Joshsword
PAGAN
(pagan – pogány)
I.
A Víz. Az Élet. A Szeretet. A Tisztelet. Ezek a gondolatok foglalkoztatták Udont, a vén sámánt. Kicsit elfáradt. Az ő korában ez már természetes. Talán emiatt is vált szokásává, hogy ilyenkor lesétált a fűzfák alatt csordogáló patakhoz. Hátát egy öreg fa törzsének vetette, és az árnyékban pihenve élvezte az őt körüllengő élet bódító zamatát. Hallgatta a madarak csicsergését, a víz csobogását, a bogarak zümmögését. Mámoros gyönyörrel szívta magába az illatokat, melyeket egy könnyű szellő hozott felé a mező irányából. Minden nap újult erővel töltötte fel ez a csodálatos világ. Ilyenkor úgy érezte magát, mint hajdan volt fiatalkorában, amikor még úszott is a patakokban. A víz körbe ölelte és lágyan ringatta.
Szüksége is volt ezekre, a pozitív energiákra, mert a törzsben most sokkal több tennivalója akadt, mint a régi időkben. A gyerekek tanítója, a főnők tanácsadója, az egész törzs gyógyítója és lelki irányítója volt egy személyben. Ez pedig sokkal több energiát igényelt, mint amit hajlott kora megengedett. Az emberek tisztelték, itták minden szavát, és soha nem kételkedtek tanácsaiban. Szeretet és barátság honolt a paganok között, mióta Udon sámán lett. Az pedig már egy emberöltővel ezelőtt történt.
Hamarosan tábort kell bontaniuk, és tovább kell menniük. Vajk halála óta az új vallás rohanvást terjedt, mint a tűz a szárazság idején, melyet a szél korbácsol. Az új rend hirdetői nem tűrtek meg más eszméket. Tűzzel - vassal vágtak utat az új istennek. Akik pedig nem akartak meghajolni a papok lába előtt, azoknak a német lovagok segítettek. Az emberek gyorsan tanultak. Koppant a térd és görnyedt a hát. Akik egykor szemrebbenés nélkül néztek farkasszemet a halállal, most összekulcsolt kézzel imádkoztak könyörületért. Az idegenből jött lovagok pedig nem irgalmaztak. Hosszú időn át szenvedtek vereséget a hunok íjaitól. Most megtorolhatták büszkeségükön esett sérelmeiket.
Udon elhessegette magától az ártó gondolatokat. Örülni kell az életnek! A változásra pedig szükség van. Tanulni, fejlődni csak akkor lehetséges. Ha pedig valami rossz jön, akkor sem szabad csüggedni. Tanulni kell a hibákból. A változás állandó. A jó megmarad, a rossz pedig elmúlik. Az Idő segít ebben. A tanulásból így lesz tudás. A tudás pedig az út a beteljesedéshez.
Egy újabb szellő hozta magával a növények zamatos aromáját. A sámán nagyot szippantott a levegőből, és még egy kis pihenőt engedélyezett magának. Behunyta szemét, és engedte, hogy a végtelenségben örvénylő energia magával ragadja.
II.
- Udon! Udon - A kiabálást már messziről hallani lehetett. Két vadász futott a patak felé.
- Morina fia, Etele leesett a sziklákról – hadarta egyikük.
- Tört csontja – emelkedett fel a fűz árnyékából a vén sámán.
- Nem, de nagyon jajgat.
- Rendben! Menjetek vissza! Mondjátok meg az asszonyoknak, hogy kamilla virágából és csalánlevélből készítsenek főzetett. Hamarosan megyek én is, de még szükségem lesz néhány gyógyfűre.
A férfiak már futottak is vissza a táborba. Udon a levegőbe szagolt és az illatokat követve a mező felé vette útját. A fák között kerek tisztás pihent. A gyógyfüvek illata szinte ráragadt a sámán verejtékes arcára. Becsukott szemmel is megtalálta volna a növényeket, olyan illatorgia lengte be a tisztást. Óvatosan szedte le a szükséges növényeket. Kérte őket, hogy segítsenek neki, mert egy beteg kisfiút kell meggyógyítania. Miután levett egy-egy szirmot vagy levelet, megköszönte a növénynek, amiért áldozatukkal segítségére vannak. Nem tépett le sohasem egy virágot. Csak egy szirmot vett le, hogy minél kevesebb kárt okozzon. Szinte így is hallotta önkéntelen sikolyukat. Mélyen tisztelte a természetet. Ősi törvény ez! Mindenki törvénye! Hisz aki nem tiszteli a mező virágát, az hogyan lenne képes tisztelni bármi mást? Aki pedig nem ismeri a tiszteletet, az ellensége mindennek, ami életet hordoz magában. Udon gyors léptekkel indult a táborba. Néhány növényt a szájába vett, hogy megrágja. Mire a fiúhoz ér már be is tudja vele kenni a sebeit.
III.
Etele teste magas lázban égett. Lábán és oldalán jókora zúzódások színezték át a bőrét. A baj nem volt túl vészes. Udon ellátja a sebeket, majd gyógyfőzettel megitatja a fiút. Aztán pedig a szellemeket kéri, hogy segítsenek a gyógyulásban. Pár nap és Etele vidáman szaladgálhat megint. Udon balzsama enyhítette a sebek gyötrelmét. A sámán ősi jeleket festett a fiú testére. Lassú kántálásba kezdett. Először csak ülve, majd állva énekelt, majd táncba kezdett és szellemét egyre jobban elragadta az árnyak világa. Az öreg pagan egyik lábáról a másikra szökkelt a fiú fekhelye körül, miközben a szellemek körbevették, kézen fogták és együtt járták a gyógyító táncot. A fiú eközben elaludt a főzetek nyugtató hatása miatt. Az emberek a sátor előtt virrasztottak. Két vadász a fiú mellett ült. Szükség volt rájuk. Udon valaha két napot is végig táncolt, de az utóbbi években már elfáradt és alig bírta néhány órát. Mire Holdanyó az éjszaka közepére ér, már a sámán is kimerülten fog aludni. S bár ő egyre kevesebbet táncolt, a szellemek mégis minden alkalommal segítettek neki. A paganok pedig hálásak voltak ezért, és minden tiszteletet megadtak neki. Udon már nagyon öreg. A legöregebb a törzsben. Hamarosan mennie kell. Nem fog visszatérni a szellemek világából. Ez az élet rendje. Jól tudta ezt minden pagan. Ám addig a pillanatig mindent megtesznek érte.
IV.
A hideg vas vért fakasztott az öreg sámán oldalán. Bódultan meresztgette a szemeit, de a kimerültségtől, még a fény is fájdalmasan hasított a fejébe. Ketten rántották fel a derékaljról. Nem a törzs tagjai. Érintésük hideg és kemény, és rettentően durva. Lovagok! Hát persze. A törzsnek már tovább kellett volna mennie. Ha a fiú nem sérül meg, akkor a hajnal, már az úton találja őket. Udon hunyorogva nyerte vissza a látását. Mindenütt lovak, hátukon pedig csillogó vasba bújt farkasok. Szavaik mérges csaholás, idegen a fülnek. Egy fehérruhás alak lépett ki közülük. Az új hitt papja. Az ő szavai is érthetetlenek, de sokkal dallamosabb. Szinte nyugtatóan hatott az emberekre. Eljött hát az új rend ideje. A változás kezdetét vette. Az örök örvénylés új folyamot kapott. A világnak mindig szüksége van a változásra, és minden változás fájdalmas. Akár jó, akár rossz. A sámán most észrevette a lovagok gyűrűjében a törzs vadászait. Kezükben íjak és lándzsák, harcra készen.
- Ne – szólt erőtlenül Udon – ne tegyétek.
A lovagok legnagyobb megdöbbenésére a férfiak elengedték fegyvereiket. Ezután a német lovagok Udont fellökték egy kocsira. Kezét - lábát béklyóba kötötték. Aztán a szekér megindult.
A törzs egy emberként indult utána.
- Ezek meg mit akarnak – förmedt fel az egyik lovag.
- Csak követik a sámánjukat – felelte neki a pap – nem fognak ártani nekünk!
- Azért a szemem rajtuk tartom – szórt szikrákat a lovag tekintette.
V.
Vajk halála óta szörnyű törvény ült a paganok felett. Minden embernek imádnia kell az új istent és az ő papjait. Aki nem tette, annak tűz és vas jutott jutalmául. A paganok meghajoltak az idegen eszmék előtt, bár egy szót sem értettek belőle. Ám a törvény külön kitért a paganok lelki vezetőire, a sámánokra. Nekik tűz által kell veszniük. Számukra nincs könyörület. Tudta ezt Udon, és tudta minden pagan. A máglya már készen várta. Egy kövekből és fákból épült tábor közepén készítették. A vén sámán már látott ilyeneket. Mindig messze elkerülte a természetnek ily szörnyű módon történő megsértését. Itt már nem tisztelik a mező virágát! Az ősi törvények elvesznek, de az új eszme talán tanít valami jót. Hitt ebben, de közben kicsit örült is, hogy neki már nem kell egy olyan világban élnie, ahol a természetet meggyilkolják.
Nem ellenkezett, amikor lerántották a szekérről. Nem ellenkezett, amikor a kötelek szinte csontját törték, miközben a máglya közepén felállított faoszlophoz kötözték. Ekkor a szellemek megjelentek neki. Pedig nem hívta őket, nem járt táncot és nem rágott bódító füvet. A szellemek mégis eljöttek. Udon hirtelen megértette. Itt az idő! Velük kell mennie!
Eközben egy vasba bújtatott alak, égő fáklyák tartott az összehalmozott farakásba. A száraz gallyak gyorsan lángra kaptak.
- Egy ezüst, hogy már a füsttől megfullad – mondta egy lovag a társainak.
- Tartom, szerintem még ordítani fog, amikor a tűz a húsába mar – felelte egy másik.
- Már most alig él, nem látod –nevetett rá az előbbi.
- Szívós fajta ez, én már tapasztaltam, amikor harcoltunk ellenük.
- Nézzék lovag urak ezeket, a szentségteleneket. Még csak egy könnycseppet sem ejtenek a sámánjukért.
A paganok némán álltak a máglya körül. Tudták, hogy Udon egy másik világ részévé válik. Ugyan annyira nyújtott ez számukra bánatot, mint örömet. A sámán átengedte magát a szellemvilág hívásának. Lelke elengedte testét és a levegő finom áramlataiba kapaszkodva emelkedett feljebb és feljebb, követve az árnyakat abba a másik világba. Aztán ráébredt nem is úgy érzi, mintha repülne. Akkor érzett utoljára ilyet, mikor fiatalon a patakban úszott. Teste a víz ringásának élményében fürdött. Most pedig a lelkével is ugyanezt érezte. Körbe ringatózott a törzse tagjai felett. Szomorúságot érzett, hogy itt kell hagynia őket. Sokat tanított nekik, de még annyi mindent kellett volna, hogy ne tévelyedjenek el. Aztán már tudta, hogy mit tegyen, hogy a helyes úton járjanak.
A sámán teste a kötelek szorításában lógott már azelőtt, hogy a fáklya, lángra lobbantotta volna a máglyát. A lovagok becsületüket megtartva egyenlítették a tartozásukat a nyertes felé. Az öregember teste már lángokban állt. Élet már biztos, hogy nincs benne. Ám ekkor a sámán feje felemelkedett és ajkait tisztán érthető szó hagyta el. A papok évekig remegtek még az emlékétől is. A jelenlévő lovagok pedig soha többé nem vettek részt égetésen.
Udon lelke mindössze egyetlen szó erejéig tért vissza testébe. Tudta népe így nem feledi tanításait, ő pedig nyugodtan követheti az árnyakat a szellemvilágba:
- TISZTELET!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó