Utolsó ítélet

-Írta: Horváth Katalin -

Egy sötét sikátorba kanyarodtam, mely tele volt tócsákkal. Alig láttam. Zúgott a fejem, hevesen vert a szívem. És ha ez még nem lenne elég, a lábamat ólomsúlyúnak éreztem, és rettentően fájt.

Gyerünk! Még egy kicsit…! Mennem kell! Ha megállok, utolérnek!- Próbáltam erőt gyűjteni, de nem ment. Majd hirtelen a földre kerültem, a lábaim iszonyatosan fájtak. Begörcsöltek, én pedig a földre zuhantam. Szerencsére egy tócsa mellé, nem pedig bele. A föld így is éppen elég hideg.

Apró vízcseppek borítják el fáradt testem: az Esküdtek- leendő gyilkosaim- elől való menekülésben csak most eszméltem rá, hogy esik az eső. Nem is esik, szakad. Én pedig erőtlenül heverek a jéghideg betonon, miközben vízcseppek ezrei hullanak rám. Próbálok felállni, vagy legalább megmozdulni: csak annyit sikerült elérnem, hogy oldalra fordultam egy kicsit, pont egy kisebb pocsolyára esik rálátásom.

Belenézek a tócsába. Ahelyett, hogy sápadt, hosszú barna hajú és szinte világító kék szemű arcomat látnám, egy fiúét látom. Annak az embernek az arcát, akit tönkretettem. Szinte látom magam előtt a tócsában lefolyni az aznap este történteket.

Még mindig érzem a fiú meglepettségét, félelmét. Ahogy próbál elmenekülni előlem, ámde hiába. Zsákutcába futott. Megfordult, és ijedt szemekkel nézett rám. Még mindig a fejemben hallom a hangját, ahogy sír, és ahogy az életéért könyörög. De ez engem nem érdekelt. Elkaptam és eljátszottam vele. Először kielégítettem magam, aztán a vérszomjamat. Olyan isteni, ellenállhatatlan illata volt! Teljesen megbolondított, és megvadított.

A fiút rettentő rossz állapotban találta meg két turista, rögtön kórházba vitték. Azóta kómában van. Pedig ennek már vagy egy éve. Pontosan ma lesz egy éve.

A Legfelsőbb Lény nem nézte jó szemmel, amit tettem: elátkozott. A hatalmamat egy pecsét mögé zárta, amit csakis Ő tud feloldani. Az átok előtt az öt legerősebb vámpír egyike voltam. Mindenki félt és tisztelt, bár sok ellenségem, irigyem is volt. Most pedig csak árnyéka vagyok önmagamnak, egy erőtlen féreg. Idáig túléltem. Kerültem az erőseket, leráztam az üldözőimet. De most….  utolértek. Az Ítélőszék megvizsgálta az ügyemet, és bűnösnek talált. Az utolsó ítélet: halál.

A régi, fájó emlékek egy csapásra rám zúdultak: visszafeküdtem a hátamra. De még mindig gyötörtek a gondolatok. Hiába próbáltam szabadulni tőlük, megfertőzték elmémet. Körülölelték a szívemet, majd belemartak és a lelkemet is ellepték. Ez a furcsa érzés megbénított. Talán ez lenne az, amit az emberek lelkiismeret-furdalásnak hívnak? Ez magyarázatot adna sokmindenre: a fiú hangjára lefekvés előtt, az illatára minden étkezéskor, és a gyötrő, megsemmisítő erejű rémálmokra éjszakánként.

Léptek zaját hallom, az esőcseppek egyre erőteljesebben csapódnak rám. Két Esküdt lép mellém. Az egyik a szívem fölé emeli kardját, majd szívemhez szegezi harci eszközét. Megborzongok, mikor a hideg kard hozzám ér. Hallom, amint a mellkasomba hatol a penge. Szúró, éles fájdalom. Aztán sötétség, béke és megbocsátás.

2009 nyara

Szia, Jigoku! :)

Őszinte leszek, hiszen úgy gondolom, hogy csakis abból tanul az ember, főleg az írópalánta! :)

Ami nyelvtanilag szembetűnő volt, az a szóismétlés. Elég sok helyen előfordult; ezt egy esetleges újraolvasás, vagy egy jó béta könnyen kiszúrja! :)

Továbbá, feltűnt, hogy egész végig keverted az igeidőket. Egyszer mindent jelenben írtál, következő sorban pedig múlt időt használtál. Ez borzasztóan zavaró tud lenni.

A történetről:

Az alapszitu nekem nagyon tetszett. Szépen fogalmaztad meg az érzelmeket, és kellően megismertetted velünk a helyzetet. Olvasása közben egyetlen percig sem volt hiányérzetem, ez pedig egy nagy piros pont! :)

Megszerettem a főszereplődet, annak ellenére, hogy csak párszáz szó erejéig olvashattam róla. Hiába lett a novella vége az, ami, én szívesen olvastam volna tovább. Nem akartam, hogy meghaljon, és akkor bumm, ilyen hirtelen vége legyen mindennek... Hiszen ő egykoron erős volt, nem mindennapi lény. Mindannyian követünk el hibákat, s én sajnáltam, hogy neki emiatt ennyire bűnhődnie kell.

Szóval, nekem tényleg bejött, én minden egyes sorát elhittem! :)

Remélem, hogy a jövőben tovább fogsz írni, és sok-sok művel örvendezteted meg majd a Nagyérdeműt. Sok sikert kívánok hozzá! :)

Üdvözlettel: Nilla

Összesen: 23 pont

Szia, Jigoku!

   Tetszett maga a történeted, a részletek kidolgozottak, egymásra épülnek az állítások.     

   Szóismétlések előfordulnak, de a történet olvasása közben eltörpülnek, mert érdekel minket, hogy hogy jutottunk el idáig. Viszont nagyon zavart, hogy az igeidőket nem a megfelelő módon használtad. Váltogattad őket, és ez néha bezavart olvasás közben.

   Szívesen olvastam volna egy kicsit bővebben a történtekről, akkor, amikor főszereplő még hatalmas, és erős vámpírnak számított, és magáról a gyilkosságról, ami az életébe került.

   A novellád rövidsége ellenére is nagyon tetszett az, ahogy megformáltad a karaktered, és annak érzéseit. Összességében egy érdekes történetet olvashattam, gratulálok!:)

  A továbbiakban pedig sok sikert!

Üdv:

Any4444

Összesen: 24 pont

Kedves Jigoku!

Nagyon szépen fogalmazol, bár a már említett szóismétlések és igeidők cseréje visszavett az élvezhetőségből. (Személy szerint a múlt időre szavazok.) Mégis tökéletesen láttam magam előtt a képeket. Tetszett, ahogy a főszereplő érzéseit leírtad és az a külön társadalom, amiben ezek a lények élnek. Nagyon érdekes volt róla olvasni.

Még pár technikai megjegyzésem lenne: először is sokkal szebb a történet, ha sorkizárba rakod. Annak pedig kifejezetten örülök, hogy a bekezdéseket beljebb kezdted. A másik dolog pedig annyi, hogy szerintem fölösleges volt a végére illesztened a képet. Anélkül is el tudtuk képzelni az egészet. A lényeg pont az lenne, hogy a szavaid által táruljon elénk a lány.

Gratulálok a novelládhoz és remélem még olvashatunk tőled. J

Üdv: Holly

Összesen: 24 pont

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés