1. Daisy
Naiv, félénk, kedves, aggódó
2. George
Kiszámíthatatlan, szenvedélyes, vicces, elbűvölő
3. Johanne
Melankolikus, érzékeny, művészlélek, független
4. Christian
Okos, ironikus, megbízható, empátia teljes hiánya
A titkos C-terv
Ez a nap is a vége felé közeledett, s csakúgy, mint a többi, most is minden olyan átlagos volt, mint már jó pár éve. Egy iskola, ahol semmi különös nem történik, mert olyan szigorú szabályok tartják rendben, hogy még csak a lehetőség sem adatik meg rá, hogy bármi megessen. Egy iskola, ahol minden nap ugyanúgy folyik, mert senkinek sincs bátorsága átgázolni a gondosan felállított szabályokon, és olyat tenni, ami ezek ellen lenne. De ekkor, egy meleg, tavaszi délutánon pár órára megtört ez a rémisztő átok, s négy személy kitört a mindennapok szürke hétköznapijaiból. Ezt a pár órát fogom most nektek elmesélni.
A terv már egy hete készült, George és Johanne, a különösen agyafúrt, két hete érkező testvérpár már azóta gondosan tervezgették, hogy mit fognak tenni. A tanárok minduntalan furcsa tekintetét figyelmen kívül hagyva minden szüntetet azzal töltöttek, hogy egy gyűrött papírfecni fölé hajolva suttogtak valamiről, amit rajtuk kívül senki sem értett. A gyanús szemek száma nőtt, de ők ezzel nem törődve egy nap elégedetten csapták össze a kezüket, és ahogy jó bajtársakhoz illik, egymásra vigyorogtak.
Ahogy az utolsó óráról is kicsengettek, látszólag mindenki hazafelé igyekezett – ahogy azt a testvérpár várta, így határozottan, töretlen bizalommal várták, hogy mindenki otthagyja az osztálytermet. A tömeg az ajtón kilépve a négy égtáj több irányába indult el. Újra egymásra mosolyogtak, majd különböző irányba indultak el.
Johanne útja a portához vezetett, ahol reményei szerint senki ne tartózkodott. Úgy nyomozták ki a bátyjával, hogy a portásnő épp ilyenkor szokott ebédelni. A lány egykedvűen lépkedett, ahogy mindig, most is fejét lehajtva. Fekete haja a szemébe lógott, s így bár ő látta az utat maga előtt, őt senki sem ismerte fel. Pont, ahogy szerette volna. Bátyjával ellentétben ő sosem volt határozott, nem merte kimondani, amit gondolt, így legtöbbször kiközösítették, és csúfolódók áldozata lett. Talán emiatt vált olyan visszahúzódóvá. Több éve már annak, hogy utoljára megbízott valakiben a bátyján kívül, így nem volt túl nagy megrázkódtatás számára, mikor a szüleik bejelentették, hogy elköltöznek, s ezzel együtt másik iskolába kerülnek. Az új iskola azonban más volt, mint amire számítottak: nem voltak csúfolódok, mindenki udvarias, és távolságtartó volt. Ekkor jött az az ötletük, hogy rázzák fel ezt az unalmas iskolát.
George zsebre tett kézzel, fütyörészve köszönt minden vele szembe jövőnek, a lányokat külön elbűvölő mosollyal ajándékozta meg. Ahogy közeledett a céljához, egyre többször szorította meg a zsebében található pen-drive-ot, s mire odaért, már attól félt, hogy a szorongatástól valami baja esett. Nagyot sóhajtva kopogott be az előtte lévő ajtón, amin nagy táblán a következő állt: Iskolarádió. Illetékteleneknek belépni tilos! Jobb kezét ökölbe szorította, s mikor kinyílt az ajtó, időt sem hagyva a másiknak, tarkón ütötte. Elégedetten mosolyodott el, majd bevonszolta az ájult fiút a terembe. Gondosan bezárva az ajtót a számítógéphez lépett, s nagy műszaki szakértelemmel elindította a pen-drive-on található hangfájlt.
- Mindenki figyeljen! Az iskolában bombát helyeztek el, ezért kérem mindenki haladéktalanul menjen ki az épületből. Ez nem próba. Ismétlem, ez nem próba. Mindenki haladéktalanul menjen ki az iskolából! – A szöveget egy filmből vették fel, s vágták ki, mire végül megfelelő lett. Elégedetten összecsapta a kezét, s mint aki jól végezte a dolgát, lerogyott az egyik székre. Az ajtón túlról ijedt sikoltozások, és izgatott suttogások hallatszottak be, de perceken belül az is elhalt, s az iskola csendbe borult. George egy pillantást vetett még az ájult fiúra, majd az ajtóhoz lépett. Már ment volna el, mikor egy hang megállította.
- Mégis mit tervezel?
Valóban, a portán nem volt senki, Johanne könnyedén bemászott a nyitva hagyott ablakon, majd az asztal mögé bújt, hogy senki ne vegye észre. Perceken belül meg is szólalt az iskolarádió. Diákok és tanárok egyaránt, egymást lökdösve próbáltak kijutni az ajtón. Ahogy az utolsó ember is kilépett, a lány elégedetten pattant fel búvóhelyéről, és keresgélni kezdett a kulcsok közül. Szerencséjére mindegyik fölé oda volt írva, hogy mit nyit ki, így hamar megtalálta, amit keresett. Egy pillantást vetett a fémből készült, csillogó kulcsra, ami fölé az volt írva, hogy főbejárat, majd felkapva azt kimászott az ablakon, és belülről bezárta a bejárati ajtót. Nem sokkal később lépteket hallott, ezért elindult arra, hogy tudassa a bátyjával, hogy a terv első fele sikeres volt. Amikor azonban odaért, lefagyott a mosoly az arcáról.
A lány remegve állt fel búvóhelyéről, és egy pillanattal később már átkozta magát ezért a tettért. Az előbb látta, hogy a fiú hogy ütötte le Christiant, meg kellett volna várnia, míg elmegy, aztán csendben kilopózni, és elmenekülni. De nem! Őt nem hagyhatja magára, ráadásul eszméletlenül.
- Te meg mióta vagy itt? – George hitetlenkedve bámult a lányra, egy pillanatra úgy tűnt, a terve megdőlőben van. Csak az hozta vissza az önbizalmát, mikor meglátta, hogy a másik mennyire remeg. Természetesen, még mindig ő van erőfölényben.
- Régebben, mint te.
- Miért?
- Én is ezt kérdezem.
- Mi a neved?
- Daisy. De ez hogy tartozik ide?
- Úgy, hogy tetszel nekem. Eljönnél velem egy randira?
- Dehogy mennék! – A fiút meglepte a válasz, de azért még mosolygott: a lány ellenkezése minduntalan vigyorságra késztette. Látszott rajta, hogy csendes, félénk típus, és nehezére esik határozottan beszélni. Éppen ezért el is döntötte, hogy kipróbálja, mennyit hozhat ki belőle. – Már van barátom.
- Csak nem ő ott? – bökött a fejével az ájult fiú felé.
- Se… semmi közöd hozzá!
- Szóval igen. Amiért ilyen aranyos lány vagy, elmondom, miért vagyok itt. Idegesít, hogy ilyen unalmas ez az iskola, ezért gondoltam, felrázom egy kicsit. – Daisy reakciója megint csak meglepte őt. Az arca hirtelen felragyogott, és közelebb lépett hozzá.
- Komolyan? És mi a terved? – Naiv kedvességgel érdeklődött, mint egy kisgyerek.
- Különböző pletykák diákokról, tanárokról. Egy hét alatt sokat összeszedtünk a húgommal, az ezekről készült plakátokat tesszük ki. Ezen kívül minden osztálytermet átalakítunk egy kicsit, na meg ott van a titkos C-terv.
- Titkos C-terv? Az meg mi?
- Ezt még Johanne sem tudja. Ez lesz a finálé. Ha segítesz, meglátod.
- Rendben. De szerintem Christiannek is tetszene, ébresszük fel őt is.
- Az már a te feladatod. Győzd meg, aztán gyertek a portához. Ha nem egyezik bele… Akkor inkább ne is lássalak titeket!
- Bele fog egyezni!
- Remélem is – gonoszan elmosolyodott, majd kilépett az ajtón, és a porta felé igyekezett. Félúton hallotta, hogy az iskolarádió termének ajtaja kicsapódik. Remélte, hogy ők is segítenek. A lány felborította a gondosan megtervezett akciót, de akár még a segítségükre is lehetnek. Eredetileg úgy volt, hogy az iskolarádiós fiút bezárják, és csak holnap engedik ki. Hamarosan meg is hallotta a felé futó hangokat, majd megjelent előtte a vigyorgó, barna hajú lány, és szőke barátja.
Christianon látszott, hogy nem bízik George-ban, s ezt még csak nem i próbálta elrejteni. Bizalmatlan, gyanakvó szemmel méregette a vele szemben álló fiút. Percek teltek el úgy, hogy csak nézték egymást ellenséges szemmel, míg végül Johanne meg nem törte a csendet.
- Ti meg kik vagytok? – A lány meglepettnek, és ijedtnek tűnt, azt hitte, hogy nagy bajba kerültek, és az egész tervnek lőttek.
- Nyugi – George nyugtatóan a vállára tette kezét, és mosolyogva biztatta – velünk vannak.
****
A diáksereg kivételesen nagy buzgósággal, és cseppnyi félelemmel sietett az iskolába, de teljesen más várta őket, mint amit vártak. Voltak, akik azt gondolták, hogy csak a hűlt helyét látják majd az épületnek, voltak, akik egy táblára, vagy plakátra számítottak, hogy az iskola aznap elmarad. Ehhez képest eleinte teljes nyugalom, és csend várta őket, minden furcsán üresnek, és kihaltnak tűnt. Azonban mindez csak addig tartott, míg nem léptek legalább öt lépést, mert akkor különleges fogadtatásban részesültek: néhányakra a semmiből egy vödör víz eset, másokra spagetti. A legszerencsésebbek közé tartoztak azok, akiknek csak a haja ragadt tele konfettivel. Ez volt az A csapás.
A tanáriban nagy hangzavar volt, mindenki azt az embert kereste, aki bejelentette a bombariadót. Az első gyanúsított persze az igazgató lett volna, de mint kiderült, ő aznap végig nem tartózkodott az iskolaépületben. Ennek következtében mindenki gyanúsítottá vált, s egyre nagyobb ellenszenvvel tekintettek egymásra, mintha csak riválisok volnának.
Ugyancsak rejtély maradt számukra, hogy ki állított egy hatalmas asztalt az aulába, és pakolta tele újságokkal. Szinte mindenkinek felhívta a figyelmét az az egyszerű és hétköznapi név, hogy Pletykalap, ezáltal mindenki legalább egy pillantást vetett rá – majd elborzadva dobta félre. Az újságban szinte mindenkiről, aki számított valamit az iskolában, volt egy cikk, valami olyan, amit senki sem tudott, és nem akarta, hogy kiderüljön. Ez volt a B csapás.
A tanárok több percnyi tanácskozás, és veszekedés után végül tömegestül az iskolarádió felé indultak, ott keresve a választ. Legnagyobb meglepetésükre az ajtót zárva találták.
- Greavess, fusson le a portához, és kérje el a kulcsot! – parancsolta a szigorú matematikatanár a félénk, fiatal angoltanárnak.
- Igenis! – A nő, ahogy csak a lába, és magas sarkú cipője bírta, leszaladt, majd vissza a többiekhez. Sietve kinyitotta az ajtót, s legnagyobb meglepetésére egy alvó fiút találtak benn, megkövözve.
- Ő meg kicsoda? – kérdezte vékony hangon Greavess.
- Christian Brockle, 11/c osztály. Ő az iskolarádiós fiú – magyarázta a magyartanár.
- Ébresszük fel!
Egy vékony, ijedt arcú fiú bizonytalanul lépkedett az üres folyosón. Már látta, és tapasztalta az első két csapás, és bár nem tudta, mire számíthat még, félt. Félt, hogy valami olyan történik, ami véget vet az eddigi unalmas, de nyugodt, és kiegyensúlyozott életén, melyben a legfontosabb, és egyben egyetlen dolog a tanulás, semmi más. Remegő kézzel nyitott be az osztálytermébe, de senkit sem talált ott. Üres volt az egész terem, sehol egy lélek nem volt. Meglepetten nézett be, hátha csak meg akarták tréfálni, és elbújtak, de így sem látott senkit. Megvonta a vállát, sarkon fordult, és a többiek keresésére indult.
A tömeg az aulában gyűlt össze, várva, hogy mi fog még történni. Mindenki érezte, hogy az eddig történtek csak az előszele volt valami nagynak, és meghatározónak. A diákok tömkelege egyre nagyobb lett, míg végül alig fértek el. A tanácstalan tanárok szintén oda özönlöttek.
Látva a nagy tömeget George hátrafordult a többiekhez. Senki sem vette észre, hogy ők négyen nincsenek lent.
- A és B terv kész.
- Akkor most jön a C? Már alig várom! – Daisy csillogó szemmel nézett a fiúra, mintha csak arra várna, hogy hirtelen varázsolni kezd és bejelenti, hogy íme a C terv.
- Hamarosan – Minden sejtően elmosolyodott, majd visszafordult a tömeg felé – még nem állnak készen.
- De mondd már el, mi ez a terv! – türelmetlenkedett Johanne. Válasz helyett a fiú lehajolt a hatalmas sporttáskához, amit eddig a földön őrzött a lába előtt, s kivett belőle két hangfalat, és egy kis hifit. Az utóbbiba egy CD-t tett, s csak ekkor fordult vissza a többiekhez.
- Kezdődik.
Az iskolát egy hatalmas robbanás hangja rázta meg. Mindenki a fülére tapasztotta a kezét, és a szemét lehunyva várta, hogy eljöjjön érte a halál – de hiába vártak, semmi sem történt. Zavartan nyitották ki a szemüket, és néztek körül, de mindenki ugyanolyan tanácstalan volt. hallották a robbanást, mégsem történt semmi. Hogy történhetett ez?
Christian fintorogva, felhúzott szemöldökkel nézett George-ra.
- Ennyi?
- Pontosan – bólintott.
- Ne viccelj! Hol a titkos C terv? – szólalt meg Daisy.
- Attól tartok, már nem titkos.
- De hát ennek semmi értelme! – fakadt ki Christian, és a másik kettő is hasonlóképpen vélekedett.
- Kellett volna? Biztosak lehettek benne, hogy ezt soha senki nem fogja elfeledni. Ha sok év múltán nagyszülőként az unokáiknak mesélnek iskolás éveikről, biztosan emlékezni fognak arra a furcsa robbanásra, ami megrázta az iskolát, s mégsem történt semmi.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó