MariaLoren
ANYA MESÉI
(részlet)
( Minden Jog Fenntartva! - All Rights Reserved! Copyright " szeramé " - és jogutódjai - Ez a történet, pontosabban vázlat, illetve CÉDULA, valahol, a Magyar Parlamentben megtalálható. Miképp került oda, s hogyan? Szerintem nem ez a lényeg. )
Egyszer volt, hol nem volt: A mesélő Millennium
Meg kell mondjam; - már mindenki tudta sorsunkat csak éppen mi, három apróság nem, pedig csikorogta a hó ahogyan tapostuk, a házak kéményei beleírták a levegőbe, erről beszélt a sarki szomszéd és a sarki boltos, de mi csupán annyit hallottunk;
- Szegénykéim! –
Édes-kevés vigasz volt ez, nagy rejtély terjengett a lelkünkben, harangoztak az érzések és bizonytalanságok bennünk, de azért minden nap, minden reggel – és délután elmentünk az iskolába.
Furcsának tűnt, hogy Apa nem csinál semmit, egész nap csak hanyatt feküdve tépelődik a sezlonyon, s egyik lába a szoba agyagján, egyik keze homlokára téve. Valami nagy bánat nyomhatta szívét, keveset és ritkán evett, hegedűjét sem vette elő, pedig ott lógott repedten a falon. Rég volt, hogy a Varietében muzsikált, még a háború utáni években, s nemcsak akkoriban, de jóval korábban letette már, s utoljára akkor játszott rajta, amikor Anya még köztünk volt. Elhallgattak a húrok, nem sziréneztek többé, a vonó is csak lógatta orrát, mintha valahonnan lentről akarná leolvasni;
- Vajon mi történt a gyantával, hogy nem akar már megcsókolni sem? –
Apa a plafont nézte, szép sötétkék szemei homályosan lesték az ég azúrját, át a plafonon, padláson. Talán Istent kereste, talán valamelyik angyalt, de választ nem talált sem ő, sem a vonó, sem a hegedű, csupán mi, nagy sokára, keserűen.
Apa behívott bennünket magához, körbe kellett, hogy üljük és jobban kellett rá figyelni, mint a tanító nénire. Sírva mondta el bánatát. Akkor tudtuk meg nyíltan, hogy egyszer majd el kell nekünk innen menni, itt kell hagyni őt, a testvéreket, mindkét sárgabarackfát, még a nagyra nőtt eperfát is, a kiszáradt kúttal együtt. Búcsút kell mondanunk a gangnak, ahová esténként kiülve sokat beszélgettünk erről-arról, mindenféléről; - a világról. El kell majd köszönjünk az össze-visszarepedezett, hasadt deszkakerítéstől, Zsandártól, a kutyánktól, amelyik a kerítésen átugorva gyakorolta a „cirkuszmutatványt”; - ráugrott az arra kerékpározó nyakára. Zsandártól kétszeresen is el kellett búcsúznunk; - sintér jött érte a téglagyár mellett lakó sintér.
Hónapok teltek el, mialatt tudtuk:- nem marad csak az emlékünk, gyermekillatunk, ami átsodródik a városon, ki a mezőkre, legelőkre, s a búzát kaszáló gatyás paraszt már nem érzi, mert elillan a széllel.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó