis mondókával, ami jól szimbolizálja szintén az elmúlást. Ötletes és jól kivitelezett felosztás, jól megszerkesztve. Egyáltalán nem volt zavaró a történet szempontjából a tagolás és abszolút érthető volt, ahogy váltottunk egyikből a másikba. Ami fura volt kicsit, hogy a megszólalások is bele voltak építve a leírás közé és így nem különültek el, néha különösen érdekes hatást keltve:
„Na azért, ezért most szépen fogom magam, és nem megyek sehova. És eljönne velem kávézni a rettenetes dührohamom ellenére kisasszony, köszönöm szépen. Jó leszek, megígérem.”
Az emlékképek ahogyan összefolynak és előtörnek, olyan, mintha az idős kórházban fekvő Zoli mesélné mindezt, miközben hallja ahogy a vonatok elhaladnak az épület mellett és számolja őket. Aztán az utolsó vonat már érte jön és vége a történetnek.
Tetszett az ötlet és a kivitelezés is, egyedül a megszólalásokat találtam furcsának, kissé zavarónak.
Audery
Köszönöm szépen, hogy elküldted a versenyre ezt a novellát! Nagyon jó élmény volt olvasni, és kicsit beleélni magam. Eszembe jutott egy kis apróság, ami az én eddigi életem különböző fázisaiban volt jelen, és ez már önmagában remek dolog. Mármint az, hogy valamilyen gondolatot ébreszt a novellád az olvasóban.
A mű nagyon jól passzol mind a zenéhez, mind a képhez. Ahogy hallgattam a dalt, szinte belesimult a történetbe, azt pedig külön kiemelném, hogy a nélkül érted el, hogy a kép illeszkedjen, hogy szó szerint leírtad volna a képet.
Az ötlet is nagyon tetszik! Az, hogy félkövérbe tetted a számokat, kicsit segít vezetni az olvasó tekintetét, ez pedig egy nagyon ügyes fogás. Ahogy végigkísérted főszereplő életét, mindig ugyanazt a motívumot alkalmazva… komolyan le vagyok nyűgözve. A stílusod is könnyen olvasható, nem túlzó vagy erőltetett. A ritmizálásban igazán jól alkalmaztad a kis mondókát, szépen elválasztottad vele a különböző részeket, mégis ugyanazt a motívumot erősítetted meg, ami átívelte a novellát. Megint csak szép húzás!
Őszintén szólva nem nagyon tudok rosszat írni róla, engem meggyőztél ezzel a történettel. A stílusod egyedi; ügyesen alkalmazod a költői és írói eszközöket, amik segítségével irányítani tudod az olvasód figyelmét, és megalapozod az élményt. Annyit vettem észre, hogy ez elején egyszer még csak négy vagon volt, a következő mondatban pedig már öt. De ez tényleg semmiség.
Holly
Valljuk be őszintén, a kép közel sem olyan kifejező, mint mondjuk Robert Capa fotói. Beállítottnak és kissé mesterkéltnek tűnik. Viszont ahogyan beemelted a novellába és központi motívumként használtad, nagyon kreatív volt. Hihetetlenül ügyesen töltötted fel a képet és a novellát is egy nagyon szép mondanivalóval. Tetszett, hogy öt részre osztottad az életet, és tetszett, hogy mindezeket egy Weörös Sándor vers választotta el. Számomra a verset is átértékelődött így.
Érdekesen és ötletesen oldottad meg, hogy a bekezdések és szakaszok elején spontán számozás helyett mindegyiknek meg volt a maga jelentése, ami belesimult a szövegbe.
Nem éreztem problémának, amit Kitti írt, maximum olyan szinten, hogy esetleg egy idézőjelet írhattál volna a megszólalásokhoz. A hagyományos kötőjeles írásmód megtörte volna a folytonosságát, a ritmikusságát. Ugyanis az egész novella zakatolt, mint a vonat. Nagyon tetszett.
Viszont ez sem tökéletes. Egy-két helyen éreztem magyarázó mondatokat, amik valahogy nem illetek a szövegkörnyezetbe. Legfőképpen itt éreztem a leginkább: „Ez egy szövetség volt kettejük között, mert nagyon szerették egymást.”
Számomra a végén lévő utolsó két mondat is kissé szokatlan volt, szerintem felesleges. Elég lett volna hagyni a megszűnő pittyeket, hisz így tarthattad meg a mű játékosságát.
Nem is tudok mást mondani. Nagyon tetszett. Gratulálok hozzá!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Végre, géphez jutottam, hogy írjak egy rendes választ. Nagyon szépen köszönöm mindhárom építő kritikát és a lájkokat is :) Érdekes volt ez a vonat-dolog, mert előzőleg nem ezt a zenét akartam választani, hanem Edvin Martont, mert az "olyan vonatos" volt, gyors és ütemes. De akkor még a képek között ezt észre se vettem, és hát annak az esélye, hogy egy nem melankolikus, hanem "vonatos" képet kapok, nullának tűnt, és végül mégis így lett. Nem mertem kockáztatni, de utólag nem is bánom, mert ebbe többet tudtam belelátni. Nagyon örültem, hogy ez a kis megingásom nem látszott a novellában, és szerintetek beleillett a zene. Köszi, hogy szóltatok a hibákról is. Erre a magyarázó mondatos dologra jobban oda fogok figyelni a későbbiekben. :)