Kedves Jeanne!

Nem tudom, mióta foglalkozol versekkel, mert ez kezdetnek nem rossz, de a rímek csak gyenge ragrímek, eléggé erőltetettek. Maga a vers története egyedi, átérzem, ahogy a madárka egyedül van és szomorkodik. A "csontig hatoló sötét" és a "magány mély morgása" remekül érzékelteti a kétségbeesést. Az utolsó sor elrontja az összképet, nem illik oda a megfogalmazás miatt. Teljesen értelmetlen. Jobban hangzana példának okáért "szívemen lakatok" vagy "sötétben ragadok". Bár az sem túl előnyös, hogy a rímeket rendszertelenül vezetted. Hol párban vannak, hol pedig hármasával, de volt hogy három sort is rím nélkül hagytál. Foghatjuk a madár feldúlt lelki állapotára, de azt nem így kellett volna csinálni. Összességében igényelne még egy kis átdolgozást.

Szia!
Nagyon köszönöm, hogy elolvastad és leírtad a vélményedet! Teljesen jó a meglátásod, szándékosan használtam a madarat a magány kifejezésének eszközeként, s örülök is hogy feltűnt! 
További szép napot Neked! :)

Szia! A cím felkeltette az érdeklődésem, én is eljátszottam már annak a gondolatával, hogy milyen lenne madárnak lenni, így elolvastam. Igaz a versed nem a szabadságról szól, mint először hittem, hogy arról fog, de így is jó volt. Érdekesnek tartom, hogy madár metaforát használsz s a magányról írsz, hiszen a madarak általában csapatostul élnek, de gondolom pont emiatt a paradoxon miatt választottad ezt. 

Köszönöm, hogy elolvashattam.